KI ÜL A TRÓNON❓

,,💞Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.,, (Mt 7,21)

Láttam egyszer egy három körből álló ábrát. Az első kör közepén egy trónszék volt, azon ült valaki, s a körön kívül egy kereszt, ami Istent jelképezte. 

Az Isten nélkül élő ember képe ez. Isten kívül van az érdeklődési körén, az életén, nem tagadja, de mintha nem létezne, számára nincs. I

sten nélkül kel és fekszik, Isten nélkül hoz döntéseket, ő maga ül az élete trónján, ő uralkodik, Isten nélkül él és hal meg, és nem tudja, hogy így tölti majd az örökkévalóságot is.

A második körben ugyanezen a széken ugyanez az ember ül, csak a kereszt már a körön belül van.
Ez az ember már tud arról, hogy van Isten, érdeklődik iránta, talán tiszteli is őt - de csak úgy távolról.
Az élete trónján még mindig ő feszít, és gyakorlatilag ugyanúgy Isten nélkül dönt, mint az előbbi. Legfeljebb megpróbálja bevonni Istent az eseményekbe, kéri a segítségét ahhoz, hogy saját elgondolásait megvalósíthassa. 

Még az imádságot is erre akarja használni: megmondja Istennek, hogy mit tegyen. 

Aztán ha nincs rá szüksége, nélküle is megvan.

A harmadik körben a kereszt van a trónon, s az ember ott térdel az ÚR előtt. 

Átadta az uralmat Istennek, ő pedig magát megalázva áll Ura rendelkezésére. 

Kérdése ez: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Teljes bizalommal ráhagyatkozik Isten döntésére, tőle kér útmutatást, minden tőle kapott képességével őt akarja szolgálni. 

Senki sem kényszerítette erre, magától döntött így, tudja, hogy ez a legjobb neki.

Jézus Krisztus azért jött utánunk, hogy ne pusztuljunk el Isten nélkül És ne hitegessük magunkat azzal se, hogy ha nem tagadjuk a jó Istent, sok mindent tudunk róla, ez elég az üdvösséghez! 

Arra akar elsegíteni, hogy legyen vele igazi, élő közösségünk, és tudjuk őt szolgálni már itt, és örökkön-örökké.

INDULÁS és NÖVEKEDÉS❣️

,,💞...megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.,, (1Kor 6,11)

Amikor egy hitetlen ember hívővé lesz, Isten Krisztus igazságát tulajdonítja neki, olyan igaznak látja őt, mint Krisztust, „...megigazultunk hit által..." (Róm 5,1) 

Az ilyen embert mintegy Krisztuson keresztül, Krisztusban látja Isten. Ez a megigazíttatás.

Ezt a sorsdöntő változást azonban követnie kell egy folyamatos fejlődésnek, amelynek során ténylegesen is Krisztushoz kezd hasonlítani az ő tanítványa, kiformálódik benne a Krisztus (Gal 4,19). Ez a megszentelődés.

A megigazíttatás: én Krisztusban.
A megszentelődés: Krisztus bennem.
A megigazulás egy pillanat alatt megy végbe: Isten gyermekévé fogad.
A megszentelődés folyamat, halálunkig tart.
A megigazulás mindenkire nézve egyenlő, nem lehet valaki jobban Isten gyermeke, mint a másik.
A megszentelődésben vannak fokozatok. Valaki ezt mondta: én ugyanolyan igaz vagyok, mint Pál apostol, csak még nem vagyok olyan szent.
A megigazulás során Isten kiemel a bűn gödréből, és ráállít az élet útjára.
A megszentelődés során haladunk előre ezen az úton.
A megigazítás megváltoztatja az Isten előtti helyzetünket, Isten ellenségéből Isten gyermekévé leszünk.
A megszentelődésben Isten megváltoztatja a képességeinket, képesek leszünk neki engedelmeskedni. Egyre több készséget ad Isten arra, hogy az ő akaratát cselekedve az ő dicsőségére és mások üdvösségére tudjunk élni.

Mindkét csoda Isten munkája, de a megszentelődés a mi feladatunk is. 

Minél inkább él a hívő az Istennek való engedelmeskedés lehetőségével, annál jobban erősödik benne az új természet, a belső ember, a hit által bennünk élő Krisztus (Ef 3,17). 

Így lesz valaki a bűn szolgájából Isten gyermeke, Jézus Krisztus tanítványa, az új teremtés zsengéje.

AZ IGAZI SZABADSÁG❣️

,,💞Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.,, (Róm 8,14)

A szolga külső parancsra engedelmeskedik urának. A gyermek belső indításra engedelmeskedik apjának. Ugyanaz a lélek, ugyanaz a lelkület van bennük, egyet akarnak. 

A hívő számára Isten törvénye nem külső kényszer már, hanem belső késztetés. 

Önként, meggyőződéssel teszi azt. Nem lázad ellene, nem engedményeket kér belőle, nem kibúvókat keres, hanem mivel teljes szívéből szereti az Urat, teljes szívvel törekszik az engedelmességre is.

Erre a szabadságra segíti el Isten azokat, akik hisznek benne. 

Amikor a tékozló fiú elment otthonról, szolgalélekkel távozott. 

Keserű kötelességnek találta a munkát, nyűgnek az apai ház rendjét. 

Amikor hazatér, ugyanazokat a parancsokat kell teljesítenie, csak most már szereti azt, aki parancsol, s tudja, hogy neki is az a jó, ha engedelmeskedik. Itt van a helyén, itt lehet azzá, akivé lennie kell: szabad gyermekké, gazdag örökössé.

Mert a szabadság nem az, bogy azt teszek, amit akarok, hiszen ilyen lehetőség nincs. 

Hanem az az igazi szabadság, hogy azzá válhatok, akinek Isten teremtett. 

Ez pedig csak az Atyával való közösségben lehetséges, amikor Isten az ő Szentlelkét adja az embernek, aki így képes is engedelmeskedni neki. A külső törvény bensővé válik, a hívő egyet akar Istennel.

Ágoston írta: az Istentől teremtett ember képes volt Istennek engedelmeskedni, és azt megtagadni is, tehát nem vétkezni, és vétkezni is. 

A tőle elszakadt ember nem tud nem vétkezni (mindig csak vétkezni képes). 

Az újjászületett hívő újra tud vétkezni, és nem vétkezni is. 

A mennyországban pedig már nem tud vétkezni többé.

Jézus Krisztus a vétkezés kényszere alól szabadít fel arra az állapotra, hogy tudjunk újra nem vétkezni is, vagyis örömmel engedelmeskedni Istennek, aki jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk.

Én már szabad vagyok erre?

ÚJ ÉLET OTTHON❣️

,,💞Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok..., hanem a fiúság Lelkét... örökösei Istennek...,, 

(Rom 8,15-17)

Arról nem szól Jézus példázata, hogy hogyan teltek a hazatért fiú hétköznapjai otthon, vagyis hogy milyen az újjászületett hívő élete. Az azonban kiderül, hogy az a fiú béresnek akart hazamenni, tehát arra vágyott, hogy újra az apját szolgálhassa. 

Addig azt hitte, a maga ura volt, de kiderült, hogy kényszerhelyzetbe került, sötét erők rabszolgája lett. 

Most nem ő akar már uralkodni önmagán, hanem átadja az uralmat apjának. 

A megtérés: uralomátadás.

Más kérdés, hogy az apja nem szolgaként fogadja vissza, hanem fiaként. Mi a különbség? 

Abban semmi, hogy a fiaknak is dolgozniuk kellett, és nekik is az apa, a gazda parancsolt. 

Csakhogy az egykori tékozló most már önként vállalta ezt a szolgaságot, örül ennek a lehetőségnek, s mint fiú, egészen más helyzetben volt.

A szolga bérért dolgozik, a fiú az apja iránti hálából és szeretetből. 

A szolga idegen, a fiú a sajátjában van. A szolga parancsot teljesít, a fiú érti is, mit miért kell végeznie. 

A szolga munkaviszonya bármikor megszűnhet, a fiú biztonságban van, tudja, hogy „el nem szakaszt tőle már sem élet, sem a halál".

Isten közel engedi magához gyermekeit, saját Lelkét adja nekik, megbeszéli velük terveit, kijelenti magát nekik.
Ezért vágyik Isten gyermeke megismerni a mennyei Atya gondolatait, ezért olvassa a Bibliát, így hallgatja az igehirdetést, ezért öröm neki az imádkozás, ezért kéri: taníts akaratod teljesítésére 

(Zsolt 143,10).

S a gyermek örökös is!
Isten gyermeke is vétkezhet szerető Atyja ellen, de nem ez a jellemző, és ő már észlel minden bűnt az életében, tudja, hogy „Jézusa kezében kész a kegyelem, 

/ Egyenest oda fog folyamodni" (Arany János).

A FOGADTATÁS❣️

"Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek." (Lk 15,21)

Izgalmas kérdés volt, hogy visszafogadja-e az apa ezt a fiút. Azok után, ahogyan elment, s ahogyan eltékozolta örökségét, mire számíthat?

„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt." Ez a megbocsátás jele volt. A bocsánat előbb készen volt a számára, mint ahogyan bocsánatot tudott kérni. Ilyen az Isten szeretete.

Akkor most már nem is kell elmondani a bűnvallást, amelyet kigondolt? De igen. 

El is mondja: vétkeztem, nem érdemlek semmit, de ha lehet, szeretnék újra itthon szolgálni. 

Miért kell ezt elmondani? Mert a bűnvallás teszi szabaddá a kezünket, amellyel elfogadjuk, megragadjuk a bocsánatot. 

A bűntudat, a lelkifurdalás még nem bűnvallás. Azt nem követi felszabadulás és békesség. 

Ha világosságra hozzuk a bűnt, és elválunk tőle, akkor lesz miénk a feloldozás.

Ez nagyon fontos mozzanat a hívő életre vezető úton: amit Isten már bűnnek ítélt, azt néven nevezni, kimondani és elhagyni. 

A tékozló fiú éppen ebben példa: otthagyta a disznóságait, és újra alárendelte magát az apja akaratának (otthon akart dolgozni). 

Ez a megtérés: tudom, hogy miből, és tudom, hogy kihez térek meg.

Ekkor szólal meg az apja, ekkor áll helyre a megszakadt közösség vele, ekkor hangzik el: ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott. Itt kezdődik az új élet.

Ezt is vegye komolyan minden hazatérő tékozló ember: ha megvallottuk, Isten megbocsátotta, és nem hivatkozik rá többé. 

Nem azért, mert elnéző, hanem azért, mert bűneink büntetését Jézus elszenvedte a kereszten. 

S a bűnvallás során mi erre való tekintettel kapunk bocsánatot. 

Ez tehát mindenestől Isten ajándéka. 

Mi csak felismerjük, hogy rászorulunk, és hittel komolyan vesszük.
Megtörtént már ez az életemben?

VISSZAMENT❣️

,,És útra kelve el is ment az apjához.,, (Lk 15,20)

Meddig tart a lejtő? Addig, amíg valaki rádöbben arra, hogy ha továbbcsúszik lefelé, elpusztul. 

A tékozló fiú a disznói között korgó gyomorral ezt ismerte fel: ha itt maradok, éhen halok.
„Ekkor magába szállt" - ezt így is lehet fordítani: magához tért. 

Egy szédült állapotból végre ráébredt a valóságra.
Eszébe jut az otthon, az apja, s arra gondol: mi lenne, ha hazamenne. 

Már keresi is a szavakat, amelyeket az apjának mondana.
Nagy eredmény, ha valaki eljut idáig. Ha végre gondolkozik, a valóság talaján áll, és józanul felméri helyzetét.
A Biblia ezt felébredésnek nevezi. De ha itt elakad, még elpusztul. 

Ezeket a gondolatokat tettnek kell követnie, a fiúnak valóban haza kell mennie.
Ez a lépés, amire mai igénk utal, elmarad sok jó szándékú, Istent kereső ember életében. 

Márpedig ha a lelki felébredést nem követi valóságos megtérés, visszatérés az Atyához, akkor a vágyak elhalnak, minden szép gondolat emlékké válik, s az illető csak a pokolban ébred rá arra, hogy Istentől most már véglegesen elszakadt, és ezen akkor már nem lehet segíteni.
Ez a fiú felismerte, hogy ha ott marad, meghal.
S eldöntötte: nem akar meghalni. Élni viszont csak otthon lehet. Akkor felkel és hazamegy, mégpedig most mindjárt. Nem találgatja, hogy ki mit szól hozzá, nem tartja vissza az sem, hogy mi lesz a disznókkal, indul az apjához.
A bűnnel csak ilyen radikálisan lehet szakítani.
Jézust nem lehet félig követni, mint ahogyan a Balatonból sem lehet egy fuldoklót félig kimenteni. És elméletben nem lehet senki keresztény.
A megtérés: elfordulás a bűneinktől és odafordulás Istenhez. Tettekben kivitelezve.

VISZZAMENT❣️

,,💞És útra kelve el is ment az apjához.,, (Lk 15,20)

Meddig tart a lejtő? Addig, amíg valaki rádöbben arra, hogy ha továbbcsúszik lefelé, elpusztul.
A tékozló fiú a disznói között korgó gyomorral ezt ismerte fel: ha itt maradok, éhen halok.
„Ekkor magába szállt" - ezt így is lehet fordítani: magához tért.

Egy szédült állapotból végre ráébredt a valóságra. Eszébe jut az otthon, az apja, s arra gondol: mi lenne, ha hazamenne. 

Már keresi is a szavakat, amelyeket az apjának mondana.

Nagy eredmény, ha valaki eljut idáig. Ha végre gondolkozik, a valóság talaján áll, és józanul felméri helyzetét. A Biblia ezt felébredésnek nevezi. De ha itt elakad, még elpusztul. 

Ezeket a gondolatokat tettnek kell követnie, a fiúnak valóban haza kell mennie.

Ez a lépés, amire mai igénk utal, elmarad sok jó szándékú, Istent kereső ember életében. 

Márpedig ha a lelki felébredést nem követi valóságos megtérés, visszatérés az Atyához, akkor a vágyak elhalnak, minden szép gondolat emlékké válik, s az illető csak a pokolban ébred rá arra, hogy Istentől most már véglegesen elszakadt, és ezen akkor már nem lehet segíteni.

Ez a fiú felismerte, hogy ha ott marad, meghal. S eldöntötte: nem akar meghalni. 

Élni viszont csak otthon lehet. Akkor felkel és hazamegy, mégpedig most mindjárt. 

Nem találgatja, hogy ki mit szól hozzá, nem tartja vissza az sem, hogy mi lesz a disznókkal, indul az apjához.

A bűnnel csak ilyen radikálisan lehet szakítani. Jézust nem lehet félig követni, mint ahogyan a Balatonból sem lehet egy fuldoklót félig kimenteni. És elméletben nem lehet senki keresztény. 

A megtérés: elfordulás a bűneinktől, és odafordulás Istenhez. Tettekben kivitelezve.