VÉGET ÉRT A NYÁR❣️

,,💞Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!,, (Jer 8,20)

Az a nyár, amiről itt Jeremiás ír, a Kr. e. 587. év nyara volt.
Ezt követően Nebukadneccar babiloni király hadai a földdel tették egyenlővé Júda városait, köztük Jeruzsálemet és a templomot is.
Az előző fejezetben Isten részletesen elmondja, hogy miért. 

„Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök", pogány környezetetek hatására az ég királynőjének és egyéb bálványoknak áldoztok, asztrologiát és más sötét babonaságot gyakoroltok, mindezt leöntitek vallásos mázzal, és úgy vélitek, minden rendben van. 

Változni senki sem akar, „már pirulni sem tudnak".
Pedig az egyetlen menekvés az őszinte bűnbánat lenne, s akkor Islen nem hajtaná végre a kilátásba helyezett ítéletet.
Az a nyár még a kegyelmi idő meghosszabbítása volt.
De hiába, az emberek nem arra használták, amire Isten adta.
Így bekövetkezett az ítélet.
Komolyan vesszük-e, hogy minden bűnnek következménye van? 

Hisszük-e igazán, hogy minden megbánt és abbahagyott bűnre Isten bocsánatot ad? 

És arra használjuk-e a kegyelemből kapott időt, hogy megragadjuk az elkészített kegyelmet?
Arra használjuk-e az alkalmakat, amire Isten adta?
Így a nyár végén, tanév elején mindig feltűnik: milyen gyorsan megnőnek a gyerekek. 

Amit nem adtunk meg nekik kiskorukban, talán soha nem lehet pótolni.
S milyen hamar elmennek az öregjeink - s mi itt maradunk sok lelkiismeret-furdalással a mulasztásaink miatt. És váratlanul távoznak sokan a derékhadból is.
Egyszer pedig elmúlik nemcsak egy nyár, hanem az életünk is.
Mit kell majd mondani: sajnos nem szabadult meg, vagy ezt: idejében megragadta Isten szabadító kegyelmét, s most hazament hozzá a mennyei dicsőségbe?

A SZABADULÁS KÉPESKÖNYVE❣️

,,💞Megmentett engem erős ellenségemtől... az Úr az én támaszom.,, - (Zsolt 18,18-19)

A 18. zsoltár olyan, mint egy képeskönyv.
Dávid erőteljes képekkel írja le, mit élt át Isten szabadítása előtt és után.
A szabadítás előtt:
„Körülvettek a halál kötelei... A sír kötelei fonódtak rám..."
Akit körbetekerve kikötöttek egy fához, az nem tudott magán segíteni, ott pusztult el a tűző napon. 

Így kötöz meg minket sokféle téveszme, vágy, szokás, félelem, szenvedély. 

Igaz az ének: „Ha nem jön segítség, elpusztulok."
Egyet tehet az ember: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez."
De vajon hallja-e? S majd éppen egy ilyen megkötözött emberrel fog foglalkozni? 

„Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott."
Ezzel a reménységgel kiáltsunk hozzá mindig!
Akkor nagy dolgok történnek: megrendül a föld, megzendül az ég, megjelenik Isten, a kötelékek lehullanak, s az ember átéli: Szabad vagyok, szabad!
S mi következik utána?
„...fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben." Világosság támad, ami leleplez, eligazít, utat mutat, „felragyog néked a Krisztus".
Biztonságérzet támad az ember szívében.
Az Úr „pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek".
A pajzs megvéd a támadásoktól - ha szorosan ott maradunk mögötte.
A halálát is túléli az, aki az Úrhoz ragaszkodik.
„Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim." 

Nemcsak kiemel a pusztulásból, nemcsak ráállít az élet útjára, hanem végig is kísér azon, erősít, bátorít, hűsége végtelen.
Melyik kép illik rám? Melyik tapasztalat ismerős már nekem?

TEHETETLEN EMBER és SZABADÍTÓ ISTEN❣️

,,💞Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.,, (Zsolt 18,17)

Abban a faluban, ahol a szolgálatomat kezdtem, sok gólyafészek volt.
Az egyikből egyszer kiesett egy fióka.

Még nem tudott repülni, tehetetlenül vergődött a földön. Tehetetlenül köröztek fölötte az öregek, és tehetetlenül néztük mi is. Azt mondták a hozzáértők, hogy ha vissza is tudnánk tenni a fészekbe (de azt nem lehetett megközelíteni), akkor is kilöknék, mert megéreznék rajta az emberszagot, és azt nem bírják ezek a madarak. Akkor mi lesz vele? Elpusztul. Legfeljebb ezt lehet neki megkönnyíteni.

Beleborzongtam ebbe. Pedig ez történt velünk is. Mi is kiestünk onnan, ahol igazán emberré válhattunk volna. Bölcs urává a teremtett világnak, boldog gyermekévé a teremtő Istennek, és szerető testvéreivé egymásnak.

Ezt hiúsítottuk meg, amikor kimondtuk: nem kell az Atya, majd mi egyedül. Azóta folyamatosan tönkretesszük a világot, önmagunkat, és egyre gyilkosabb eszközökkel fenyegetjük egymást. 

S mindezt nem tudjuk abbahagyni. Tehetetlenül vergődünk és nincs, aki segítsen rajtunk.
A Biblia örömhíre az, hogy mégis van. Isten képes a fészekből kiesett embergyermeket oda visszaemelni. „Lenyúlt a magasból, és fölvett..."

Jézus Krisztus az Isten utánunk nyúló keze, akiben olyan mélyre szállt le, ahova estünk, egészen a Golgotáig, két rablógyilkos közé, sőt a halál, a pokol mélyére. 

Onnan emeli ki azokat, akik nyújtják a kezüket. „...hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen..." 

Ennyit tehetünk mi.

A „nagy vizek" az őskáoszt, a gonosz hatalmát, a biztos pusztulást jelentik.

Amikor teljesen tehetetlenekké válunk, amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok, Istenhez akkor is kiálthatunk, s neki lehetséges az is, ami az embereknél lehetetlen. 

Legyen áldott érte!

ISTENT KERESŐ EMBER és EMBERT KERESŐ ISTEN❣️

,,...az írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.,, (ApCsel 8,35)

Nem sokkal Jézus mennybemenetele után az etióp kincstárnok elindult Jeruzsálembe „Istent imádni".
Minden bizonnyal csak a pogányok udvaráig mehetett, mert pogány is volt, és eunuch is.
Ott vásárolt egy könyvtekercset, Ézsaiás próféta könyvét - valószínűleg görög nyelven.
Hazafelé olvasta, de nem értette.
Isten azonban odaküldte hozzá Fülöpöt, aki megmagyarázta, hogy az a bárány, amiről ott szó van, Jézus Krisztus, és hogy mit tett ő értünk.
A kincstárnok ezt hittel komolyan vette, útközben meg is keresztelkedett, és örömmel, megváltozott szívvel tért haza.
Talán ő lett az első színes bőrű bizonyságtevő Afrika földjén.
Csupa különös esemény: mi indít valakit arra, hogy elinduljon kétezer kilométerre egy akkori kocsival? Hogy egy vagyont fizessen egy bibliai könyvért, hogy olvassa akkor is, ha nem érti, hogy valahonnan ott terem egy ember, aki megmagyarázza neki, hogy ő ezt alázatosan elfogadja, megértse, elhiggye, s megváltozzon tőle az élete. Ilyet csak Isten tud cselekedni.
És mit cselekedett az etióp? Engedett Isten indításának, áldozatok árán kereste az élő Istent, olvasta a Bibliát, hittel fogadta annak magyarázatát, azonnal szabadulni akart a bűneitől (ezért akart megkeresztelkedni), és nem Fülöphöz ragaszkodott, hanem Jézushoz, akiben már mint Megváltójában és Urában hitt.
Az ige vezet Jézushoz, Jézus az Atyához.
Istenkereső ember volt, de nem maradt meg csupán a vágynál, s nemcsak gondolkozott ezen, hanem elutazott, megvette a Bibliát, olvasta, komolyan vette, magára alkalmazta - s minden bizonnyal másoknak is elmondta otthon. Így talált meg Isten egy őt kereső embert.
Én is végigmegyek ezen az úton?

REMÉNYSÉGGEL VÁRJUK❣️

,,💞Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.,, (Róm 8,25)

Ezt a szakaszt azzal kezdi az apostol, hogy a teremtett világ szenved, sóhajtozik és nyög. 

Miért? Mert Isten ránk bízta világát (a teremtést), hogy az ember művelje és őrizze, ehelyett azonban inkább kiraboljuk és tönkretesszük. 

Írtjuk az erdőket, ezzel mérhetetlen kárt okozva önmagunknak, pusztítjuk az állat- és növényvilágot, mérgezzük a vizet és a levegőt, közben nem tudunk gátat vetni az éhezésnek és betegségeknek, nem tudunk véget vetni a háborúknak... 

Ha csak ezt látjuk, minden okunk megvan a kétségbeesésre.

Isten gyermekei is szenvednek. Nekik is ugyanannyi bajt okoz mindez, mint másoknak, és ők még a mások nyomorúsága miatt is szenvednek, együtt sírnak a sírókkal. 

Nekik azonban van reménységük. Tudják, hogy ez a világ elmúlik, de Isten készíti az új teremtést. Annak a zsengéi ők maguk is. 

Isten már elkezdte nagy helyreállító munkáját, s megígérte, hogy mindent újjátesz majd. 

Isten nem mondott le az ellene fellázadt világról.

Aki az új teremtés reménységével él, aki várja a megígért jövőt, túllát a jelen nyomorúságain, készül Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelére, annak ez már a jelen szenvedései közt is nyugalmat, derűt, biztonságot ad.

Ezért Isten gyermekei nem csüggednek el, hanem helytállnak a jelen feladatai között. 

Igyekeznek enyhíteni a szenvedéseket, és segíteni másokat is, hogy lássanak túl a sok nyomorúságon, higgyenek Jézusban. 

Nem ők akarják megváltani a világot, hanem a világ Megváltójára irányítják a figyelmet, s az ő megváltottjaiként igyekeznek élni. 

Bizonyosak abban, hogy Isten minden ígérete teljesedni fog.

EGYRE MÉLYŰLŐ PATAK❣️

,,💞...lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért.,,(Ez 47,3)

Ezékiel látomásában a templomból kifolyó víz egyre mélyül. Mit jelent ez?

Először a víz bokáig ér. A mezítláb vagy saruban járó emberek lába hamar bepiszkolódott, leggyakrabban lábmosásra volt szükségük. Jézus is ezt mondta: akit az újjászületés fürdője megtisztított, annak is szüksége van lábmosásra. 

Vagyis aki az ő tanítványa lett, az is rászorul a naponkénti bűnbánatra és bocsánatra, a lelki tisztálkodásra.

Ötszáz méterrel lejjebb a víz térdig ért. 

A bűnbocsánatot kapott hívő közösségbe kerül Istennel, és megtanul vele imádságos párbeszédben élni. 

Megtanulja Istent önmagát megalázva, térden állva imádni. 

Az ilyen ember már nem a saját akarata teljesülésére vágyik, hanem ezt kéri: taníts akaratod teljesítésére, 

mert te vagy Istenem (Zsolt 143,10).

A harmadik fokozat, amikor derékig áll a vízben a próféta. így már erős a folyó sodra, keményebben kell ellenállni minden kísértésnek. 

A derék egyrészt az erő jelképe (derekasan helytáll valaki), másrészt a termékenységre emlékeztet: az érett hívőnek már vannak lelki gyermekei, másokat is Istenhez vezet.

Kissé lejjebb pedig annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne, nem lehetett átgázolni rajta. Itt már rá kell feküdni a vízre, és teljes bizalommal engedni, hogy megtartson és vigyen. 

Ezt nevezi a Biblia hitben járásnak.
Már nem éri a lábam a földet, de egy másik valóság tart és visz: a víz, Isten kegyelme.

 Én pedig hagyom, hogy vigyen, és arra használjon, amire akar.

Az Istennel való közösség mélyülésének, a hitben való növekedésnek, a lelki érésnek szép képe ez.
Én hol tartok ezen az úton?

ÉLNI FOG BENNE MINDEN❣️

,,💞Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.,, (Ez 47,9)

Amikor ez a prófécia elhangzott, Isten népe a babiloni fogságban volt.
Már több évtized eltelt, sokan nem is remélték, hogy még egyszer látják Jeruzsálemet, és felépül a templom. 

Isten ekkor Ezékiel prófétán keresztül azzal vigasztalta a népet, hogy pontosan leírta nekik, milyen lesz az új templom. 

Ezékiel látomásának a végén látta ezt: a templom küszöbe alól víz folyt ki, ami egyre mélyülő folyóvá duzzadt, s ahova csak eljutott, ott élet támadt.
Még a Holt-tenger is tele lett halakkal, a folyó partján pedig olyan gyümölcsfák nőttek, amelyek havonta teremtek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgáltak.
Mit jelent ez a képes beszéd? A templom mindig Isten jelenlétére utal. 

A víz a csapadékban szegény Palesztinában az élet jelképe lett. 

A folyó víz, élő víz, Isten igéjét jelenti.
A templomból kiáradó ige termékennyé teszi a pusztaságot is, életet támaszt a halál helyén, nyomában gyümölcs terem ott, ahol semmi nem volt. Gazdag, bővölködő élet lesz ott, ahova Isten igéje eljut. 

Ahol azonban nincs számára hely, ott „a pocsolyák nem gyógyulnak meg, sósak maradnak".
Jézus Krisztus azt mondta önmagáról: a templomnál nagyobb van itt.

 
Valamint ezt: én vagyok az élet. Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek (Jn 10,10).

Ő olyan vizet kínál, ami végleg eloltja a benne hívő életszomját, sőt átfolyik rajta, és másokat is megelégít (Jn 4,14).
Csodálatos látni ma is, hogy aki hallgatja és magába fogadja Isten igéjét, annak hogyan változik meg az élete.
Valóban gyümölcsök jelennek meg rajta: szeretet, öröm, türelem, jóság... (Gal 5,22).

A halál állapotából emel ki Isten az ő igéjével, és örök életet ad.