2018. szeptember 23., vasárnap

CSERI KÁLMÁN Igehirdetés- ÉLET ÉS BŐSÉG

"... A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."

HANGFELVÉTEL- MP3 2004-01-18vas18h.mp3
Alapige:Jn 10,10


Imádkozzunk!
Köszönjük, szerető mennyei Édesatyánk, hogy ezt az éneket is imádságként mondhattuk el most neked. Egyedül te tudod, mekkora hit van a szívünkben. Mi azt mondtuk: oly kicsiny, mint mustármag. De ez a kis hit is hozzád vonzott most minket. És ezzel a kicsi hitünkkel szeretnénk kiönteni most a szívünket előtted.

Így kérjük, hogy hozd világosságra életünkben a titkos bűnöket. Kérünk tőled bocsánatot a nyilvánvalókra is. Kérünk tőled szabadulást mindattól, ami megkötöz. Minden rossz szokástól, szenvedélytől, szorongató emléktől. Mindattól, ami bénít, altat, lehúz. Segíts el minket az Isten fiainak a szabadságára. Arra a békességre és örömre, amit te adsz a gyermekeidnek.

Könyörülj rajtunk, hogy ne csak elvileg adjunk neked igazat, hanem tanuljunk meg a te kegyelmedből élni. A veled való szoros közösségben hadd teljenek a hétköznapjaink is.

Kérünk, szólíts meg minket, hogy a te szavad győzzön meg arról az örök szeretetről, amivel szeretsz minket, amivel kiterjesztetted reánk is a te irgalmasságodat.

Legyen ez a csendes óra most a veled való beszédünknek az alkalma. A tőled átvett ajándékoknak a nagy lehetősége. Ezzel az akármilyen kicsi vagy nagyobb hitünkkel imádunk most téged, és kérünk, ne engedd, hogy ilyenek maradjunk, amilyenek vagyunk. Hadd ábrázolódjék ki rajtunk a Krisztus.
Ámen
.

Igehirdetés

Az a feladatunk, hogy folytassuk a karácsonyi prédikációt. Azért éppen azt, mert másokkal együtt én is úgy éreztem, hogy olyan ponton hagytuk abba, ahonnan mindenképpen tovább kell mutatni az utat.

Ott hagytuk abba, hogy karácsonykor Jézus Krisztussal mintegy mentőcsónak érkezett erre a halálszigetre, amin élünk, és be lehet szállni ebbe a csónakba. Aki beszállt, megmenekült. Aki tétovázik, vagy marad a halálszigeten, az egészen bizonyos, hogy elpusztul.

Erre a kérdések így hangzottak el: rendben van, de mi történik tovább azokkal, akik beszálltak a csónakba? Hogyan alakul a sorsuk azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban? Mi vár rájuk, mire számíthatnak még?

Mivel erről a Szentírás sok fontos igazságot mond és nekünk ezt valóban tudnunk kell, ezekre a jogos kérdésekre próbálunk majd a hó végi evangélizációs alkalmakon a Szentírásból válaszokat találni. Először arra gondoltam: gyűjtsük össze mindet, de nincs értelme felszínesen, elnagyoltan beszélni ilyen fontos üzenetekről. Inkább egyesével, kettesével vegyük sorba.

Miről is volt szó karácsonykor? Goldingnak egy regénye alapján próbáltuk - kicsit nagyképűen - feltérképezni az emberiség lelki helyzetét. Így ragyogott fel számunkra a testté lételnek a jelentősége, így láttuk meg azt, hogy - mint ahogy abban a regényben, úgy a mi helyzetünkben is - csak kívülről érkezhet segítség. Ez a segítség megérkezett, amikor az Ige testté lett, amikor Jézus személyében maga Isten jött utánunk. Ezért volt az alapigénk Jézusnak ez a mondata: "Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa (megmentse, üdvözítse) azt, aki elveszett."

Annak a bizonyos regénynek a cselekménye röviden az: hat-tizenkét év közötti gyerekek valami szerencsétlenség miatt egy lakatlan szigetre vetődtek, és ott sehogy sem tudtak berendezkedni. Nem volt emberhez méltó ennivalójuk. Valami titokzatos szörnytől való félelem gyötörte a kis szívüket. Aztán egymás ellen fordultak kínjukban. Többeket megöltek maguk közül szinte úgy, hogy észre sem vették, és amikor a vezetőjük ellen indítottak hajtóvadászatot, akkor érkezett meg váratlanul a segítség. Egy arra járó hajó észrevette a füstjelet. A hajó a szigettől egy kicsit távolabb lehorgonyzott, és onnan egy mentőcsónakon egy tengerésztiszt meg néhány matróz kievezett a szigetre, hogy kik vannak ott, és miért kérnek segítséget.

Azt mondtuk: ez történt karácsonykor. Mi is elszakadtunk Istentől. Ezzel olyan körülmények közé kerültünk, ahol nincs életlehetőségünk. Nem tudunk igazán emberhez méltóan gondolkozni, és együtt élni. Elvegetálgatunk egy ideig, úgy az élethez hasonló formában, de végül is a biztos halál vár mindannyiunkra, és nem tudunk segíteni magunkon. Nem tudjuk megmenteni egymást, sőt pusztítjuk egymást - most ennek a számtalan formáját nem is kezdem el sorolni.

Csal kívülről, felülről érkezhet nekünk is segítség. De érkezett, mert Jézusnak a neve is arra emlékeztet minket, hogy Ő szabadító. Aki Őbenne hisz, azzal az történik, mint ezekkel a gyerekekkel, amikor beleléptek a mentőcsónakba. Elhangzott a hívás: Jézus hív minket. Gyertek, meg lehet menekülni: Azért jött az Emberfia, hogy megmentse azt, aki elveszett. Ez nagy evangélium, és ezt csakugyan folytatni kell, mert ennek folytatása van. Ez a kezdete az életnek, az igazi életnek, az új életnek annak, amit Jézus tett hozzáférhetővé a számunkra.

Úgy folytassuk, hogy szem előtt tartjuk továbbra is a gyerekeknek a történetét, de most már ne velük foglalkozzunk, hanem magunkról beszéljünk, és a feltett kérdésekre a Szentírásból keressünk választ.

Ma két, egyszerű, de sorsdöntő bibliai választ szeretnék erre mondani, hogy mi lesz azokkal, akik beléptek a mentőcsónakba, vagyis mi lesz azokkal, akik hisznek Jézusban. Egyrészt megmenekülnek a biztos pusztulástól, másrészt, ahogy azokat a gyerekeket visszavitték a családjukhoz, a Jézusban hívő ember is visszakerül mennyei Atyjához, Istenhez. Péter levelében olvassuk: Jézus egyenesen azért jött, hogy minket Istenhez visszavezessen (1Pt 3,18). Tehát aki Őbenne hisz, az megmenekült - majd látjuk, mit jelent ez -, és visszakerül Istenhez.

Miért mondhatjuk azt a gyerekek esetében, hogy ez volt az egyetlen módja az ő megmenekülésüknek? Ha nem jön az a csónak, akkor ott pusztulnak el a szigeten. Egyrészt azért, mert talán emlékszünk arra, hogy gyilkos dühükben, hogy elpusztítsák egyik társukat, felgyújtották az erdőt, és az erdőnek az a része is leégett, ahol azok a gyümölcsfák voltak, amik az egyetlen táplálékot biztosították nekik ott a szigeten. Ezenkívül még kergethettek falándzsákkal vadmalacokat, de nem sokáig tudtak volna élni ebből a szánalmas vadászatból. Tehát ha tovább is ott kell maradniuk, előbb-utóbb éhen halnak.

Aztán előbb-utóbb agyongyötörte volna őket az a félelem, hogy ki ellen fordul legközelebb a népharag, mert kialakult ez a tragikus gyakorlat, hogy valakit célba vettek, és annak mindenki más ellensége lett, mint ahogy a csirkék teszik, ha az egyiknek sikerül megsérteni a fejét, az összes többi a vérző fejűt kezdi kopogtatni a csőrével addig, amíg el nem pusztul a szerencsétlen. Mi sem vagyunk ezeknél különbek. Mi is így szoktuk: valakire rászállunk, akire lehet, és ezt tették ezek a gyerekek is. Ki lesz a következő? Kisgyerekek voltak ezek, és ott volt a szívükben a félelem: egyikünk sincs biztonságban. Átélték, mit jelent az, amikor "fortélyos félelem igazgat" egy közösséget.

Aztán egyre elhatalmasodott bennük attól a bizonyos ismeretlen szörnytől való félelem is. Ez meg azoknak az embereknek a vallásos félelme, akik nem ismerik Istent, de a szívük mélyén tudják, hogy valaki, valami létezik, aki sokkal hatalmasabb, mint ők, és ettől félni kell, mert ismeretlen, kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, hogy a vele való találkozás mivel jár. - Elveszítették a békességüket is, és a körülményeiket nem tudták megváltoztatni. Gyerekek voltak, tehetetlenek, és ha egyszeriben hirtelen felnőttekké váltak volna, akkor is ugyanolyan tehetetlenek és kiszolgáltatottak maradtak volna, mert azon a szigeten nem voltak meg az emberi élet alapvető feltételei sem.

Mi hiányzott nekik? - mert ugyanaz hiányzik nekünk is. Az, amiről a Biblia a teremtéssel kapcsolatban beszél, amiből Isten bőségesen adott az Édenkertben az első embernek: a bőség, biztonság és a békesség. És mindez bizalomba ágyazva. Isten és egymás iránti bizalomba. Ennek a végeredménye: boldogság. Csupa B betűs szó: bőség, biztonság, békesség, bizalomba ágyazva keresztbe-kasul. Mindenki bízhat a másikban nyugodtan, nem kell félni senkitől. Senki nem akar ártani a másiknak. Senki nem vetélytárs, ellenfél, ellenség... és ebből lesz a boldogság.

Elveszítettük a bőséget, amikor otthagytuk Istent. Kiestünk a biztonságból, és keresztbe-kasul mindenkitől és sok mindentől félünk. Elveszett a békesség is, az a közeg, amiben igazán kibontakozhat valaki és egyre gazdagabb életre juthat el. És elveszett a bizalom is. Isten ezt adja vissza a benne hívőknek. Amikor az ember újra jól érzi magát a bőrében, amikor a helyén érzi magát, és amikor értelmes életet él, mert Istentől kapott feladatát tudja végezni.

Így értjük azt, hogy aki a mentőcsónakba belépett, megmenekült a biztos pusztulástól. Aki Jézus Krisztusban hisz, megmenekül attól a biztos pusztulástól, amit ezeknek a nyomorúságoknak a kiteljesedése fog jelenteni mindenkinek a számára, aki Jézus nélkül él és hal meg.

A másik áldása az volt a gyerekek megmentésének, hogy visszakerültek az apjukhoz. Újra otthon voltak, újra kaptak enni. Nem volt probléma, hogy mivel táplálkoznak. Biztonságba kerültek, és a kis szívük is megnyugodhatott: újra békességben éltek. Ilyen elemi dolgokra is gondoljunk, hogy újra megtanultak beszélni. A szigeten már csak üvöltözni, ordítozni tudtak. Öld meg, fojtsd meg, ontsd ki a vérét! - Ettől visszhangzott a sziget a regény leírása szerint. Lassan elveszítették a normális emberi kommunikációra való készséget és képességet. Kezdtek elvadulni, elállatiasodni. Otthon újra lehet beszélni. Aztán megmosdatták őket. Megtanultak újra tisztálkodni, mert nemcsak különböző szenny tapadt rájuk ott a szigeten, hanem egymást is bemázolták mindenféle színes agyaggal, meg egyébbel. Nem lehetett már rájuk ismerni. Aztán újra megtanulták, milyen az, hogy szeretnek, hogy fontos vagyok valakinek, hogy értékes vagyok.

Ugyanez történik azokkal, akik visszatalálnak Istenhez, akik Jézus Krisztusban hisznek. Olyan szépen vall erről Isten. - Bocsánat, hogy ezt mondom, de nagyon szentül és mély alázattal mondom, mert van a Bibliában egy szerelmi vallomása Istennek, amit annak a népnek mond, amelyik pedig szembefordult vele, pontosabban elszakadt tőle, és nem bízott benne sokáig> De most... így kezdődik. Ez az Isten kegyelme, ez a de..., hogy annak ellenére, hogy te olyan vagy, most mégis...

Így szól az Úr, a te teremtőd és a te formálód: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te Szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mert drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, ezért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok!" (Ézs 43,1-5).

És ennek nincsenek feltételei. Egyetlen indokolása van az egész vallomássorozatnak: mert én szeretlek. Ez a feltétel nélküli, annak ellenére való isteni szeretet, amelyik azt mondja: megváltottalak, kimentettelek abból az állapotból, amelyikben menthetetlenül elpusztultál volna. Amelyikbe mindnyájan bele születtünk. Amelyik beletorkollik az örök kárhozatba a Biblia tanítása szerint. Ebből kimentettelek - azt mondja Isten. És én drágának tartalak. Nem azt mondja: sok drága érték van benned, hanem: annak tartalak. Mi lehet az, ami bennem Isten számára érték? Ő annak tart. Miért? Mert szeret. Biztosít arról, hogy soha nem hagy egyedül, velem lesz.

Nem tudom, hogy igazán komolyan végiggondoltuk-e már egyszer, és igaznak tartjuk-e a Bibliának ezt az éles tanítását, hogy a Jézusba vetett hit nélkül elveszünk? Ezt azért nehéz komolyan venni, mert olyan betegségről van szó, aminek hosszú a lappangási ideje. A lappangási idő alatt majdnem teljesen egészségesnek érzi magát az ember. Illetve azt hiszi, hogy ez az egészség, ez a normális, ahogy itt együtt élünk a társadalomban, a világban. És közben valóban sok mindent alkotunk, eredményeket érünk el, és úgy gondoljuk, hogy ez az igazi. A Biblia azonban azt mondja: ha így maradunk, akkor egyszer visszafordíthatatlanná válik már a betegség, és utána a biztos pusztulás jön. Csak erre nem gondol az ember, ezzel nem számol.

Azért vannak kinn a Niagarán is a hatalmas táblák egymás után sokszor, hogy ha életben akarsz maradni, innen fordulj vissza! Még egy kicsit megy a kíváncsi ember, de ott van egy újabb figyelmeztetés, aztán egy utolsó figyelmeztetés, és ha tovább is megy, menthetetlenül elpusztul. Vissza kell fordulni. Az egy olyan folyó, amin nem lehet végig csónakázni. Onnan mindenképpen vissza kell fordulni, ha nem, akkor a pusztulás következik. De nem azonnal következik. Sokáig lehet büntetlenül csónakázni. Ni, milyen szép! Még egy kicsit menjünk.

Sokáig lehet Isten nélkül létezni és a Jézusba vetett hit nélkül élni. A Sátán gondoskodik arról, hogy elterelje a figyelmünket az út végéről. Egyáltalán ne gondoljunk arra, hogy ennek az útnak is lesz egyszer vége, és hogy ennek az útnak az lesz a vége, amit nekünk Isten nagy szeretetből megmondott. Egészen bizonyos, hogy az lesz. Az Ő szeretetének a másik bizonysága, hogy lehetővé tette, hogy most még visszaforduljunk. Na, de ki ér rá effélével foglalkozni? Minden egyéb sürgős, fontos tennivalónk van.

Azt hiszem sokan ismerjük Jézusnak a tékozló fiúkról mondott példázatát. Annak a példázatnak egy része szomorúan jól szemlélteti ezt az igazságot. Egy kicsit elevenítsük fel ezt az ismereteinkben (Lk 15,11-31).

Ez az egyik fiú elment otthonról. Elege volt az apjából. Kikérte az örökségét és eltávozott úgy, hogy a zsebe tele volt pénzzel, a szíve pedig szabadságvággyal és nagy öntudattal. Aztán elkezdett "élni". Az apja nélkül végre olyanokat cselekedni, amiket otthon tiltottak vagy nem helyeseltek. S már nem veszi észre, hogy nem a saját döntései alapján cselekszik. Kényszerpályára került. Attól a pillanattól kezdve, hogy becsapta maga mögött az atyai ház kapuját, egy idegen hatalom hatása alá került, és az irányítja őt, és a szó szoros értelmében elveszi az eszét.

Miből lehet ezt látni? Abból, ahogyan viselkedik. Egyelőre telik neki. Van pénz. Amíg van pénz, vannak haverok. Mulat, nőzik, szórakozik, éli világát. Egyszer sem gondol arra, hogy nincs az a sok, ami egyszer ne fogyna el. Egyszer sem gondol arra: hova vezet ez, ha mindvégig ezt akarom folytatni? Egyáltalán nem gondol semmire. Nem gondolkozik, csak arra gondol, hogy most jól érezzem magamat. Mint ahogy ma tömegek. Egyszer csak ezt a meglepő megállapítást olvassuk: "amikor pedig mindent elköltött..."

Itt mindig meghökkenek. Hogy lehet odáig jutni, hogy mindent elköltött? Hát nem látta, hogy vészesen fogy? Nem lehetett változtatni az életstílusán? Nem számolt soha, hogy mennyi van még? Nem! Ez a Sátánnak a munkája. Most érezd jól magad! Ne gondolj arra, hogy mit hoz a jövő, meg ez hova vezet, meg minek mi a következménye. Most érezd jól magad! Lejtőre került, és tudjuk, hogy lejtőn a testek egyenletesen gyorsuló mozgással közlekednek, mégpedig mindig lefelé. Hacsak külső erő meg nem állítja őket. De ilyen külső erő nem volt.

Vagy mégis volt? Itt jön egy meglepő mondat a tékozló fiú példázatából. Azt olvassuk a 17. versben: "Amikor pedig magába szállt." Ott ül a disznók között mint disznópásztor. Ez volt a legmegalázóbb foglalkozás egy zsidó férfi számára, és ott egyszer csak eszébe jut a megdöbbentő felismerés: ha itt maradok, éhen halok meg. - Éppen ideje, hogy erre gondolt. Most ne firtassuk, hogy miért nem gondolt rá előbb. Most végre eszébe jut. És eszébe jut ott a disznók között az otthona. Az atyai ház: a02z én apámnak minden bérese bővölködik kenyérben. Otthon bőség volt, itt meg éhen halok meg. Otthon megvoltak az élet feltételei, itt meg nincsenek meg az élet feltételei. És elkezd vágyakozni haza. És nemcsak vágyakozik, hanem hazamegy! És kimondja a nagy mondatot: Apám, vétkeztem. Nem vagyok méltó, hogy a fiadnak tekints, de ha lehet, béresként hadd maradjak itthon, és engedelmeskedni akarok neked. És akkor az apa is kimondja a nagy mondatot: Nem béres vagy. Ez az én fiam. - És itt jön egy talányos kifejezés. "Ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."

Ez, hogy elveszett és megtaláltatott, egyértelmű. De mi az, hogy meghalt. Dehogy halt meg! Élte világát. Ott élte csak igazán, attól kezdve, hogy otthonról eltávozott. És Jézus azt mondja: attól kezdve lett halottá, hogy otthonról eltávozott. Mert minden embergyermeknek is csak a mennyei Atyával való tényleges lelki közösségben van élete és életlehetősége. Isten nélkül minden ember potenciális halott. Most még nem gondol rá. Most még azt hiszi, hogy él, de Jézus ezeknek mondja: csak az a neved, hogy élsz, de halott vagy (Jel 3,1).

Isten szeretete egyebek között ebben is megmutatkozik, hogy erre rá akar vezetni, és rá akar döbbenteni bennünket. Ha a tékozló fiú még tovább vár, akkor úgy lesz, ahogy felismerte: éhen hal meg. Ha azok a gyerekek még tovább ott kell, hogy maradjanak a szigeten, éhen halnak meg, vagy egymást lekaszabolják, amihez már nagy buzgalommal hozzá is láttak. Ha valaki Jézus nélkül éli le az életét, az a biztos pusztulásba megy. Újra életlehetőséget nekünk egyedül az Istennel való közösségünk ad. Ő viszont olyan életet ad, ami akkor is megmarad, ha meghalunk.

Aki hisz énbennem - mondja Jézus -, ha meghal is, él az (Jn 11,25.

Az a nagy veszedelmünk, hogy amíg ez be nem következik, hogy valaki hisz Jézusban, addig roppant veszélyes a helyzetünk, mert azt gondoljuk, hogy élünk. Mert olyan életjelenségekhez hasonlókat produkálunk. Amíg nem ismeri valaki az igazi életet, azt hiszi, ez az, ezt hívják életnek. Pedig ez ahhoz képest csak vegetálás és kínlódás. Az életnek a látszatát próbáljuk fenntartani.

Ezeknek a gyerekeknek meg voltak számlálva a napjaik, csak éppen ők nem számoltak ezzel. Amikor a Biblia ezekről a dolgokról beszél, erre hívja fel a figyelmünket is, hogy meg vannak számlálva a napjaink, és egyre kevesebb lehetőségünk van arra, hogy visszaforduljunk.

Egyre vadabbá válunk mi is, mint ahogy ők ott a szigeten. Egy tavalyról készült statisztika mondja, hogy kevesebb betörés volt a fővárosban, mint tavaly, de több gyilkosságot követtek el. A gyermektársadalomban is rohamosan nő a durvaság, a kegyetlenkedés, annak olyan megnyilvánulásai is, amikkel még a közelmúltban sem találkoztunk. De aki közelről bepillanthat egy-egy családba, házasságba, rémülten látja, hogy az erőszakosság, a kegyetlenség, az életellenes cselekedetek szinte napirenden vannak úgynevezett jó családokban is. Aztán megvan a mi ideológiánk erre, hogy mert kikészültek az idegeim, mert ebben a hajszában stb., stb., de ez a tényeken nem változtat: egyre vadabbak leszünk. Ahogy távolodik az emberiség Istentől, úgy vadul el.

Jézus Krisztus azt mondja: nem kell így élni! Nem kell elembertelenedni. Nem kell elállatiasodni. Nem kell démonizálódnunk, hanem kiábrázolódhat rajtunk a Krisztus. Ez az evangélium lényege. Van Szabadítónk! Nem kell a szigeten elpusztulni. Be lehet szállni a mentőcsónakba. Aki abba beszállt, az újra életlehetőséget kap, és visszakerül az apjához. Visszakerülünk Istenhez. És ebben a visszakapott új életben begyógyulnak a sebek, helyreáll az egyensúly. Megszűnik sok gyötrő szükség. Megtalálja az ember önmagát, a másikat, a küldetését, mert megtalálta Istent. Vagyis pontosan: mert megtalálta őt Isten. Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Én azért jöttem - mondja itt Jézus -, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

Hadd fejezzem be azzal, ahogy egy közismert ébredési ének megfogalmazza ezt az evangéliumot:

Vár Atyád szerelme,
Vár rád vigasza.
Jöjj a messze tájról,
Ó, jöjj haza!

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy nem nekünk kell csónakot barkácsolni a szigeten, hiszen szerszámaink sincsenek. Köszönjük, hogy nem kell beletörődve a biztos halálba, leülve gubbasztani és várni a kimúlást. Köszönjük, hogy utánunk jöttél, Jézus Krisztus.

Áldunk téged a te Jézus nevedért. Magasztalunk, mert szabadítóul jöttél. Köszönjük, hogy nincs az a nyomorúság, sötétség, mélység, megkötözöttség, bénultság, amiből ne tudnál adni tényleges és végérvényes szabadulást.

Erősítsd meg a mustármagnyi hitünket, hogy komolyan tudjuk ezt venni. Hadd tudjuk komolyan venni azt is, hogy nélküled a biztos pusztulás vár ránk. De mi nem akarunk nélküled élni, sem nélküled meghalni. Ezért vagyunk itt, és hisszük, hogy ezért hívtál ide.

Kérünk, ajándékozz meg mindnyájunkat azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van. Hisszük, hogy a te mérhetetlen gazdagságodból ez telik.

Köszönjük, hogy minden velünk való törődésednek az oka, indítéka az, hogy szeretsz minket feltétel nélkül. Szeretnénk ebben a te szeretetedben meggyógyulni. És kérünk, hogy az Isten szeretete töltessék ki a mi szívünkbe a Szentlélek által, hogy tudjunk mi is teljes szívünkből szeretni téged, és ezzel a tőled kapott szeretettel szeretni egymást.

Szeretnénk ebben a csendben eléd hozni most a gondjainkat, terheinket, örömeinket, hálánkat. Köszönjük, hogy hallod és meghallgatod a mi kiáltásunkat.
Ámen.

2018. szeptember 16., vasárnap

Cseri Kálmán Igehirdetései: "JÖJJETEK ÉNHOZZÁM"

Alapige:Mt 11,28-30
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."



Imádkozzunk!
Dicsőítünk, mennyei Édesatyánk, mert hatalmas vagy, mindenható vagy, és mégis a mi Atyánknak nevezed magad. Köszönjük, hogy ilyen mélyre is tudtál hajolni hozzánk. Köszönjük, hogy nem hagytad annyiban akkor a te népednek a fogságát, amiről most olvastunk, és azóta sem hagyod annyiban egyikünknek a fogságait, megkötözött állapotait, tőled elfordult tévútjait sem.
Köszönjük, Urunk, hogy te azért vagy itt ma délelőtt, hogy minket keress és hívj. Köszönjük, hogy így állsz az igehirdetés szavai mögött, és neked magadnak van hatalmad arra, hogy olyan dolgokat értess meg velünk, amiket eddig nem tudtunk vagy elfejeltettünk.
Kérünk azért, Urunk, hogy engedj a színed elé, hogy bocsáss meg minden alkalmatlanságot, szétszórtságot. Bocsásd meg minden bűnünket, ahonnan jöttünk, és amiket cipelünk. És kérünk, ahogyan olvastuk, rajtunk is könyörülj, minket is kegyelmesen fogadj magadhoz, mert hisszük, hogy nekünk is Atyánk vagy. És kérünk, Urunk, hogy állj is mellettünk! Erősíts, vigasztalj, szólj olyan szót, amit csak tőled hallhatunk, embertől nem.
Kérünk, Urunk, különösen azokért is, akik most a gyász terhét hordozzák, akik az elmúlt héten koporsó mellett kellett, hogy álljanak. Ahogyan ember nem képes betölteni semmilyen űrt, ami szeretteink után marad, és ahogyan nem képes kérdésekre válaszolni, amik a mi látókörünkön túlmutatnak, úgy te válaszolhatsz ezekre a kérdésekre is. Megerősítheted a szívünket. Kérünk, hogy akár abban a kezedben, ahol élőként vagyunk itt a földön akár, úgy a kezedben, hogy odaát vagyunk nálad, mindenképpen te legyél és maradj mindannyiunk szerető, mennyei Édesatyja. Köszönjük, hogy ezért vagy most itt velünk.
Szeretnénk neked szóban is elmondani, urunk, hogy emelj minket sasszárnyakon tehozzád úgy, ahogy csak te tudsz. Kérünk tőled olyan élő, újjáteremtő igét, amit csak te tudsz mondani. És kérünk, hogy ne hagyj minket anélkül hazamenni innen, hogy válaszolnánk neked. Köszönjük, hogy ezért vagy itt Szentlelkeddel.
Ámen.

Igehirdetés
Hadd kezdjem egy személyes élményemmel. Bizonyára a legtöbben tudják a testvérek közül, hogy csupán két hete vagyok segédlelkész ebben a gyülekezetben. Nagyon sűrűnek éltem meg ezt a két hetet. Sokat ültem bent a hivatalban délelőttönként. Ilyet eddig még másutt nem csináltam. Egészen megrázó volt nekem az a sűrűség, ahogyan ilyen helyzetben találkozni lehet nagyon sokféle emberi bajjal, problémával, nyomorral, gyásszal, szükséggel. Hála Istennek, nem csak ezek vannak egy gyülekezet életében. Sok öröm és hálaadásra való alkalom is volt már ebben a két hétben, de sajnos azok közül is nagyon sok volt, amiket fölsoroltam.
Olyan jó, hogy a mai igeszakaszunk éppen ilyen helyzetben lévő embereknek szól leginkább. Éppen azokhoz jön legnagyobb erővel az Úr Jézus, akik minél inkább átélik, amit itt olvastunk, hogy megfáradtak és különféle terhek alatt meg vannak terhelve.
Úgy is mondhatnánk, hogy azokat hívja leginkább az Úr Jézus magához ebben az igében, akiket mi emberek nem választanánk. Képzeljünk csak el egy álláshirdetést. Milyen kvalitásokkal, milyen jellemzőkkel kell rendelkezni manapság egy egészen egyszerű álláshoz is.
Itt pedig arról van szó, hogy azokat hívja az Úr Jézus, akik fáradtak, ziláltak, összekuszálódott életűek, megtörtek, és akik méltatlannak érzik magukat. Hívja a megfáradt idősebbeket és az agyonhajszolt fiatalokat is, akik terhek alatt roskadoznak és rohannak. Azokat is hívja, akik úgy érzik, hogy kiszorultak arról a bizonyos munkaerőpiacról. Lehet ezt a szó szoros értelmében is érteni, erre is vannak példák körülöttünk. De lehet érteni mélyebben, sokkal általánosabb lelki értelemben is. Azokra, akik úgy érzik, hogy az ő életük már nem alkalmas arra, hogy jó képet tudjon mutatni mások felé, hogy teljesítsenek valamit, letegyenek az asztalra. Ezeket is hívja kifejezetten és külön a mai igeszakaszban az Úr Jézus.
Nem véletlenül vagyunk itt. Hiszem, hogy egyikünk sem. Ki az, aki hív? Mit tudunk meg róla? A lekcióban felolvasott szakasz Jeremiás könyvének 31. részéből úgy foglalható össze, hogy a fogságba szétszóródott, és a nagy nyomorúságban lévő Izráel népének a hazahívó levele. Az Isten, aki kiválasztotta őket, aki azt állította róluk, hogy a saját népe, minden más néptől különbözik a föld színén, próféták hosszú során át sok-sok évig hirdette ennek a népnek, hogyha nem térnek meg, hogyha maradnak a bálványimádásaikban, hogyha nem térnek igazán, teljes szívvel Istenhez, akkor az lesz a következménye, hogy fogságra viszik őket a babiloniak.
Amikor ezt az igét leírták, akkor volt ennek a fogságnak az ideje. Beteljesedett, amit Isten előre megmondott, és mégis azt olvassuk egészen vallomásszerű, ragyogó és nagyon bensőséges szavakban, hogy Isten ebbe nem nyugszik bele. Vissza akarja hozni őket, és vissza is fogja mindenáron. "Hát nem drága fiam-e Efraim, és nem kedves gyermekem-e? Valahányszor megfenyegettem, mégis mindig törődöm vele. A bensőm remeg érte, irgalmaznom kell neki - így szól az Úr." (20) Így fogalmaz az Úristen népével kapcsolatban.
Ez volt az a helyzet, amikor egyetlen történelmi nép, amely Isten népe volt, átélhette, hogy Isten mindenen keresztül, és minden bűnük ellenére megtartja őket. A szétszóratásnak, a fogságnak is célja volt. Az, hogy összegyűjtse őket, és többet megtudjanak róla.
Az újszövetségi ige - amit fölolvastunk - az Úr Jézus szájából pedig arra vonatkozik, hogy ugyanezt a visszahívást, a maga köré gyűjtést egyszer s mindenkorra nemcsak egy nép, és nemcsak egy korszak történetében, hanem az egész emberiségre nézve véghez akarja vinni. Azért fogalmaz így az Úr Jézus, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, terheket hordoztok. Mindnyájan jöjjetek. Megnyugvást adok nektek.
Mi volt a lényege a felolvasott ószövetségi szakasznak? Az a mondat a legelején, hogy "Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek". (Jer 31,1) Ebben foglalható össze minden, amit ez a szakasz tartalmaz. Istenükké leszek, és ők pedig népemmé lesznek. Ez volt az a bizonyos régi szövetség, amiről a Biblia első, nagyobbik fele a nevét kapta.
Ha továbbolvassuk ugyanezt a szakaszt, csak egyet kell lapozni, itt található benne az a szó, az Ószövetség egyik bibliai könyvében az a szókapcsolat, hogy új szövetség. Mindjárt meglátjuk, hogy hogyan. "Eljön az idő - így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogyan ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre." (Jer 31,31-34)
Itt tehát Isten bejelenti, hogy van egy régi szövetség, amelyik nem működött igazán. Azért nem, mert Isten egyoldalúan tartotta be. Kihozta a népét Egyiptomból, vezette, megtartotta, hű volt hozzá, de a nép nem volt hű Istenhez. Ez a szövetség féloldalasan működött. És jaj lenne nekünk, ha mindig is így maradt volna. Istentől elszakítva, távol tőle kellene meghalnunk. Ezért ígéri meg már ott az új szövetséget. Ugyanazt a szövetséget, amelyet Jézus felolvasott szavaiban bejelent.
Mi a jellemzője ennek az új szövetségnek? Úgy olvastuk, hogy Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek, vagyis kétoldalú ez a szövetség. És nem tanítja egyik ember többé a másikat, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem. Törvényemet a belsejükbe írom be - így szól az Úr.
Azért kellett eljönnie az Úr Jézusnak, hogy az Isten minket kereső visszahívása, meghívása ne csak a kiválasztottakra vonatkozzon, egyesekre, népekre. Ne csak egyoldalúan éljük meg, hanem lehetséges legyen az, amit az előbb mondtunk, hogy szívükbe írom be, hogy a belsejükből fognak ismerni engem. Ezt jelentik Jézusnak a felolvasott szavai. Ezért döntött úgy, hogy eljön hozzánk emberi testben. Egészen olyan lesz, mint mi. És közben megmutatja, hogy hogyan is kell az Atyával közösségben lenni. Szelídséget és alázatot tanulhattak tőle, akik látták. És egyértelművé tette a szándékait például a következőképpen: Lukács evangéliuma 4. részéből olvasom. Jézus mondja: "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (18-19)
Nyilvánvalóvá tette a küldetése elején, hogy miért jön, hogy mi lesz a programja. És akik találkoztak vele, akik ismerték, azok arról számolhattak be, amit valaki így mondott: egyszerre vonzó és vádoló tisztaság, szeretet, jóság és erő jellemezte. Egyszerre hihetetlenül jó volt a közelében lenni, és gyógyító volt a jelenléte, másrészt pedig látták, hogy nem olyan, mint bárki más, hanem hatalommal beszél, és hatalommal cselekszik.
Gondoljunk csak Máté evangélistára, aki az előbb felolvasott szavakat lejegyezte egyetlenként a négy evangélista közül, mert ő maga is gyökeresen átélte és egészen az alapjaiban rengette meg az ő életét ez a hívás, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, és vegyétek magatokra az én igámat. Hiszen vele éppen ez történt. Találkozott ezzel az egyszerre vonzó és egyszerre vádoló, hatalmas erejű, szeretetű Jézussal. Otthagyta a vámszedőasztalt, otthagyta a pénzt, amivel el kellett volna számolnia. Az egész egzisztenciáját, mindent, amiben bízott, és követte Jézust. Így lett belőle tanítvány, majd később evangélista. Ő átélte, amiket itt írásba foglalt.
Hogyha bármelyikünknek az a kérdése, vagy a külvilágnak az a kérdése, hogy hogyan lehet az ember igazán ember, hogyan lehet méltó erre a névre, azt hiszem, ma sincs rá jobb válasz, és lehet is nekik mondani, mutatni - meg kell találnunk a módjait, hogy rámutassunk -, hogy hasonlítani kell Jézusra, az Ő arcára kellene formálódni. Akkor lehetnénk igazán emberek.
Egy kérdéssel tovább: hogyan lehet helyesen tisztelni Istent? Mi a módunk erre? Azonosulni egyre inkább Jézusnak az istentiszteletével. Ez az egyetlen mód rá. Ezért volt szükség az új szövetségre, hogy ne csak a mennyből valamilyen közvetítőkön keresztül tanítson minket Isten, hiszen láttuk, hogy a régi szövetség nem működött úgy. Egyoldalú volt, csak Isten tartotta meg. Az új szövetségnek az a legfontosabb jellemzője, hogy "törvényemet a szívükbe írom be". Ezért kellet, hogy eljöjjön Jézus.
Jézust úgy jellemezhetnénk a legtömörebben, hogy Ő Isten mellettünk, Isten, aki mellettünk van. Két dologból áll a felolvasott ige szerint ez a mellettünk létel. Az egyik, amit így mondott az ige, hogy ismerni fognak engem. Gondolhatunk arra, hogy Jézus mondta a tanítványainak, hogy aki engem látott, látta az Atyát. A másik, hogy: mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé nem emlékezem meg.
Ez az a pont, ami nélkül nem lenne érdemes arról beszélni, hogy Jézus hív minket magához, és hogy Jézusnak van egy igája, amit mi is fölvehetünk. Hogy lássuk rajta a helyes istentiszteletet. Ugyanis ez az a pont, amikor arra gondolhatunk, amit Jézus az utolsó vacsorán mondott. Fölemelte a poharat, és azt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által. A régi szövetség nem működött, hiszen nem volt igazán Isten népe az Isten népe, nem úgy élt. Nem tudta megtartani, mi sem tudjuk. De az új szövetség azt jelenti, hogy mindezekért a bűnökért - nem is csak az elkövetett bűnökért, hanem azért, mert távol vagyunk Istentől, mert hátat fordítunk neki, mert nem ismerjük az Ő arcát és az akaratát... - tehát mindezért a büntetést, a távolságunknak az egyenes következményét az Úr Jézus magára vállalta. "E pohár az új szövetség az én vérem által": azt jelenti, hogy elsősorban is az övé volt az a teher, az a számunkra elhordozhatatlan teher, amit átvállalt értünk.
Azt mondja, és azzal folytatja ezt az igeszakaszt, hogy vegyétek magatokra az én igámat, és az én terhemet. Igen, de mi a célja ezzel? Mi a célja velünk? Két kérdésre bonthatjuk ezt föl. Egyrészt, hogy mire szólít fel, amikor magához hív? Másrészt: mit kínál?
Azzal kezdi, hogy jöjjetek énhozzám. Vagyis nemcsak azt akarja Isten, hogy elvileg egyetértsünk vele, hogy itt legyünk a templomban, és hogyha jó az igehirdetés, akkor egyetértő érzésekkel menjünk haza, tanulmányozzuk az írásokat, és néha mi is képviseljük, hogy ezek igazak, és jól vannak így, hanem konkrétan, ahogy akkor nagyon konkrét dolgot jelentett. Jöjjetek énhozzám: azt jelentette, hogy a sokaság fogta magát, és ment Jézus után. Adott esetben a pusztába, vagy a hegyre, vagy a tenger túlsó oldalára. Mentek Jézus közelébe, és mentek oda, ahova Ő. Ugyanezt jelenti ma is. Jöjjetek énhozzám, vagyis látsszon is rajtatok a meggyőződésetek. Mozdulatban legyen kifejezhető. Látsszon az élet konkrét dolgainak a változásában. Egyszerű dolgokban akár. Idejönni a templomba. Igen, de teljes szívvel jönni. Úgy, hogy a magunkénak tudjuk és érezzük. Úgy, hogy mindjobban be akarunk épülni Isten közösségébe.
Vagy kifejeződhet abban, hogy átrendeződnek az életünkben a prioritások, a fontossági sorrendek, hogy mi határoz meg minket, az egész lényünket, a döntéseink magvát attól kezdve, hogy az új szövetséget akarjuk Jézus Krisztus vére által elfogadni. Például ebben is megnyilvánul, és meg kell, hogy nyilvánuljon, hogy jöjjetek énhozzám. Isten dolgaival törődni, csendességet tartani, úgy tekinteni magunkra, hogy én mostantól kezdve Jézushoz tartozom, és mindent ez határoz meg az életemben. Gondolhatunk arra, ahogyan ez Máténál meghatározó volt, és ahogy mindent felforgatott az ő életében.
Azután azzal folytatja Jézus, hogy vegyétek magatokra az én igámat. Azért, mert volt az a régi szövetség, ami egyoldalú kapcsolat volt, ahogy olvastuk itt a Jeremiás könyvében, a nép hűtlenkedett, de Isten összegyűjtötte őket. A nép nem érdemelte meg, de Isten megígéri nekik, hogy táncolnak majd és vigadoznak, szüretelni fognak, és zavartalanul fogják fogyasztani a gyümölcsét. Jól hallja a sírásukat, figyel rájuk, megvédi őket. Ez még mindig egy egyoldalú kapcsolat. Az ember kap, az Isten ad. Talán távoli, és egy kicsit sántító hasonlattal, de ahhoz hasonlíthatnánk, amikor a vadőrök, az erdészek sózó helyeket létesítenek az erdőben, és a vadállatok odajárnak és megkapják a szükséges tápanyagokat. Az emberhez nem közelítenek. Nincs közük hozzá, elbújnak előle, de azért az ajándékait elfogadják.
És van helyette az új szövetség, ami viszont azzal jár, hogy vegyétek föl az én igámat. Azért, mert erre nekünk van szükségünk. Az előbbi hasonlatot folytathatnánk úgy, hogy a nagy megbecsülésnek örvendő, nagy becsben tartott, fontos háziállatok olyan kapcsolatban lehetnek a gazdájukkal, ami valóban a jó gazdára jellemző megbecsülésen, figyelmen, sorsközösségen alapul. Az egyik sem tud semmit tenni a másik nélkül. Nem egészen találó ez a hasonlat, de van olyan része, ami igen, és amit a Biblia is használ. Vegyétek magatokra az én igámat - mondja Jézus -, és arra gondol, hogy ez egy páros iga. Bizonyára mindannyian láttunk már ilyet, ha máshol nem, képen. Középen a kocsirúd, egyik oldalon is egy igavonó állat, meg a másik oldalon is.
Az Úr Jézus azt mondja, hogy azt az igát vegyétek magatokra, amelynek már én vagyok az egyik felébe befogva. Gyertek mellém, húzhatjátok velem együtt. Így nyer értelmet az, hogy tanuljátok meg tőlem a szelídséget, az alázatosságot. Velem együtt kezdjetek mozogni. Gyertek, mert a tehernek a nagyobb részét én húzom. Szabad jönni velem egy igába. Azért, mert ez az Úr Jézus egyben Gazdánk is. Az, aki egészen olyanná lett, mint mi. Belehajtotta a fejét a saját igánkba. Elhordozta előbb azt a terhet, amit mi sohasem tudtunk volna: a bűneinknek a terhét a kereszten. És azután társnak hív minket, hogy aki fáradt, aki meggyötört, aki úgy érzi, hogy azt sem tudja, merre forduljon és merre menjen, az nyugodtan menjen Ővele, csendesedjen le Őmellette. Olyan szoros közösségben, aminél szorosabb alig létezik, Ővele egy igában. Nekünk van erre szükségünk. Azért, mert nem tudjuk máshogy betölteni az életünknek azt az Istenarcú űrét, amit - akár bevallja magának az ember, akár nem - mindannyian hordozunk magunkban. Részt venni Isten dolgaiban, az Ő szövetségese, barátja, munkatársa lenni. Ezek azok a dolgok, amire Isten mindannyiunkat teremtett. Ezeket szó szerint állítja a Biblia.
Amíg nem vagyunk az Ő igájában, addig másik igában vagyunk. A Sátánnak az igája nem ilyen. A Sátán nem azt mondja, hogy mozogjunk, és tanuljunk tőle bármit is, hanem gúzsba köt, és elhordozhatatlan terheket rak ránk úgy, hogy észre sem vesszük. Az Úr Jézus az, aki azt mondja: gyertek, tanuljatok tőlem, és nyugalmat találtok lelkeiteknek.
Tehát az a jó nekünk, ha felvállaljuk az Úr Jézus igáját. Nem kell azt gondolni, hogy nagyobb terheket rak ránk, mint amik eddig voltak. Sőt, ellenkezőleg. Az iga erőátviteli eszköz. Olyan eszköz, amivel el lehetséges húzni azt a terhet, amit a vállamon nem tudnék elviselni, még a töredék részétől is leroskadnék.
Egyszer mozgássérült testvérek között volt alkalmam beszélni erről az igeszakaszról. Isten azt juttatta eszembe, hogy ott is, abban az intézetben olyan sokféle ügyes erőátviteli eszköz van: tolószékek, különféle emelők, mindenféle okos szerkezetek. Arra valók, hogy aki testileg nem tud úgy mozogni, mint más emberek, azoknak segítségre legyenek. Lelki értelemben mindannyian egészen mozgásképtelenül születünk. Nem tudunk Isten útján járni. Azt sem tudjuk, hogy merre van. Szükségünk van arra, hogy segítségünkre jöjjön olyan eszközökkel, amiket Ő erre szánt. Elsősorban saját Fiával, az Úr Jézussal. Szabad felvállalni ennek az igának a felvételét, hiszen azt állítja, hogy az Ő terhe boldogító és könnyű.
A Római levél 15. részében van egy igevers, ami egyszer, éppen, amikor ilyen dolgokkal küszködtem a saját életemre nézve, akkor nagyon maradandó nyomot hagyott bennem. Egyszer beültem egy templomba évekkel ezelőtt. A hátsó sorba. Igyekeztem mindenkitől elbújni. Úgy voltam vele, hogy annyira összetörtnek és gyengének érzem magam, hogy nem szeretnék most senki ismerőssel találkozni. Nem is tudom igazából, hogy van-e megoldás különféle gondjaimra, amik éppen akkor nyomasztottak, de azért beültem erre az igehirdetésre. Remélve, hogy Istentől kapok valami vigasztaló, bátorító, megerősítő szót. A következő igét olvasta föl a lelkész: "Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." (Rm 15,1) Úgy voltam vele, hogy legszívesebben most azonnal kiszaladnék abból a templomból. Egyáltalán nem ezt vártam. Hogy létezik az, hogy "mi erősek"?! Hogyha valaki távol van ettől, én - úgy éreztem akkor - fényévnyi távolságra vagyok ettől a megállapítástól. Mégis ez Isten nekem szóló igaz igéje. Azt érttette meg velem akkor az Úr Jézus, hogy erősnek lenni vagy gyengének lenni nem képesség és állapot, emberi tulajdonság kérdése. Nem azt jelenti, hogy csak azokra vonatkozna ez az ige, akik kifejezetten jól és erősnek érzik magukat. Nem azokat hívja az Úr Jézus az Ő igájába, akik képesnek érzik magukat arra, hogy vele együtt menjenek bárhova is, és akármilyen terhet vele együtt cipeljenek. Mindenkit hív. A gyengéket és az összetörötteket elsősorban! Azért, mert erősnek lenni Ő mellette az nem tulajdonság, hanem megbízatás és feladat. Hiszen az erőt Ő képviseli. Nekünk csak szabad vele együtt lépdelni.
Ez konkrétumokban úgy nyilvánul meg, ahogy ez az ige folytatódik. "Ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: a te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak." Még ezt is föl lehet vállalni, hogyha az Úr Jézus igájában ér minket. Föl lehet vállalni azt, hogy elhordozhatatlanul nagy terheket cipelünk és húzunk, hiszen Ő húzza. Adós vagyok, ahogy itt az első versben hangzott. Adós vagyok neki attól kezdve, hogy a vérét és az életét adta értem, és az adósságomat nem szorongva, hanem jólesően törlesztem egy életen keresztül. Nem is egyenesen neki, hanem az embertársaimon keresztül neki. Így lehet az Ő terheit fölvenni és hordozni. S meg fogja látni az ilyen ember, hogy tényleg tanul a mellette lépdelő Úr Jézustól szelídséget, alázatot, béketűrést. Valahogy úgy, ahogy Pál írja az egyik levelében: az Isten békessége uralkodjék a ti szíveitekben. Elkezd az Isten békessége uralkodni. Nemcsak úgy egyszerűen van, hanem átveszi az uralmat, és meghatározza a tetteinket.
Ugyanezt mondja Jézus: megnyugosztlak titeket. Ez az eredeti szövegben egy folyamatos jelen idejű igealak. Nem egyszer megnyugtat vagy meg fog nyugtatni a végén, hanem folyamatosan a békességének az uralma alá rendel, nyugtat, és a saját letett élete mellé teszi a miénket is. Így lehet érvényes ránk az az ígéret, hogy aki elveszíti az életét énértem, megtalálja azt.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus köszönjük, hogy nem mi keresünk téged, hanem te kerestél meg minket. Köszönjük, hogy ezért jöhetünk egyáltalán a te színed elé. Köszönjük az értünk felvállalt terhet és áldozatot, gyalázatot, amit zokszó nélkül elviseltél. Köszönjük, hogy azt akarod, hogy ahol te vagy, ott legyünk mi is. Kérünk, hogy egyen-egyenként mindannyiunkat szólíts meg, és mutasd meg az életünkben, hogy mi az a dolog, amiben még hozzád kell mennünk, amiben nem rendeltük alád a döntéseinket. Mi az a dolog, amit nem akartunk fölvállalni, mint igát.
Urunk, kérünk, hogy mutasd meg nekünk a te arcodat is, a jellemvonásaidat. Azt, hogy milyen vagy, és mit teszel, mutasd meg egyre inkább. Szeretnénk, Urunk melletted lépdelni, és olyanná válni, mint te. Köszönjük, hogy sokszor bizonyítottad az életünkben, hogy képes vagy elhordozni minden terhünket. Kérünk, fogadd el, hogyha bizalommal közeledünk most is tehozzád.
Kérünk azokért, Urunk, akiknek a szeme előtt élünk, és akikhez küldesz, akiket talán szintén a felvállalandó feladatok és szeretet-kapcsolatok közé sorolsz. Köszönjük, Urunk, hogy van szolgálatunk. Köszönjük az egyházunkat, annak mindenféle misszióját, tevékenységét. Köszönjük, hogy szól a te igéd most is határokon innen és túl.
Kérünk, hogy terjeszd ki, áraszd ki a te Szentlelked áldásait, és használj minket is a te aratásodban, munkásként. Kérünk a most folyó csendeshetekért országszerte, hogy hirdesd a te igédet megragadó erővel, és ne vonhassa el a részvevők figyelmét semmi, ami nem odavaló.
Kérünk gyülekezetünk csendesheteiért, a mostani konfirmandus hétért. Áldd meg a szolgálattevőket. Adj nekik testi, lelki erőt, bátorítást, élő igét, tőled való körülményeket; és adj megtéréseket! Kérünk azért a csoportért, amelyik most indult Kárpátaljára. Legyen a te áldásod eszköze ott is minden gyermeked.
Kérünk azokért, akikhez haza fogunk menni innen. Áldj meg minket, hogy veled együtt, veled közös igában mehessünk el. Kérünk, segíts folytatni az imádságot ebben a csendben.

Ámen.



2018. augusztus 12., vasárnap

Cseri Kálmán Igehirdetései: 1.rész AMI ELVESZETT

Tékozló fiú- 


Hangfelvétel: 

LETÖLTHETŐ-


Kattints ra a datumra


Download 1975_09_14_0.mp3

Alapige

7. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre.- Lk 15,7

2018. július 5., csütörtök

Dr. Joó Sándor -Szentek legyetek!

/Cseri Kálmán elődjére/
1947. augusztus 10, vasárnap
Lekció: 1Péter 1,13-25
Sorozat: Szentek legyetek!

Alapige -“Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”1Péter 1,15-16

A szent életet az Újtestamentum nem úgy állítja a hívő ember elé, mint egy ideált, eszményt, hanem mint személyes kötelességet. A szent életet az átlagember, sőt, sok keresztyén ember sem tartja nagyon vonzó dolognak, mert nem tartja elég gyakorlatias életformának. Pedig a szentté-lételtől nem kell visszariadnunk. Nem kell mosolyognunk fölötte, nem kell kétségbeesnünk miatta, hanem egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy ezt kívánja és várja az Úr minden Benne igazán hívő embertől!

Ne úgy képzeljük el a szent embert, ahogyan ábrázolják! Ahogyan például homályos templomok üvegfestményein láthatjuk: vértelen, gyámoltalan, együgyű, ábrándosan áhítatos megjelenésükben! Így valóban nem vonzó ez az életforma a huszadik század rohanó, gyakorlatias embere számára.
A szentség nem valamiféle beteges lelkiállapot, nem túlzó vallásoskodás - hanem éppen a legteljesebb lelki egészség, lelki épség és szentség hiánya jelenti a lélek betegségét. 
Minden igazán Istenben hívő keresztyén ember szent ember! Az Ó- és Újtestamentum eredeti nyelvén a “szent” szó eredeti jelentése az, hogy elkülönített, Isten számára félretett. 
Például az ótestamentumi istentiszteleten használt ruhák vagy edények szent ruhák és szent edények voltak. Nem olyan értelemben, hogy a szentségnek valami földöntúli dicsfénye ragyogott fölöttük, úgy, hogy alig lehetett rájuk tekinteni vagy megérinteni, hanem közönséges ruhák és edények voltak azok, csak a közönséges használatból elkülönítve és kivonva, fenntartva az Isten házában való használat céljaira.
Minden keresztyén embernek ilyen értelemben kell szentnek lennie. Jézus Krisztus kiválasztott bennünket Önmaga számára. Azt akarja, hogy különbözzünk más emberektől, a világtól. Önmagunkat és minden képességünket az Ő számára tartsuk fönn, Őhozzá tartozzunk, és az Ő életét éljük!
Ahogy Igénk mondja: “Hanem amiképpen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben.” (1Pt 1,15)

Ennek a szentségnek a vonásait szeretném most fölvázolni. Hadd említsem itt most rögtön, hogy ez a szentség nem elmélet, hanem egészen gyakorlati dolog. Nem ábránd, hanem valóság. Nem érzelmi állapot, hanem magatartás. Nem elv, hanem cselekvő élet! A szentség mindenekelőtt tiszta életet, mégpedig tiszta szívből eredő tiszta életet jelent. A tisztaság a bűntől való megtisztulást jelenti. 
A tisztaság minden olyan gondolatnak, érzésnek és cselekedetnek a megtagadását jelenti, ami ellenkezik az Isten akaratával. Isten a bűnt gyűlölő, a bűnnel szemben állást foglaló, és a bűntől magát elkülönítő Isten. Arról lehet felismerni, hogy találkoztál az Úr Istennel, hogy utálod a bűnt. Hogy kezd fájni a bűn. De nem a mások bűne, hanem a magadé. És nemcsak a bűn nagy általánosságban, hanem a te felismert bűneid, nevükön nevezve valamennyit. Ismered-e egyáltalán a bűneidet, és a felismert bűneidet szereted, dédelgeted, rejtegeted-e? Szemet hunysz-e fölötte, vagy utálod, és szeretnél megtisztulni tőlük? Gyakran figyelmeztet az Ige, hogy “ne szabjátok magatokat e világhoz!” (Róm 12,2) Azt jelenti ez, hogy aki lényegileg a Krisztusé, az másképpen gondolkozik, cselekszik és beszél, mint aki nem a Krisztusé. 
A tisztaság azt jelenti, hogy elfordultál a bűntől, hátat fordítottál neki.

Isten a mértékét, szabályát, mintáját is megadta a tiszta életnek. A mi számunkra nem a világ a minta, nem a világ kívánságai szerint élő, akármilyen kiváló ember, még csak nem is egy tiszteletre méltó, komoly keresztyén ember élete. Így nagyon hamar megelégednénk a magunk tisztaságának mértékével. Nem is egy újtestamentumi szentnek, egy Pál apostolnak vagy János apostolnak az alakja, hanem “amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek”! 

A szentté-létel mértéke maga Jézus Krisztus, Istennek emberi testben való megnyilatkozása, 
Aki abszolút tiszta volt minden bűntől! Azt mondtuk, hogy a szentség tiszta életet jelent. 
Ez a tiszta élet azonban csak tiszta szívből eredhet. Azt mondja Jézus: “A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.” (Mt 15,19
A szív a legmélyebb gyökere, a rejtett gyökere énünk mindenféle megnyilatkozásának. 
Könnyű dolog tisztának látszani kívülről önmagunk és mások előtt, de az Úr a szíveket vizsgálja, és Ő tudja, hogy mi van a mélyben, mélyen bent a szívekben. Senki sem lehet igazán tiszta életű tiszta szív nélkül. Legföljebb csak begyakorolhat bizonyos tisztának látszó cselekedeteket, felölthet magára bizonyos tiszteletre méltó szokásokat, magatartást, de ha a szíve nem tiszta, akkor a legjobbnak látszó szándéka is mindig tisztátalan marad!

Mi hát a tiszta szív? Persze, nem bűntelenség, mert bűntelenség nincs a földön - majd csak a mennyben lesz. Akkor tisztul meg egy szív, amikor megtelik szomorú bűnbánattal. Odamegy Krisztushoz, a bűntelen Megváltóhoz, és amikor az ilyen bűnbánó szív - nem az agy, hanem a szív - elfogadja a bocsánatot, amit Isten ingyen kegyelemből ad a Krisztus drága véréért! Így érthető az a nagyon drága kijelentése az Istennek, hogy a Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől. Éppen a szívet tisztítja meg ez a szent vér minden bűntől! A tiszta szív tulajdonképpen új teremtés az emberi természetben, Isten teremtő művének az eredménye. Ezért fohászkodik a zsoltáríró bűnbánó imádságban így: “Tiszta szívet teremts bennem, oh, Isten!” (Zsolt 51,12

Ezt a tiszta szívet tehát, maga Isten teremti. Nem a régit gyúrja át, nem azt lényegíti át, hanem egy újonnan teremtett szívet ad. Ezt is ajándékba, ingyen adja. Azért nevezi a Szentírás a szívnek ezt a megtisztulási folyamatát újjászületésnek, helyesebben újonnan születésnek, mert az azt jelenti, hogy valami, ami eddig nem volt, most lett. Nem a régiből formálódott át, hanem egészen újonnan született a világra. Valami, ami eddig nem volt bennem, Isten teremtő műve folytán létrejött bennem. 
Ez a valami éppen a tiszta szív, az új szív. Ezzel a szívvel lehet csak tisztán szeretni, szolgálni az Istent. Ezzel az új szívvel lehet csak szívből utálni a bűnt, csak így lehet szívből tiszta az élet. 
Szentek legyetek! Ennek az isteni követelménynek való engedelmesség ott kezdődik, hogy igaz bűnbánattal és alázattal vidd oda a tisztátalan szívedet! Fogadd el Őt mint Isten Fiát, 
Aki drága vérén váltott meg téged mindenféle tisztátalanságból. Hit által fogadd el azt a minden bűntől megtisztított új szívet is, amit Ő ad neked. Tiszta szív nélkül csak képmutató farizeus lehetsz, de szent soha! Ne feledd, hogy a szent élet tiszta szívből származó tiszta életet jelent.

Egy további eleme a szent életnek a hétköznapi élet kötelességteljesítésében megnyilatkozó hűség. Manapság nagyon hiányzik ez a hűség sajnos még a keresztyén emberek életéből is. Egy angliai konferencián elhangzott előadásban olvastam azt a megállapítást, hogy korunk egyik jellemző tünete az, hogy alig lehet olyan embert találni, aki igazán becsülettel végzi a napi munkáját. Lehetőleg minél kevesebb fáradsággal minél nagyobb eredményeket elérni, személyes érdekeket előtérbe helyezni, bármilyen, sokszor nem tiszta eszköz árán minél többet szerezni. Nyereségvágy, önző materializmus - ez a legtöbb munkálkodás alaphangja. Úgy látszik, mintha senkinek sem telne kedve a saját munkájában, vagy legalábbis abban, hogy azt jól végezze. Mintha kihalt volna az emberből a szolgálat idealizmusa. Kedvetlenül, kényszeredetten, terhes igát húzva robotolnak. És az a konferenciai előadó megállapítja végül, hogy korunknak ettől a lelkületétől sajnos nem mentesek a keresztyén emberek. Nos, testvéreim, Krisztus a mai világban is egész bizonyosan másképp élne és dolgozna, mint mi!

Amikor Jézus emberi testben jelent meg a földön, legfőbb jellemvonása az volt, hogy tökéletesen betöltse Annak az akaratát, Aki Őt küldötte, hogy foglalatos legyen az Ő Atyjának dolgaiban, hogy teljesen elvégezze mindazt, amit el kellett végeznie. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Nyugodt lelkiismerettel mondhatta a keresztfán, hogy: “Elvégeztetett!” Elvégeztetett mindaz, ami rábízatott! Harminchárom évéből, amit a földön töltött, harminc esztendeig Józsefnek és Máriának volt alávetve, engedelmesen és alázattal szolgálva a názáreti otthonban, az ácsműhelyben. Ő teljes hűséggel ott is az Isten akaratát teljesítette, és saját Isten-keze érintésével szentelte meg mindörökre az emberi munkát. Azután, amikor megváltói szolgálatára indult, sohasem kímélte önmagát, minden pillanatát Istennek és embereknek áldozott, hű szolgálattal töltötte. Hűséges és engedelmes volt mindhalálig.

“Amiképpen szent az, aki elhívott titeket" - vagyis a Krisztus -, “ti is szentek legyetek” - ugyanúgy! A szent élet a legteljesebb hűséget jelenti a hétköznapi kötelességek teljesítésében. Hűséggel, teljes szívvel, lélekkel, kedvvel, lelkesedéssel és erővel végezni azt a munkát, ami kinek-kinek a napi kötelessége. Gyakorlatilag a szentség azt is jelenti, hogy keresztyén ember jobb munkás, akár fizikai, akár szellemi értelemben véve, mint akármelyik nem keresztyén ember. A szent ember a hétköznapi életben is minden feladatát jól és teljesen elvégző ember! Isten adott nekünk világi feladatokat is, amiket vagy egy hivatalban, vagy egy szántóföldön, vagy egy villamoskocsin el kell végeznünk. Ő azt várja tőlünk, hogy végezzük azt olyan szívvel, mintha Neki cselekednénk azt! Így lehet a robotból áldásos munka, a foglalkozásból hivatás. Ez visz örömet a szolgálatba! Ha Isten akaratát, szándékát, számomra kijelölt útját látom a hétköznapi teendőimben, ez a boldog felismerés megédesíti, drágává teszi azokat. A szent ember Istennek engedelmeskedve szolgál a világban is mindenütt. “Szentek legyetek” - az ugyanaz, mint az, hogy légy hű mindhalálig a hétköznapi kötelesség teljesítésében is!

Hogyan lehetséges ez? Ugye, ez a legfőbb kérdés! Bár igazán ez volna mindnyájunknak a legfőbb kérdése! Bár a szívünk mélyéről tudnánk keresni a szentté-létel módját! Akkor örömmel tudnánk fogadni a feleletet, hogy a szent élet az Élő Krisztus élete bennünk! Nem a mi természetes életünk, hanem az Ő élete! Neki kell élnie és uralkodnia bennünk! 
A szentté-létel titka az, hogy Krisztus az Ő Szentlelke által behatol egy szívbe, és ott átveszi az uralmat. “Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek” - olvassuk János evangéliumában. (Jn 1,12) Igen, akik befogadják Krisztust, azokat mintegy adoptálja Isten. Újjászületnek, beleszületnek egy nagy családba, az Isten családjába, a szentek családi közösségébe. Fogadd be hát te is a szívedbe Krisztust, hogy szentté lehess teljes életedben, miképpen szent az, Aki elhívott téged!

Ámen.

Dátum: 1947. augusztus 10.

2018. február 4., vasárnap

ÉN VAGYOK AZ AJTÓ❣️

Egész héten imádkoztam az Úr akaratát keresve,hogy meglépjek egy nagyon fontos lépést ami az egész életünkre kihat!
Ez volt rá a válasz- ,, Én vagyok az ajtó,,
Ő az aki által tudsz bemenni életed ajtajain, mindig Ő általa, ha imádkozol minden döntésed előtt,
Ő az aki kinyitja a jövöd ajtajait és be is csukja a multad ajtóját!
Ahogy ebben az Igehirdetésben is benne van, nincs olyan ami nem a mennyei Atyánk arca elött történne!
KERESD az Őt AKARATÁT és BÍZZ BENNE! Ámen!


**********************
Lekció: János 10,1-10
Alapige: János 10,9

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, dicsérünk és magasztalunk téged a gyülekezet közösségében és áldunk, hogy ezt tehetjük, mert megengeded.
Köszönjük, hogy nemcsak megengeded, hanem felszólítasz bennünket és buzdítasz erre. Jó dolog dicsérni a te nevedet, és énekelni neked, ó Felséges. Dicsérünk téged, Szentháromság egy örök igaz Isten, teremtő hatalmadért, újjászülő szeretetedért, megszentelő erődért.
Köszönjük, hogy sok helyről idejöhettünk. Áldunk, hogy vágyat adtál a szívünkbe, hogy a gyülekezet közösségében örvendezzünk előtted.
Annyi jó van csak az életünkben, Urunk, amennyi te vagy benne.
Köszönjük, hogy szavaddal tudod helyreállítani életünket.
A te szavaddal tudsz rendet rakni a szívünkben, gondolatainkban, érzéseinkben. A te
szavaddal végzed munkádat életünkben.
Áldunk téged azért, Úr Jézus Krisztus, hogy mindezideig munkálkodsz és hisszük, és tudjuk, hogy a világ végezetéig a te igéden keresztül nyájat gyűjtesz magadnak, azt oltalmazod és megőrzöd. Szembesíts azzal bennünket ma
is, hogy vajon az életünk biztos alapokon nyugszik-e, rád találtunk-e, vagy te ránk találtál-e már, megmostál-e bennünket, tiszta-e már szívünk, újjá lettünk-e, és ha ez megtörtént, vajon növekszünk-e a kegyelemben és a te ismeretedben.
Akárhonnan jöttünk, mindannyiunknak rád van szükségünk. Könyörülj meg rajtunk, és kérünk, jelenléteddel szentelj meg bennünket, hiszen azt valljuk, és azt énekeljük, hogy a „te jelenléted megvidámít, éltet, bátor szíved ad.”
Köszönjük ezt a nagy lehetőséget, Urunk.

Ámen


Igehirdetés:

Csak János evangéliumában fordulnak elő Jézus Krisztusnak azok a kijelentései, amelyeket önmagáról úgy mondott:
Én vagyok… Bizonyára fel tudunk sorolni több ilyen megnevezést is, ahol Jézus Krisztus azt mondja:
- Én vagyok a szőlőtő, én vagyok a feltámadás és az élet, én vagyok az út, az igazság és az élet, én vagyok az élet kenyere. Mindig önmagára irányította a figyelmet valamilyen földi dologról.
- Megvendégelnek ötezer embert, megeszik a kenyeret, és még tizenkét tele kosárral marad is, akkor Jézus Krisztus azt mondja: én vagyok az élet kenyere.
- A bethániai temetőben vannak a gyászolók és siratják a testvérüket, mert Lázár meghalt. Az Úr Jézus Krisztus önmagára irányítja a figyelmet és azt mondja:
én vagyok a feltámadás és az élet. És aki hisz énbennem, az nem hal meg.
Ez az egyetlen példázat a János evangéliuma 10. fejezetében, ahol két ilyen kijelentés is elhangzik Jézustól.
Az egyiket a múlt vasárnap:
- Én vagyok a jó pásztor.
Ma délelőtt a másikat nézzük meg. Ebben Jézus azt is mondja:
- Én vagyok az ajtó.
Amikor Jézus Krisztus így mutatja be magát: Én vagyok — ennek három fontos bibliai üzenete van.
Az egyik, hogy Jézus Krisztus az Ő kizárólagos hatalmáról beszél. Én vagyok az ajtó. Én vagyok az út. Én vagyok az igazság. — Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus kizárólagosan az, akinek mondja magát. Nem úgy van, hogy van sok út és egy út Jézus Krisztus is, amin az Atyához lehet menni. Azt mondja: az út vagyok az egyetlen út.
Jézus Krisztus azt mondja, hogy én vagyok a jó pásztor, nem azt mondja, hogy én is egy pásztor vagyok. Én vagyok az egyetlen jó pásztor.
Amikor azt mondja, hogy én vagyok az ajtó, akkor azt jelenti, hogy egyetlen ajtó vagyok. Csak egy ajtón keresztül mehet a bűnös ember a mennyei
Atyához, juthat vissza a kegyelembe és juthat vissza az életbe. És ez az ajtó
pedig az Úr Jézus Krisztus.

Amikor két héttel ezelőtt itt a gyerekek sokasága volt a nyári napközis táborban, akkor minden reggel feltettem nekik egy kérdést, ami a templomra
vonatkozott. Szeretném, ha gyerekeink megszeretnék, ismernék és fontos
lenne nekik a templom.
Az egyik reggel azt kérdeztem tőlük: hány ajtón keresztül lehet bejönni
ebbe a templomba? Gondolkozni kezdtek, egyet mindenki tudott. Néhányan
ezt a kis ajtót is ismerték, de valaki azt is tudta: három ajtón.
Aztán azt kérdeztem: és mit gondoltok, hány ajtón lehet kimenni? Becsapós kérdés, de azért tudták, hogy három ajtón lehet kimenni.
Ezt a kérdést csak azért tettem fel, hogy megkérdezhessem őket: te melyiken szoktál bejönni? És voltak, akik így válaszoltak: én azon, és meg azon.— Örültünk neki.

Amikor az Úr Jézus azt mondja: Én vagyok az ajtó, akkor az azt jelenti,
hogy egyetlen ajtó vagyok. Sehogy máshogy, senki máson keresztül nem
mehetünk vissza az Atyához a kegyelembe, csak egyetlen ajtón keresztül,
csak Jézus Krisztuson keresztül.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, gyermekkoromból egy kedves kis könyv jutott eszembe. Ez nemcsak mesekönyv volt, hanem arról szólt, hogy a dzsungelben van egy gyógyszerész, aki hívő, és próbálja az embereknek elmondani, kicsoda Jézus Krisztus. De példázatban kell elmondani, és ezt úgy tette,
hogy mindig mondott egy állatmesét és annak a végén valamilyen nagy bibliai igazságot. És ez nekem nagyon tetszett gyermekkoromban, és azóta is
nagyon sokszor belenézek a könyvbe.
Ez a mese így hangzott: a dzsungelben az állatok egy reggel arra ébrednek, hogy ott egy hatalmas fal épült és kettévágja az őserdőt. Az állatok mindegyike a fal innenső oldalán van, tiszta homok, kövek, pocsolyák — és minden, ami nekik fontos: az árnyékot adó fák, a füves legelők, a kristálytiszta
folyóvizek mind a fal másik oldalán van. Azon tanakodnak, hogy mit csináljanak? Mi itt vagyunk, ahol semmi nincs, és el vagyunk szakítva attól, ahol
minden van. Ennek nyilván az a jelentése: ez a fal a bűnt jelképezi. A bűnt,
amely elválasztja a szent Istent és minden Ő ajándékát a bűnös embertől,
aki az innenső oldalon van, ahol nincs más, csak felfüggesztett halálos ítélet. A bűnnek a következménye.
Tulajdonképpen ezek az állatok valamit felfedeznek. Aki vissza akar jutni a kegyelembe, aki vissza akar jutni az élő Isten szerető karjaiba, annak rögtön egy dolgot kell látnia: azt, amit ezek az állatok ott megláttak: Én a falon
innen vagyok, ahol nincs semmi, és a fal másik oldalán van minden.
Sok ember nem jut el ide, pedig a megtérés mindig ott kezdődik, hogy az
ember ezzel kezd el számolni: hol vagyok én most? Mi lesz ennek a következménye, ha itt maradok?
Emlékezzünk a tékozló fiú példázatára. Hol kezdődött a megtérése? Ott,
hogy a tékozló fiú magába szállt. Mit jelentett ez? Gondolkozni kezdett. És
mit olvasunk Jézus Krisztusnak ebben a csodálatos példázatában? Azt, hogy
a tékozló fiú meglátja, hol van, és ha itt marad, mi lesz a következménye: Ha
itt maradok, éhen halok meg. És meglátja, hogy mi van a fal másik oldalán.
Az én apám házában még a béresek is bővőlködnek kenyérben. Utána fogalmazódik meg benne az, hogy neki mi a teendője: El kell jutnom oda.
Sok ember azt mondja: nem kell nekem semmit sem tennem. Itt, ahol
vagyok, a fal innenső oldalán rendezzem be az életemet összkomfortosan.
Ilyeneket lehet hallani az olyan emberektől, akik ezt nem veszik komolyan.
Sokan azt mondják: élvezzük ki ezt a kis életet, mert egyszer élünk. Együnk,
igyunk, mulatozzunk, foglaljuk el magunkat. Homok van, sár van, nincs ivóvíz, nincs kenyér, nincs békesség, nincs szeretet, nincs nyugalom — de majd
lesz valahogy.

És az az okos ember, aki felfedezi azt, hogy egyetlen megoldása az életemnek az: kerüljek át a fal másik oldalára. Ha itt ez van, ott meg az, akkor
miért nem akarok odamenni? Az Úr Jézus Krisztus mondta: nem akartok
hozzám jönni, hogy életetek legyen. Sokan nem akartak.
Itt egy csodát találunk, vagyis azt, hogy ezen a falon, amelyik elválasztja
az Istent az embertől, van egy ajtó. Azt mondja az Úr Jézus: Én vagyok az
ajtó.

A Bibliában sokszor fordul elő ez a szó sokféle jelentéssel, sokféle példázatban. Ma csak azt nézzük meg, hogy Jézus Krisztus az ajtó. Hogyan juthatok át?
A Heidelbergi Kátéban van egy kérdés: hogyan juthatunk ismét
kegyelembe? Hogyan juthatok át a fal másik oldalára?
És jönnek az ajánlatok. Ez a mese az ismertetett könyvecskében úgy folytatódik, hogy az állatok elkezdenek töprengeni, hogy mit csináljanak.
Jönnek az erős állatok: az elefánt, a rinocérosz és azt mondják: mi nekiugrunk és majd ezt a falat kidöntjük. Így is tesznek, jól megütik a homlokukat, mert meg
sem mozdul a fal.
Jönnek olyan állatok, amelyek jól futnak, és azt mondják: majd mi megkerüljük. Megkerülik, és visszajönnek kifáradva: nem értünk a végére, nincs ennek vége. Jön a majom.
Majd ő átmássza ezt a falat, mert ő ügyes. A majom is visszajön: nem érek a tetejére. Nem tudom átmászni. Aztán jön a kígyó: én minden rést megtalálok, csak van rajta egy kis rés. De nincs rés.
És akkor felfedezik: van rajta egy ajtó.
Aki át akar menni a kegyelembe, aki be akar kerülni az Isten országába,
annak jönnek majd az ajánlatok.
Ilyen ajánlatok hangzanak feléd, hogy próbáld meg te, mert ez neked fog menni. Imádkozz sokat. Tegyél eleget a vallásos szertartásoknak, mert ha ezeknek eleget teszel, akkor benn vagy.
Járj istentiszteletre, és mivel ott voltál, ez majd beszámíttatik neked.
Egyszer egy asszony a sok évre visszamenő befizetési nyugtákat lobogtatta.
Én a mennybe jutok. Valaki azt mondta neki: ezért nem. Jó, hogy hálás életet élsz, mert azt mondja a hitvallás: lehetetlen, hogy aki Krisztusba
oltattak, azok a háládatosság jó gyümölcseit ne teremjék. És igaz, hogy Jézus azt mondja: szüntelen imádkozzatok. Legyél a gyülekezet közösségében,
de nem ezért jutsz a mennybe. Hát hogyan jutsz?

Úgy, hogy észreveszed az ajtót, és ezen az ajtón keresztül belépsz az Isten országába. Hiába bármilyen elgondolás, csak Ő általa juthatunk ismét
a kegyelembe.
Amikor József a gabonát adja Egyiptomban (József Jézus Krisztusnak
csodálatos előképe). Aki gabonáért ment, annak Józsefhez kellett mennie.
Nem lehetett kikerülni. Azért, hogy elmondja nekünk, minden kor emberének, hogy aki hitben akar járni, aki üdvözülni akar, az egyetlen szabadítót és közbenjárót: Jézus Krisztust nem lehet kikerülni.
Rajta keresztül mehetünk csak. Őáltala, Őérette mehetsz az Atya elé.
Mert Jézus Krisztus az ajtó.

Miért van ajtó két terület között? Miért olyan fontos, hogy Jézus ajtó?
Fiatalok szokták mondani, ha valaki az ajtót nem csukja be: barlangban
laksz? Mert ott nincs ajtó. A barlangnak csak bejárata, nyílása van.
De Jézus Krisztus nem azt mondja: én bejárat vagyok, hanem azt mondja: ajtó vagyok.
Mert a bűn falán nem nyílás van, és nem rés van, hanem ajtó.
Ma így mondják: nyílászáró. Nem elég, hogy nyílás van. A nyílás le van zárva.

Jézus Krisztus az ajtó.
Ez azért van így, mert két nagyon fontos üzenetet hordoz.
Az egyik: azért van ajtó a bűn falán, hogy ne mehessen be mindenki.
A másik, hogy bárki bemehessen, akinek ahhoz joga van.
Nem úgy van, hogy az üdvösségbe mindenki bemegy.
Ven egy divatos nyugati irányzat: ó, majd mindenki üdvözülni fog.
Többen hirdetik, hogy a végén mindenki üdvözül, mert nagy az Isten szeretete. Nekünk a Biblia nem ezt mondja.
A Jelenések könyve 22. fejezetében az van, hogy kik maradnak kívül, kik nem mennek be. Az ajtó azért van,hogy ezek ne mehessenek be.

**Azt mondja Isten igéje, hogy „kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a
hazugságot.”**
Kívül maradnak tehát azok az Isten országán, akik nem rendezik Isten előtt bűneiket, nem rendezik Isten előtt jogállásukat.
Nem fiak, nem megváltott gyermekeik, hanem idegenek, akikre azt mondja: sosem ismertelek titeket. Ezek nem mennek be. És nem mennek be Isten igéje szerint azok sem, akik elkésnek a bűnbánattal. Mert az ajtó egyszer bezáratik.
Nóé megépíti a bárkát. Sok éven keresztül hallják, hogy Nóé mindig kopácsol a sivatagban. Hol van itt víz? És Isten egyszer csak bezárja a bárka
ajtaját. Nincs tovább.

Jézus példázatában egyszer majd zörgetnek: nyisd meg nekünk, de be
van zárva az ajtó, és nem lehet többet bemenni.
A Lukács 16-ban olvassuk, hogy a gazdag lekésett. Elkésik a bűnbánattal, elkésik a misszióval, elkésik a szeretteiért való aggódással. Elkésett. Mert
el lehet késni. Ezért van ajtó, hogy ne mehessen be mindenki. De az ajtón
bárki bemenet, mert fel van kínálva, hogy bejöhetsz. Mert úgy szerette Isten
a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, annak örök élete legyen, és bemenjen.
Ez az ajtó jelentése. Bemehessenek azok, akiknek joguk van az élet fájához.
A Jelenések könyve azt mondja:
azok mennek be, akiknek joguk van az élet fájához.

Amikor valamilyen rendezvényre, színházba megyünk, kinek van joga
ott lenni? Aki megvette a belépőjegyet. Az Isten országába és a mennyei Jeruzsálembe kinek van joga belépni? Annak, akinek Jézus Krisztus odaadja
az Ő igazságát, szentségét és váltságát. Ez az egyetlen belépőjegy.
Semmi mást nem tudsz mutatni. Hogy énekeljük?
„Jövök semmit nem hozva, meztelen, hogy felruházz, árván, bízva, hogy megszánsz.” Nem tudok bemenni.
De Jézus Krisztus nekem adja az Ő szentségét, igazságát, váltságát.
Ez az én jogom az élet fájához. Őérte mehetek be a mennyei hajlékba.
Ez az ajtó ma is mindenki előtt nyitva van. Jézus Krisztus hívogat téged
és azt mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, mert az ajtó előtt állok és
zörgetek, jöjjetek, akik meg vagytok fáradva és terheket hordoztok.
Lépjetek át az ajtón.
Sokan vannak az ajtó előtt. Miért? Azért, mert sok mindent tudnak és
látnak, hogy mi van odaát. Sokan kacsingatnak a megnyílt ajtó résén keresztül, hogy mi van odaát, és már sok mindent tudnak. Csak egyetlen dolog nem történt meg az életükben: belépni az ajtón.
Jézus azt mondta valakinek: „Nem messze vagy az Isten országától.” Már
nem messze, de nem vagy benne. Erre kell ma válaszolnunk. Jézus az ajtó.
Átlépek-e ezen az ajtón? A nyitott ajtó szabadságot jelent neked, hogy beléphetsz.
De az ajtó másik jelentése: ha be van zárva, akkor védettséget ad. Jézus
Krisztus az ajtó. Nyitott ajtó, beléphetsz hit által, és amikor bezárja az ajtót,
azt jelenti, aki benn van, az védve van.
Én vagyok a juhok ajtaja. Keleten ez azt jelentette: a pásztor lefeküdt az
ajtóba. Igaz volt, hogy aki be akart menni, csak a testén keresztül.
Ennyire szerette a juhokat.

Az Úr Jézus Krisztus olyan ajtó, amely védelem is az övéinek.
Mitől véd meg bennünket? A János 5-ben olvassuk: Aki hallja az én igéimet, és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van. Átment a halálból az életre és
— itt jön a védelem — nem megy ítéletre. Ez a legnagyobb védelme Jézus
Krisztusnak. Nem enged az ítéletre. De ha a falon innen maradsz, akkor jön
az ítélet. „Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána
az ítélet.” Isten számon kéri rajtad, hogy a fal innenső oldalán maradtál. Jézus elveszi az ítélet terhét. Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak,
akik Jézus Krisztusban vannak. Szabad vagyok, szabad.
Valakinek egy reggel azt mondtam, amikor megvallotta bűneit: „az írás
széjjeltépve. Szabad vagyok, szabad. Tudom, hogy megvevél te, meggyőztél
ím magad.” — Ez a hívő ember legnagyobb csodája. Ez a legfontosabb az életében. Jézus Krisztus megváltott, megszabadított és elvette rólam az ítéletet.
Nem kell meghalnom, nem kell a kárhozatra mennem. — ez az egyik védelem.
A másik védelem pedig az, amiről a 139. zsoltár szól:
Már ebben a földi életben is Isten védelmet biztosít az övéinek. Szüntelen védelem Ő nekünk.
„Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.”
Teljes védelem a hívőnek. Vagyis azt jelenti: ami velem történik, az Jézus Krisztus tudtával és engedélyével történik.

Bonhoeffer, a német teológus, aki koncentrációs táborban halt meg, írja
le, hogy egyszer kiment a barakk elé és tíz centire az orra előtt elrepült egy
golyó. Kérdezték tőle: nem féltél? Azt mondta: nem, mert az a golyó, amelyik
az orrom előtt elment, először az én mennyei Atyám arca előtt ment el.
S ha Ő megengedte vagy azt akarta volna, hogy tíz centivel idébb menjen, akkor
úgy lett volna. Védelem Ő nekünk. Őriz hit által az üdvösségre.
Megőrzi az Úr a te lelkedet. Ez a hívő ember védelme.
Testünket nem tudjuk megőrizni, nem is kell, de őriz hit által az üdvösségre. Jézus Krisztus a védelem.

Befejezésül még egy gondolat, ami nagyon-nagyon fontos. Az ördög mindig gondoskodik arról, hogy ezt a témát valahogy mulatságossá, nevetségessé tegye, kigúnyolja. Sokan viccelődnek azzal, hogy Péter a mennyország
kapujában áll és kérdezgeti az embereket.
Ki voltál, mit csináltál? — és vagy beenged, vagy nem, majd eldönti. — Ez félelmetes hazugsága az ördögnek.
Mi itt a fontos? Az a nagyon fontos, hogy a mennyei Jeruzsálemnek tizenkét kapuja van. Minden égtáj felé három-három kapu.
Most egy kapu van, vagy tizenkettő? Egy kapu van.
A mennyei Jeruzsálem kapuiról így olvasunk a Jelenések könyve 22,14-ben: „Boldogok, akik megmossák ruháikat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba.”
Itt kapukról beszél Isten igéje. De ez nem az üdvösség kapuja, mert tovább azt
olvassuk: „Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt.”
Tehát a mennyország kapuján már csak azok mehetnek be, akik itt a
földön, ezen az egyetlen ajtón, Jézus Krisztuson keresztül átléptek.
Már itt a földön. Miért? Mert azt mondja Urunk, hogy én elküldtem angyalomat (követemet), hogy bizonyságot tegyen a gyülekezetekben.
Mert hol dől el a mi örök sorsunk? Ott, ahol az Isten igéje hangzik.
Ott, ahol Jézus Krisztusról úgy beszélnek, mint megfeszítettről. Ott dől el a sorsod, hogy átlépsz-e ezen az ajtón, hiszel-e, vagy nem.
Ott a kapun már csak azok mennek be, akik már egyébként is polgárai
a mennyei Jeruzsálemnek. Mert azt mondja Jézus: örök életük van, és nem
mennek az ítéletre. Nem azt mondja: örök életük lesz, hanem örök életük
van. Én örök életet adok nekik. Meg lehet ezt ragadni, át lehet menni az ajtón, és ott azok mennek majd be, akik ezt itt komolyan vették.
Egy délkelet-magyarországi városban nyaraltam, ahol a gyönyörű templomuk homlokzatán ez van felírva: Istennek háza, mennynek kapuja.
Gyerekként sokszor álltam ez előtt és azt mondtam: most már értem, mert a
menny kapuja itt van. Jézus Krisztus itt van, hív téged.
Egy ének szavával befejezem, mert sokan vannak az ajtó előtt.
„Lépj a megnyílt üdv-ajtón át! Mikor teszed? Miért nem ma még?”
Aki nem lépett még át ezen az ajtón, higgye el, át lehet lépni, mert Jézus Krisztus átvezet rajta. Annyira szeret, hogy még ebben is segít.
Aki átlépett rajta, legyen hálás és éljen Istennek tetsző, benne növekedő és szolgáló életet. Legfőképpen hívogassa és bátorítsa azokat, akik még nem mertek vagy nem akartak átlépni az üdvösség ajtaján.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy járhatóvá és érthetővé tetted előttünk az üdvösség útját.
Bocsásd meg, hogy sokszor annyira meghomályosítja a Sátán az ember
elméjét, annyira nem látja az utat, az ajtót, nem érti és nem érzi, mi van a falon túl, mi van a te országodban, mit kaphatnánk. Mit jelent az, hogy „azért
jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” Bocsásd meg, hogy sokan
szűkölködnek a fal innenső oldalán bűnben, halálban és kárhozatban.
Köszönjük, hogy világos a te hívásod. Köszönjük, hogy biztosítasz bennünket afelől, hogy bárki jöhet, mert aki tehozzád megy, te azt semmiképpen ki nem veted.
Köszönjük, hogy mindenképpen üdvözíted azokat, akik hittel járulnak
hozzád, akik leborulnak a Golgota keresztje előtt, és azt mondják: Isten, légy
irgalmas nekem, bűnösnek.
Áldunk téged, hogy a te hívásod hangzik messze földeken. Szolgáid még
hirdetik sok-sok helyen a kereszt evangéliumát.
Köszönjük, hogy bennünket is megajándékoztál ma igéddel. Kérünk,
Urunk, gyülekezetünkért, a gyülekezetekért az egész világon.
Áldd meg a magyarokat határon innen és határon túl. Áldj meg minden
keresztyén embert, aki Jézus Krisztusban jár és benne hisz. Legyél nekünk
oltalmunk és erősségünk, szabadításunk, pajzsunk.
Köszönjük, hogy a kezedbe tehetjük betegeinket, a gyászolókat. Köszönjük, hogy te vagy a vigasz és a vigasztalás.
Kérünk, áldd meg a következő csendesheteket. Adj áldást oda is, hadd
hangozzék a te igéd. És kérünk, csendes imádságunkat is hallgasd meg kegyelmedből.
Ámen!

2018. január 1., hétfő

Cseri Kálmán Igehirdetései: A GONDOLATOK JELENTŐSÉGE

Alapige
„Továbbá, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, arról gondolkozzatok! Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok és láttatok is tőlem, azokat cselekedjétek, és a békesség Istene veletek lesz!” -
Fil 4,8-9.

Hangfelvétel: 
 1996_02_04_0.mp3

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, magasztalunk, áldunk és dicsőítünk téged, és valljuk, egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van.
Áldunk téged gondviselő szeretetedért, megváltó irgalmadért. Köszönjük, ahogy hordoztál minket az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy nem fogyott el türelmed. Neked köszönjük a mindennapi kenyeret, a békességet, és a minden napra elkészített igét.
Bocsásd meg, Urunk, ha nem éltünk, vagy nem úgy éltünk azzal, ahogyan lehetett volna. Bocsásd meg, hogy sokan nem mondhatjuk el magunkról azt, amit most hallottunk, hogy szüntelen a te rendeléseidről gondolkozunk.
Kérünk, téged, hogy cselekedj velünk kegyelmesen, s ennek ellenére engedj közel most magadhoz. Urunk, olyan sok előítélet, indulat és a saját gondolataink akadályozzák azt, hogy igéd igazán átformálja az értelmünket és szívünket. Segíts most minden előítéletet levetni, a magunk gondolatait félretenni, és engedd megértenünk, befogadnunk a te gondolataidat és igent mondani azokra.
Könyörülj rajtunk, és szükségeinket elégítsd ki, döntéseinkhez adj tanácsot, segíts kilépni mindenféle sötétségből, és a világosságban járni. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgassuk beszédedet, hanem új életet támasszon az bennünk, és az új életben megerősítsen.
Köszönjük, hogy így szeretsz mindnyájunkat, ahogy vagyunk. Légy irgalmas nekünk, hogy ne maradjunk ilyenek. Szeretnénk változni, tisztulni, mélyülni és egyre inkább hozzád hasonlítani, Urunk, Jézus Krisztus. Végezd bennünk, rajtunk most is ezt a munkádat igéddel és Szentlelkeddel.
Ámen.


Egyik bibliaóránkon arról beszélgettünk, mit tanít a Szentírás a gondolkozásról. A gondolatok jelentőségéről, töltéséről, hatásáról. Így első hallásra elméleti, netalán felesleges kérdésnek tűnik ez, pedig ahogy azóta is utánanéztem a Szentírásban, kiderült, hogy olyan fontos összefüggésekre mutat rá Isten igéje, amik mindannyiunkat érintenek, és egészen gyakorlati módon befolyásolhatják az életünket.
Szeretném a legfontosabbakat, amiket a Szentírás erről mond, hét pontban összefoglalni most. Az első háromról rövidebben, a többiről kicsit részletesebben szólva.
1) Mindenekelőtt becsületesen tegyük fel a kérdést magunknak: valóban gondolatokat szoktunk-e egymással közölni, vagy csak szavakat mondunk. A gondol ige meghatározását az értelmező szótár ilyen egyszerűen adja: valami van az eszében. Az gondol valamit, akinek valami van az eszében. Csakugyan, van-e valami mindig az eszünkben, ha beszélünk, vagy csak szavak vannak a szánkban, üres szavak, amik aztán kongó mondatokká állnak össze? Van-e nekünk mondanivalónk, olyan, ami hasznos a másiknak? Szegényebb lenne-e ez a világ, ha mindig hallgatnánk? Hozzáadunk-e valamit gondolatainkkal, ha csakugyan azokat közöljük?
A gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység, tehát munka. Aki szokta gyakorolni, az tudja, hogy néha nagyon nehéz munka. Ismerős-e ez a munka nekünk?
Egyszer egy hosszú, lapos előadás végén valaki csendesen ennyit mondott: ennyi gondolat nem bír el ilyen sok szót. Nem kellene-e néha ezt mondani a mi beszédünkre is? Esetleg egy-egy prédikációra is?
Tehát gondolatokat közlünk-e egymással, amik segítik a másikat, vagy csak szavakat?
2) Mire használjuk a szavakat: a gondolataink kifejezésére, vagy azok elleplezésére?
A közéletben, ahol sokszor felelős emberek is szenvedélyesen bújnak a felelősség elől, és nem vállalják kijelentéseiket, tetteiket és azok következményeit, elterjed a ködösítés. Homályosan beszélnek. Végül is nem lehet tudni, miről volt szó, mi a véleményük, mi a helyzet abban a kérdésben. Márpedig aki nem tudja világosan közölni a gondolatait, annak vagy nincsenek világos gondolatai, vagy valami miatt rejtegetni valója van, és azért bújik a sötétségbe.
A Szentírásból hadd idézzek egy mondatot: „Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol.” (Péld 26,24). Tehát beszél, de ezzel nem a gondolatait fejezi ki, hanem álcázza magát, és magában közben alattomosságot gondol. Nem jellemző-e olykor ez is reánk?
3) Ez is arra mutat, hogy a gondolkozásunk terén valami súlyos, alapvető nagy zavar van. Olyan nagy baj van a gondolatainkkal, hogy Isten már az özönvíz idején ezt a diagnózist állította fel az emberről: „Az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva.” (1Móz 8,21). Nem sokkal előtte azt mondja az Úr: az ember szívének minden gondolata gonosz. A bűnesetben az ember gondolkodása zavarodott meg, és mivel a gyár elromlott, csak hibás terméket tud előállítani. Ezért van olyan sok baj a gondolatainkkal.
4) Ezt a bajt - és erről már részletesebben kell beszélni - csak fokozza az, hogy nem tulajdonítunk olyan jelentőséget a gondolatainknak, mint Isten. Éppen a bűneset miatt az egyik torzulás ott következett be szemléletünkben, hogy az a fontos, ami látszik. Sőt, vannak, akik úgy gondolkoznak: ami nem látszik, az nincs is. Vagy tegyünk úgy, mintha nem lenne.
Na már most: a tettek látszanak, a gondolatok nem. A cselekedeteinknek általában vannak következményeik, a gondolatainknak nem mindig. Sose tudják meg, mit gondoltam róla, miközben mosolyogva rázogattuk egymás kezét. S azt gondoljuk, valóban következmények nélkül lehet bármit gondolni, ezért nincs jelentősége annak, hogy kiről, mikor, mit gondolunk. Márpedig a Biblia határozottan és sok helyen hangsúlyozza azt: Isten a gondolatainkat is látja, azokat is minősíti, és azokat ugyanúgy megítéli, mint a cselekedeteinket.
Megint hadd említsek egy mondatot: „A balgatag dolog gondolása bűn.” (Péld 24,9) És még csak nem is valami égbekiáltó gonoszságról van szó. A balgatag dolog gondolása - nem kell elkövetni, a gondolása is már bűn Isten minősítése szerint. Ugyanolyan bűn, mintha elkövettem volna. Gyilkos gondolatért senkit sem ítél el a bíróság, csak ha végrehajtja a szörnyű tettet. Isten azonban azt mondja: a gyilkos gondolat is arra utal, hogy a szívem mélyén gyilkos vagyok. Éppen még nem valósítottam meg, vagy nem merem végrehajtani, vagy sokféle külső-belső akadálya lehet, de potenciálisan gyilkos vagyok, ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Isten komolyan veszi a szívünk tartalmát. Miközben mi csak a láthatókat vesszük számításba.
Azt hiszem, aki csak egy kicsit is ismeri önmagát vagy másokat - van emberismerete, - annak nem kell bizonygatni azt, hogy a gondolataink kisugároznak. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki milyen gondolatokkal foglalkozik. Az meglátszik rajta: a tekintetén, a viselkedésén, az egész magatartásán. Kisugározza a környezetére és visszahat őreá is, hogy milyen gondolatokkal foglalkozik. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mit tűrünk meg a szívünkben. Az ember felelős azért, hogy mivel foglalkozik.
Hogy Isten mennyire komolyan veszi azt, hogy nem semleges dolog, hogy milyen láthatatlan gondolatok vannak az agyunkban, arra nézve egy-két igét hadd említsek. Amikor Dávid felkészíti az uralkodásra fiát, Salamont, akkor egyebek közt ezt is mondja neki: „Te azért, fiam, Salamon, szolgálj az Úrnak tökéletes szívvel, mert az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9)
Mi nem látunk be sokszor a hozzánk legközelebb állók szívébe sem, a saját szívünkbe sem. De az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért. És hogy milyen komolyan veszi Isten a szívben, a gondolatok síkján lezajló bűnöket is, arra utal ez a másik mondat a Szentírásból: „Utálatosak az Úrnak a gonosz gondolatok.” (Péld 15,26). Nemcsak a gonosz tettek, a gonosz gondolatok.
Az ember nagyon becsapja magát, ha komolyan gondolja, hogy csak az a bűn, ami látszik, vagy bűn az, ami kiderül. Isten igéje azt mondja: bűn az is, ami csak gondolatilag zajlik le valakiben.
És amikor Isten megtérésre hívja az Ő népét, akkor nemcsak azt mondja: hagyják abba a gonosz cselekedeteiket, hanem ezt olvassuk a Szentírásban: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait! Térjen az Úrhoz!” (Ézs 55,7). Hiszen a gondolat a tettnek a csírája, abból fejlődik ki, és sokszor észrevétlenül és nagyon gyorsan cselekedetté bokrosodik az, ami gondolatilag megszületik valakiben. Ennek az igének a folytatása kicsit később: „Én cselekedeteiket és gondolataikat megbüntetem.” Nemcsak a cselekedeteiket.
Ezért kell magától értetődőnek tekintenünk, hogy Jézus Krisztusról többször feljegyzik az evangéliumok, hogy amikor a hallgatói között többen nem értettek vele egyet, sőt kimondottan ellenséges indulattal, gyűlölettel jöttek oda, és magukban tiltakoztak az Ő tanítása ellen, akkor: „Jézus látván az ő gondolataikat ez mondta nekik...” Ő látja a ki nem mondott gondolatokat is, és felel azokra.
És látja a mi gondolatainkat is, akármilyenek azok. Látja azt, hogy miközben mosolygunk, magunkban elátkozzuk a másikat, látja, hogy amikor megdicsértük, a szívünkben mélyen megvetjük és lenézzük. Látja azt, amikor megígérünk valamit és már akkor tudjuk: nem fogjuk teljesíteni. És Ő ezeket is meg-ítéli, ami talán senkinek nem tűnik fel, senki nem veszi észre, és önmagunknak is azt hazudjuk, hogy következmények nélkül gondolhatunk, amit akarunk.
Jó lenne, ha ma mélyen megaláznánk magunkat Isten előtt és kérnénk, engednénk, hogy a gondolatainkat is tisztítsa meg. Még a tudatalattinkat is járja át az Ő szentsége, Szentlelke, és adjon nekünk olyan szívet, amiből tiszta gondolatok jönnek.
Gyakran szoktuk idézni azt a mondatot: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, elhat a szív mélyéig ...”, de a mondat végéig ritkán jutunk el. Pedig a mondat vége a legélesebb, s így hangzik: Isten igéje „megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12). Nagyon sokszor nem látnak mások, de Isten a szándékainkat is megítéli.
Nos, a gondolatoknak tehát sokkal nagyobb jelentőségük van, mint ahogy elképzeljük, és jó, ha azt a jelentőséget tulajdonítjuk nekik, amit Isten.
5) Mi az ember felelőssége? Valaki egyszer felháborodva mondta: kérem, mit tehetek arról, hogy átsuhan a fejemen egy gondolat? Erről nem tehetünk. Ez sem egészen véletlen, hogy kinek a fején milyen gondolatok suhannak át, de mondjuk azt: erről nem tehetünk. Innen kezdve azonban felelősek vagyunk: mit csinálok azzal a gondolattal, ami átsuhant a fejemen? Egyáltalán érzékelem-e az eredetét? Istentől való, tiszta, felülről való gondolat, vagy alulról jövő, ördögi, gonosz gondolat. És van-e bennem annyi bátorság, hogy azonnal határozott igent vagy határozott nemet mondok erre a gondolatra?
Ha valaki elkezd foglalkozni egy gondolattal, észre sem veszi, hogy a gondolat kezd foglalkozni vele. Szoktuk is mondani: foglalkoztat egy gondolat. Nem tudok szabadulni egy gondolattól. Könnyen egy-egy gondolat igézetébe kerülhet egy ember, ha nem tanulja meg ezt a határozott döntést, hogy azonnal felmérni: mi az eredete, mi a töltése ennek a gondolatnak. Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá. De vannak alulról való gondolatok is, amik a sötétség fejedelmétől jönnek, és az nem jó, nem tökéletes - az csak tönkretesz. Azokkal nem érdemes foglalkoznom. Kicsit sem, semmilyen szinten sem, ha az méreg és megront. Vagy ha igen, ez olyan felelőtlenség, aminek a következményeit nem háríthatja át az ember másra - ő kezdett foglalkozni a gondolattal, nem más! Miért nem ismerte fel, s miért nem dobta ki azonnal a szemétbe, mint mérget? Vagy miért nem ismerte fel, hogy az Istentől való gondolat - akkor is, ha nekem szokatlan. Akkor is, ha magamtól soha nem jutott volna eszembe. Éppen ez jellemző az Isten gondolataira, hogy azok sokkal magasabbak, mint a mieink, és magunktól nem jutna olyan eszünkbe. Ő segít, ajándékoz, ad olyan indításokat, útmutatást, olyan igazságok felismerésére vezet el, amit csak az Ő Szentlelke tehet. Ezeket drága kincsként féltsünk, mert meg fogják gazdagítani az életünket!
Nos, a felelősség kérdésében nem szabad elfelejtenünk, hogy a gondolkozás tudatos tevékenység. Azt végül is én, az ember döntöm el, hogy miről akarok gondolkozni és miről nem. Utána is eszembe juthatnak ezek, kóbor gondolatok rátámadhatnak az emberre nagyon sokszor, de aki megtanul igent vagy nemet mondani egy-egy ilyen gondolatra, azt Isten Szentlelke győzelemre segíti. Csak éppen ez a kérdés: ott van-e az emberben Isten Szentlelke, vagyis hogy újjászületett ember-e, és ha igen, engedelmeskedik-e Isten Szentlelkének a gondolkozás területén is mindenben. Függetlenül attól, hogy éppen mit sugall a korszellem, vagy éppen milyen irányzatot képviselnek legjobb barátai, vagy milyen könyvet olvasott legutóbb - mindent rátesz arra a mérlegre, ami nekünk Isten igéjében adatott, s amely mérleg pontosan méri a gondolatokat, azok eredetét, töltését, hatását, és ennek alapján mondhat az ember igent vagy nemet.
Félelmes, testvérek, az a felszínesség, sekélyesség, könnyed felelőtlenség, ahogyan a gondolatokkal, s a bennünket érő hatásokkal, információkkal bánunk. Kevés embernek működik intenzíven ez a belső műhelye, amit a Biblia úgy nevez: szív. A szív nemcsak az érzelmek központja az ókori szemlélet szerint, hanem az ember egész belső szellemi világának a központja. A szívből származnak a gondolatok.
Kié a szívem? Ez itt a döntő kérdés! Kinek az uralma érvényesül a szívemen? Ki inspirál, amikor gondolkozom? Kitől várok segítséget, amikor nincsenek épkézláb gondolataim? Kinek a tanácsát kérem és fogadom el, amikor tanácstalan vagyok egy nehéz helyzetben? Ez mindnyájunkkal előfordul.
Ó, de rászorulunk valakire, aki jó tanácsot ad, aki biztos, hogy megbízható, aki nem vezet félre, nem csap be, érdek nélkül szeret, és ez egyedül az élő Isten. Jézus Krisztus ezt az Istent hozta közel hozzánk, és ehhez az Istenhez akar közel vezetni, hogy felemeljen minket egy más minőségű gondolkozásra. Hogy az újjászületésben átéljük azt a csodát, amit Pál apostol nem nagyképű hencegésből írt a Korinthusi levélben, hanem tényként. „Bennünk pedig a Krisztus értelme van.” (1Kor 2,16).
Isten Lelke nélkül senki sem értheti meg az Isten gondolatait, mert csak a Lélek vizsgálja az Isten gondolatait. De Isten kínálja nekünk Szentlelkét, és ha valaki a Lélek vezetése szerint él, aki kész feltétel nélkül Isten tanácsa szerint dönteni, az Ő igéjéhez mérni, igazítani az életét - ahogy olvastuk a 119. zsoltárban, azt Ő vezeti, annak a gondolatait is irányítja, abban Isten Lelke minősíti az információkat, hatásokat, és ihleti a döntéseket. Ez azt jelenti, hogy az ember újra és újra átéli a maga kiszolgáltatottságát, sőt tudatosan kiszolgáltatja magát Istennek, de csak Istennek, és senki, semmi más befolyásának nem enged. Mindent meghallgat figyelmesen, s a mérlegre teszi: egyezik-e Isten igéjével? És Isten Szentlelke minősíti ezeket a hatásokat, és ad azután felülről való jó gondolatokat.
Ezért írja Pál: „Mi nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket” és az Isten Lelke vezet és irányít bennünket. (1Kor 2,12). Itt van a nagy felelősségünk: kinek szolgáltatjuk ki magunkat? Ki parancsol a belső műhelyben, kié a szívünk? Ebből most az következik: milyen gondolatok jutnak uralomra bennünk, mely gondolatokhoz adjuk hozzá magunkat? Az egyik zsoltár így mondja: „hozzá adod magad”. Hozzá adom, vagy nem adom - ez a döntés a mi felelősségünk.
6) Itt jutunk el alapigénkhez. Ha irányíthatjuk a gondolkozásunkat és a gondolatainkat, hát akkor irányítsuk! Nem véletlenül adja itt Pál egyenesen parancsba, hogy miről gondolkozzanak a Filippi gyülekezetben levő hívők: „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, erről gondolkozzatok!”
Hogy jön ő ahhoz, hogy megszabja az embereknek, miről gondolkozzanak? Nem megszabja, csak megmondja: így jól járnak. Ezekről érdemes, ez előbbre viszi őket, és így használni tudnak másoknak is. Aztán lehet gondolkozni hiábavalóságokról, hitványságokról, hazugságokról, meg belegabalyodhat valaki a saját gondolataiba, azokat mindenkiénél értékesebbnek tartva. Úgy kell neki! Akkor nem tud használni sem magának, sem másnak, és Isten sem tudja használni őt. De ha valaki azt mondja: én ezekről akarok gondolkozni, ami pedig nem ilyen, arról nem akarok gondolkozni, az ilyen ember szellemi világa gazdagodik, mélyül, tisztul, és az élet kritikus, váratlan, nehéz helyzeteiben olyan gyümölcsöket terem, amikre maga sem gondolt. Egy kétségbeesett embernek - talán aki idegen is a számára - egy váratlan találkozás során tud mondani egyetlen mondatot, amitől az magához tér, megvigasztalódik, s újra van értelme az életének. De ezt megelőzte az, hogy hosszú ideig azon gondolkozott, ami igaz, ami tiszta, ami szent, ami nemes. S egyszer csak, amikor jó gyümölcsöt kellett adni neki, volt olyan gyümölcse. A másik összebeszél hetet-havat, mindenfélét, mondja a magáét, s nem segít rajta. Ő meg egy mondatot tudott mondani de nem magából préselte ki, ez gyümölcs volt, ami megtermett a Szentlélek szerinti gondolkozás fáján. A meg-újított értelem, a Krisztustól kapott lélek termett ilyen gyümölcsöt. Sok más hasonló példát lehetne erről említeni. Így lesz gazdag, termékeny, másokat is meggazdagító élete annak, aki Isten igéjéből táplálkozik, és engedi, hogy az ige ihlesse gondolatait. Mert az ige szerinti gondolkozás ige szerinti cselekvéshez vezet.
Nem véletlenül mondta Isten Józsuénak, aki meg volt rémülve a feladat nagyságától, hogy a nagy Mózesnek ő legyen az utóda: „Légy erős és bátor, és ne hagyd abba a törvénykönyv olvasását - vagyis a Biblia olvasását - hanem gondolkozz arról éjjel és nappal.” (Jós 1,6-8). Ez a legfontosabb egy föld visszafoglalásának küszöbén, amikor a reá váró nehéz csatáktól is félt ez a fiatalember? Isten ezt tartja a legfontosabbnak: „Gondolkozz az igéről éjjel-nappal”. Aztán majd fogod tudni, mikor mit kell csinálni, és mit nem. Mikor minek van az ideje, és így tovább ...
Újra és újra erre bátorít minket Isten. A Zsoltárok könyvének, ennek a terjedelmes, gazdag bibliai könyvnek a nyitánya, az első mondata ez: „Boldog ember az, aki az Úr törvényéről gondolkozik éjjel és nappal.” (Zsolt 1,2). Ez nem azt jelenti, hogy nem csinál semmit, vagy munkakerülő. Munka közben is az Isten törvénye, igéje inspirálja és mozog benne. Mint ahogy Máriáról, Jézus anyjáról olvassuk: amit nem értett is, a szívében forgatta. Mint jelenthet ez, amit a bölcsek mondtak, amit a pásztorok mondtak, amit az angyalok üzentek, amit a tizenkét éves Jézus mondott ott a templomban? Nem értem. Felét értem, felét nem. Szívében forgatta ... és egyre többet ért meg intellektuálisan is Isten igazságaiból, de ami ennél több, egyre jobban áthatja az egész gondolkozását, és megtanul igeszerűen gondolkozni. Isten szerint gondolkozni.
Amikor Péter apostol a nagy hitvallást elmondta: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, és közvetlenül utána kiderül: nem érti Jézusnak a küldetését, s amikor Jézus beavatja titkába, hogy Őt megkínozzák, szenvedni fog, megölik, és harmadnapon feltámad, ugyanez a Péter azonnal kész a hozzászólásra: „Nem eshet meg veled ilyen, Uram!” S mit mond neki Jézus? „Távozz, tőlem sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” Pedig milyen nemesen gondolkodott. Aggódik a Mester életéért, szereti, tiszteli Jézust. S azt mondja Jézus: ez ember szerinti gondolkozás. Ennek itt most semmi helye nincs, a lényeget nem érted, Péter. Azért jöttem, hogy meghaljak, és a harmadik napon feltámadjak. Érted is, helyetted is, meg az egész világért. Hogy hogy nem eshetik meg ilyen veled? Ez az ember aggódása. Nagyon kedves, tiszteletreméltó, csak éppen az igazságból semmit nem ért.
Nos, Isten minket oda akar elsegíteni, hogy Őszerinte gondolkozzunk. Kicsi féreg létünkre is, az Ő bennünk lakozó Szentlelke felemeljen a dolgok fölé, és valóban a teljes valóságot lássuk meg, ha már a gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység. A teljes valóságot, és ne csak egy szeletét annak. Legyen rálátásunk, és így tudjunk mindent értékelni, megítélni. Így tudjunk élni.
Itt kell észrevennünk azt, ami sértő lehet sokak számára, hogy az emberi gondolkozás a legtöbb esetben válasz valamire. Reflexió. Tükröz valamit. Nagyon kevés igazán eredeti gondolat van ezen a világon. Az ember olvas, lát, hall valamit, és az tükröződik benne. Az egészen kicsi gyerekekre azt szoktuk mondani: szajkózza a felnőtteket. Elismétli, mondja azt, amit sokszor nem is ért, amit hallott. Aztán idővel annak egy része a sajátjává válik, és azt már úgy adja tovább másoknak, mintha saját gondolata lenne. Pedig ő is úgy vette valahonnan ... Jobb lenne ezt alázatosan belátni. Ezért nem mindegy, hogy mi tükröződik bennünk. Ha a gondolataim tükrözése valaminek, akkor nyilván az tükröződhet, ami meglátszik benne, ami fölé odahajolok, ami előtt kitárulkozom. Itt van nagy jelentősége annak, hogy Isten igéjével ilyen intenzíven foglalkozhatunk, ahogyan az említett igék is bátorítanak rá bennünket.
És itt nagy a felelősség, testvérek, hogy például a gyerekeinket mivel engedjük foglalkozni, és mivel nem. Semmi nem múlik el következmények nélkül az életükben. Megnéztek egy filmet, meghallgattak egy rémtörténetet, átéltek egy családi hazugságsorozatot ... minden nyomot hagy bennük, és tükröződni fog a gondolataikban. S ha Isten újjászüli őket, akkor kemény harcot kell folytatniok az ellen, hogy ami addig már nyomot hagyott bennük, attól megszabaduljanak. Nagy jelentőségük van a gondolatoknak. - Ha viszont így tükröződhet, akkor annál komolyabban kell venni ezt: ami csak tiszta, ami nemes, ami jó hírű, ami dicséretes, arról gondolkozzatok! És az hadd tükröződjék majd a gondolatotokban.
7) S legvégül csak megemlítek egy igét, ami ellen tiltakozott egy alkalommal valaki. „Egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt!” (Zak 7,10). Amikor egy beszélgetés során ez elhangzott, valaki indulatosan az asztalra csapott és azt mondta: ilyen nincs. Ez lehetetlen, hogy még a szívemben se gondoljak gonoszt.
Nos, éppen itt derül ki, milyen óriási lehetőség, amit Jézus Krisztus mindannyiunk számára hozzáférhetővé tett, hogy új szívet teremt bennünk Isten. Mert ha a szívből származnak a gonosz gondolatok, akkor a szívből származnak az igaz és jó gondolatok is, de ahhoz egy másik szívre van szükség. „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten.” - Ezért könyörög a zsoltáros is. És Isten ilyen új szívet kínál nekünk, ami még arra is képes lehet, hogy a szívünkben sem gondolunk gonoszt. Megmarad a régi természet is, a régi gondolkozás is, csak éppen nem juthat szóhoz.
Pál apostol írja a Római levélben: a bűn megvan énbennem, csak nem uralkodik többé. Ez nagy különbség. Belebeszélne a döntéseimbe, de nem engedem érvényesülni, mert Isten Lelkét akarom érvényesülni engedni az életemben. És ha mégis gondolok gonoszt a szívemben, odamehetek Őhozzá, és Ő ad új tartalmat a szívembe.
Tavaly beszéltünk a megújult gondolkozásról, és hogy mit tanít arról a Szentírás. A 73. zsoltár alapján tanulmányoztuk ezt. Most csak egyetlen mondatára szeretnék emlékeztetni. A zsoltáros elkeseredik és felháborodik azon, hogy a gonoszok, a tisztátalan kezűek milyen vagyonokhoz jutnak, neki pedig milyen sok keserűségben, nélkülözésben, nehézségben van része. Mintha ma írná valaki. És azt mondja: gondolkoztam ezen, hogy megértsem, de nehéz ez nekem. Akkor bementem az Isten szent helyébe, és megértettem azoknak a sorsát. (Zsolt 73,16-17).
Gondolkoztam, de rájöttem: a magam értelme kevés ehhez. Nem értem. Csak háborogni tudok. De odaálltam Isten elé, és az Isten előtti csendben egyszer csak megértettem. Isten mintegy fölé emelt ennek a problémának, és azt mondja: megláttam azok sorsának a végét is. Mert most csak amiatt háborgok, hogy jobban élnek, mint én, pedig gazemberek. De akkor megláttam a végét is, hova vezet ez. Azt mondtam: nem kérek belőle! Inkább legyenek most filléres gondjaim, de az Úrral való közösséget nem adom fel, és azt a békességet, amit Ő ad nekem itt és a mennyben.
Amíg magában gondolkozik, nem érti, de akkor odaáll Isten elé és elmondja: Uram, nem értem és felháborítónak tartom. S egyszer csak Isten kezdi emelni őt, és felülről - amikor az összefüggések is kirajzolódnak, - az útnak a végét is látja, mind a két végét, akkor azt mondja: most már értem, s nem cserélnék velük.
Nos, így akar Isten formálni minket belülről, a szellemi műhelyünket, a gondolkozásunkat is. De ehhez az az út vezet, úgy gondolom, hogy el kell kezdeni ezzel: csakugyan gondolataink vannak-e, vagy szavaink? Meg kell vizsgálnunk, mire használjuk a szavakat: közlünk valamit, vagy sokszor rejtegetni akarunk valamit. Igazat kell adnunk Isten igéjének: az alapvető zavar amiatt történt, hogy tőle elszakadtunk, azért nincsenek Isten szerinti gondolataink. Nem igaz az, hogy mindegy, mire gondolok, mert az nem látszik. Annak igenis következménye van itt is, meg Isten színe előtt is. Nem igaz: nem tehetek arról, mi jut eszembe, mert ez úgy folytatódik, hogy foglalkozom-e vele vagy nem, és nagy a felelősségünk. Ezért örüljünk, hogy ilyen segítséget is kapunk, hogy mikről gondolkozzunk. Nyilván, ami nem az, arról meg ne. És ne mondjunk le arról, hogy Isten annyira megtisztíthat és átformálhat minket, hogy eljuthatunk oda, hogy még szívünkben sem gondolunk gonoszt egymás ellen.
Amíg pedig újra és újra találkozunk a magunk gonosz vagy értetlen gondolataival, kérjük Őt:
Elménket, értelmünket lelki sötétség fogta bé,
De szent Lelked szívünket tiszta fénnyel úgy töltse bé,
Hogy jót gondoljunk és szóljunk,
Mert csak tőled kell azt várnunk.
(164,2)

Imádkozzunk!
Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor könnyelműen gondolunk tisztátalan dolgokat egymásról és még terólad is, s úgy véljük, hogy azt soha senki nem tudja meg.
Köszönjük, hogy most világosan a tudomásunkra hoztad, hogy a gondolatainkat is jól látod. Mindannyiunk szívében olvasol, és előtted utálatos az is, ami gondolatilag bűn, és megítéled a bűnt.
Ó, Urunk, annyira rászorulunk bűnbocsátó irgalmadra! Könyörülj rajtunk, és légy kegyelmes nekünk a gondolati bűnökért is!
Megvalljuk bűnbánattal azt is, hogy sokszor csak a gondolatokig jut el egy-egy jó elhatározás vagy szándék bennünk, és nem lesz belőle tett, cselekedet, szolgálat, engedelmesség. Bocsáss meg mindenért, ami félbemaradt, vagy mindjárt az indulásnál elhalt bennünk, pedig te ihletted azt. Segíts végigjárni ezen az úton. Hadd legyünk boldog emberek, akik a Törvényről gondolkozunk, és ténylegesen is ahhoz szabjuk az életünket.
Kérünk, Urunk, bocsásd meg, amikor helyet adtunk alulról jövő, tisztátalan gondolatoknak. Bocsásd meg, amikor nem is mérlegeljük a hatásokat, a felénk áradó igényeket. Bocsásd meg, amikor félelemből, meggondolatlanságból, hitetlenségből cselekedtünk. Bocsásd meg, hogy néha olyan leleményesek vagyunk a gonoszságban, és tanácstalanok a jóban.
Könyörülj rajtunk, és sokkal inkább tégy minket rendkívül találékonyakká a szeretetben, ötletesekké a szolgálatban, és segíts, sose hallgassunk olyan tanácsra, ami nem tőled jön, vagy tőled akar eltávolítani. Adj nekünk felülről való gondolatokat. Engedd, hogy igédet is egyre világosabban értsük. Őrizz meg attól, hogy összetévesszük a magunk akarását a te útmutatásoddal. Szülj újjá minket Szentlelkeddel. Hadd legyen bennünk is a Krisztus értelme. Hadd tudjunk Isten szerint gondolkozni, és így dönteni, vezetni a reánk bízott kisebb-nagyobb közösséget. S ha majd egyszer meg kell állnunk előtted, és számot adni, akkor hadd mondhasd rólunk: Isten szerint gondolkodó sáfárok voltunk.
Rád bízzuk a jövő hetünket. Köszönjük, hogy hűségedben nem kell kételkednünk. Segíts minket, hogy hűségesen ragaszkodjunk hozzád.
Könyörgünk hozzád népünkért, annak vezetőiért. Eléd hozzuk azt a temérdek nyomorúságot, ami körülvesz minket, és amivel szemben tehetetlenek vagyunk. Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, iskoláinkért, s kérünk, használj minket is abban, hogy a tőled kapott jó gondolatok gyümölcsével szolgáljunk másoknak a most következő napokban.
Ámen.