ÉLNI FOG BENNE MINDEN❣️

,,💞Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.,, (Ez 47,9)

Amikor ez a prófécia elhangzott, Isten népe a babiloni fogságban volt.
Már több évtized eltelt, sokan nem is remélték, hogy még egyszer látják Jeruzsálemet, és felépül a templom. 

Isten ekkor Ezékiel prófétán keresztül azzal vigasztalta a népet, hogy pontosan leírta nekik, milyen lesz az új templom. 

Ezékiel látomásának a végén látta ezt: a templom küszöbe alól víz folyt ki, ami egyre mélyülő folyóvá duzzadt, s ahova csak eljutott, ott élet támadt.
Még a Holt-tenger is tele lett halakkal, a folyó partján pedig olyan gyümölcsfák nőttek, amelyek havonta teremtek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgáltak.
Mit jelent ez a képes beszéd? A templom mindig Isten jelenlétére utal. 

A víz a csapadékban szegény Palesztinában az élet jelképe lett. 

A folyó víz, élő víz, Isten igéjét jelenti.
A templomból kiáradó ige termékennyé teszi a pusztaságot is, életet támaszt a halál helyén, nyomában gyümölcs terem ott, ahol semmi nem volt. Gazdag, bővölködő élet lesz ott, ahova Isten igéje eljut. 

Ahol azonban nincs számára hely, ott „a pocsolyák nem gyógyulnak meg, sósak maradnak".
Jézus Krisztus azt mondta önmagáról: a templomnál nagyobb van itt.

 
Valamint ezt: én vagyok az élet. Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek (Jn 10,10).

Ő olyan vizet kínál, ami végleg eloltja a benne hívő életszomját, sőt átfolyik rajta, és másokat is megelégít (Jn 4,14).
Csodálatos látni ma is, hogy aki hallgatja és magába fogadja Isten igéjét, annak hogyan változik meg az élete.
Valóban gyümölcsök jelennek meg rajta: szeretet, öröm, türelem, jóság... (Gal 5,22).

A halál állapotából emel ki Isten az ő igéjével, és örök életet ad.

MENJEN vagy MARADJON❓

,,💞Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott... felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket.,, (Mk 5,15)

Amikor Jézus isteni hatalmával megszabadította ezt az ön- és közveszélyes embert az ördögi megszállottságból, Gadara lakói kérni kezdték, hogy távozzék el a határukból.
Az előbb még megszállott ember pedig kérlelte őt, hogy mellette maradhasson. 

Mi mit kérünk Jézustól, ha belenyúl az életünkbe: menjen el vagy maradjon velünk örökre?

Mi is történt itt? Volt valaki, aki a sírboltokban lakott, csupaszon szaladgált az egyetlen úton, ami Gadarát a Genezáret-tóval összekötötte, rettegésben tartotta az embereket, megkeserítette minden arra lakó életét, és olyan emberfeletti ereje volt, hogy ha láncokkal megkötözték, azokat is széttépte.

Amikor Jézus odament, megszabadította őt ebből az állapotából, de a benne lakó démonok elpusztították a falu disznóinak egy részét. Ezért az ott lakók kérni kezdték Jézust, hogy menjen el onnan.

Nem tudtak annyira örülni a szabadításnak, mint amennyire sajnálták anyagi veszteségüket.
Pedig Jézus őket is megszabadította valamitől, amitől szenvedtek és nem tudtak rajta változtatni.
Most már nem kell félniük semmitől, de ahelyett, hogy hoznák hozzá a többi betegüket is, ahogyan mások tették, elküldik őt.

Bizonyos értelemben mi is ilyen kényszer alatt élünk, mint ez a megszabadított ember. Félelmek, indulatok, hazugság, harag, kényszergondolatok rabságában szenvednek sokan, és nem tud segíteni senki. Jézus Krisztus ebből is ad szabadulást.
De vajon nem sajnáljuk-e a „disznóinkat", amelyek közben esetleg elvesznek?
Sok ember jobban ragaszkodik a disznóságaihoz, mint Jézushoz.
Pedig ő új életet kínál, saját igazságának fehér ruhájába öltöztet és aki benne hisz, igazán emberré válik és vele marad mindörökre.

KINEK SZOLGÁLOK?💞

,,💞Mi pedig, miközben... szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által...,, (2Kor 3,18)

A Biblia különbséget tesz az Úr házának való szolgálat és az Úrnak végzett szolgálat között (Ez 44).
Az Úr házának való szolgálat során megjelenik a kísértés, hogy az ember tulajdonképpen önmagának szolgál. Van, aki alkatánál fogva szeret tevékenykedni, buzgólkodni. Egyfajta kötelességteljesítés ez, a jó lelkiismeret keresése, amiért elismerést, dicséretet is vár.

Az Úrnak való szolgálat gyakran rejtett, nem látványos, nem is tud róla senki.
Mindig lemondással jár, mert az alatt semmi láthatóan „hasznosat" nem végez a hívő.
Ebben a nagyon mozgalmas, tevékeny életben, ami körülvesz minket, idegen és furcsa, ha valaki csak úgy csendben Isten elé áll, időt szán arra, hogy belsőleg lecsendesedjen, és várja, hogy Isten milyen gondolatokat ad neki - miközben kiönti a szívét az Úrnak.

Aki azonban gyakorolja ezt, tapasztalja, hogy milyen közel kerül eközben az Úrhoz.
Szinte felesleges sorolnia a kéréseit (máskor csak azokat szoktuk imádságba foglalni), mert bizonyos lesz abban, hogy Isten hatalmas, nagyon szeret, bármit megtehet és megadhat, előre magasztalhatjuk őt következő tetteiért.

És közben kap a hívő olyan lelki erőt, világosságot, békességet, mondanivalót, amivel utána hathatósan szolgálhat mások javára. - De eközben formálódunk mi is erőteljesen.
Csendben történik bennünk az, amit Pál apostol a fenti igében ír le, s amit egy másik helyen így jellemez: kiformálódik bennünk a Krisztus (Gal 4,19).
Megerősödik a bizonyosságunk, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ettől fosztja meg magát az, aki soha nem szolgál az Úrnak, mindig csak az Úr házának.

EGÉSZEN KÖZEL az ÚRHOZ❣️

,,💞...ők hozzám járulhatnak, hogy a szent szolgálatot végezzék,,. (Ez 44,15)

A legtöbben igyekszünk jól elvégezni napi munkánkat, gondoskodunk családunkról, magunkról, gyűjtünk új szakmai ismereteket, törekszünk fejlődni, gyarapodni minden téren.
Vannak, akik eközben nyitva tartják a szemüket, észreveszik, ha közelükben valaki segítségre szorul, és szívesen támogatnak, tanítanak, vigasztalnak másokat. Készek sok jótettre.

A hívők közül sokan végeznek valamilyen munkát a gyülekezetben, amelynek tagjai. 

Szabadidejük jó részét azzal töltik, hogy ott segítsenek fizikai munkában, lelki szolgálatban, szeretetszolgálatban. 

A pénzükkel, autójukkal, erejükkel, különböző képességeikkel Istennek szolgálnak.

Mai igénk azonban arról szól, hogy van valami, ami még ennél is több. 

Olyan szolgálat, ami kiváltság, amit Isten csak azoknak enged meg, akik minden helyzetben hűek voltak hozzá. 

Ezékiel idejében a papság egy része is beleesett a bálványimádás bűnébe, de voltak, akik nem engedtek a csábításnak, ragaszkodtak az Úrhoz. 

A szentélybe, a vele való legszorosabb lelki közösségbe csak ezeket engedte be Isten.

Különös tennivalójuk ott nem is volt, csak bemutatták a közvetlenül Istennek szóló áldozatot, és átélték az ő közelségét.

Jézus Krisztus lehetővé tette, hogy a benne hívők, akik az ő golgotai váltsághalála által megtisztultak, eljussanak ide. Amikor meghalt a kereszten, kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja, jelezve, hogy megnyílt az út a bűnös számára Istenhez.

Álljunk meg csendben Isten előtt, magasztaljuk őt, emlékezzünk nagy tetteire, és várjuk, hogy formáljon minket!

TESTVÉR vagy VETÉLYTÁRS?

,,💞Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.,, (Zsolt 133,1)

Áldást és életet csak Istentől kaphatunk mindnyájan.
A feltétele azonban az, ha egyetértésben élünk. Miért nehéz a testvéreknek így élniük?
Egyrészt mert a testvérét nem maga választja meg az ember, hanem kapja. 

Másrészt mert ahelyett, hogy saját érdekünkben is egyetértésben élnénk, vetélytársnak tekintjük egymást.

Mikor kezdődött ez? Amikor az első ember szembefordult Istennel, azonnal szembehelyezkedett embertársával is. Az első házaspár egymást vádolja, az első gyermekük agyonüti az öccsét.
Nem tudunk egyetérteni, mert mindnyájan ugyanazt akarjuk: minél többet birtokolni, és uralkodni egymáson. Az emberi együttélés: királyok párbaja.

Az egyetértés akadálya, hogy úgy érezzük, a másik tartozik nekünk. Állandóan követelünk valamit.
A nemzetek területet követelnek egymástól, a házastársak egy kis figyelmességet, törődést, gyengédséget, egymás testét, pénzét. 

Várunk elismerést, hogy vegyék észre, mit teszünk egymásért. 

Számon tartjuk mások adósságát, s közben nő a keserűség a szívünkben, egyre messzebb kerülünk egymástól, sőt egyre inkább szembekerülünk egymással. És elmarad az áldás, és egyre szegényebb lesz az élet.

Mi a megoldás? Ha a baj oka az Istentől való elszakadás volt, akkor vissza kellene találnunk hozzá. 

Jézus Krisztus lehetővé tette ezt. Isten nem követel tőlünk semmit, mert Jézus kifizette az adósságunkat. 

Aki ezt a szíve mélyéig átéli, és hittel komolyan veszi, felszabadul arra, hogv megadja másoknak, amivel tartozik, és ne követelje senkitől az adósságát.
Az ilyen ember lelkileg gazdag lesz arra, hogy adjon és elengedjen. 

Ő érzi magát adósnak, aki tartozik: Istennek hálával, testvéreinek szeretettel. 

Akinek atyja lesz Isten, annak testvére lesz a másik ember.

AZ ÁLLAM❣️

,,💞Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak..., mert Isten szolgája az a te javadra.,, (Róm 13,1.4)

Amikor az ország az államalapításra emlékezik, akkor jó, ha megnézzük, mit tanít a Szentírás az államról, a hatóságról, a hatalomról, a felsőségnek való engedelmességről.
A Biblia szerint az állam léte Isten gondviselő szeretetében gyökerezik. 

Isten adott hatalmat a hatóság kezébe, hogy a rosszat fékezze, és a jót védje, erősítse. 

Sajnos ez is a bűneset miatt vált szükségessé, mert amikor az emberek fellázadtak Isten ellen, egymásnak is ellenségévé lettek. 

Az elszabadult bűn fékezésére, az igazság valamelyest érvényesítésére jött létre az állam. 

Az önkényes önbíráskodás, az ököljog lehetetlenné tenné az emberi együttélést.

Ennek érdekében viszont kénytelen néha erőszakot is alkalmazni.

 „Nem ok nélkül viseli a kardot" - írja tovább alapigénk. A hatalmat azonban mindenkinek Isten iránti felelősséggel kell használnia, mert ő adja azt. Ezért kell a hatóságnak engedelmeskednünk. 

Viszont ha a hatóság nem arra használja a hatalmát, amire kapta, Isten visszaveszi tőle, és megítéli. 

Sem a totális állam, sem a népszuverenitás nem Istentől adott rend. A nép szava nem Isten szava.

A hívő ember feladata az, hogy engedelmeskedjék a hatóságnak mint Istentől rendelt felsőségnek, imádkozzék a hatalmon levőkért (1Tim 2,1-3!), ha pedig a hatóság Isten parancsaival ellenkező utasítást ad, akkor merje mondani: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek (ApCsel 5,29). 

A keresztény ember Istentől kapott hatalmával a családban és a munkahelyén is felelősen él, nem hatalmaskodik, nem nézi tétlenül a bűn rombolását, hanem tevékenyen részt vesz a jó előmozdításában. 

Mindebből következik az egymás iránti tisztelet, a ránk bízottakról való gondoskodás, a közös értékek védelme - egyszóval az Isten előtti felelősséggel folytatott élet.

Legyek én is Isten szolgája - mások javára!

Róm 13.
3 ,,Mert a hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. 

Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged,
4 mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt teszed, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki gonoszt cselekszik.
5 De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell. 

6 Azért fizettek adót is, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a tisztükben fáradoznak.
7 Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek a tisztelettel, annak a tiszteletet.

1Tim 2.
1 Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért,
2 a királyokért és minden fölöttesért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, teljes istenfélelemben és tisztességben. 

3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,

AKI a HIT SZEMÉVEL LÁT❣️

,,💞És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izraelben.,, (1Sám 17,46)

Dávid és Góliát története nagyon fontos igazságokra hívja fel a figyelmünket:
Aki a hit szemével nézi a valóságot, az a teljes valóságot látja. 

A rettegett óriást azonnal lefokozza: ez egy körülmetéletlen pogány, mi pedig Isten szövetséges népe vagyunk.
Nemcsak a túlerő és a technikai fölény számít, hanem hogy kinek az oldalán van Isten!
Aki látja Isten páratlan nagyságát, az nem kerül a félelem igézetébe. 

Saul seregét az jellemezte, hogy „megrettentek és igen féltek". Ez már fél vereség.
Ők csak Góliát méreteit és fegyverzetét látták, Dávid viszont elmondta neki:

 „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az Úr..."

Mivel így bízik Istenben, ezért mer a hívő ember más eszközökkel harcolni. 

Dávid egyszerű parittyával, amit azonban Isten irányít majd. És az ilyen ember jobban bírja idegekkel is. 

A győzelemhez vezető legbiztosabb út Isten nevének komolyan vétele. 

A bukáshoz vezető út: Isten nevének gyalázása.
Dávid emlékezett arra, hogyan szabadította meg őt Isten már a vadállatok karmai közül is.
Ezzel a nagy hittel bírja az ember a magányt is - milyen egyedül van ott, még a testvérei is csak csúfolják!
Akinek azonban Istennel ilyen közössége van, az soha nem lesz magányos.
Még ő bátorítja a királyt és a harcosokat: „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal."
Merünk-e mi hasonló éles helyzetekben ilyen életveszélyesen is bízni Istenben? 

Nem a szerencsében vagy a magunk rátermettségében, hanem a személyes, élő Istenben, akiről sok mindent tudunk, s akinek a szabadítására hittel várunk.
Aki valóban bízik benne, azt nem hagyja megszégyenülni.