VÍZ NÉLKÜL NINCSEN ÉLET❣️

,,Amikor kifogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket az egyik bokor alá...,, (lMóz 21,15)

A hajléktalanná vált Hágár és Izmael mennek a pusztában, és egyszerre csak elfogy az otthonról hozott víz. Nincs semmi esély arra, hogy találnak utánpótlást. Letette hát gyermekét egy bokor alá, ő pedig elment messzebb, hogy ne lássa, amikor meghal a gyermek.

Sokaknak ismerős ez: elfogy a türelmünk, a fantáziánk, talán még az életkedvünk is, és ott állunk egy nem várt helyzetben tehetetlenül a gyermekünk mellett. Víz kellene, de nincs.
És nem lehet pótolni semmivel, csak az menthetné meg az életét.

A Szentírás gyakran használja a vizet Isten igéjének jelképeként. Tudjuk-e, hogy egyedül Isten igéje mentheti meg gyermekeink lelkét? Csak úgy menekülnek meg a végső pusztulástól, ha idejében hallanak igét, és van lehetőségük hinni Istenben. Hiába kapnak sok mindenből egyre többet, az örök haláltól csak ez mentheti meg őket.

Volt vize Hágárnak, csak elfogyott. Sokan hoztak otthonról vallásos hatásokat, emlékeket, de az most nem ér semmit. Élő vizet nem tud magából senki kisajtolni, csak magán átengedni.
Aki maga is naponta táplálkozik igével, az tud táplálni másokat is.
Sokan elmondták már, milyen sok áldás származott abból, ha elővették otthon a Bibliát és naponta megbeszéltek egy-egy szakaszt.
Miért gondoljuk, hogy nélkülözhető Isten igéje egy igényesen felkészített nemzedék neveléséből, vagy a saját lelki karbantartásunkból?

Hágárnak Isten világosan megígérte, hogy fiát nagy néppé teszi és gondja lesz rá. 

Ha ezt Hágár hinné, akkor nem félne attól, hogy meghal a gyermek. 

Mert hinni azt is jelenti, hogy a tények ellenére is azt vesszük komolyan, amit Isten megmondott.
Hívő édesanyákra lenne szükség, akik nem mondanak le gyermekeikről azok megszületése előtt sem és később sem, hanem bíznak Istenben rendületlenül, vállalják és nevelik őket Istentől kapható, el nem fogyó szeretettel és erővel.

APÁTLAN NEMZEDÉK❣️

,,💞Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt...,, (1Móz 21,10)

Ábrahámnak és Sárának sokáig nem született gyermeke. Ekkor úgy segítettek magukon, hogy a kor szokása szerint Sára szolgálója szült gyermeket, s az az övéknek számított. Ez volt Izmael. 

Amikor azonban nődögélt a gyermek, Sára nem tűrte tovább a háznál, és kérte férjét, hogy küldje el anyjával együtt. Így is történt. Útközben azonban elfogyott a vizük, 

Hágár nem látott semmi lehetőséget az életben maradásra, és letette gyermekét egy bokor alá, várva halálukat. Isten azonban megmentette őket.

Van tehát egy gyermek, akit elküld az apja, lemond róla az anyja, de Isten végtelen szeretettel gondjaiba veszi. Ma az apára figyeljünk!

Izmaelnek tehát volt is apja, meg nem is. Enni, inni adott a gyermeknek, de éppen egy kritikus helyzetben nem lehetett rá számítani. Sok ilyen apátlan árva van ma is, akiknek az apjuk nem a másvilágra költözött el, hanem egy másik asszonyhoz, vagy otthon van, de egy világ választja el gyermekétől.
Pedig az a gyermek talán nem bánná, ha kisebb kenyeret kapna, csak lenne megszólítható, vidám apja.

Itt azonban többről van szó: Ábrahám hitetlen volt Istennel szemben, amikor hallgatott a feleségére és a kor szokása szerint cselekedett. Neki az isteni ígérethez kellett volna ragaszkodnia, nem a világ szerint eljárni. Nem is sejtjük, milyen sokat szenvednek gyermekeink a szülők hitetlensége miatt!

Milyen szülők vagyunk? S ha nincsenek is vér szerinti gyermekeink, hogyan viszonyulunk a fiatalokhoz?
Nem küldjük-e el sokszor a gyerekeket, mert alkalmatlan, hogy jönnek? Fordulhatnak-e bármikor hozzánk?
Érdemes-e ezt tenniük? Vannak-e őszinte, becsületes, használható válaszaink a kérdéseikre?
Készek vagyunk-e elfogadni őket olyanoknak, amilyenek? Készek vagyunk-e visszafogadni őket, ha eltávolodtak? 

Kapnak-e valódi szeretetet, lelki felkészítést is, vagy csak élelmet és ruhát?

 
Szeretnénk-e, ha úgy viszonyulnának hozzánk, mint ahogyan mi a mennyei Atyánkhoz?
Istennek az apátlan nemzedékre is gondja van.

A BŰNŐSÖK BARÁTJA❣️

,,💞A vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt.,, (Lk 15,1)

Ezt a két csoportot mindig meg lehetett találni Jézus mellett: vámszedők és bűnösök, farizeusok és írástudók.
Egymással nem elegyedtek, mert az utóbbiak mélyen megvetették az előbbieket. 

A vámszedők és bünösök igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák.
A farizeusok zúgolódtak ellene és bírálták: „Ez (!) bűnösöket fogad magához."

A bűnösök nem voltak megelégedve magukkal, közelebb akartak kerülni Jézushoz, tőle reméltek segítséget ahhoz, hogy megváltozzanak. A farizeusok nem voltak megelégedve Jézussal és a bűnösökkel. A vámszedők tudták, hogy bűnösök. A farizeusok úgy tudták, hogy igazak.

 
A vámszedők vállalták, a farizeusok leplezték a bűneiket.
Kin lehet segíteni? Gyógyítani csak azt lehet, aki elismeri, hogy beteg, és gyógyulni akar.
Ezért mondta Jézus: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek... nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mt 9,12-13)

Jézus egyik példázatában egy farizeus így imádkozott a templomban: köszönöm, hogy különb vagyok, mint a többiek. Ugyanott egy vámszedő így szólt: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! 

Melyik változott meg utána?
Jézus ezt mondta: a vámszedő megigazulva ment haza (Lk 18,14).

Mert aki önmagával van tele, annak nem lehet adni semmit. Aki szabadulni akar a bűneitől, az Jézustól kap a bűnei helyére igazságot, tisztaságot, békességet, reménységet. Jövője csak annak van, aki változni akar. 

Az öntelt ember fejlődésképtelen.

Mi melyik csoportba tartozunk? Mi akarunk változni, vagy a körülöttünk élőket és Jézust szeretnénk megváltoztatni?
Nem rejtegetünk-e bűnöket szép látszatok mögött?
Jézust azzal is vádolták, hogy a bűnösök barátja. 

Örülünk-e annak, hogy ez igaz, és odatartozunk-e az ő baráti köréhez?
„Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." (Jn 15,14)

KI A KEGYES EMBER❓

,,💞...gyakorold magad a kegyességben..., a kegyesség pedig mindenre hasznos...,, (1Tim 4,7-8)

Mi a kegyesség vagy más szóval istenfélelem?
Az itt szereplő görög szó alapjelentése ez: helyet adni valakinek, akit tisztelünk.
Ülök egy váróhelyiségben, bejön édesapám, azonnal felállok és átadom neki a helyet. 

Elhatároztam valamit, de meghallom egy tapasztaltabb ember véleményét, és megváltoztatom a tervemet, helyt adok az ő látásának.
Ez nem kötelező, de saját érdekemben hallgatok rá, mert tisztelem és bízom benne.

Jelenti a szó ezt is: valakit előreengedni és követni.
A kegyesség az Isten iránti tisztelet és bizalom ötvözete. 

Életemben az első hely az övé, az ő szava, igéje a döntő, tőle függök teljesen. 

Nem kényszerből, hanem meggyőződésből. 

Ahogyan Jézus vallotta: azért jöttem, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem.

A kegyesség tehát nem kegyeskedés (mint ahogyan az okosság nem okoskodás), az istenfélelem pedig nem az Istentől való rettegés, de nem is bizonyos vallásos kötelességek teljesítése, hanem bensőséges, gazdag szeretetkapcsolat az élő Istennel.

Mint minden számunkra fontos kapcsolatot, ezt is ápolni kell, erre vonatkozik mai igénk. 

Aki leszállt a maga trónjáról, és végleg átadta az első helyet Istennek, s aki tudja, hogy Isten mindig csak jót akar neki, az kérdezi őt kicsi és sorsdöntő dolgokban egyaránt, szenvedélyesen tudakozza és örömmel cselekszi az ő akaratát. Szívesen tölt időt vele, meggyőződéssel ajánlja ezt az életet másoknak is - egyszóval gyakorolja a kegyességet.
Nemcsak vasárnap és hívők között, hanem mindig.

Ebben az életben erő van, a Biblia ír a kegyesség erejéről. Isten ereje árad az ilyen emberek életébe, s rajtuk keresztül a környezetükbe is. Isten jelenlétében élnek, s ez meglátszik rajtuk.

https://www.youtube.com/watch?v=CmXwLpBdrdU

IGE és LÉLEK❣️

,,💞Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izrael házához!,, (Ez 3,1)

Ezékiel közvetlenül a babiloni fogság előtt prédikált, aztán Isten a fogságba is elküldte, hogy erősítse a népet igével.
Ez a szakasz arról szól, hogyan hívta el őt Isten erre a szolgálatra. 

Sok mindent megtudunk Isten igéjének természetéről.
Kiderül belőle, hogy Isten úgy segít az embereken, hogy az igehirdetésen keresztül megszólítja őket, és ha komolyan veszik azt, az ige megváltoztatja a hallgatók gondolkozását és életvitelét. 

Igehallgatás közben támad hit is a hitetlen szívben.
Isten jelképesen egy teleírt könyvtekercset ad a prófétának, amit meg, kell ennie.
Minden könyv olvasni való, de a Biblia ilyen értelemben megenni való. 

Vagyis nem nyalogatni, lapozgatni kell, hanem megrágni megérteni, lenyelni - befogadni, megemészteni - magamévá tenni, azonosulni vele, engedelmeskedni neki.
Ne válogassunk benne, amit Isten ad, azt vegyük komolyan!
Aki így olvassa és hallgatja Isten igéjét, annak táplálékká válik. Olyan lesz, mint az édes méz. 

Még a kemény beszédben is megérzi Isten mentő és ajándékozó szeretetét.
„Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám."
(Ez 2,2)

Vagyis aki Isten igéjére figyel, annak a Szentlélek érthetővé teszi Isten szavát, egészen személyesen szólítja meg, megerősíti és elküldi másokhoz, hogy adja tovább az életmentő igét.
A mi feladatunk ennyi: elmondani a ránk bízott üzenetet azoknak, akikhez Isten küld.
Minden egyebet ő végez: hogy legyenek köztük is, akik befogadják, hisznek, megváltoznak, és így üdvözülnek.
De lesznek mindig, akik nem akarják hallani, kigúnyolják az igehirdetést, megvetik Isten szavát.
Ez fáj annak, akit már Isten megmentett az igével, de nem szabad sem elkeseredni, sem abbahagyni a hirdetését.
A Ige által maga Isten munkálkodik, akármilyen erőtlen is az, aki mondja.

ÁLDOTT EMBER❣️

,,💞Szövetséget akarunk kötni veled... Hiszen az Úr áldott embere vagy te!,, (1Móz 26,28-29)

Ezt Izsáknak, Ábrahám fiának mondták olyan pogány fejedelmek, akik közelről látták az életét. 

Miből láthatták, hogy áldott ember?
Ahol Izsák megállt, ott sátrat vert, oltárt épített és kutat ástak. 

Tudjuk-e, hogy mi is csak ideiglenesen sátorozunk itt a földön, de örök lakásunk a mennyben van? Hozzátartozik-e a mindennapjainkhoz az oltár, Isten igaz tisztelése? 

És jellemzi-e az életünket, hogy értékeket hozunk létre, amelyeket csak részben élvezünk mi magunk, részben másoknak hagyunk?

Isten áldásainak egész sorát láthatjuk Izsák életén. Folyvást gyarapodott, kedvezőtlen körülmények között is. De nem lett elbizakodott, alázatos maradt, Istennek tulajdonított minden jót. 

Apja hitét mint drága örökséget szeme előtt tartotta, s tudta, hogy sok áldást őérette kap. 

Nagy türelemmel szenvedte a rosszindulatú támadásokat is, de a gonoszul betemetett kutakat újra kiásták, mert az létfeltétel volt nekik is, másoknak is.

Eközben egyszer forrásvízre akadtak. Ez volt aztán az igazi áldás! 

Ezzel csak Isten tudja megajándékozni az övéit.
Az ember végzi mindennapi munkáját, ássa a kutakat egymás után, de ha eltalál egy vízeret, 

az kimondhatatlan ajándék.

A hat-nyolc hónapig tartó szárazságban a legtöbb kút kiszáradt. 

A forráskutak mentették meg a nyájakat.
De még kijelentést is kap az áldott ember, Isten szól hozzá: ne félj, veled vagyok, megáldalak, 

utódaidat is.

És az áldott ember vonzó is: akik korábban bántották, most szövetségét keresik, bocsánatot kérnek,

 és szívesen vannak a közelében. 

Isten embere Istenhez vonz tőle távol élőket, mert megfigyelték az életét, és hitelesnek találták.
Mindebből mi jellemző ránk? Szabad áldásért könyörögni, s ha kapjuk, vele szentül élni.

KILÁTÁS CSAK FELFELÉ❣️

,,💞...Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!,, (Ézs 37,20)

Kr. e. 721, Asszíria nyugat felé terjeszkedik, az északi zsidó államot már meghódította, most Júda van soron. Jeruzsálem körül bezárult az ostromgyűrű, az asszír király ultimátumot ad. 

Képviselője nagy hangon dicsekszik, fenyegetőzik, igyekszik megingatni a várfalon remegő emberek bizalmát Istenben és Ezékiás királyban is, aki viszont rendületlenül tartja a lelket a népben: az Úr megszabadít bennünket, megígérte. 

Aztán Ezékiás beviszi a templomba az ellenség levelét, és megrendítő imádságban kéri újra Isten szabadítását.

Ő sem tudja, hogyan és mikor ad az Úr segítséget, de bizonyos benne, hogy adni fog. 

Aztán másnap reggel hűlt helyét találják az asszír seregnek, mert valami járvány törhetett ki, „mindenfelé csupa holttest volt".

Ebben a reménytelen helyzetben Ezékiás belekapaszkodott Isten igeéretébe, és teljesen őrá bízta népe sorsát. 

Aki ismeri az ilyen mély, tusakodó könyörgést, az tudja, hogy mennyire másként látja utána a hívő a nyomasztó terheket és önmagát is. 

Az imádságnak emelő ereje van, önmagunk és a bajaink fölé emel, és Isten közeléből látjuk a helyzetet.

Az imádságnak formáló ereje is van, átrendezi a gondolatainkat s még az arcvonásainkat is. Megszabadít a szorongástól, felszabadít a reménységre.
Aki az Istennel való imádságos párbeszédből él, az olyan rejtett életet él, amelyről a világ mit sem tud, csak az áldásait tapasztalja.
Az ilyen emberben már az eljövendő világ erői mozdulnak meg, sőt áradnak a környezetébe is. 

Ezért lesz áldássá.

Hasonló szorongattatásainkban bízzunk mi is Isten igéjében!
Nem az számít, hogy mekkora az ellenség, hanem hogy milyen közel vagyunk az Úrhoz, mert nála készen van a szabadítás.

Ő mondta:
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején!
És megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50,15)