ŐSZINTE IMÁDSÁG❣️

"💞Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk." (Jn 2,3)

Mit tanulhatunk Máriától?
Észrevette a mások baját. Ő ott vendég volt, de nyitott szemmel látta, milyen kellemetlen helyzetbe kerültek meghívói, és érző szíve arra indította, hogy tegyen valamit értük.
Azonnal Jézushoz fordult. Mi sokszor futunk fűhöz-fához, s csak utána jut eszünkbe: imádkozni is lehetne.
Röviden közli a tényt: nincs boruk. Ez a két szó őszinte imádság, követésre méltó szép példa.
Miért? Mert segíteni akarás van mögötte, bízik Jézusban, egészen természetes módon, egyszerű hittel fordul hozzá, teljesen rábízza a megoldást, nem ad neki ötleteket, hogy mit tegyen. 

És amikor Jézus nem azonnal segít, nem türelmetlenkedik.
De használja az eszét is: nehogy a szolgák értetlensége hiúsítsa meg a segítséget, szól nekik.
Aztán csendben visszaül a helyére. Vár.
Mire? Jézus segítségére. És mikor fog segíteni? Nem tudjuk. És hogyan? Nem tudjuk. Hát mit tudunk? 

Hogy „jó várni az Úr szabadítására". Mert ő már tudja, mit fog tenni, s nyugodtan rábízhatjuk az időt és a módot. 

Ezzel is dicsőítjük őt. Dicsőítjük-e mi így? 

Vagy türelmetlenül toporzékolunk, mint egy akaratos gyerek, és követeljük, amit kértünk tőle?

Mária nem kért semmit, csak a hiányt közölte bizalommal. Bárcsak így tudnánk mi is a magunk és mások szükségeit az Úr elé tárni!

MINDIG UGYANAZ❣️

" Nem jött még el az én órám." (Jn 2,4)

Meghívták Jézust és tanítványait is egy menyegzőre Kánába. A többnapos együttlét során elfogyott a bor.
Nagy szégyen lett volna a háziaknak, ha ezt kénytelenek bevallani. Anyja szólt Jézusnak: nincs boruk.
Ő nem azonnal, de segített: a nagy mosdóedényekben levő vizet borrá változtatta.
- Mi a tanulságos Jézus magatartásában, és mi Máriáéban?
Jézus mindenkihez elment, aki hívta.
Nem volt személyválogató. És mindenütt áldás kísérte a jelenlétét. 

Elment ebbe a lakodalomba is, elment Lázár sírjához, együtt evett a megvetett vámszedőkkel, de elfogadta egy tekintélyes farizeus meghívását is.
Én meghívtam-e már Jézust, hogy együtt éljek vele?
Jézus a menyegzőn részt vett rokonai örömében, de nem duhajkodott, nem részegeskedett, ott is az maradt, aki: Isten szent Fia, aki mindenben Atyjától függött. 

Abban is, hogy mikor és hogyan segít a bajba jutottaknak. És ebben nem sürgethette őt sem a szükség, sem anyja kérése - amikor az Atya mondta, akkor segített. 

Ez nem rám és nem rád tartozik -mondta Máriának.
Ő tehát nem volt közömbös a kis emberek hétköznapi problémáival szemben, átérezte, hogy milyen kellemetlen lenne nekik, ha nincs több bor, de csak azt tette, ami a küldetésével összhangban volt, amit az Atya parancsolt neki. Ezért lett ennek a gyümölcse ez: meglátták az ő dicsőségét, és hittek benne tanítványai.
Mennyire függnek döntéseink, akcióink Istentől?
Aki így figyel rá, és engedelmeskedik neki, annak az élete szintén Isten dicsőségét és mások javát fogja szolgálni.
Vajon mi is minden helyzetben ugyanazok maradunk?

A FÉLELEM ELLENSZERE❣️

,,💞Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!,,(Zsolt 56,5)

Valaki ezt kérdezte: ismeri-e a hívő ember a félelmet, vagy neki már nem illik félnie soha semmitől? 

Óvakodjunk a végletektől: a hívő nem szuperember, akinek nincs idegrendszere, és mindent bírnia kell. 

De ne hivatkozzék általános emberi gyengeségére se, amikor a hitetlensége miatt tele van félelemmel!

Mit mond erről a Biblia? Isten gyermekeit sem kerülik el a bajok és veszedelmek. 

Ők is ismerik, milyen egy váratlan támadás miatt megijedni, életveszélyes helyzetben félni a haláltól, vagy aggódni azok miatt, akiket szeretünk és akikért felelősek vagyunk. A hívő ember is ismeri a félelmet, és szenved tőle.

Azonban mindezt úgy éli át, hogy közben ismeri a mindenható Istent, aki őt szövetségébe fogadta, s bízik hatalmas és hűséges szövetségesében. 

Ezért olvassuk a zsoltárokban gyakran: Isten az én erős váram, biztos menedék a baj idején. 

Az Istenben való bizalom erőt ad, tartást, kitartást, lelki állóképességet, reménységet a különféle nehézségek közt.

A félelmek leghatásosabb ellenszere az istenfélelem: amikor valaki ismeri Istent, és komolyan számol azzal, hogy ő mindenható, kegyelmes, szerető Atyja a benne bízóknak, aki reménytelen helyzetből is tud adni kiutat, emberileg megoldhatatlan problémákra is megoldást, nagy túlerővel szemben is győzelmet. 

S így el lehet jutni oda, hogy már kezd nem félni az ember. Lehet, hogy félnem kellene, de bízom Istenben, és nem félek.

Aki emberektől fél, attól tart, hogy árthatnak neki. Aki Istent féli, abban bízik, hogy ő segíteni fog neki. Istennel szövetségben végzetes baj már nem érheti az embert. Még ha meghal, akkor sem.

A SOKASÁG❣️

,,💞Ettek és jóllaktak mindnyájan...,, (Lk 9,17)

A sokaság utánamegy Jézusnak, megzavarja a csendjét, és kiköveteli, hogy velük foglalkozzék. 

Hozzák a betegeiket, gondjaikat és szomjas szívüket. 

A sokaság gyakran tapintatlan, figyelmetlen, követelőző, erőszakos, önző. 

Akárcsak mi. Ezek nagyon gyakori bűnök, és megrontják az emberi együttélést. 

Ha van bennem ebből valami, kérjem Jézust, hogy szabadítson meg tőle! 

Nem vagyunk tekintettel másokra, nem tudunk várni, lemondani, a másikat előreengedni, önmagunkat megtagadni, a gyengébbet előzékenyen segíteni.

A sokaság csak élvezni akart. Természetes nekik, hogy Jézus egész nap tanít, a betegeiket meggyógyítja, utána mindnyájukat jóllakatja. Kapni, kapni, kapni. 

Adni semmit - még hálát se, Istent sem dicsőítik, mint ahogyan sok beteg megtette gyógyulása után. Jöhet minden, Jézus azért van, hogy adjon, én meg hogy elfogadjam. 

Az ilyen embernek az sem jut eszébe, hogy esetleg továbbadhatna másoknak abból, amit kapott. 

Isten őrizzen meg vagy gyógyítson ki ebből bennünket!

A sokaságnak tetszik, hogy Jézus jóltartotta őket. Ilyen király kellene! 

Tegyük hát királlyá, s akkor le van kötelezve nekünk, majd mi a háttérből irányítjuk - gondolják. Mennyire nem ismerték Jézust! 

Nem ismerték fel benne a teremtő Istent, nem tisztelték benne a mindenható Urat. 

Az ember ősbűne ez: megpróbál Isten fölé nőni, istenkedni, miközben tehetetlen, éhes és beteg, szegény és vak.

Jézus Krisztus felszabadítja a benne hívőket a hálára, Isten dicsőítésére, a tőle kapott javakkal való boldog sáfárkodásra, s a neki való önkéntes engedelmességre. 

Erre a felismerésre: te vagy a királyok Királya, én pedig szolgád akarok lenni.

A TANÍTVÁNYOK❣️

,,💞Ti adjatok nekik enni!,, (Lk 9,13)

Először azt javasolják Jézusnak: Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek és szerezzenek maguknak élelmet! Küldd el őket, oldja meg ki-ki maga a problémáját! 

S még gondoskodóknak is képzelhetik magukat, hogy ez eszükbe jutott. 

Gyakori kísértés: lerázni a másik gondját, nehogy nekem kelljen magamra venni azt.

Jézus azonban ezt mondta nekik: „Ti adjatok nekik enni!" 

Erre elkezdenek számolni: kétszáz dénár is kevés lenne, de ennyi pénz sincs, ilyen sok kenyér sincs itt - nem tudjuk megoldani. 

Amink van, magunknak is kevés. Elindul horizontális, vízszintes síkon a tervezés, ötletelés, de nyilvánvaló a tehetetlenségük.

Akkor Jézus veszi kezébe az irányítást, és az öt lángosforma kenyér és a két szárított halacska az ő kezében megsokasodik: adja a tanítványoknak, ők viszik az embereknek, visszajönnek Jézushoz üresen, majd újra az éhesekhez megrakottan - s ebben az áldott ingajáratban maguk is tevékeny szereplői lesznek az isteni teremtő csodának, aminek a végén több lesz a maradék, mint ami a kezdő mennyiség volt.

Minket is kísért: ne foglalkozzam mások gondjával, mert van nekem is elég! 

Jézus mégis szolgálatba küld. Akkor kiderül a tehetetlenségem. 

De kész vagyok-e azt a keveset, amim van, odavinni hozzá, és visszakapva szolgálni vele? 

Ő ma is meg tud sokasítani mindent: erőt, gondolatot, türelmet, még az időt és a pénzt is. 

Próbáljam ki hittel!

A MESTER❣️

"💞Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé." (Lk 9,16)

Egyszer, amikor Jézus nagy sokaságot tanított és meg is vendégelte őket, csak a férfiak mintegy ötezren voltak. 

Mit tanulhatunk Jézus, a tanítványok és a sokaság magatartásából?
Jézustól először is azt, hogy e nagy csoda előtt elmélyülten imádkozott, s utána is elvonult magányosan egy csendes helyre ugyanezt tenni. 

Az emberekkel való nagy tetteit az Atyával való csendes imádság keretezi be.
Tevékenysége abból táplálkozott, amikor nem tevékenykedett. 

A mi teljesítmény központú, felpörgetett korunkban sokkal komolyabban kell vennünk az Isten előtti rendszeres elcsendesedésünk fontosságát. 

Aritmiássá vált az életünk: csak erőlködni tudunk, elernyedni, Isten előtt kitárulkozni alig.

Másodszor, amikor megzavarta a sokaság Jézus csendjét, ő „örömmel fogadta őket". 

Nem háborog, hogy hagyják békén, nem emleget semmiféle „magánéletet", nem oktatja ki őket türelmetlenségük miatt - tudja, hogy sok nyomorúságuk van, segít rajtuk. 

Mi hányszor zúgolódunk, hogy alkalmatlan időben és erőszakosan igénylik a segítségünket!
Vegyünk példát, és kérjünk szeretetet Jézustól a készséges szolgálathoz!

S a harmadik: Jézus minden esetben ura maradt a helyzetnek. 

Türelmes volt az emberekhez, de mindig pontosan tudta, mi az Atya akarata, s attól nem lehetett eltéríteni. 

Nem engedi, hogy tanítványai éhen hazaküldjék a sokaságot, nem kevesellte az öt kis kenyeret és a két halat, és nem hagyta, hogy a végén királlyá tegyék őt, mivel jóltartotta az embereket. 

Őt nem kell királlyá tenni, mert már az. Szelíden szolgál, de nem szolgál ki semmilyen emberi akaratot. 

Árad belőle a jóság és segítség, de nem lehet őt semmi módon irányítani.
Hisszük-e, hogy a mi életünkben is ura minden helyzetnek és bölcsessége és szeretete szerint tud segíteni?

ENGEDELMES SZÍV❣️

,,💞Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet..." (1Kir 3,9)

Salamon fiatalon lett Izrael királya. Uralkodása elején Isten ezt mondta neki: 

Kérj valamit, megadom neked. Tanulságos, hogy nem a kérésével kezdi válaszát.
Előbb hálát ad Isten addigi nagy tetteiért, azután utal arra, hogy Isten tette őt királlyá, nem ő akart az lenni.
Majd alázatosan bevallja, hogy alkalmatlannak érzi magát erre a felelős posztra.
Ezért azt kéri, hogy képes legyen mindig megérteni, mit akar Isten a néppel. 

Kormányozza őt mindig Isten, hogy ő is jól tudja kormányozni a népet.
Az a jelző, ami a szív előtt van, ezt jelenti: halló, értő, értelmes, engedelmes. 

Isten uralja az ő szívét, vagyis egész benső világát, hogy ő Isten utasításait tudja továbbadni a népnek - ez a vágya Salamonnak. Odaül a maga vevőkészüléke elé, Isten hullámhosszára állítja azt, és feszülten figyeli, mit mond az adó, mert enélkül elvéti a feladatát, tanácstalan lesz, csak így tud „különbséget tenni a jó és a rossz között".
A bűnesetben ennek épp a fordítottja történt: az ember függetlenné akart válni Istentől, és a saját akaratát igyekezett megvalósítani. Lassan el is veszítette ezt a lelki hallását és azt a bizalmat is, hogy Istentől mindig jó tanácsot kaphat, jobbat, mint amit saját szíve mond.
Vágyunk-e mi erre: „hogy halljam és kövessem szent igazságodat"? 

Ismerjük-e ennyire józanul a magunk korlátait, mint Salamon?
És számolunk-e Isten korlátlan lehetőségeivel? 

Bízunk-e az ő jóságában, hogy tud adni olyan képességet, olyan halló és engedelmes szívet, ami eligazít az élet útvesztőjében, és segít eligazítani másokat is, még családon belül is?
Kérjünk tőle ilyen szívet, és kérjünk tőle ilyen vezetőket népünk számára!