AZ ENGEDELMES EMBER❣️

"💞Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta" (Lk 19,6)

A keresztény hit nem az érzelmek mozdulása, nem is csupán értelmi belátás. 

Az igazi hit az akarat döntése, s ezért mindig engedelmesség is. Zákeus sok mindent nem értett még akkor, de amit megértett Jézus szavából, azt megtette.
Sokan mondják: én nem tudok hinni.
Tedd azt, amit Zákeus: vágyott Jézus után, kereste őt, jó helyen kereste, és amikor Jézus megszólította, ő komolyan vette azt és sietve megtette.
Olyan ez, mint a pilóta munkája. Tízezer méter magasan, felhők között nem lát semmit. 

De hallja az irányítóközpont utasításait. És célba ér, leteszi a gépet méternyi pontossággal.
Zákeusnak mindent Jézus készített elő, neki csak ezt a kis mozdulatot kellett megtennie: leszállni a fáról.
Nekünk is mindent Isten készített el kegyelemből, de ez hit által lesz a mienk. 

Aki hittel kinyújtja a kezét, megkapja az üdvösség ajándékát.
Mit jelent befogadni Jézust? Zákeus nem futott előre, hogy rendet tegyen és eltüntessen dolgokat Jézus elől.
Befogadta Jézust, és hagyta, hogy ő tegyen rendet az életében. Ez a hit magatartása ma is: gyere, Uram, nézz bele a szekrényünkbe, a pénztárcánkba, a konyhánkba és a hálószobánkba, mert mától kezdve te vagy itt az Úr!
Vezess, és én kész vagyok neked mindenben engedelmeskedni.
Ez az alázat és ez a bizalom jellemzi a Krisztusba vetett hitet.
„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!" (Zsolt 143,10)
Nekem vajon milyen „fáról" kellene leszállnom?
S ha Jézust már behívtam, minden kulcsot átadtam neki?

A MEGSZÓLÍTOTT EMBER❣️

"💞Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá:
„Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom."(Lk 19,5)

Az, hogy Zákeust nevén szólította Jézus, arra utal, hogy ismerte, mindent tudott róla, és mégis szerette.
Ahogy minket is ismer és szeret. Számon tartotta, fontos volt neki, és Zákeus vágyakozása vonzotta őt.
Azzal, hogy a nagy tömeg előtt kedvesen beszélt hozzá, mintegy rehabilitálta őt, megtisztelte azzal, hogy kész bemenni hozzá.
Zákeusnak azonban le kell jönnie a fáról.
Fel kell hagynia a rejtőzködéssel, s meg kell aláznia magát Jézus előtt, színt kell vallania és állást kell foglalnia.
Amíg valaki fügefalevelekkel takargatja bűneit, nem lehet rajta segíteni. 

Mihelyt kész felhagyni a látszat fenntartásával, átéli:
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1Jn 1,9)

Egy végzetesen megromlott házasság is úgy jött rendbe, hogy az egyik fél elkezdett őszintén beszélni arról, miben látja vétkesnek magát. Mire a másik is elsorolta, amit ő látott rossznak önmagában.
S két bocsánatot nyert bűnös kezdett új életet.
De erre csak a fa alatt kerülhet sor, a fáról hiába kiabálunk egymásnak. 

Mindent Jézus tesz meg életünk megoldása érdekében, de a bűnvallás a mi feladatunk.
És ezt nem szabad halogatni. Ezért mondja Jézus: hamar szállj le, ma akarok hozzád menni.
Mert ő kész bemenni egy ilyen megvetett, gonosz emberhez is.
Aki egy birkaistállóban született meg, nem fél a mi istállóéletünktől sem. 

De ha bejön, templom lesz belőlünk. Az Úr elé, ha tárod A szív alázatát, Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld.

A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szentlelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.

(Thilo Bálint)

A KERESŐ EMBER❣️

"💞Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie." (Lk 19,3-4)

Aki keresni kezdi Jézust, bizonyos lehet benne, hogy Jézus már előbb kereste őt.
Zákeus látni akarja a Megváltót. Hallott róla, s ez bizalmat ébresztett a szívében. 

Hallgatnunk kell az evangéliumot, mert a hit mindig az Isten igéjének hallása során születik. (Róm 10,17). 

Aki hallotta, hogy Jézus Krisztus milyen tetteket vitt véghez mások életében, maga is vágyakozni kezd őutána.
A kereső ember előtt azonban mindig vannak akadályok. 

Zákeust a termete és az emberek ellenszenve akadályozta abban, hogy lássa Jézust. 

A mi esetünkben gyakran előítélet, kételyek, képmutató vallásos emberekben való csalódás nehezíti a találkozást. 

Ezeket azonban le lehet győzni. Zákeus előkelő ember létére is felmászott egy fára, hogy segítsen magán. 

Vállalta a szégyent, áldozatot is kész volt hozni azért, hogy lássa Jézust.

 Mi milyen áldozatra vagyunk készek, hogy találkozzunk vele?

Ott kereste az Urat, ahol megtalálható volt: „arra kellett elmennie". 

Hol lehet ma leginkább találkozni Jézussal? Ő maga mondta: ahol emberek őérte jönnek össze, ahol a róla szóló evangélium hangzik.

De Zákeus mégsem találta még meg. Miért? Mert aki csak látni kívánja, de nem akarja nyíltan elkötelezni magát mellette, az nem találja meg. 

Aki úgy gondolja, hogy majd saját maga megoldja lelki hiányának pótlását, kudarcot vall. 

S aki elbújik Jézus elől a lombok közé, az nem találkozhat vele. 

Vele csak lent lehet találkozni, magunkat megalázva, bűneinket megvallva. 

Ne nézegessük, méregessük őt, hanem boruljunk le előtte, és mondjuk el saját imádságunkként:

Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom... Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

(Finn népi ének, ford. Podmaniczky Pál) 

AZ ELVESZETT EMBER❣️

,,💞...(Jézus) Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.,, 

(Lk 19,1-2)

Zákeus története meggyőzően szemlélteti, hogyan változik meg egy ember, ha találkozik Jézussal. 

Ő fővámszedő volt Jerikóban, a pezsgő kereskedővárosban.

 Gazdag volt, mert a vámszedők általában többet hajtottak be, mint ami járt. 

Ezért és a megszálló rómaiakkal való együttműködésük miatt megvetették őket az emberek. Vámszedőnek lenni nyereségvágyból elkövetett hazaárulást jelentett.

Magas pozíciója és sok pénze azonban nem tette boldoggá Zákeust. 

Ezt igazolja szenvedélyes keresése is, ami akkor szűnt meg, amikor Jézus bement hozzá. 

A történet végén azt olvassuk: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet". 

Ami elveszett, az nincs a helyén, s ahol van, ott elpusztul. Mint a hal a szárazon.

Ilyen „elveszett" állapotba születünk mindnyájan. A legtöbb ember gyakorlatilag Isten nélkül tölti a mindennapjait. A hiányunkat különféle módon próbáljuk pótolni, de az elhagyott Istent nem pótolja semmi. Később kitűnik, hogy Zákeus ismerte a mózesi törvényt is, mert annak alapján szabta ki magára a büntetést, de ez sem tette kiegyensúlyozott, elégedett, harmonikus személyiséggé.

Jézus közelében lett ilyen. Ott rendeződött az önértékelése, emberi kapcsolatai, és lett új értékrendje. Erre mondta a Megváltó: ma lett üdvössége ennek a háznak.

Jézus nélkül én is elveszett vagyok. Ő azonban azért jött, hogy Istenhez visszavezessen. 

A vele való közösség az a közeg - mint halnak a víz -, amiben kibontakozik az ember, és valódi, teljes élete lesz.

AZ IGAZI BIZONYÍTÉK❣️

"💞Szeretlek benneteket - mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?" (Mal 1,2)

Istentől bármit kérdezhetünk, ő türelmesen válaszol, vagy viszontkérdéssel gondolkozásra serkent. 

Ha viszont szemtelen, gőgös kérdést intézünk hozzá, az mindig leleplezi vakságunkat: azért beszélünk így, mert nem látjuk a valóságot. S az Istennel szembeni vádjaink csak a tőle való távolságot igazolják.

A babiloni fogság után hazatért nép hozzákezdett az ország újjáépítéséhez. 

Szépen haladtak, de természetesen voltak nehézségek is az évtizedekig elhanyagolt földön. 

Akkor egy alkalommal Isten ezt mondta a prófétán keresztül: szeretlek benneteket. 

Mire az emberek felháborodva válaszoltak: miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? 

És sok gondjukra, bajukra gondoltak.

Az azonban nem jutott eszükbe, hogy sokszoros szövetségszegésük ellenére Isten hű maradt népéhez, nem engedte, hogy megsemmisüljenek a fogságban, hazahozta őket, megengedte, hogy mindent újrakezdjenek, megújította ígéreteit, megbocsátotta múltjukat, és jövőt készített nekik? Ez nem számít? Csak azt látják, hogy fárasztó a romokat eltakarítani, és felverte a gyom a földeket?

Mi miből látjuk, hogy Isten szeret minket? Nincs-e ott a mi szívünkben is olykor ez a keserű elégedetlenség és szemrehányás?

Isten irántunk való szeretetének van egy objektív bizonyítéka:

„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." (1Jn 4,9-10)

Az egyetlen bűntelen meghalt azért, hogy nekünk életünk legyen itt a földön és a halálunk után is. 

Ebből láthatjuk, hogy Isten szeret. Ez a tény életünk számos gondja, nehézsége között is nagy hálával és békességgel töltsön el!

AZ IGE ÚTJA❣️

"💞Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak." (Ézs 50,4)

Van olyan beszéd, amely elfárasztja a hallgatót, és van olyan, amely megerősíti. 

Mai igénk azt ígéri, hogy Isten megtanít úgy beszélni, hogy tudjuk erősíteni az elfáradtakat. 

Olyan jó lenne mindig érdemi választ adni a kérdésekre. 

Nagy szükség van arra, hogy tudjukbátorítani a gyerekeket, helyesen tanácsolni a bizonytalanokat, vigasztalni azt, akinek arra van szüksége, s nem okoskodni, kioktatni, fecsegni, hanem igét mondani, amin keresztül maga Isten szól bele az emberek életébe.

Mi ennek a feltétele? Igénk folytatásából kiderül: „Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Úr, megnyitotta fülemet..." Tehát mielőtt kinyitom a számat, odatartom a fülemet. Isten minden reggel mondani akar valamit, legyek hát tanulékony tanítványa, s akkor lesz olyan mondanivalóm, ami megerősít, sőt megtérésre segít másokat.

Annak azonban, amit Istentől hallok, nekem kell engedelmeskednem először. 

Így folytatódik az ige: „Én pedig nem voltam engedetlen". Nem véletlenül szerepel e rövid leírásban kétszer is a tanítvány szó. Isten megtanít mint tanítványát beszélni.

A bibliai sorrend tehát ez: figyelek Isten igéjére (mégpedig minden reggel), engedelmeskedem annak mint tanítható tanítvány, és akkor nem a magamét mondom majd, hanem az ő igéjét tudom továbbadni az elfáradtaknak s mindenkinek.

Az ige útja: a fülemen át a szívembe, s onnan a számba. Onnan tovább mások fülébe... 

Olyan sok felesleges, hitvány és tisztátalan beszéd jön ki a szánkon. Legyen tele a szívünk Isten igéjével, hiszen amivel tele van a szív, az csordul ki a szájon (Mt 15,18)

LÉGY HŰ MINDHALÁLIG❣️

"💞Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott:... „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" (ApCsel 7,59-60)

Amikor Jézus ellenségei az ő halálát követelték Pilátustól, a római helytartó ezt kérdezte tőlük: 

mi rosszat tett? 

Erre semmit nem tudtak felelni, csak tovább ordították: Feszítsd meg!

Ugyanez történt Istvánnal is, aki a jeruzsálemi keresztény gyülekezet szeretetszolgálatát vezette:

Jézusról beszélt másoknak, mindenkivel jót tett, akivel csak tehetett, de irigyei mégis rátámadtak, 

s a végén megölték. 

Ennyire igaz, amire Jézus felkészítette követőit: ne csodálkozzatok, ha gyűlöl titeket a világ, 

mert nem e világból valók vagytok!

Istvánról csupa jézusi jellemvonást ír a Biblia: csodákat és jeleket tett. 

Ellenségei ezzel szemben nekirontottak, meghazudtolták, rágalmazták, hamis tanúkat béreltek fel ellene, 

legvégül halálra kövezték. Jézus az ördögről mondta, hogy hazug és emberölő. 

István jézusi indulatokkal felruházott eszköz volt Isten kezében. 

Ellenségei ördögi indulatokkal telve eszközökké váltak a sátán kezében. 

Két világ harca ez, ami folyik a társadalomban, az egyházban, a családok és az egyén életében is.

Mi mindnyájan az Isten nélküli világba születünk bele. 

Már a kisgyerekekben megmutatkozik az önzés, erőszak, bosszú, harag csírája. 

Jézus Krisztus ebből hív át Isten országába: 

„Menjetek be a szoros kapun!... keskeny az az út, amely az életre visz" (Mt 7,13-14). 

Oda átmenni viszont csak földi életünkben, a halálunk előtt lehet. 

Engedjünk Jézus hívásának akkor is, ha itt a bűn világában ideig-óráig jobban lehet boldogulni István ellenségeinek az eszközeivel! Igazi boldogság viszont az Isten országában van már itt és az örökkévalóságban is.

Jézus mondta: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." (Jel 2,10)