AZ IRGALMASSÁG MOZDULATAI❣️

"💞 ...míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,10)

Miután az irgalmas samáriai meglátta az összevert embert, megállt és lehajolt hozzá. 

Mindkét mozdulat nehezünkre esik.

Megállni azért nehéz, mert rohanunk. Szorítanak a határidők, nem akarunk lemaradni a versenyben, hajszol a kötelesség, a megélhetés, a munkaadónk. 

A samaritánus is sietett úti célja felé, s időt veszített azzal, hogy segít. Ráadásul megállni is veszélyes volt ott, mégis megtette, mert az irgalmas ember szán időt arra, akiért felelősséget érez. 

Szán időt a házastársára, a gyerekeire, idős szüleire, beosztottjára, és a lelke, a hite táplálására is. 

És ezt soha nem bánja meg.

Mivel a sebesült a földön feküdt, le kellett hajolni hozzá. 

Az irgalmas ember nem leereszkedik, hanem lehajol. 

Aki leereszkedik, az a másikat alázza meg, aki lehajol, önmagát. 

De esetleg piszkos lesz a ruhája, véres lesz a keze, s ha az áldozat már halott, vallásilag is tisztátalanná válik. Ez azonban együtt sem nyom annyit a mérlegen, mint az, hogy életmentő segítségre van szükség. Ő nem önmagáért aggódott, hanem a másikért.

Az tud lehajolni, aki nem tartja magát különbnek másoknál. 

Aki tudja, hogy adósa lett Istennek, és mindenkire úgy néz: én tartozom neki, nem ő nekem. 

Aki le szokott térdelni Isten előtt, annak könnyebb letérdelnie sebesült felebarátja mellé is.

Mire van időm? Mire szánok időt? Mire nem lenne szabad időt áldoznom, hogy a fontosabbakra jusson? Kész vagyok-e lehajolni? Kit féltek ilyenkor: magamat vagy a másikat?

Jézus olyan mélyre hajolt utánunk, hogy két rablógyilkos között végezték ki a kereszten.
De utolsó perceit is másokra áldozta: a gyilkosaiért imádkozott, s az egyik rablót beutalta a mennyországba. Irgalmasságot is tőle tanulhatunk igazán.

ÉSZREVESZEM- E A BAJBAN LEVŐT?

"💞Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta..." (Lk 10,33)

Az irgalmas samáriai példázatában (Lk 10,25-37) Jézus egészen gyakorlati módon tanít minket az irgalmasság mozdulataira. Vegyük ezeket sorra!

A Jeruzsálem-Jerikó útvonalon sok természetes barlang volt, ahol útonállók rejtőzhettek és magányos járókelőket támadhattak meg. Így történt ez a példázatban szereplő emberrel is. 

Őt is kifosztották és félholtra verve otthagyták az úton. Többen elhaladtak mellette, de nem segítettek. Arra ment egy samáriai, és noha az ő népe és a zsidók akkor gyűlölték egymást, mégis segített rajta.

Miért? Azért, mert a másiknak szüksége volt rá. Ez elég volt számára ahhoz, hogy minden más szempont mellékes legyen, és ne tanúsítson irgalmatlanságot. Az irgalmas szívű embernek ennyi elég: valaki segítségre szorul, én pedig segíthetek. A hívő ember tudja, hogy ezeket a feladatokat Isten készíti el számára (Ef 2,10).

Hogyan segített? Meglátta és megszánta. Gyakran meg sem látjuk azokat, akik a segítségünkre szorulnak. Vagy azért, mert túlságosan el vagyunk foglalva önmagunkkal, saját gondjainkkal, vagy azért, mert meg sem akarjuk látni a segítségre szorulót, és eszünk ágában sincs segíteni. 

Pedig azt olvassuk: „Az irgalmas szemű ember megáldatik" (Péld 22,9 - Károli). 

Milyen sok hiábavalóságot és rosszat észreveszünk, mennyi mindenen legeltetjük a szemünket! 

Meglátjuk-e azokat - akár a családunkban -, akik bajban vannak és ránk várnak?

Minden ember nyomorúságán nem tudunk segíteni, de akit Isten elénk vezet, azért már felelősek vagyunk. Észreveszem-e azokat, akiken nekem kell segítenem?

Jézus mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mt 5,7)

MENNYIRE IRGALMAS ISTEN?

"💞..Elengedtem minden tartozásodat... Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? " (Mt 18,32-33)

Milyen irgalmas az az Isten, akinek az irgalmából élünk, és aki minket is irgalmasokká tehet egy durva világban? Olyan, hogy mi hagytuk ott őt, és mégis ő jött utánunk Jézus Krisztus személyében, hogy ne pusztuljunk el. 

Ahogyan Paul Gerhardt éneke vallja: "Irgalommal szánva minket / Nagy jósága ránk tekintett."

Isten olyan irgalmas, hogy amit megbocsátott, arra soha többé nem hivatkozik.

Dávid így vall Isten irgalmáról: „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy... nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk." (Zsolt 103,8-10)

"Isten olyan irgalmas, hogy „tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32).

Jézus pedig olyan irgalmas volt, hogy „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). 

Hogy ő, „aki nem ismert bűnt, bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5,21). 

Bűn nélküli életét áldozta fel értünk, akik akkor még ellenségei voltunk.

Nagy irgalmából elszenvedte vétkeink ítéletét, kifizette adósságunkat.

 „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára." (Kol 2,14)

Aki ezt a nagy isteni irgalmat hittel magáévá teszi, az képes lesz irgalmasan viszonyulni másokhoz. Akinek ilyen nagy tartozását elengedték, engedje el ő is másokét, és legyen kész mindig áldozatot hozni, ha azzal valakin segíthet! 

A fent idézett példázatban erre mutat rá Jézus. Én mennyire vagyok irgalmas?

MI AZ IRGALOM?

„💞...Ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: „Az, aki irgalmas volt hozzá." (Lk 10,36-37)

Egyre több jele van annak, hogy irgalmatlan világban élünk. Már az óvodában tapasztalható ez, de a közéletet is jellemzi a durvaság, a kíméletlenség, a közöny terjedése.

Ki irgalmas? Aki nem azt adja, amit megérdemelnénk, de ad sok olyan jót, amit nem érdemlünk meg. Isten ilyen, „...nem bűneink szerint fizet nekünk." (Zsolt 103,10) 

Jézus Krisztus nem tudott közönyösen elmenni az emberek nyomorúsága, szenvedése mellett. 

Többször olvassuk, hogy megszánta őket, és segített. Függetlenül az illető személyétől.

Az irgalmas ember nem személyválogató. Egyetlen motivációja, hogy szükség van rá. 

És soha nem mérlegeli, megéri-e. Azt sem, hogy visszakapja-e, amit adott. 

Az tud igazán irgalmas lenni másokhoz, aki tudja, milyen sok irgalmasságot kapott Istentől. 

Nem önmagától nagylelkű és áldozatkész, csak továbbadja, amit kapott.

Az Újszövetség eredeti görög szövegében az irgalom szó azt jelenti: megmozdulnak a belső részei. 

Szép magyar kifejezéssel: összeszorul a szíve. Tehát van érző és együtt érző szíve, s ennek következtében mozdul a keze és a lába is, és segít.

A fenti példázatban szereplő samáriai nem azt magyarázta, hogy miért nem segít, hanem kockázatot és áldozatot vállalva is cselekedett. Mondhatta volna, hogy ellenséges nép fiának nem segítek, miért indult el egyedül, minden tapasztalt utazó csak csoportosan közlekedett azon a veszélyes úton, ő maga is bajba kerülhet, ha megáll és foglalkozik egy sebesülttel. Talán már meg is halt! 

Az irgalmas ember azonban nem azt keresi, mivel tudja felmenteni magát, hanem segít.

Bárcsak természetünkké válna a figyelmesség, tapintat, gyengédség! 

Egészen más lenne sok házasság, család, lakóközösség s az egész társadalom is! 

Merjünk szakítani az irgalmatlanság lelkületével, és legyen bátorságunk jó szívvel, segítőkészséggel válaszolni a világ sok kegyetlenségére is!

VAN ÖNMEGVÁLTÁS?

"💞Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. "(Mk 10,20)

Mivel volt még tele a gazdag ember keze? A teljesítményeivel. Jó nevelést kapott, gyerekkorától komolyan vette a tízparancsolatot. Vallásos családban nőtt fel, ismeri a Szentírást, és erkölcsös életet él.

És még sincs üdvössége? Nem meglepő ez? Márpedig ez gyakran előfordul. 

Ne becsüljük le azt, ha valaki ismeri a Bibliát, igyekszik megtartani a parancsolatokat, szokott imádkozni, és erkölcsösen él! 

Az Ige azonban arra figyelmeztet, hogy ez kevés az üdvösséghez.

Mint ahogyan annak az írástudónak is kevés volt, aki egyetértett Jézussal a parancsolatok kérdésében, Jézus mégis ezzel zárta beszélgetésüket: nem vagy messze az Isten országától. 

Közelebb vagy hozzá, mint akik semmit sem tudnak róla, de ugyanúgy kívül vagy rajta, mint ők. Miért? Mert minden emberi és vallásos jó teljesítményhez feltétlenül szükséges a Krisztussal való személyes összetartozás. 

Az, hogy összeköltözzön a hívő Krisztussal, ahogyan azt Zákeus tette.

Ez a gazdag ember Krisztus nélkül szeretné az örök életet. Zákeus befogadta Krisztust, s utána rádöbbent, hogy az örök életet is megnyerte. Úrnak vallotta Jézust, s ezért engedelmeskedett is neki.

Ez hiányzott ennek az embernek az életéből. Neki Jézus csak Mester, akitől szívesen hallgatja a tanítást. De arra nem hajlandó, hogy elkötelezze magát mellette, hogy sorsközösséget vállaljon vele, hogy tegye is azt, amit Jézus mondott neki: hogy kövesse őt. Semmit nem hajlandó letenni a kezéből, s így hiába nyújtja felé Jézus az örök élet ajándékát.

Ki nekem Jézus: Úr vagy csak Mester? Csak hallgatni szoktam őt, vagy teszem is azonnal, amit mond? Engedelmesség nélkül csak ítélet lesz rajtunk mindaz, amit tudunk róla.

EL LEHET KÉSNI❣️

"💞Amikor útnak indult (Jézus), odafutott hozzá egy ember..." (Mk 10,17)

Mivel volt tele a gazdag ember keze, ami miatt nem tudta elfogadni az örök élet ajándékát Jézustól? Tennivalókkal, feladatokkal, intéznivalóval.

Akkor futott már Jézus után, amikor Jézus elindult onnan, ahol tanított. 

Késve ért oda, mert előbb még el akart intézni valamit. 

Nem ez az „előbb" az oka annak, hogy lemaradunk sok jóról, amit Jézus az őt keresőknek kínál?

Mivel késve érkezett, nem hallotta azt, amire a legnagyobb szüksége lett volna, amivel Jézus befejezte tanítását: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." (Mk 10,15) Éppen ez volt ennek az embernek a kérdése: ki mehet be Isten országába? 

Éppen ezt magyarázta Jézus: az örök élet ajándék, azt nem lehet sem kiérdemelni, sem megfizetni, csak alázatos hittel elfogadni, „...mit tegyek, hogy elnyerjem...?" 

Azt tedd, hogy tartsd a kezed, és hálásan fogadd el!

Ezt azonban nem lehet így futtában, mellesleg, minden dolgunk után. 

Ez vagy fontos neked valóban, és akkor minden elé helyezed, vagy csak utólag hallod, hogy ilyen is van, de nem lesz a tied.

Egyre jobban felgyorsul körülöttünk az élet, egyre több feladat terhel, és számos lehetőség csábít, túlterhelt emberek vagyunk, akiknek tele van a fejük gonddal, a naptáruk tennivalókkal, és sok fontos dologra nem szánunk időt. Még a vasárnap is úgy telik gyakran, mint a többi nap. 

A sürgős gyakran kiszorítja azt, ami igazán fontos lenne. 

Nehogy úgy járjunk, mint Jézus példázatában azok, akik késve érkeztek a menyegzőre, s már bezárták előttük az ajtót (Mt 25,10)!

Csendesedjünk el, s inkább mást hagyjunk el, de törődjünk a lelkünkkel és egymással, amíg lehet!

"Siessetek, hamar lejár! / 

Kegyelme már régóta vár. / 

Ma még lehet, ma még szabad, /

borulj le a kereszt alatt!"

(Füle Lajos)

AZ ÖRÖK ÉLET: JÉZUS❣️

,,💞...Add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.,, (Mk 10,21)

Zákeus gazdag volt, de mégsem volt boldog. 

Amikor azonban találkozott Jézussal, és befogadta őt, megváltozott az élete. 

Visszatalált Istenhez, megtalálta önmagát, rendeződött az emberekkel való kapcsolata; kereső,

nyugtalan emberből üdvösséget nyert, boldog hívő lett.

Mai igénk szereplője is gazdag volt, szintén találkozott Jézussal, de nem változott meg az élete. 

Maradt minden a régiben, és szomorúan távozott. Miért?

Mert azt gondolta, hogy az örök élet megvásárolható, „...mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 

Amikor Jézus az ő követésére hívta, s ehhez meg kellett volna szabadulnia mindattól, ami visszatartotta, 

„elborult az ember arca", és elment.

Pedig mekkora kegyelem, hogy érzi az örök élet hiányát! Sok mindene van, de nincs üdvössége. 

Milyen nagy dolog, ha valaki rájön erre, és Jézustól kéri ezt az ajándékot! 

Minket szorongatott-e már ez a kérdés?

De úgy kellett volna neki ez a kincs, hogy megtarthassa mindazt, amit már összegyűjtött addig. 

Tele volt a keze saját gazdagságával, ezért nem tudta elfogadni az örök élet ajándékát.

Zákeus komolyan vette, amit Jézus mondott neki, és azonnal meg is cselekedte. 

Ez az ember azonban nem vette komolyan, hogy az örök élet nem megvásárolható újabb érték a 

leltárban, hanem Jézus maga: a vele való személyes közösség.

Csakhogy ennek az embernek az életében nem volt hely Jézus számára. 

Betöltötte gazdagsága, és nem volt hajlandó semmitől megválni Jézusért. 

Nem hitte, hogy ha bármitől megválik, nem lesz szegényebb, mert Jézussal együtt mindent megkap,

amire szüksége van.

Zákeus ezt mondta: jöjjön Jézus, kerül, amibe kerül. S eltette az akadályokat az útból. 

Ez az ember viszont így gondolkodott: jöjjön az örök élet, ha nem kerül semmibe!

 Szorongatta a kincseit, s nem lett övé a kincs, amit Jézus ígért neki.

Vajon nem az az oka lelki szegénységünknek, hogy tele van a kezünk és a szívünk, és nincs helyünk Jézus számára? Mit kellene elengednem, hogy igazán gazdag legyek?