KIJELENTÉST KAPTAK✨🌟

Meghallgatható:
https://api.lelkesz.com/.../12/sound/2003-01-01-10h.mp3

(Alapige:Mt 2,12.)

"✨Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba."

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, te kívül állsz az időn, mi pedig be vagyunk szorítva tér és idő korlátaiba, de köszönjük, hogy innen is adsz nekünk kitekintést az örökkévalóságba.
Magasztalunk téged, aki létének nincs kezdete és nincs vége.
Megvalljuk, hogy az életünket feldarabolja az idő. Neked adunk hálát azért, hogy elindulhatunk ennek az új esztendőnek az útján. Valljuk, Urunk, hogy csak a te nagy kegyelmed, hogy még nincs végünk.

Köszönjük, hogy abban, hogy ma reggel itt dicsőíthetünk téged együtt, és segítségül hívhatjuk a te nagy nevedet, benne van a te ígéreted is, hogy még terved van velünk. 

Köszönjük, ha még feladatokat készítettél a számunkra. 

Köszönjük, hogy ajándékokat készítettél el nekünk. Köszönjük különösen azt, hogy nem fogyott el a türelmed és még munkálkodni akarsz bennünk.

Bocsásd meg, Urunk, hogy ebben is a gőgünk szólal meg, amikor mindig csak azt nézzük és keressük, hogy mit akarsz elvégezni általunk, és nem vesszük komolyan: ha te alkalmasakká nem teszel minket, semmire nem vagyunk használhatók. Segíts el minket erre az igaz önismeretre. 

Engedd komolyan vennünk, hogy nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk. Ugyanakkor erősítsd meg bennünk azt a hitet, hogy "az én Istenemmel táboron is átfutok és kőfalon is átugrom."

Szeretnénk ebben az évben komolyabban venni ígérteidet, mint korábban. 

Növeljed a hitünket. Olyan sokféle kételkedés rágja hitünknek a gyökereit, és ezért sokszor kishitűek vagy egyenesen hitetlenek leszünk.

Kérünk, használd fel ezt a mostani csendes alkalmat is arra, hogy közelebb kerüljünk hozzád, jobban megértsünk és megismerjünk téged, és feltétel nélküli bizalommal merjük reád bízni a jövendőnket.
Köszönjük, hogy te készíted mindannyiunk jövendőjét, és te jót végeztél felőlünk. 

Kérünk, győzz meg minket erről, mi pedig nem akarunk sérteni téged hitetlenséggel, hanem bízunk szavadban, igéd igazságában, ígéreteidben.
Kérünk alázatosan, ezt a bizalmat erősítsd meg bennünk most is.
Jézus Nevében, Ámen!

A napkeleti bölcsek történetének ez a befejező mondata nagy örömhírt rejt magában. 

Akkor ragyogott ez fel előttem, amikor a karácsonyi igehirdetésre készültem, (annak a megelőző vers volt az alapja), és a történetet újra és újra elolvasva, úgy láttam, egy teljes új évi program van benne.

Mi az az örömhír, ami ebben a mondatban rejlik? 

Az örömhír így hangzik: Isten megőrzi azokat, akik bíznak benne attól, hogy gyilkos kezekben váljanak eszközzé mások halálára, és Ő veszi kezébe őket, s az Ő kezében lesznek eszközökké mások életének a gazdagítására. 

Kicsit hosszú, de egyszerű és áttekinthető: Isten megőrzi a benne bízókat attól, hogy gonoszok manipulálhassák őket és felhasználják piszkos céljaikra, mint ahogy itt Heródes akarta ezeket a bölcseket, sőt nemcsak megőrzi, hanem Ő veszi kezébe a benne bízókat, és Ő használja arra, hogy mások életét védhessék és gazdagíthassák.

Mit jelent ez? Ezek a kedves naiv tudósok mit sem sejtve kopogtattak be Jeruzsálemben Heródes palotájába és kérdezték: hol van a zsidók királya, aki most született. 

Nem tudták, hogy Heródes betegesen féltékeny uralkodó volt, és kíméletlenül elpusztított mindenkit, akiben vetélytársat sejthetett. Ezt azonban ravasz, álnok, hazug módon csinálta, úgy, hogy kihasználva a bölcsek jóhiszeműségét, ezt mondja nekik: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!"

Ezt elhitték. A bölcsek elmentek, megtalálták a kis Jézust, hódoltak előtte, átadták az ajándékaikat, és mint úriemberekhez illik, igyekeztek visszamenni, a kérésnek eleget tenni, és tájékoztatni Heródest arról, amit tapasztaltak. És itt szólt közbe Isten. 

Itt van ez a súlyos mondat: "Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba."

Ha visszamennek, bűnsegédei lesznek egy véres kezű diktátornak egy újabb gyilkosság megszervezésében. És akaratlanul is Jézus meggyilkolásában segédkeznek. 

Így azonban, hogy Isten közbeszólt, kijelentést kaptak és engedelmeskedtek Isten kijelentésének, maradt idő arra, hogy amíg őket Heródes várta, addig kimentették Betlehemből a kis Jézust. 

Ők pedig, amikor hazamentek, boldogan bizonyságot tettek a Megváltóról, akivel találkoztak. Kétszeresen is az élet munkálásában használta fel őket Isten: Jézus megmentésében segédkeztek közvetve, otthon pedig közvetlenül továbbadták az evangéliumot, hogy minél többen hihessenek.

Azt nézzük meg először, mi is történik itt valójában, mert ennek a hátterét is világosan kell látni, aztán azt, miért volt ez nagy dolog, hogy ők engedtek ennek a kijelentésnek, és hogy mi tette lehetővé, hogy bekövetkezzék ez a változtatás, hogy noha már eltervezték, hogy visszamennek Heródeshez, mégis más úton tértek haza.

Mi történt itt valójában? Az, hogy a hatalom gonoszul manipulálni akar jóhiszemű embereket. Vagyis Heródes be akarja szervezni ezeket a bölcseket, hogy ügynökei legyenek, és segédkezzenek neki a megszületett Messiás meggyilkolásában. Mindezt az említett álnok, ravasz, képmutató módon, mintha ő is imádni akarná a megszületett Szabadítót.

Veszélyes csapdahelyzet volt ez, amibe majdnem belementek ezek a gyanútlan tudósok. Isten minket ennek az esztendőnek az első napján szeretettel figyelmeztet, hogy készüljünk fel arra, hogy mi is kerülhetünk az idén - akár egészen váratlanul is - különböző csapdahelyzetekbe.

Fenyegeti a hívő embert az, hogy váratlanul olyan helyzetbe kerül, amit nem tud hirtelen áttekinteni, ahol csak azt látja és hallja, ami a felszínen van, ahol, ha elhiszi a hazugságot, akkor ő is áldozatul esik. Életfontosságú az, hogy mi is elmondhassuk Pál apostollal, hogy ismerjük az ördög szándékait, mert itt végül is nem Heródes van munkában, hanem a Messiás megszületésekor a Sátán kezd akcióba. Kiváló médium neki Heródes, Heródes meg munkatársakat keres ezekben a bölcsekben.

De ki látja azt, hogy honnan indul el az egész? Az látja, aki elhiszi, amit Jézus mondott a csapdát állító ősellenségről. Jézus azt mondta: két jellemző tulajdonsága van az ördögnek: hazug és hazugságnak atyja, és emberölő volt kezdettől fogva. Ahol a hazugság eszközéhez nyúlnak, mint itt Heródes, ott biztos, hogy az ördög mozgatja az eseményeket és az embereket. Ahol mások élete, boldogulása, kibontakozása, előrejutása ellen kezdődik akció, ott is biztos, hogy a háttérben maga a sötétség fejedelme, akit Jézus néven nevezett, az ördög van ott.

Ezt a legtöbben nem ismerik fel. Akikben Isten Szentlelke van, akikben Jézus Krisztus lakozik a hit által, azok felismerik, és azok elmondhatják: mi ismerjük az ő szándékait.

Miért nem sikerült itt Heródesnek ez a próbálkozása? Azért, mert ezek a bölcsek előzőleg már egy hatalmasabb Úrnak a szolgálatába szegődtek. Ők már otthon, Babilonban kaptak kijelentést Istentől. Ők már otthon elhitték azt, amit erről az élő Istenről a benne hívők mondtak nekik. Nem ismerték még igazában Istent, de a hitük már megmozdult, már egyszer egy nagy útra Isten szavára indultak el, és a kisded Jézusban is ezt a mindenható Istent ismerték fel, és azért hódoltak előtte, imádták Őt. És ebben a szolgálatban, ebben az Istennel való bármilyen laza, de mégis meglevő közösségben védve voltak.

Hányszor tapasztalhatjuk, hogy Isten olyan veszedelmektől is megóv minket, amiket észre sem vettünk. Hány helyzetben vigyázott már ránk, amikor nem láttuk a csapdát. Hányszor óvott meg - nyugodtan elmondhatom - a saját butaságom vagy tudatlanságom következményeitől ezzel az Ő gyöngéd szeretetével. Bizony úgy van az, ahogy a közelmúltban olvastuk Péter leveléből: Isten hatalma őriz minket hit által az üdvösségre.

A bölcseknek az esete gyönyörűen mutatja ezt, és jó lenne, ha megbátorítana minket ennek az esztendőnek az első napján. Nem az ő nagy ügyességük, nem a rutinuk, nem a szimatuk mentette meg őket a bajtól. Az az Isten mentette meg őket, aki elindította erre az útra, akinek terve volt velük. Nekik az volt a dolguk, hogy figyeljenek rá, és amikor kijelentést kaptak, akkor legyenek készek engedelmeskedni annak.

Jobb, ha józanul felkészülünk arra, hogy lesznek csapdák az utunkon ebben az évben is. Hogy az ördög, mint ordító oroszlán, szertejár és nézi, hogy kit nyeljen el, és át tudja változtatni magát a világosság angyalává is, és igyekszik megtéveszteni, ha lehet, még a hívőket is. Ezért kell nekünk elkérnünk azt a bölcsességet, amiről tavaly ilyenkor volt itt szó az újévi istentiszteletünkön, amelyik képessé tesz arra, hogy különbséget tegyünk Isten szerinti jó és rossz között, és legyen bátorságunk mindig újra az Isten szerinti jót választani.

Legyen imádságunk ennek az évnek az elején is, hogy Isten ajándékozzon meg ilyen bölcsességgel. Bízzunk abban, hogy megvalósulhat az, amiről Pál apostol az Efézusi levél 6. részében ír: hogy Isten hatalmasan megerősít minket Jézus Krisztusban, és nekünk adja az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassunk az ördög minden ravaszságával szemben. Amikor megálltunk, akkor még sem magunknak fogjuk tulajdonítani ezt a csodát, hanem azt az Istent magasztaljuk, akinek a hatalma megőrzött.

Nekünk csak erre az eltökéltségre van szükségünk, hogy ami a sötétség fejedelmétől jön, abból nem kell egy szemernyi sem, most ebben az egy esetben sem, meg úgy látszólag sem, semmi sem.

Tegnap olvastuk bibliaolvasó kalauzunk szerint Jézus megkísértésének történetét, és újra felragyogott előttem az a tántoríthatatlan eltökéltség, amivel a mi Megváltó Urunk az Atyának, az Atya kijelentésének, az írott igének engedelmeskedett. Mondhatott az ördög, amit akart, újabb és újabb támadásokat intézhetett ellene, visszapattant minden róla. Az jutott eszembe, olyan volt Jézus az ördög számára, mint egy gömb, nem volt rajta fogás. Mondja is ezt egy helyen. A János evangéliumában olvassuk: Őbenne (Jézusban) nincsen semmije az ördögnek. Bennünk sajnos megvan a bűn, Jézusban nem volt meg. A bűn, mint fogódzó, mindig kínálja magát a kísértőnek. Ezért kell ébereknek lennünk és ragaszkodni a mi Urunkhoz.

Ennyit arról, hogy mi történt itt valójában.

Aztán nézzük meg azt is, miért volt ez nagy dolog, hogy ezek a bölcsek készek voltak megváltoztatni az útvonalukat? Miért van itt ez a hangsúlyos: azonban? "Mivel azonban kijelentést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba."

Azért, mert elhatározták, hogy visszamennek. Ez volt a természetes nekik. Ő kérte, ők meg készségesek voltak. Mi sem magától értetődőbb. Ez nem szorul magyarázatra. Segítséget kértek tőlük, igazán semmiből sem áll, hogy amerről jöttek, arra mennek haza is. Igen ám, csak azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az ördög mindig ügyesen álcázza valódi céljait, és valamivel igyekszik megnehezíteni mindig az Istennek való engedelmességünket. Itt ezzel álcázta, és ezzel nehezítette meg a bölcseknek, hogy hiszen Heródes is imádni akarja a megszületett királyt, a Messiást. Hiszen olyan udvariasan és kedvesen kérte, hát illik erre udvariasan úgy válaszolni, hogy teljesítjük a kérését, különösen, ha az semmibe nem kerül nekünk. Megyünk és beszámolunk.

Ők tehát már elhatároztak valamit. Isten azonban valami mást parancsol nekik. És ez a döntő mindig, mindannyiunk életében, hogy itt mit csinálunk. Kész-e az ember félretenni mindent. A protokollt, az illemet, az udvariasságot, vagy egyszerűen csak megszokásból egymást követő gépies cselekedeteket, ha kijelentést kapott. Ha Isten közbeszólt és valami mást mond, akkor kész vagyok-e mindenestől, az egész érvrendszeremmel félre állni Isten útjából, és azt mondani: Uram, parancsolj előre fáradni, és én csak utánad jövök. Akárki, akármit mond. Akármilyen Heródes, akármilyen kedvesen kért, akárhogyan elhatározták már közösen, mindent megváltoztatunk, ha te mást kívánsz.

Ezt be kell gyakorolni. Nem szeretem szóval úgy mondják: engedelmesség, de itt ennek most konkrét tartalma van. Ez azt jelenti, hogy már volt egy tervem, ami minden tekintetben jónak látszik, semmi rossz nincs benne. Isten azonban valami miatt rossznak látja. És Ő mást akar velem. Akkor okoskodás nélkül, halogatás nélkül kész vagyok-e félreállni, és azt mondani: igen, Atyám. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy azt szépen elterveztük, vagy ahogy tőlünk várják, hanem úgy, ahogy te akarod. És amit te mondasz, arra én feltétlenül igent mondok.

Mivel a bölcsek erre készek voltak, megmenekültek attól, hogy egy gonosz diktátor kezében játékszerré váljanak, és közvetve Krisztusgyilkosokká, és így lehettek alkalmasakká arra, hogy Jézus életének a megmentéséhez hozzájárultak. Ez azonban nem könnyű, főleg ha már elhatároztuk.

Érdekes az a kifejezés, és tulajdonképpen emiatt figyeltem fel erre az igére, ami itt az ősi szövegben áll: más úton tértek vissza hazájukba. Ez egy hadi kifejezés, azt jelenti, hogy a már elfoglalt területet újra elhagyni, visszavonulni. Ez mindig nehezünkre esik. Már elfoglaltam valamit, megvan a tervünk, összeült a családi tanács. Mindenki jónak látja, és egyszerre csak Isten beleszól és keresztülhúzza. Először talán az Ő igéjével, vagy a lelkiismeretünkön keresztül, ha nem hallgatunk rá, akkor az eseményeket alakítja úgy, hogy meghiúsítják a tervünket. Minél előbb észreveszi valaki, hogy kijelentést kapott, és minél előbb kész engedelmeskedni, annál boldogabb, és annál kevesebb szenvedést okoz magának.

Mert ilyenkor szólal meg az: jaj, mit szólnak hozzá, jaj, micsoda presztízsveszteség ez. A hitelük, az önérzetük, a becsületük szenved csorbát, hiszen várja őket az a nagy úr, aki milyen kedvesen kérte meg őket erre. És így tovább, lehet sorolni. És lehet, hogy nem értették, hogy Isten miért tiltja meg, hogy visszamenjenek, és miért parancsolja, hogy más úton menjenek, de ebben példák lehetnek előttünk ezek a derék emberek, hogy nem szorul indokolásra az, amit Isten mond. Ha Ő azt mondta, és ez a kijelentés, akkor azt teszem.

Utólag a leggyakrabban megértjük, mert Isten a mi értelmünket is meg szokta győzni, de néha próbára teszi a hitünket, hogy amit nem értek, de bizonyos vagyok benne, hogy Ő mondta, kész vagyok-e azt is meglépni. Ez a hitnek, ez az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalomnak a gesztusa mindig. És ezt Isten mindig csodálatosan megáldja és megjutalmazza.

Jó lenne, ha úgy indulnánk erre az évre, hogy elkérjük Istentől a bátorságot ahhoz, hogy mindig készek legyünk változtatni akármin, ami neki nem kedves. És eleve, látatlanban igent mondjunk arra, ami az Ő akarata.

Hadd mondjak két bibliai példát arra, hogy milyen az, aki nem képes erre vagy nem is kész, és hogy jár az, aki kész változtatni, amikor kijelentést kap. Két bibliai királyról szól a történet.

Az egyik az a Heródes, aki nem ez volt, hanem aki Jézus halálakor volt Galilea fejedelme, Heródes Antipas (az volt a mellékneve). Ő egyszer a születésnapját ünnepelte. Összehívta az ország vezetőit és nagy dínomdánom volt, az átforrósodott hangulatban tett egy könnyelmű ígéretet annak a gyönyörűséges leányzónak, Salóménak, aki ott a táncával szórakoztatta őket, hogy kérj, amit akarsz, és megadom neked. Volt ebben sok nagyképűség is, hogy ő mindent megtehet, csak nem gondolta, hogy a leány az anyja tanácsára Keresztelő János fejét kéri. Salóme anyja haragudott Jánosra, mert János megmondta az igazat. Heródesről azt olvassuk, hogy nagyon elszomorodott, amikor ezt hallotta, mert Jánost prófétának tartotta, de a vendégekre való tekintettel elküldte a hóhért és még aznap kivégeztette Jánost.

Hogyan menekülhetett volna meg ettől? Csak egyféleképpen, ha van bátorsága azt mondani: bocsánatot kérek, könnyelmű volt a kijelentésem. Ezt az egyet nem! Kérj valami mást. Keresztelő János az Isten embere, próféta, nem bántjuk. - Na, de milyen "égés" lett volna ez ott a díszes vendégsereg előtt? Hátha égés, égés. Akinek könnyen eljár a szája, és felelőtlen ígérteket mond, az megérdemli, hogy utána szégyenkezzék. De Keresztelő János fejét akkor sem! Ezt ő tudta, hogy Isten akarata az lenne: nem! A lelkiismerete tiltakozott ellene. Márk evangélium 6. részéből ez világosan kiderül. De a vendégekre való tekintettel nem volt bátorsága változtatni.

Egy másik király: Júda királya volt az az Amásia, aki egyszer hadat akart indítani. Ehhez zsoldosokat fogadott fel. Nagy zsoldot, a teljes összeg nagyobbik részét előre kifizette nekik, és akkor jött Isten prófétája, hogy álljon meg az egész! Isten azt üzeni neked, hogy el fogod veszíteni ezt a hadjáratot. Na de már kifizettem a zsoldnak a nagy részét - mondja Amásia. Itt hangzik el egy nagyon szép mondat: az Úr Isten neked annál sokkal többet adhat. Amásiának volt bátorsága lemondani a hadjáratot, - majdnem őt támadták meg azok, akiket zsoldosként felfogadott, olyan dühösek voltak, elúszott a pénz is, - de nem sokkal ezután egészen más módon Isten nagy győzelmet adott neki zsoldosok nélkül.

Mert, aki kész engedelmeskedni Istennek, akinek van bátorsága megváltoztatni a terveit, ha kijelentést kap, annak az életében Isten csodái jelennek meg, és Isten különösen megáldja azt.

Ebből a szempontból, úgy gondolom, háromféle ember van: vannak, akik Istentől függetlenül terveznek és cselekszenek. Vannak, akik terveznek, és utána Isten jóváhagyását kérik a terveikre, és az Ő segítségét kérik a saját cselekedeteik megvalósítására: Én Istenem segíts meg abban, hogy megvalósítsam, amit nélküled elterveztem. Ez a vallásos ember. S vannak a hívők, akik szintén gondolkoznak és terveznek, de mihelyt kijelentést kapnak, félretesznek minden tervet, hogy azt tehessék, amit Isten parancsolt nekik.

A hitetlen Istentől független, teszi mindezt, a vallásos Isten jóváhagyását kéri a saját terveire, a hívő pedig mielőtt nekikezd bárminek, már kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? meg közben is kérdezi, meg amikor már kész a terve, akkor is figyel Istenre, és mindig kész annak megfelelően módosítani, ahogyan azt Isten akarataként megérti.

Éppen erről szól a harmadik része ennek az igének. Tudniillik az, hogy ehhez viszont hallani és érteni kell Istennek a kijelentését. Mert róluk is azt olvastuk, hogy mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

Érdekes, hogy itt már Isten nem az ő nyelvükön, a csillagok nyelvén beszél velük, mint amikor elindította őket Babilonból. Itt már közvetlen módon kapnak kijelentést. Álom által, mert nekik még nem volt kezükben az írott ige, ahogy a mi kezünkben van.

Fontos lenne, de most nem akarok kitérni, hogy az álmok és látomások jelentőségét ne tartsuk olyan sokra, mint ahogy sokan teszik. A mai álmok és látomások a legritkább esetben vannak Istentől, szinte sohasem. Isten ma velünk az Ő igéjén keresztül beszél. Ezt kellene sokkal jobban megismerni, tanulmányozni, komolyan venni, és ehhez igazítani magunkat.

Hogy mi a különbség az álomlátomás és Isten igéje között, azt a Jeremiás könyve 23. részéből rendkívül élesen olvashatjuk: ahogy a polyva aránylik a búzához, úgy aránylik az álomlátomás az Isten igéjéhez. A polyvát elfújja a szél, azt a szelelésnél szemétnek tekintették. Viheti a szél, az nem való semmire, az nem takarmány, az csak szúr. A tiszta szem az érték. A tiszta szem az ige, az álmok és látomások a polyva. De amíg nem volt írott ige, addig Isten ritkán ilyen módon közölte akaratát az emberekkel.

Sokszor van az, hogy valaki olvassa a Bibliát és mégsem érti. Hallgatja az igehirdetést, és semmi személyeset és konkrétat nem tud kihámozni belőle. Mi a feltétele annak, hogy valaki értse? Ezért olvastam fel az előbb a János evangéliuma 10. részéből Jézus szavait, aki azt mondja itt: a juhok hallgatnak a pásztor hangjára, a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik. (3-5 v.)

A maga juhai követik, mert ismerik a hangját. Itt lesz döntő az, hogy kinek a juha vagy, kire szoktál figyelni, kire hallgatsz, kinek a "szavát lesed", ahogy egyik szép énekünk mondja. Kit követsz, kihez tartozunk, mert a maga juhai ismerik az Ő hangját, és azok követik is Őt.

Heródes az ördögnek a juha volt és őt követte, az ő szavára hallgatott. Ezek a bölcsek már elhatározták, hogy Istennek akarnak engedelmeskedni. És íme, a legkülönbözőbb módon, most már a harmadik féle módon, felismerik az Isten kijelentését és követik is azt.

Szoktassuk a fülünket a Pásztor hangjához. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy naponta tanulmányozzuk az igét, hogy ismerős legyen nekünk a Pásztor hangja. Hogy ha éppen nincs a kezünkben vagy zsebünkben Biblia, akkor is igeszerűen tudjunk gondolkozni, akkor is a Pásztorra tudjunk hallgatni, és Istennek bennünk lakozó Szentlelke, akit az újjászületéskor ad, segítsen különbséget tenni igaz és hamis között, és bátorítson minket az engedelmességre. Mert így valósul meg az, ami ezeknek a bölcseknek az életében, hogy ahelyett, hogy Krisztusgyilkosokká váltak volna, Krisztushordozókká lettek. Vitték haza mindazt, amit kaptak ezen az úton Istentől.

Hálás vagyok Istennek, hogy így indít el minket ennek az új esztendőnek az útjára. Józanít, számoljunk azzal, hogy csapdák lesznek, de azokat fel lehet ismerni, és ki lehet kerülni. Bátorít, hogy merjünk változtatni még az elkészített terveken is, ha kijelentést kapunk, ha az Isten igéjével nem egyezik, ha Isten közben valami mást parancsol nekünk. És ez akkor fog egyre könnyebben megvalósulni, ha a fülünk hozzászokik a Pásztor hangjához. Ha naponta figyelünk rá, hallgatjuk Őt, örülünk annak, amit mond, és engedelmeskedünk neki.

Egészen a teológiai tanulmányaim végéig minden nyarat egy kertészetben dolgoztam, amelynek a vezetője édesapám volt. Egy ilyen kis üzemben mindig, mindenféle előfordulhat, sokféle munkafolyamat van, s a külső körülmények, meg az emberi adottságok beleszólnak sokszor, és módosítani, változtatni kell. Sok emlékem van arról, hogy megegyeztünk valamiben, elindultunk, hozzákezdtünk. Egyszer csak jött egy küldönc, mondjuk egy kisgyerek, és azt mondta: ne így csináljátok, hanem amúgy. Az első kérdésünk az volt: ki mondta? Édesapám. Akkor legfeljebb elmondattuk vele még egyszer, hogy egyformán mondja el kétszer a parancsot, és ha igen, akkor gondolkodás nélkül változtattunk. Ez biztonságérzetté sűrűsödött bennem, hogy ha ő mondja, akkor biztos, hogy úgy jó és úgy kell csinálni, mert ez sokszor kiderült már.

Miért nincs meg bennünk ez a megingathatatlan bizonyosság, hogy ha az én mennyei Atyám mondja, akkor azt úgy kell csinálni? Hát Ő már csak jobban tudja, mint én! Én a pillanatot látom, ott is csak egészen felszínesen az eseményeket, Ő pedig átlátja a múltat, jelent, jövőt, és kimondhatatlanul szeret engem. Mindennel a javamat akarja munkálni, és ezért ad kijelentést újra és újra. És akkor jövök én, az okos hívő, és elkezdem magyarázni a mindenható Atyámnak, hogy az nem úgy van, hanem emígy, meg később kellene, meg másnak, meg miért. Nem szégyelljük magunkat? Micsoda hitetlenség van emögött, és micsoda gőg!

Hálás vagyok Istennek azért, amit ezeken a napkeleti bölcseken keresztül, most a karácsonyi történettől függetlenül megtanított. Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy legyen ez az esztendő a gyakorlatozásnak az ideje. Gyakoroljuk be egyre jobban azt, hogy éberen figyelem a csapdákat, nem kell belemenni, Isten figyelmeztet erre. Hogy mindig kész vagyok bármilyen változtatásra, ha Ő mondja. És a fülemet odatartom folyamatosan, hogy egyre egyszerűbben érzékeljem, hogy valóban Ő mond valamit és nem az én csalárd lelkem sugallja.

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, olyan nagynak látunk most téged ennek a történetnek a világosságánál is. Olyan jó látnunk, hogy te adtad nekünk a Megváltót, és senki és semmi nem pusztíthatta el Őt. Jó látnunk, hogy te védted ezeket a jóhiszemű, gyanútlan embereket. Te vezetted őket igaz ösvényen, a te utadon. Te beszéltél hozzájuk, és megtaláltad azt a nyelvet, amit ők értettek. Te formáltad őket, és te használtad őket a pogányságban, és egyáltalán minden jót, szépet és nagyot te cselekszel ezen a földön.

Téged magasztalunk mindazért, ami az életünkben tiszta és jó, hiszen mindet te munkáltad ki igéd és Szentlelked által.
Alázatosan kérünk, folytasd ezt az áldott munkádat bennünk ebben az évben is. 

Adj a szívünkbe egészséges szomjúságot igéd után, hogy vágyakozzunk arra, hogy egyre jobban megismerjük, és azon keresztül megismerhessünk téged.
Segíts, hogy egyre világosabban lássuk, hol a helyünk ebben a világban, melyik úton akarsz minket vezetni, melyikünket mire akarsz használni. Sokszor mi vagyunk legfőbb akadálya annak, Urunk, hogy a te újjáteremtő munkádat végezhesd bennünk.
Köszönjük, hogy nem tudjuk megakadályozni, de nem akarjuk késleltetni, vagy nehezíteni sem. Szeretnénk teljes bizalommal belesimulni a te kezedbe. 

Nem akarunk mi senki másnak a kezében eszközökké válni, de nagy megtiszteltetésnek tartjuk, ha te kézbe veszel minket. Szeretnénk a testben hátralevő időnket mindenestől a te dicsőségedre és mások javára eltölteni.

Segíts minket ebben. Nyisd ki a szemünket, hogy észrevegyük a csapdákat. 

Adj eltökéltséget a szívünkbe, hogy mi csak tőled akarunk ajándékot, parancsot, tanácsot elfogadni, és nem kell semmi, ami a gonosztól jön. Adj nekünk készséget, lelki rugalmasságot, hogy mindig készek legyünk bármin változtatni, ha úgy értjük meg akaratodat.

Kérünk, Atyánk, hogy legyen ebben az évben valóban a mi lábainknak szövétneke és ösvényünknek világossága a te igéd. Segíts, hogy mindnyájan juhaid közé tartozzunk, és így értsük a te szavadat, és az engedelmesség lelkével támogass minket, hogy egyre könnyebb legyen engedelmeskednünk is neked.

Hittel reád bízzuk magunkat, szeretteinket, egyházunkat, népünket.
Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért. Könyörgünk, hogy te álld útját a gonoszságnak. Könyörgünk, adj lelki ébredést itt a mi országunkban is. Kérjük, használj minket abban a pogány világban, amelyikben élünk, hogy tudjuk szeretni azokat, akik közé letettél minket, és tudjunk hitelesen tereád mutatni, téged nekik bemutatni, az életünkkel is felmutatni.

Segíts előbbre lépnünk a tiszta, megszentelt életben, és ajándékozz meg minket Jézus Krisztus, ígéreted szerint ebben az évben is azzal a békességgel, amit csak te tudsz adni, és amit nem úgy adsz, mint ahogy a világ adja, és a te örömöddel, amit nem vehet el semmi módon a világ.
Segíts most ebben a csendben együtt is odaállni eléd és beszélni veled.

Jézus Nevében, Ámen!

Cseri Kálmán Igehirdetései: BOLDOG, AKI HITT...

Pasarét, 2005. december 25.
(Karácsony)

Alapige:Lk 2,10-12
"Az angyal ezt mondta a pásztoroknak: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban."

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, mert azáltal lett nyilvánvalóvá irántunk való szereteted, hogy a te egyszülött Fiadat elküldted e világba, hogy éljünk általa. Tudju a te igédből, hogy nélküle nem lenne életlehetőségünk.

Magasztalunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, mert te magad vagy az út, az igazság és az élet. Köszönjük, hogy lehetséges, hogy a hit által veled közösségünk legyen és a te isteni életed átáradjon a mi gyarló létünkbe.

Magasztalunk a karácsony csodájáért. Köszönjük, hogy irgalomból szánva minket utánunk jöttél, hogy kiszabadíts a bűn, a halál, a kárhozat rabságából.

Megvalljunk, Urunk, hogy nagy szükségünk van rád, a Szabadítóra. Megkötöz minket a velünk született büszkeség, átjárja a gondolatainkat, szavainkat sokféle hamisság, tisztátalanság. Ott bujkál a legtisztább tetteink mögött is az önzés. Légy irgalmas nekünk, bűnösöknek, és adj nekünk ne csak bocsánatot temérdek vétkünkre, hanem szabadulást. Adj nekünk új életet.

Köszönjük, hogy ezt hoztad el erre a földre.

Alázatosan kérünk, légy most itt közöttünk élő Urunk, dicsőséges Megváltónk, és az emberi bizonyságtételen keresztül te magad szólíts meg minket. Tedd igédet meggyőzővé, személyessé. Hadd legyen az teremtő hatalom, amivel munkálkodsz mindannyiunk életében.

Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt. Veled szeretnénk találkozni. Előtted alázzuk meg magunkat, és azzal a bizalommal és nyitottsággal akarjuk hallgatni, ami elhangzik, hogy azt te mondod nekünk a mi javunkra.

Kérünk, szólj, és Szentlelkeddel bátoríts minket az engedelmességre.

Ámen.

Ma a karácsonyi történetnek ne egyetlen részletét tegyük nagyító alá, hanem próbáljuk megvizsgálni az egész csodálatos eseménysorozat alapján azt, hogy mi jellemezte Isten cselekvését ezekben az eseményekben, és mi jellemezte azokat az embereket, akiket Ő bevont a maga munkájába, akiknek a szíve megtelt karácsonyi örömmel, és ez megmaradt bennük a karácsony utáni nehéz napokban is.

Mi jellemezte Isten tetteit, és mi jellemezte azokat, akiket Ő felhasznált?

Istennek minden tettét, azt is, ami Jézus testté lételével kapcsolatos, az Ő irántunk való érthetetlen szeretete és az Ő mindenható hatalma jellemezte.

Azokat pedig, akiket bevont az Ő munkájába, az jellemezte, hogy mindig komolyan vették, amit Isten nekik mondott és ahhoz igazították cselekedeteiket. Egyszerűbben: hittek Istennek és engedelmeskedtek neki. Istent az Ő érthetetlen nagy szeretete és hatalma jellemezte, a karácsonyi történet szereplőit pedig a hit és az engedelmesség.

És aki egy kicsit nyitva tartja a szemét, és a valóságot látja, az láthatja, hogy ma is azok lesznek részesei a karácsonyi csodának, azok válnak fokról-fokra egyre használhatóbb eszközökké Isten kezében, és azoknak a szívében maradandó a karácsony öröme sokszor nagyon nehéz hétköznapjaik közepette is, akik komolyan veszik ma is Isten igéjét, és ahhoz igazítják az életüket.

Nos, honnan tudjuk, hogy Isten karácsonyi tetteit és egyébként is minden cselekedetét az Ő nagy szeretete és hatalma irányítja?

Isten látta, hogy milyen mélyre süllyedtünk az ellene való lázadásunk következtében, és ilyen kemény diagnózist állapított meg az emberről, az emberiségről: "Az ember szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz." (1Móz 6,5). Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy milyen tehetetlenekké váltunk ebben a helyzetben és nem tudunk magunkon segíteni. Isten nagy szeretete itt szólalt meg, mert nem nézte közömbösen vergődésünket és pusztulásunkat, hanem elhangzott a mennyei tanácsban ez a kérdés: kit küldjek el, hogy megoldja ezt a helyzetet? És erre válaszolt Jézus: Küldj el engem.

Jézus tehát vállalta ezt a nagyon nehéz, hálátlan, keserves, szenvedésekkel teli utat a mennyből ide, az értetlenséggel és hitetlenséggel teli földre, az önzés, gyűlölködés, ellenségeskedés világába. Eljött utánunk, hogy segítsen rajtunk. Ez történt karácsonykor.

És Ő, aki soha nem gondolt és nem tett semmi rosszat, odaállt a helyünkre, és elszenvedte a mi bűneink büntetését. Ezzel eleget tett Isten igazságának és így minden benne hívő számára megnyílt az út a mindenható Istenhez. Haza az elveszített otthonba. Ennek volt szemléletes jele az, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, a jeruzsálemi templomban a szentek szentjét elzáró hatalmas vastag függöny tetejétől az aljáig kettéhasadt. Megnyílt az út a bűnös ember előtt a szent Istenhez.

Jézus testté lételének a célja tehát az Ő engesztelő, helyettünk elszenvedett váltsághalála volt. Karácsony célja a nagypéntek.

És hogyan történtek az ezzel kapcsolatos földi események? S hogyan vált nyilvánvaló azokban lépten-nyomon Isten szeretete és hatalma?

Nagyjából ismerjük mindnyájan a karácsonyi történeteket, s tudjuk, hogy egy szép napon egy kis faluban egy egyszerű leányt, Máriát egy angyalfejedelem, Gábriel látogatta meg, és röviden, tömören közölte vele Isten akaratát: fogansz a méhedben, fiút szülsz, és Jézusnak nevezd, vagyis Szabadítónak, mert Ő szabadítja meg az embereket a bűnből.

Mivel Mária József menyasszonya volt, Isten Józsefet is tájékoztatta az Ő tervéről és akaratáról. Olvastuk most a Máté evangéliumából, hogy bátorította őt: ne félj feleségül venni a menyasszonyodat, mert nem szexuális cselekmény következménye az ő áldott állapota, hanem Isten teremtő szava hívta létre benne a magzatot. Ahogyan a mindenségtörténet hajnalán Isten kimondta, hogy legyen világosság, és lett, ugyan így kimondta: foganj a te méhedben és fiad lesz, és így került áldott állapotba Mária.

Ugyanakkor a római császár népszámlálást rendelt el a birodalomban és mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ez felbolygatta az egész országot. Úton volt a fél ország. Józsefnek és Máriának is az északon levő Názáretből a közel százhúsz kilométernyire lévő délen fekvő Betlehembe kellett gyalogolnia, kilencedik hónapos áldott állapotban.

Isten szeretete és hatalma kísérte őket, és ezért nem az árokparton kellett világra hoznia első gyermekét, hanem megérkezhettek Betlehembe, ki tudja milyen elcsigázott állapotban, de ott is csak egy istállóban, egyedül, segítség nélkül, egyáltalán nem higiénikus körülmények között szülte meg a kis Jézust sokféle fertőzésnek kitéve. Isten szeretete és hatalma őrködött felettük.

Ugyan így értesülhettek a közelben legeltető pásztorok is a nagy hírről, hogy megszületett a Messiás. Angyalok mondták el nekik.

A távoli Babilonban levő csillagjósok és csillagászok a maguk nyelvén értesültek a nagy hírről, mert számukra a Jupiter és a Szaturnusz (Jupiter a király-csillag, Szaturnusz Izráel csillaga) ritka együttállása azt jelentette, hogy Izráelben egy nagy király, talán a világ királya látja meg a napvilágot.

Elindultak a hosszú útra. Isten vezette őket. És amikor visszafelé mentek, Isten irányította másfelé őket, hogy ne Heródes érintésével menjenek haza, mert Heródes féltékenységből meg akarta ölni a kis Jézust.

Megint csak Isten szeretete és hatalma lépett akcióba, és Egyiptomba menekítette a kis családot a gyilkos király elől.

Amikor meghalt Heródes, akkor megint csak Isten parancsára mentek vissza, de nem Betlehembe, ahová magától ment volna József, hanem azt a parancsot kapta, hogy Názáretbe menjenek, mert Betlehemben Heródes egyik fia lett a király, akitől tartani lehetett. Názáretben biztonságban volt a kis Jézus. Ott nőtt azután fel. Onnan indult el tanítói és megváltói útjára, noha a közbeszéd azt tartotta, hogy Názáretből nem származhat semmi jó.

Ez a rövid felszínes vázlata a karácsonyi történeteknek, és ha valaki még ennél figyelmesebben végig követi, láthatja, hogy minden mozzanata mögött Isten irántunk való megváltó, mentő szeretete és az Ő egyedülálló teljhatalma munkálkodik.

És mi jellemezte azokat, akiket felhasznált Isten az Ő munkájában?

Az, hogy mindig komolyan vették, amit mondott nekik. Utána mindig megtapasztalták, hogy Isten igazat mondott, érdemes volt komolyan venniük az igét. És mivel engedelmeskedtek neki, és meggyőződtek arról, hogy így volt helyes, betöltötte a szívüket nem a szó köznapi értelmében vett, hanem a szó biblikus értelmében értett boldogság. Az a belső harmónia, az a békesség, hogy értem az eseményeket. Hogy a helyemen vagyok, hogy azt tettem és teszem, ami a dolgom. Hogy eszköz lehettem Isten kezében. Hogy nyomorúságok között is van értelme élni. Hogy van jövője a világnak, az emberiségnek, és ezt Isten készítette, aki jó, mert mindent az Ő szeretetéből igazgat.

Ez a fajta boldogság töltötte be ezeknek az Isten szavát komolyan vevő embereknek a szívét.

Pedig nem volt nekik könnyű, mert Istennek sok utasítása, rendelkezése meglepő volt, eltért a szokástól, különös, furcsa volt. A világ szemében sokszor nevetséges is. Ellene mondott az emberi logikának. Egészen más volt, mint amit vártak, mint amire elkészültek. És ha ennek ellenére mégis hittek Istennek és engedelmeskedtek, azt mindig csendes csodák követték.

Hogyan történt ez ezeknek a szereplőknek az életében?

Mária először teljesen kétségbeesett, amikor hallotta az angyalon keresztül Isten akaratát, hogy te pedig áldott állapotba kerülsz, fiat szülsz, Jézusnak nevezik. Az esküvője küszöbén. Mit szól ehhez József? És mit szólnak az emberek? Egy életen át viselheti szégyenét mint leányanya. Abban az időben egészen másként ítélték ezt meg, mint ma. És mégis, miután a Szentlélek bizonyossá teszi arról, hogy amit hallott az Istentől ered, hogy valóban igét kapott Istentől, mintegy megadja magát, és azt mondja: íme az Úr szolgálója, legyen velem minden úgy, ahogyan az Úr mondta. Nem egészen érti az igét, de azt tudja, hogy Istentől ered. Ezért bizonyos abban, hogy Isten tudja, mit cselekszik. Nem az a fontos, hogy ő értsen mindent. Ez a nagy kiváltság, hogy Isten mint eszközt akarja őt használni. Nem így tervezte a jövőjét, de ha Isten akar vele valamit, az úgy lesz jó. Ámen, úgy legyen!

Ezzel a békességgel zárja az angyallal való párbeszédét. Nem amiatt aggódik, hogy ki fogja azt elhinni, hogy ő ilyen csodálatos módon, Isten teremtő szavára került másállapotba, hanem hiszi, hogy az ige igaz. Majd meglátjuk, hogyan valósul meg.

Ugyanígy József. Neki sem volt ám könnyű ezt tudomásul venni. Olvastuk is, hogy szépen elgondolta, hogyan bonyolítja le a dolgot, ha már így keresztül húzták az ő terveit, akkor Mária se maradjon szégyenben, ő is ússza meg különösebb megbélyegzés nélkül. Kész a terve, és akkor beszél vele Isten. És olyan szép a felolvasott ige utolsó mondata: ő pedig mindent úgy cselekedett, ahogyan Isten mondta. Akármilyen nehéz volt is az.

És a pásztorok? Képzeljük el, hogy az éjszaka csendjében egyszer csak angyali kórus harsan fel. Életükben nem láttak angyalokat. Igaz ez, amit hallok és látok? Ilyenkor megcsípi magát az ember: ébren vagyok? Ez valóság? Az éjszaka sötétjét egyszerre nappali világosság tölti be, és hallanak valamit, ami teljesen értelmetlen a számukra: Megszületett az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus a Dávid városában. Eddig érthető. "A jel pedig ez lesz nektek: találtok egy kis gyermeket bepólyálva a jászolban."

Mindenki várta akkor a Messiást, de nem így. A Messiás nem megszületik, hanem megjelenik! A Messiás harcos vitéz, aki hadba szólítja és felszabadítja népet a római megszállás alól.

Kis gyermek a jászolban? Hogy kerül oda? Miért tették oda? Nem ott szokták tartani a gyerekeket. És ha tényleg ez a kis gyermek a Messiás, mikor lesz ebből Messiás, aki majd cselekedni is fog? Miért olyan nagy esemény ez most?

Minden tekintetben eltért attól, amit vártak, amit elképzeltek, amivel tele voltak. De elhitték, mert a Szentlélek bizonyosságot ad a hívők szívébe, hogy ez ige, az az Isten akarata. (Ugyan így bizonyossá tesz minket arról is, hogy ez meg az én akaratom. Nem ehhez kell ragaszkodnom, hanem ahhoz, amit Isten megmondott.)

Elmennek és meggyőződnek róla. Megtalálják a kis gyermeket a jászolban, és ott van a szívükben a bizonyosság, hogy ez az Isten Messiása. Úgy tisztelik Őt, és úgy hirdetik másoknak, amikor visszafelé mennek.

Ez is furcsa ám! Pásztor ember nem tanúskodhatott bíróság előtt, mert több ok miatt megbízhatatlanoknak tartották őket. És ez az Isten humora, és az Ő mindenek feletti hatalma, hogy éppen pásztorokat választott ki arra, hogy a legelső tanúi és hirdetői legyenek az ige testté lételének, a Messiás megszületésének.

És a bölcsek? Nekik meg az ő nyelvükön mondja el Isten az evangéliumot. Őket is a Szentlélek bátorítja, hogy egy hosszú, fárasztó, veszélyes útra induljanak el, és hódoljanak a királyok Királya előtt. Viszik a mesés ajándékot neki, és olyan csoda, hogy nem fordultak vissza Jeruzsálemből, amikor kiderül, hogy az ő népe nem várja a királyát. Sőt a király, Heródes, megrémül, amikor hallja, hogy megszületett valamiféle király. Azt sem tudják, hol kell megszületnie. Akkor kezdik bogarászni a tekercsekből, hogy mi van erről megírva. Amikor kiderül, hogy ott a szomszédban, nyolc kilométernyire, Betlehemben született meg, senki nem megy el a bölcsekkel. Ők megtettek ezer kilométert, hogy lássák és tiszteljék a nagy Királyt, az ő népét meg nem érdekli. Még csak udvariasságból sem kísérik el őket. Megmutatják az irányt, hogy arra menjetek, megtaláljátok. És továbbmennek. Semmi nem akadályozhatja meg őket, hogy leboruljanak a gyermek Király, a gyermek Messiás előtt.

Amikor visszafelé mennek, akkor is vezetheti őket Isten, mert más irányba tereli, hogy ne találkozzanak Heródessel.

És amikor Egyiptomba kell mennie a kis családnak, József akkor sem okoskodik. Ez teljesen érthetetlen parancs volt, hogy menj Egyiptomba, mert a gyermeket másként megölik. Hát Isten hatalmas, tegye el láb alól a gonosz Heródest, mindnyájan jól járnánk. Miért nem úgy cselekszik Isten? Vagy rejtse el ezt a kis családot a halálos veszély elől. Meg tudná tenni. Persze, hogy meg, de most így látja jónak Isten. És József ugyanazt mondja, amit Mária: Ámen. Úgy legyen! Akkor megyünk.

Kiderül, hogy most vették hasznát annak a nagy ajándéknak, amit a bölcsektől kaptak. A megélhetésüket biztosította ez, legalább is kezdetben.

És amikor visszamehetnek már, ő ösztönösen Betlehembe menne. De Isten másfele irányítja őket, és József tudomásul veszi Istennek ezt a rendelkezését is.

Szinte tapintani lehet az akkori világban és társadalomban is a tudatlanságot. Még az írástudók sem tudták, hol kell a Messiásnak megszületni. Tudatlanság, értetlenség, hitetlenség. Emberek rohannak a maguk feje után, vagy sodródnak a tömeggel, s akkor vannak néhányan, akik figyelnek Isten szavára. Akik meg tudják különböztetni Isten szavát a világ hangzavarától, és akik eleve igent mondtak mindarra, ami Istentől jön. És van bátorságuk engedelmeskedni neki. És megtapasztalják azt, amit az idős Erzsébet mondott a még várandós Máriának: boldog, aki hitt, mert beteljesedik neki mindaz, amit az Úr megmondott. (Lk 1,45).

Ezzel a boldogsággal ma is találkozom. Sokszor nehéz körülmények között élő hívő emberek, akik figyelnek állandóan Istenre, akiknek van hitük, antennájuk, hogy fogják a mennyei adást, akik eltökélték magukban egy életre, hogy mindenben engedelmeskedni akarok az én Uramnak, azoknak Ő ad valóban üzenetet, tanácsot, vezetést. Újra és újra megerősíti őket ebben az engedelmességben, és folyamatos, csendes élményük ez, hogy boldog, aki hitt, mert beteljesedik neki mindaz, amit az Úr megmondott.

Isten tudniillik ma is beszélő Úr. Az Ő igéje nem korhoz kötött, az ma is érvényes rend és igazság. Sokszor szembetűnő, hogyan alakul egy olyan ember és család élete, akik komolyan veszik Isten igéjét, és hogyan azoké, akik semmibe veszik Isten igéjét. Csak aki hosszú távon követheti néha egy-egy ember és család életét, mondjuk egy háziorvos, vagy a lelkigondozó, azoknak tűnik fel az, hogy Isten nélkül az Ő rendjét és rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva, hogyan teszik tönkre magukat sokszor iskolázott, okos emberek is. Hogyan teszik tönkre, nemcsak megy tönkre, hanem teszik tönkre a házasságukat, a gyerekeik jövőjét, az egészségüket, a környezetüket, mert Isten rendelései teljesen figyelmen kívül maradnak. És hogyan van áldás azoknak az életén, akik akkor is engedelmeskednek Istennek, ha az kellemetlen, kényelmetlen. Ha esetleg emiatt bolondnak nézik és nevezik őket, mint ahogy Pál apostol is megkapta ezt a minősítést: bolond vagy te, Pál.

Mert Isten igéje, parancsai, rendelkezései ma is sokszor ugyanolyan furcsák, szokatlanok, a világ számára olykor nevetségesek, mint amilyenek az első karácsony alkalmával voltak. Mert az a világ, amiben élünk, még sokkal messzebb sodródott már Istentől, mint a kétezer évvel ezelőtti. Aki azonban ma ilyen körülmények között is mer engedelmeskedni Istennek, az áldott ember lesz.

Csak ízelítőül hadd említsek néhány olyan isteni igét, rendelkezést, amit ma már a legtöbben kinevetnek, vagy nem is ismernek. Amin már rég túl vagyunk - ahogy mondani szokták.

Tiszteld a szüleidet akkor is, ha nem tudnak már lépést tartani ezzel a gyorsan változó világgal.

A tanulásra kapott éveket tanulással töltsd, mert ez egész életeden át gyümölcsözni fog.

Érdemes becsületesen dolgoznod akkor is, ha nem veszik észre, és nem jutalmazzák, legalább is nem azonnal.

Segíts a másiknak, ha rászorul, akkor is, ha történetesen a vetélytársad.

Várj a szexszel a házasságig, egész életedben örülni fogsz ennek.

Maradj hű a házastársadhoz, akkor is, ha ez nehéz és áldozatot jelent.

Fogadjátok Istentől a gyermekáldást, Ő gondoskodni fog a kis jövevényekről.

Hazudni pedig nem szabad és nem érdemes, semmilyen körülmények között.

Nem érdemes próbálkozni azzal, ami utána rabul ejthet. Nehéz lesz szabadulni a láncokból. Se a cigarettával, se az itallal, se a drogokkal, a szelídekkel se.

Légy elégedett és hálás abban a helyzetben, amiben vagy, miközben törekszel a többre.

Amennyire rajtad áll, vigyázz a környezetedre, mert Isten ezt már a teremtéskor megparancsolta az első embernek, hogy a reá bízott világot művelje és őrizze.

Legyen bátorságod megbocsátani, elengedni. Nem kell visszaütni, ha megütöttek.

Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz. Máshogyan nem lesz üdvösséged.

Jézus mondja: Keressétek először az Isten királyi uralmát és az Ő akaratát, és utána minden megadatik nektek, amire szükségetek van.

Jézus mondja: Senki sem mehet az Atyához, csak én általam.

Azt is Ő mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, és én igazi nyugalmat adok nektek.

Csak néhány olyan elfeledett, lemosolygott, kinevetett, sokak által idejét múltnak tekintett isteni kijelentés, amiket akik komolyan vesznek, azoknak az életét Isten áldása kíséri. Akik meg ezen rég könnyedén túlléptek már, azok ennek a következményeivel számolhatnak.

Isten szeretete és hatalma nem változott. Az ugyanakkora, mint a teremtéskor, vagy mint Jézus Krisztus földre jöttekor volt, és amilyen lesz, amíg ez a világ fennmarad. A kérdés, hogy vannak-e ma olyan hívők, és vajon mi ezek között vagyunk-e, akik komolyan veszik az Ő igéjét, rendelkezéseit, parancsait, és benne való bizalommal feltétel nélkül engedelmeskednek azoknak.

Ezek az emberek lesznek használható eszközök Isten kezében ma is. Ők lesznek áldássá mások számára, és áldottak lesznek, mert tapasztalják, hogy boldog, aki hitt, mert beteljesedik számára mindaz, amit Isten megmondott. Az ilyenek egészen másként hordozzák, sőt hasznosítják a magányosságukat, ha úgy kell élniük. Egészen másként formálják a házasságukat. Másként nevelik a gyerekeiket. Másként dolgozzák fel a veszteségeket, csapásokat, és a sikereket is, mert az sem árt meg nekik. Másként győzedelmeskednek a kísértéseken, amik között járunk. Minőségileg más az életük. És az a bizonyosság van a szívükben, hogy az övéké már itt, most az örök élet. Mert aki Jézussal együtt él, az már itt a mennyországban él, akkor is, ha sokszor ez csak mikroklímaként veszi körül, mert körülötte tombol a pokol. De ebben a "pokolban" is áldássá teszi Isten azokat, akik benne hisznek, és neki engedelmeskednek.

Imádkozzunk azért, hogy ilyenekké válhassunk.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert nem riasztott vissza téged semmilyen szenvedés, vállaltál mindent miattunk, helyettünk és érettünk.

Áldunk téged testté lételed csodájáért, golgotai kínhalálodért, dicsőséges feltámadásodért.

Bocsásd meg, Urunk, hogy sokszor nem merünk bízni benned. Sokszor csak abban vagyunk bizonyosak, amit magunk végzünk el, és ez olyan kevés. Oly kevés az erőnk. Olyan hamar kijövünk a béketűrésből. Olyan erőtlen a szeretetünk. Könyörülj rajtunk! Szeretnénk veled szoros közösségbe kerülni, és úgy élni. Hadd legyünk eszközök a kezedben.

Kérünk, világosítsd meg az értelmünket, hogy értsük az Írásokat. Add a te Szentlelkedet, hogy egészen világosan lássuk, mik a te ma is érvényes rendelkezéseid. Mi a te akaratod személy szerint velünk. A te Lelked tegye könnyűvé a neked való engedelmeskedést.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért a közelben és távolban.

Könyörgünk minden szenvedőért.

Könyörgünk azokért, akik még nem hallottak rólad, s nem tudják, hogy az által lett nyilvánvalóvá Isten szeretete, hogy te eljöttél közénk. Segíts, hogy hitelesen tudjuk ezt nagy szeretettel mondani másoknak is. A puszta létünk, az életünk hadd világítson és mutassa a hozzád vezető utat.

Könyörgünk hozzád népünkért.

Könyörgünk az egyházért. Szaporítsd a gyülekezeteket az idvezülőkkel, és add, hogy mi is ezek között legyünk. Hadd legyünk egyszerű, de meggyőződéses hírnökei a karácsonyi evangéliumnak.

Kérünk, segíts most ebben a csendben elmondani a magunk imádságát is neked.

Ámen.

CSERI KÁLMÁN Igehirdetése-A gondolatok jelentősége

Hangfelvétel:
Download: 1996_02_04_0.mp3

Felvétel-https://www.youtube.com/watch?v=cppZ9NZ3JbU

Zsolt 119,10-27.

Alapige

„Továbbá, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, arról gondolkozzatok! Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok és láttatok is tőlem, azokat cselekedjétek, és a békesség Istene veletek lesz!”
Fil 4,8-9.

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, magasztalunk, áldunk és dicsőítünk téged, és valljuk, egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van.
Áldunk téged gondviselő szeretetedért, megváltó irgalmadért. Köszönjük, ahogy hordoztál minket az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy nem fogyott el türelmed. Neked köszönjük a mindennapi kenyeret, a békességet, és a minden napra elkészített igét.
Bocsásd meg, Urunk, ha nem éltünk, vagy nem úgy éltünk azzal, ahogyan lehetett volna. Bocsásd meg, hogy sokan nem mondhatjuk el magunkról azt, amit most hallottunk, hogy szüntelen a te rendeléseidről gondolkozunk.
Kérünk, téged, hogy cselekedj velünk kegyelmesen, s ennek ellenére engedj közel most magadhoz. Urunk, olyan sok előítélet, indulat és a saját gondolataink akadályozzák azt, hogy igéd igazán átformálja az értelmünket és szívünket. Segíts most minden előítéletet levetni, a magunk gondolatait félretenni, és engedd megértenünk, befogadnunk a te gondolataidat és igent mondani azokra.
Könyörülj rajtunk, és szükségeinket elégítsd ki, döntéseinkhez adj tanácsot, segíts kilépni mindenféle sötétségből, és a világosságban járni. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgassuk beszédedet, hanem új életet támasszon az bennünk, és az új életben megerősítsen.
Köszönjük, hogy így szeretsz mindnyájunkat, ahogy vagyunk. Légy irgalmas nekünk, hogy ne maradjunk ilyenek. Szeretnénk változni, tisztulni, mélyülni és egyre inkább hozzád hasonlítani, Urunk, Jézus Krisztus. Végezd bennünk, rajtunk most is ezt a munkádat igéddel és Szentlelkeddel.
Ámen.
Egyik bibliaóránkon arról beszélgettünk, mit tanít a Szentírás a gondolkozásról. A gondolatok jelentőségéről, töltéséről, hatásáról. Így első hallásra elméleti, netalán felesleges kérdésnek tűnik ez, pedig ahogy azóta is utánanéztem a Szentírásban, kiderült, hogy olyan fontos összefüggésekre mutat rá Isten igéje, amik mindannyiunkat érintenek, és egészen gyakorlati módon befolyásolhatják az életünket.
Szeretném a legfontosabbakat, amiket a Szentírás erről mond, hét pontban összefoglalni most. Az első háromról rövidebben, a többiről kicsit részletesebben szólva.
1) Mindenekelőtt becsületesen tegyük fel a kérdést magunknak: valóban gondolatokat szoktunk-e egymással közölni, vagy csak szavakat mondunk. A gondol ige meghatározását az értelmező szótár ilyen egyszerűen adja: valami van az eszében. Az gondol valamit, akinek valami van az eszében. Csakugyan, van-e valami mindig az eszünkben, ha beszélünk, vagy csak szavak vannak a szánkban, üres szavak, amik aztán kongó mondatokká állnak össze? Van-e nekünk mondanivalónk, olyan, ami hasznos a másiknak? Szegényebb lenne-e ez a világ, ha mindig hallgatnánk? Hozzáadunk-e valamit gondolatainkkal, ha csakugyan azokat közöljük?
A gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység, tehát munka. Aki szokta gyakorolni, az tudja, hogy néha nagyon nehéz munka. Ismerős-e ez a munka nekünk?
Egyszer egy hosszú, lapos előadás végén valaki csendesen ennyit mondott: ennyi gondolat nem bír el ilyen sok szót. Nem kellene-e néha ezt mondani a mi beszédünkre is? Esetleg egy-egy prédikációra is?
Tehát gondolatokat közlünk-e egymással, amik segítik a másikat, vagy csak szavakat?
2) Mire használjuk a szavakat: a gondolataink kifejezésére, vagy azok elleplezésére?
A közéletben, ahol sokszor felelős emberek is szenvedélyesen bújnak a felelősség elől, és nem vállalják kijelentéseiket, tetteiket és azok következményeit, elterjed a ködösítés. Homályosan beszélnek. Végül is nem lehet tudni, miről volt szó, mi a véleményük, mi a helyzet abban a kérdésben. Márpedig aki nem tudja világosan közölni a gondolatait, annak vagy nincsenek világos gondolatai, vagy valami miatt rejtegetni valója van, és azért bújik a sötétségbe.
A Szentírásból hadd idézzek egy mondatot: „Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol.” (Péld 26,24). Tehát beszél, de ezzel nem a gondolatait fejezi ki, hanem álcázza magát, és magában közben alattomosságot gondol. Nem jellemző-e olykor ez is reánk?
3) Ez is arra mutat, hogy a gondolkozásunk terén valami súlyos, alapvető nagy zavar van. Olyan nagy baj van a gondolatainkkal, hogy Isten már az özönvíz idején ezt a diagnózist állította fel az emberről: „Az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva.” (1Móz 8,21). Nem sokkal előtte azt mondja az Úr: az ember szívének minden gondolata gonosz. A bűnesetben az ember gondolkodása zavarodott meg, és mivel a gyár elromlott, csak hibás terméket tud előállítani. Ezért van olyan sok baj a gondolatainkkal.
4) Ezt a bajt - és erről már részletesebben kell beszélni - csak fokozza az, hogy nem tulajdonítunk olyan jelentőséget a gondolatainknak, mint Isten. Éppen a bűneset miatt az egyik torzulás ott következett be szemléletünkben, hogy az a fontos, ami látszik. Sőt, vannak, akik úgy gondolkoznak: ami nem látszik, az nincs is. Vagy tegyünk úgy, mintha nem lenne.
Na már most: a tettek látszanak, a gondolatok nem. A cselekedeteinknek általában vannak következményeik, a gondolatainknak nem mindig. Sose tudják meg, mit gondoltam róla, miközben mosolyogva rázogattuk egymás kezét. S azt gondoljuk, valóban következmények nélkül lehet bármit gondolni, ezért nincs jelentősége annak, hogy kiről, mikor, mit gondolunk. Márpedig a Biblia határozottan és sok helyen hangsúlyozza azt: Isten a gondolatainkat is látja, azokat is minősíti, és azokat ugyanúgy megítéli, mint a cselekedeteinket.
Megint hadd említsek egy mondatot: „A balgatag dolog gondolása bűn.” (Péld 24,9) És még csak nem is valami égbekiáltó gonoszságról van szó. A balgatag dolog gondolása - nem kell elkövetni, a gondolása is már bűn Isten minősítése szerint. Ugyanolyan bűn, mintha elkövettem volna. Gyilkos gondolatért senkit sem ítél el a bíróság, csak ha végrehajtja a szörnyű tettet. Isten azonban azt mondja: a gyilkos gondolat is arra utal, hogy a szívem mélyén gyilkos vagyok. Éppen még nem valósítottam meg, vagy nem merem végrehajtani, vagy sokféle külső-belső akadálya lehet, de potenciálisan gyilkos vagyok, ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Isten komolyan veszi a szívünk tartalmát. Miközben mi csak a láthatókat vesszük számításba.
Azt hiszem, aki csak egy kicsit is ismeri önmagát vagy másokat - van emberismerete, - annak nem kell bizonygatni azt, hogy a gondolataink kisugároznak. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki milyen gondolatokkal foglalkozik. Az meglátszik rajta: a tekintetén, a viselkedésén, az egész magatartásán. Kisugározza a környezetére és visszahat őreá is, hogy milyen gondolatokkal foglalkozik. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mit tűrünk meg a szívünkben. Az ember felelős azért, hogy mivel foglalkozik.
Hogy Isten mennyire komolyan veszi azt, hogy nem semleges dolog, hogy milyen láthatatlan gondolatok vannak az agyunkban, arra nézve egy-két igét hadd említsek. Amikor Dávid felkészíti az uralkodásra fiát, Salamont, akkor egyebek közt ezt is mondja neki: „Te azért, fiam, Salamon, szolgálj az Úrnak tökéletes szívvel, mert az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9)
Mi nem látunk be sokszor a hozzánk legközelebb állók szívébe sem, a saját szívünkbe sem. De az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért. És hogy milyen komolyan veszi Isten a szívben, a gondolatok síkján lezajló bűnöket is, arra utal ez a másik mondat a Szentírásból: „Utálatosak az Úrnak a gonosz gondolatok.” (Péld 15,26). Nemcsak a gonosz tettek, a gonosz gondolatok.
Az ember nagyon becsapja magát, ha komolyan gondolja, hogy csak az a bűn, ami látszik, vagy bűn az, ami kiderül. Isten igéje azt mondja: bűn az is, ami csak gondolatilag zajlik le valakiben.
És amikor Isten megtérésre hívja az Ő népét, akkor nemcsak azt mondja: hagyják abba a gonosz cselekedeteiket, hanem ezt olvassuk a Szentírásban: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait! Térjen az Úrhoz!” (Ézs 55,7). Hiszen a gondolat a tettnek a csírája, abból fejlődik ki, és sokszor észrevétlenül és nagyon gyorsan cselekedetté bokrosodik az, ami gondolatilag megszületik valakiben. Ennek az igének a folytatása kicsit később: „Én cselekedeteiket és gondolataikat megbüntetem.” Nemcsak a cselekedeteiket.
Ezért kell magától értetődőnek tekintenünk, hogy Jézus Krisztusról többször feljegyzik az evangéliumok, hogy amikor a hallgatói között többen nem értettek vele egyet, sőt kimondottan ellenséges indulattal, gyűlölettel jöttek oda, és magukban tiltakoztak az Ő tanítása ellen, akkor: „Jézus látván az ő gondolataikat ez mondta nekik...” Ő látja a ki nem mondott gondolatokat is, és felel azokra.
És látja a mi gondolatainkat is, akármilyenek azok. Látja azt, hogy miközben mosolygunk, magunkban elátkozzuk a másikat, látja, hogy amikor megdicsértük, a szívünkben mélyen megvetjük és lenézzük. Látja azt, amikor megígérünk valamit és már akkor tudjuk: nem fogjuk teljesíteni. És Ő ezeket is meg-ítéli, ami talán senkinek nem tűnik fel, senki nem veszi észre, és önmagunknak is azt hazudjuk, hogy következmények nélkül gondolhatunk, amit akarunk.
Jó lenne, ha ma mélyen megaláznánk magunkat Isten előtt és kérnénk, engednénk, hogy a gondolatainkat is tisztítsa meg. Még a tudatalattinkat is járja át az Ő szentsége, Szentlelke, és adjon nekünk olyan szívet, amiből tiszta gondolatok jönnek.
Gyakran szoktuk idézni azt a mondatot: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, elhat a szív mélyéig ...”, de a mondat végéig ritkán jutunk el. Pedig a mondat vége a legélesebb, s így hangzik: Isten igéje „megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12). Nagyon sokszor nem látnak mások, de Isten a szándékainkat is megítéli.
Nos, a gondolatoknak tehát sokkal nagyobb jelentőségük van, mint ahogy elképzeljük, és jó, ha azt a jelentőséget tulajdonítjuk nekik, amit Isten.
5) Mi az ember felelőssége? Valaki egyszer felháborodva mondta: kérem, mit tehetek arról, hogy átsuhan a fejemen egy gondolat? Erről nem tehetünk. Ez sem egészen véletlen, hogy kinek a fején milyen gondolatok suhannak át, de mondjuk azt: erről nem tehetünk. Innen kezdve azonban felelősek vagyunk: mit csinálok azzal a gondolattal, ami átsuhant a fejemen? Egyáltalán érzékelem-e az eredetét? Istentől való, tiszta, felülről való gondolat, vagy alulról jövő, ördögi, gonosz gondolat. És van-e bennem annyi bátorság, hogy azonnal határozott igent vagy határozott nemet mondok erre a gondolatra?
Ha valaki elkezd foglalkozni egy gondolattal, észre sem veszi, hogy a gondolat kezd foglalkozni vele. Szoktuk is mondani: foglalkoztat egy gondolat. Nem tudok szabadulni egy gondolattól. Könnyen egy-egy gondolat igézetébe kerülhet egy ember, ha nem tanulja meg ezt a határozott döntést, hogy azonnal felmérni: mi az eredete, mi a töltése ennek a gondolatnak. Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá. De vannak alulról való gondolatok is, amik a sötétség fejedelmétől jönnek, és az nem jó, nem tökéletes - az csak tönkretesz. Azokkal nem érdemes foglalkoznom. Kicsit sem, semmilyen szinten sem, ha az méreg és megront. Vagy ha igen, ez olyan felelőtlenség, aminek a következményeit nem háríthatja át az ember másra - ő kezdett foglalkozni a gondolattal, nem más! Miért nem ismerte fel, s miért nem dobta ki azonnal a szemétbe, mint mérget? Vagy miért nem ismerte fel, hogy az Istentől való gondolat - akkor is, ha nekem szokatlan. Akkor is, ha magamtól soha nem jutott volna eszembe. Éppen ez jellemző az Isten gondolataira, hogy azok sokkal magasabbak, mint a mieink, és magunktól nem jutna olyan eszünkbe. Ő segít, ajándékoz, ad olyan indításokat, útmutatást, olyan igazságok felismerésére vezet el, amit csak az Ő Szentlelke tehet. Ezeket drága kincsként féltsünk, mert meg fogják gazdagítani az életünket!
Nos, a felelősség kérdésében nem szabad elfelejtenünk, hogy a gondolkozás tudatos tevékenység. Azt végül is én, az ember döntöm el, hogy miről akarok gondolkozni és miről nem. Utána is eszembe juthatnak ezek, kóbor gondolatok rátámadhatnak az emberre nagyon sokszor, de aki megtanul igent vagy nemet mondani egy-egy ilyen gondolatra, azt Isten Szentlelke győzelemre segíti. Csak éppen ez a kérdés: ott van-e az emberben Isten Szentlelke, vagyis hogy újjászületett ember-e, és ha igen, engedelmeskedik-e Isten Szentlelkének a gondolkozás területén is mindenben. Függetlenül attól, hogy éppen mit sugall a korszellem, vagy éppen milyen irányzatot képviselnek legjobb barátai, vagy milyen könyvet olvasott legutóbb - mindent rátesz arra a mérlegre, ami nekünk Isten igéjében adatott, s amely mérleg pontosan méri a gondolatokat, azok eredetét, töltését, hatását, és ennek alapján mondhat az ember igent vagy nemet.
Félelmes, testvérek, az a felszínesség, sekélyesség, könnyed felelőtlenség, ahogyan a gondolatokkal, s a bennünket érő hatásokkal, információkkal bánunk. Kevés embernek működik intenzíven ez a belső műhelye, amit a Biblia úgy nevez: szív. A szív nemcsak az érzelmek központja az ókori szemlélet szerint, hanem az ember egész belső szellemi világának a központja. A szívből származnak a gondolatok.
Kié a szívem? Ez itt a döntő kérdés! Kinek az uralma érvényesül a szívemen? Ki inspirál, amikor gondolkozom? Kitől várok segítséget, amikor nincsenek épkézláb gondolataim? Kinek a tanácsát kérem és fogadom el, amikor tanácstalan vagyok egy nehéz helyzetben? Ez mindnyájunkkal előfordul.
Ó, de rászorulunk valakire, aki jó tanácsot ad, aki biztos, hogy megbízható, aki nem vezet félre, nem csap be, érdek nélkül szeret, és ez egyedül az élő Isten. Jézus Krisztus ezt az Istent hozta közel hozzánk, és ehhez az Istenhez akar közel vezetni, hogy felemeljen minket egy más minőségű gondolkozásra. Hogy az újjászületésben átéljük azt a csodát, amit Pál apostol nem nagyképű hencegésből írt a Korinthusi levélben, hanem tényként. „Bennünk pedig a Krisztus értelme van.” (1Kor 2,16).
Isten Lelke nélkül senki sem értheti meg az Isten gondolatait, mert csak a Lélek vizsgálja az Isten gondolatait. De Isten kínálja nekünk Szentlelkét, és ha valaki a Lélek vezetése szerint él, aki kész feltétel nélkül Isten tanácsa szerint dönteni, az Ő igéjéhez mérni, igazítani az életét - ahogy olvastuk a 119. zsoltárban, azt Ő vezeti, annak a gondolatait is irányítja, abban Isten Lelke minősíti az információkat, hatásokat, és ihleti a döntéseket. Ez azt jelenti, hogy az ember újra és újra átéli a maga kiszolgáltatottságát, sőt tudatosan kiszolgáltatja magát Istennek, de csak Istennek, és senki, semmi más befolyásának nem enged. Mindent meghallgat figyelmesen, s a mérlegre teszi: egyezik-e Isten igéjével? És Isten Szentlelke minősíti ezeket a hatásokat, és ad azután felülről való jó gondolatokat.
Ezért írja Pál: „Mi nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket” és az Isten Lelke vezet és irányít bennünket. (1Kor 2,12). Itt van a nagy felelősségünk: kinek szolgáltatjuk ki magunkat? Ki parancsol a belső műhelyben, kié a szívünk? Ebből most az következik: milyen gondolatok jutnak uralomra bennünk, mely gondolatokhoz adjuk hozzá magunkat? Az egyik zsoltár így mondja: „hozzá adod magad”. Hozzá adom, vagy nem adom - ez a döntés a mi felelősségünk.
6) Itt jutunk el alapigénkhez. Ha irányíthatjuk a gondolkozásunkat és a gondolatainkat, hát akkor irányítsuk! Nem véletlenül adja itt Pál egyenesen parancsba, hogy miről gondolkozzanak a Filippi gyülekezetben levő hívők: „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, erről gondolkozzatok!”
Hogy jön ő ahhoz, hogy megszabja az embereknek, miről gondolkozzanak? Nem megszabja, csak megmondja: így jól járnak. Ezekről érdemes, ez előbbre viszi őket, és így használni tudnak másoknak is. Aztán lehet gondolkozni hiábavalóságokról, hitványságokról, hazugságokról, meg belegabalyodhat valaki a saját gondolataiba, azokat mindenkiénél értékesebbnek tartva. Úgy kell neki! Akkor nem tud használni sem magának, sem másnak, és Isten sem tudja használni őt. De ha valaki azt mondja: én ezekről akarok gondolkozni, ami pedig nem ilyen, arról nem akarok gondolkozni, az ilyen ember szellemi világa gazdagodik, mélyül, tisztul, és az élet kritikus, váratlan, nehéz helyzeteiben olyan gyümölcsöket terem, amikre maga sem gondolt. Egy kétségbeesett embernek - talán aki idegen is a számára - egy váratlan találkozás során tud mondani egyetlen mondatot, amitől az magához tér, megvigasztalódik, s újra van értelme az életének. De ezt megelőzte az, hogy hosszú ideig azon gondolkozott, ami igaz, ami tiszta, ami szent, ami nemes. S egyszer csak, amikor jó gyümölcsöt kellett adni neki, volt olyan gyümölcse. A másik összebeszél hetet-havat, mindenfélét, mondja a magáét, s nem segít rajta. Ő meg egy mondatot tudott mondani de nem magából préselte ki, ez gyümölcs volt, ami megtermett a Szentlélek szerinti gondolkozás fáján. A meg-újított értelem, a Krisztustól kapott lélek termett ilyen gyümölcsöt. Sok más hasonló példát lehetne erről említeni. Így lesz gazdag, termékeny, másokat is meggazdagító élete annak, aki Isten igéjéből táplálkozik, és engedi, hogy az ige ihlesse gondolatait. Mert az ige szerinti gondolkozás ige szerinti cselekvéshez vezet.
Nem véletlenül mondta Isten Józsuénak, aki meg volt rémülve a feladat nagyságától, hogy a nagy Mózesnek ő legyen az utóda: „Légy erős és bátor, és ne hagyd abba a törvénykönyv olvasását - vagyis a Biblia olvasását - hanem gondolkozz arról éjjel és nappal.” (Jós 1,6-8). Ez a legfontosabb egy föld visszafoglalásának küszöbén, amikor a reá váró nehéz csatáktól is félt ez a fiatalember? Isten ezt tartja a legfontosabbnak: „Gondolkozz az igéről éjjel-nappal”. Aztán majd fogod tudni, mikor mit kell csinálni, és mit nem. Mikor minek van az ideje, és így tovább ...
Újra és újra erre bátorít minket Isten. A Zsoltárok könyvének, ennek a terjedelmes, gazdag bibliai könyvnek a nyitánya, az első mondata ez: „Boldog ember az, aki az Úr törvényéről gondolkozik éjjel és nappal.” (Zsolt 1,2). Ez nem azt jelenti, hogy nem csinál semmit, vagy munkakerülő. Munka közben is az Isten törvénye, igéje inspirálja és mozog benne. Mint ahogy Máriáról, Jézus anyjáról olvassuk: amit nem értett is, a szívében forgatta. Mint jelenthet ez, amit a bölcsek mondtak, amit a pásztorok mondtak, amit az angyalok üzentek, amit a tizenkét éves Jézus mondott ott a templomban? Nem értem. Felét értem, felét nem. Szívében forgatta ... és egyre többet ért meg intellektuálisan is Isten igazságaiból, de ami ennél több, egyre jobban áthatja az egész gondolkozását, és megtanul igeszerűen gondolkozni. Isten szerint gondolkozni.
Amikor Péter apostol a nagy hitvallást elmondta: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, és közvetlenül utána kiderül: nem érti Jézusnak a küldetését, s amikor Jézus beavatja titkába, hogy Őt megkínozzák, szenvedni fog, megölik, és harmadnapon feltámad, ugyanez a Péter azonnal kész a hozzászólásra: „Nem eshet meg veled ilyen, Uram!” S mit mond neki Jézus? „Távozz, tőlem sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” Pedig milyen nemesen gondolkodott. Aggódik a Mester életéért, szereti, tiszteli Jézust. S azt mondja Jézus: ez ember szerinti gondolkozás. Ennek itt most semmi helye nincs, a lényeget nem érted, Péter. Azért jöttem, hogy meghaljak, és a harmadik napon feltámadjak. Érted is, helyetted is, meg az egész világért. Hogy hogy nem eshetik meg ilyen veled? Ez az ember aggódása. Nagyon kedves, tiszteletreméltó, csak éppen az igazságból semmit nem ért.
Nos, Isten minket oda akar elsegíteni, hogy Őszerinte gondolkozzunk. Kicsi féreg létünkre is, az Ő bennünk lakozó Szentlelke felemeljen a dolgok fölé, és valóban a teljes valóságot lássuk meg, ha már a gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység. A teljes valóságot, és ne csak egy szeletét annak. Legyen rálátásunk, és így tudjunk mindent értékelni, megítélni. Így tudjunk élni.
Itt kell észrevennünk azt, ami sértő lehet sokak számára, hogy az emberi gondolkozás a legtöbb esetben válasz valamire. Reflexió. Tükröz valamit. Nagyon kevés igazán eredeti gondolat van ezen a világon. Az ember olvas, lát, hall valamit, és az tükröződik benne. Az egészen kicsi gyerekekre azt szoktuk mondani: szajkózza a felnőtteket. Elismétli, mondja azt, amit sokszor nem is ért, amit hallott. Aztán idővel annak egy része a sajátjává válik, és azt már úgy adja tovább másoknak, mintha saját gondolata lenne. Pedig ő is úgy vette valahonnan ... Jobb lenne ezt alázatosan belátni. Ezért nem mindegy, hogy mi tükröződik bennünk. Ha a gondolataim tükrözése valaminek, akkor nyilván az tükröződhet, ami meglátszik benne, ami fölé odahajolok, ami előtt kitárulkozom. Itt van nagy jelentősége annak, hogy Isten igéjével ilyen intenzíven foglalkozhatunk, ahogyan az említett igék is bátorítanak rá bennünket.
És itt nagy a felelősség, testvérek, hogy például a gyerekeinket mivel engedjük foglalkozni, és mivel nem. Semmi nem múlik el következmények nélkül az életükben. Megnéztek egy filmet, meghallgattak egy rémtörténetet, átéltek egy családi hazugságsorozatot ... minden nyomot hagy bennük, és tükröződni fog a gondolataikban. S ha Isten újjászüli őket, akkor kemény harcot kell folytatniok az ellen, hogy ami addig már nyomot hagyott bennük, attól megszabaduljanak. Nagy jelentőségük van a gondolatoknak. - Ha viszont így tükröződhet, akkor annál komolyabban kell venni ezt: ami csak tiszta, ami nemes, ami jó hírű, ami dicséretes, arról gondolkozzatok! És az hadd tükröződjék majd a gondolatotokban.
7) S legvégül csak megemlítek egy igét, ami ellen tiltakozott egy alkalommal valaki. „Egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt!” (Zak 7,10). Amikor egy beszélgetés során ez elhangzott, valaki indulatosan az asztalra csapott és azt mondta: ilyen nincs. Ez lehetetlen, hogy még a szívemben se gondoljak gonoszt.
Nos, éppen itt derül ki, milyen óriási lehetőség, amit Jézus Krisztus mindannyiunk számára hozzáférhetővé tett, hogy új szívet teremt bennünk Isten. Mert ha a szívből származnak a gonosz gondolatok, akkor a szívből származnak az igaz és jó gondolatok is, de ahhoz egy másik szívre van szükség. „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten.” - Ezért könyörög a zsoltáros is. És Isten ilyen új szívet kínál nekünk, ami még arra is képes lehet, hogy a szívünkben sem gondolunk gonoszt. Megmarad a régi természet is, a régi gondolkozás is, csak éppen nem juthat szóhoz.
Pál apostol írja a Római levélben: a bűn megvan énbennem, csak nem uralkodik többé. Ez nagy különbség. Belebeszélne a döntéseimbe, de nem engedem érvényesülni, mert Isten Lelkét akarom érvényesülni engedni az életemben. És ha mégis gondolok gonoszt a szívemben, odamehetek Őhozzá, és Ő ad új tartalmat a szívembe.
Tavaly beszéltünk a megújult gondolkozásról, és hogy mit tanít arról a Szentírás. A 73. zsoltár alapján tanulmányoztuk ezt. Most csak egyetlen mondatára szeretnék emlékeztetni. A zsoltáros elkeseredik és felháborodik azon, hogy a gonoszok, a tisztátalan kezűek milyen vagyonokhoz jutnak, neki pedig milyen sok keserűségben, nélkülözésben, nehézségben van része. Mintha ma írná valaki. És azt mondja: gondolkoztam ezen, hogy megértsem, de nehéz ez nekem. Akkor bementem az Isten szent helyébe, és megértettem azoknak a sorsát. (Zsolt 73,16-17).
Gondolkoztam, de rájöttem: a magam értelme kevés ehhez. Nem értem. Csak háborogni tudok. De odaálltam Isten elé, és az Isten előtti csendben egyszer csak megértettem. Isten mintegy fölé emelt ennek a problémának, és azt mondja: megláttam azok sorsának a végét is. Mert most csak amiatt háborgok, hogy jobban élnek, mint én, pedig gazemberek. De akkor megláttam a végét is, hova vezet ez. Azt mondtam: nem kérek belőle! Inkább legyenek most filléres gondjaim, de az Úrral való közösséget nem adom fel, és azt a békességet, amit Ő ad nekem itt és a mennyben.
Amíg magában gondolkozik, nem érti, de akkor odaáll Isten elé és elmondja: Uram, nem értem és felháborítónak tartom. S egyszer csak Isten kezdi emelni őt, és felülről - amikor az összefüggések is kirajzolódnak, - az útnak a végét is látja, mind a két végét, akkor azt mondja: most már értem, s nem cserélnék velük.
Nos, így akar Isten formálni minket belülről, a szellemi műhelyünket, a gondolkozásunkat is. De ehhez az az út vezet, úgy gondolom, hogy el kell kezdeni ezzel: csakugyan gondolataink vannak-e, vagy szavaink? Meg kell vizsgálnunk, mire használjuk a szavakat: közlünk valamit, vagy sokszor rejtegetni akarunk valamit. Igazat kell adnunk Isten igéjének: az alapvető zavar amiatt történt, hogy tőle elszakadtunk, azért nincsenek Isten szerinti gondolataink. Nem igaz az, hogy mindegy, mire gondolok, mert az nem látszik. Annak igenis következménye van itt is, meg Isten színe előtt is. Nem igaz: nem tehetek arról, mi jut eszembe, mert ez úgy folytatódik, hogy foglalkozom-e vele vagy nem, és nagy a felelősségünk. Ezért örüljünk, hogy ilyen segítséget is kapunk, hogy mikről gondolkozzunk. Nyilván, ami nem az, arról meg ne. És ne mondjunk le arról, hogy Isten annyira megtisztíthat és átformálhat minket, hogy eljuthatunk oda, hogy még szívünkben sem gondolunk gonoszt egymás ellen.
Amíg pedig újra és újra találkozunk a magunk gonosz vagy értetlen gondolataival, kérjük Őt:
Elménket, értelmünket lelki sötétség fogta bé,
De szent Lelked szívünket tiszta fénnyel úgy töltse bé,
Hogy jót gondoljunk és szóljunk,
Mert csak tőled kell azt várnunk.
(164,2)

Imádkozzunk!
Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor könnyelműen gondolunk tisztátalan dolgokat egymásról és még terólad is, s úgy véljük, hogy azt soha senki nem tudja meg.
Köszönjük, hogy most világosan a tudomásunkra hoztad, hogy a gondolatainkat is jól látod. Mindannyiunk szívében olvasol, és előtted utálatos az is, ami gondolatilag bűn, és megítéled a bűnt.
Ó, Urunk, annyira rászorulunk bűnbocsátó irgalmadra! Könyörülj rajtunk, és légy kegyelmes nekünk a gondolati bűnökért is!
Megvalljuk bűnbánattal azt is, hogy sokszor csak a gondolatokig jut el egy-egy jó elhatározás vagy szándék bennünk, és nem lesz belőle tett, cselekedet, szolgálat, engedelmesség. Bocsáss meg mindenért, ami félbemaradt, vagy mindjárt az indulásnál elhalt bennünk, pedig te ihletted azt. Segíts végigjárni ezen az úton. Hadd legyünk boldog emberek, akik a Törvényről gondolkozunk, és ténylegesen is ahhoz szabjuk az életünket.
Kérünk, Urunk, bocsásd meg, amikor helyet adtunk alulról jövő, tisztátalan gondolatoknak. Bocsásd meg, amikor nem is mérlegeljük a hatásokat, a felénk áradó igényeket. Bocsásd meg, amikor félelemből, meggondolatlanságból, hitetlenségből cselekedtünk. Bocsásd meg, hogy néha olyan leleményesek vagyunk a gonoszságban, és tanácstalanok a jóban.
Könyörülj rajtunk, és sokkal inkább tégy minket rendkívül találékonyakká a szeretetben, ötletesekké a szolgálatban, és segíts, sose hallgassunk olyan tanácsra, ami nem tőled jön, vagy tőled akar eltávolítani. Adj nekünk felülről való gondolatokat. Engedd, hogy igédet is egyre világosabban értsük. Őrizz meg attól, hogy összetévesszük a magunk akarását a te útmutatásoddal. Szülj újjá minket Szentlelkeddel. Hadd legyen bennünk is a Krisztus értelme. Hadd tudjunk Isten szerint gondolkozni, és így dönteni, vezetni a reánk bízott kisebb-nagyobb közösséget. S ha majd egyszer meg kell állnunk előtted, és számot adni, akkor hadd mondhasd rólunk: Isten szerint gondolkodó sáfárok voltunk.
Rád bízzuk a jövő hetünket. Köszönjük, hogy hűségedben nem kell kételkednünk. Segíts minket, hogy hűségesen ragaszkodjunk hozzád.
Könyörgünk hozzád népünkért, annak vezetőiért. Eléd hozzuk azt a temérdek nyomorúságot, ami körülvesz minket, és amivel szemben tehetetlenek vagyunk. Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, iskoláinkért, s kérünk, használj minket is abban, hogy a tőled kapott jó gondolatok gyümölcsével szolgáljunk másoknak a most következő napokban.
Ámen.

AZ ÚRVACSORA HASZNA

Meghallgatható:
https://admin.lelkesz.com/sites/default/files/12/sound/2003-05-25vas10h.mp3

Alapige: 1Kor 10,16-17 és 21

1 Korinthus 10,16 - 17 1
Korinthus 10,21 1
Korinthus 11,23 - 34

Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? 

A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?
Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.
Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, köszönjük, hogy elkészítetted ezt a csendes órát itt a te házadban. Tudjuk, hogy te hívtál ide minket, mert te akarsz megajándékozni valami olyan kinccsel, amit csak tőled kaphatunk mindnyájan. 

Köszönjük nagy szeretetedet. 

Köszönjük, hogy nem arra vársz, hogy szeressünk téged, mert te előbb szerettél minket. 

Köszönjük az elmúlt hét minden ajándékát is.

A te kezedből fogadjuk a próbákat is. Hisszük, hogy azokkal is a javunkat munkálod. 

Kérünk, ajándékozz meg most olyan belső csenddel, amivel meg tudjuk hallani, érteni, magunkra venni a te életünket támogató igédet.

Könyörülj rajtunk és támasszon bennünk új életet a te beszéded. 

Erősíts meg minket a veled való közösségben. Oly nagy szükségünk van mindnyájunknak rád.

Hozzuk a bűneinket, amik nem kellenek rajtad kívül senkinek. Adj bocsánatot nekünk. 

Engedd megtapasztalnunk, hogy nagyobb a kegyelmed minden mi vétkünknél. 

Hozzuk szomorúságunkat és a gyászunkat. Adj igazi vigasztalást nekünk.

Könyörgünk most különösen azokért, akik az elmúlt napokban álltak meg ravatal mellett. 

Kérünk, hogy az űrt, ami az életükön támadt, te magad töltsd ki. 

Emeld fel a tekintetüket, töröld le a könnyeiket. 

Hadd lássák a láthatókon túl a láthatatlanokat is, téged magadat, életnek és halálnak diadalmas Urát, megváltó Urunk Jézus Krisztus. 

A te Szentlelked adjon nékik igazi vigasztalást, élő reménységet.

Kérünk, szólíts meg most bennünket. Te tudod, melyikünk milyen helyzetben van, milyen terheket hordozunk, milyen kérdésekben van szükségünk tanácsra, útmutatásra. 

Ajándékozz meg minket önmagaddal, Szentlelkeddel, a veled való találkozással.
Ámen.

Igehirdetés :

Ez a mai úrvacsorás istentiszteletünk különösen is kedves ünnepi alkalom, hiszen most úrvacsoráznak először azok, akik ebben az évben tettek konfirmációi hitvallást és fogadalmat. Bárcsak lenne számukra valóban emlékezetes, szent, szép alkalommá ez! Bárcsak lenne mindig mindannyiunknak igazi ünnep, amikor az úrasztalához járulhatunk.

Jó alkalom ez arra, hogy megvizsgáljuk: mi a haszna az úrvacsorának? Miért kell, miért érdemes úrvacsorázni és hogyan lehet helyesen úrvacsorázni?

Tegyük ezt úgy, hogy leolvassuk a most elhangzott két igeszakaszról azt, amit erről mond. Négy egyszerű, de fontos örömhíre van ennek az igének.

1. Az első, hogy az úrvacsora középpontjában mindig Jézus Krisztus áll, mégpedig az érettünk meghalt és dicsőségesen feltámadott Úr Jézus Krisztus személye és váltságmunkája.

Olvastuk a szereztetési igében, amit minden úrvacsora alkalmával hallunk, hogy ezt mondja a mi Urunk: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."

Kétszer egymás után említi, hogy az Ő emlékezetére kell az úrvacsorát venni. Vagyis emlékeznünk kell arra, hogy mit tett Ő értünk. És mit tett értünk? A folytatás így hangzik: "Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön."

Nekünk tehát minden úrvacsora alkalmával az Úr Jézus Krisztus kereszthalálának a tényét és jelentőségét kell hirdetnünk. És mi volt annak a jelentősége? Hosszas magyarázat helyett, hadd olvassak néhány mondatot Ézsaiás könyvéből.

"A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért." (Ézs 53,4-6)

Ez az Úr halálának a jelentősége, hogy Isten Jézuson hajtotta végre a mi bűneink büntetését. Ezért, aki Jézusban hisz és komolyan veszi, hogy ez rá is érvényes, az Istentől teljes bocsánatot kap, mivel Jézus a kereszten már elszenvedte a mi büntetésünket. Ezért fogalmazott a mi Urunk az úrvacsora szereztetésekor így: "E pohár az új szövetség az én vérem által, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára."

Ez az Úr halálának a jelentősége. Az úrvacsora egyszerű jegyei ezt a hitet erősíthetik meg bennünk. Azt a hitet, amely bizonyos abban, amit Pál apostol így fogalmazott meg: "Krisztus meghalt a mi bűneinkért és feltámasztatott a mi megigazulásunkért." Ezért minden úrvacsorai istentisztelet a hálaadásnak és az örömnek a különös alkalma. Ahogy ma énekelni fogjuk egyik szép énekünket: "Örülj, szívem, vigadj, lelkem, ékességed lett a hit. Vacsorához, mégy Jézushoz, hivatalos vagy te itt." (436. dicséret)

Az úrvacsorai istentisztelet homlokterében tehát az érettünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus áll, akinek az önmaga feláldozása az egyetlen, de minden időkre érvényes áldozat, amit Isten elfogadott.

2. A második, ami alapigénkből kiderült, hogy minden úrvacsora megerősíti az élő Krisztussal való közösségüket. Így olvastuk ezt itt: "Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörtünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?"

Ezt azt jelenti, hogy az a falat kenyér és korty bor, amit itt az úrvacsorában magunkhoz veszünk, Jézus Krisztusnak a nagypénteken összetört testére és a bűneink miatt kifolyt vérére emlékeztet bennünket. De ez az emlékezés nemcsak egyfajta értelmi visszagondolás arra, hogy mi történt akkor, hanem a hívő ember átéli ennek a reá való mostani hatását. Azt, hogy ma is ezért kapunk bocsánatot Istentől.

Éppen ezért ez az emlékezés egyfajta imádattá, hálaadássá is válik, és megerősíti a hívőben azt a vágyat, hogy belsőleg azonosuljon az élő Krisztussal. Vele eggyé váljék, egyesüljön. Pontosan úgy, ahogy most énekeltük: "Mert érdemedben részesül, Teveled, Uram, egyesül, ha hív tagja e vendégségnek. Mint a bort s kenyeret veszi, akképp részesévé teszi, a hit őtet az idvességnek." (437. dicséret)

Tehát lelkiképpen ugyanúgy eggyé válunk Jézussal, mint ahogy testileg, fizikálisan eggyé válunk azzal a falat kenyérrel és korty borral, amit lenyelünk. Ezért is ünnep alkalom mindig az úrvacsora, mert különös hangsúlyt tesz arra, hogy közelebb kerülhet a hívő Jézushoz, megújulhat, elmélyülhet, megerősödhet a vele való lelki közösségünk, ami aztán a hétköznapokban abban mutatkozik meg, hogy egészen valóságos módon együtt járunk, együtt lakunk, együtt élünk a hit által bennünk élő Krisztussal.

Ez a vele való közösség mindig azt is jelenti, hogy szakítani kell azzal, ami tőle idegen, ami tőle is távol tart. Röviden így mondja ezt a Biblia: a bűnnel. Ezért fogalmaz itt a Szentírás ilyen keményen: "Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is." Nincsen is-is. Vágyakozom Jézus Krisztus után, ez kifejezésre jut abban is, hogy úrvacsorázom, de semmi nem változik az életemben, úgy gondolom, mehet minden ugyanúgy tovább, mint addig. Meg sem vizsgálom, hogy neki mi utálatos most az életemben, és az nekem is utálatos lesz. Azt pedig nemcsak megvallom, hanem el is hagyom, úgy ahogy azt a Szentírás mondja. Ez az igazi.

Az erősödik meg a Krisztussal való közösségben, aki ugyanakkor vagdalja a szálakat, amik a különböző bűnökhöz, rossz szokásokhoz, téves beidegződésekhez kötik, és amit Jézus Krisztus elítél az életünkben, azt mi is elítéljük és igyekszünk el is hagyni.

A prófétáknál többször olvashatjuk, hogy Isten amiatt dorgálta az Ő népét, hogy megpróbálták ezt az is-is magatartást. Csak egyre emlékeztetek. Jeremiásnál olvassuk, Isten így mondja: "Eljöttök az én házamba, imádkoztok, bemutatjátok az áldozatot, aztán kimentek onnan, hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedjétek." És ezután kemény feddés jön így semmi értelme templomba menni. Nem kell Istennek az áldozat. Neki nem az áldozat kell, hanem az áldozatot bemutatónak a szíve, az egész élete. Ő az egész embernek akar új életet adni. Nem azt tartja számon, hogy teljesített-e bizonyos vallásos kötelezettségeket. Nincsenek vallásos kötelességek. Szeretetkapcsolat van az élő Isten és a benne hívő között. És ha igazán szeretjük Őt, akkor utáljuk azt, amit Ő utál. Ő utálja a képmutatást, minden tisztátalanságot, és fel van ott sorolva, hogy mi mindent.

Az úrvacsorázik helyesen mindig, aki vágyik arra, hogy megerősödjék ez által is a Krisztussal való közössége, és ugyanakkor kész bármivel szakítani, amit Isten az életében elítél.

3. A harmadik haszna, áldása az úrvacsorának az, hogy nemcsak az élő Krisztussal való lelki közösségben újulhatunk meg, hanem újra és újra átélhetjük az egymással való testvéri közösséget is. Ezt meg így olvastuk itt a következő versben: "Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk."

Itt mindnyájan ugyanabból a kenyérből kapunk egy falatot, és ez kifejezésre juttatja azt, hogy valahol mélyen hasonló, sőt azonos a lelki helyzetünk, mert mindannyian kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk, és Jézus érdeméért mindannyian teljes bocsánatot és feloldozást kaptunk. Itt is megszólal azonban az ige, hogy ennek folytatása van. Mivel Isten feltétel nélkül kész megbocsátani a bűnbánó bűnösnek, ebből annak kell következnie, hogy mi is feltétel nélküli szeretettel vagyunk készek elfogadni és szeretni egymást. Ez az Istentől kapott meg nem érdemelt szeretet átárad a hívőn, és ez a szeretet határozza meg a másokhoz való viszonyát.

Korinthusban pontosan ez volt a gyülekezet egyik bűne, hogy ez hiányzott a gyakorlatukból. Ezért, mielőtt a szereztetési igére tér az apostol, keményen feddi őket, amikor így ír nekik: "Amikor összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni, mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen? Mit gondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek." (11,20-22)

Az volt tudniillik a szokás, hogy ha lehetett, minden este összejöttek Isten igéjét hallgatni, és Istent dicsőíteni. Mivel azonban sokféle emberből állt az a gyülekezet is, és különösen Korinthusban sok rabszolga volt, aki keresztyénné lett, nem tudtak egy meghatározott időpontra megérkezni, hanem amikor elengedték őket. Viszonylag hosszú ideig tartott, amíg összejött a gyülekezet. Ezért ott közben, hogy hasznosan töltsék az időt, megvacsoráztak. Ez egyfajta szeretetvendégség lett volna, hogy ki-ki hoz valamit otthonról, azt elosztják és egyenlően részesednek belőle. Amikor mindenki megjött, elhangzik az igehirdetés, utána úrvacsoráznak. Ehelyett mi történt?

Azok, akik akkor indultak, amikor akartak, mert nem rabszolgák voltak, megérkeztek idejében, elunták magukat, kipakolták az elemózsiát és belaktak. Sőt még ilyen is volt, hogy megrészegedtek. S akkor befutottak, akik késő estig dolgoztak, a rabszolgák, ők semmit sem hoztak magukkal, mert nekik nem csomagolt vacsorát senki, és azt mondták azok, akik ott voltak és jóllaktak: na, most akkor úrvacsorázzunk. Erre írja Pál: milyen dolog ez? Hol van itt a szeretet? Nem az lenne a Krisztus szerint való, hogy megvárjátok egymást, aztán elosztjátok egyenlőképpen, vagy ha nem egyenlőképpen, akkor az, aki késő estig dolgozott és semmije nincs, többet kap, és utána úrvacsoráztok, ebben a szeretetlégkörben? Így azonban jobb, ha nem úrvacsoráztok, mert az nem igazi közösség.

Amikor ilyen dolgokról van szó, mindig keményen fogalmaz Isten igéje, mert Isten nem tűri, hogy miután az Ő szeretetében megfürdünk, megtisztulunk, az reánk árad, az elakadjon bennünk. Ő azért árasztja olyan bőséggel, hogy ugyanilyen bőséggel áradjon tovább. Az a szeretet és bocsánat, amit tőle kaptunk, átformáljon minket. Mindnyájan úgy születünk, hogy ez az enyém és nekem minél több legyen, a többi nem érdekel. Ebből kell újjászületni és a krisztusi természetnek kibontakozni. A krisztusi természet meg az, hogy én inkább nem eszem, csak a másiknak örömöt szerezzek és segítsek. Miért? Mert szeretem. Miért szeretem? Mert engem is szeret az Isten és én így akarok viszonyulni másokhoz, ahogy Ő elfogadott engem.

Ez az igazi szeretetközösség, ez az a lelkület, amire Jézus meg akar tisztítani, meg akar váltani. És ennyire gyakorlati következményei vannak annak, ha valaki csakugyan megerősödött a Jézus Krisztussal való lelki közösségben, abból ilyen életváltozás, gondolkozásváltozás következik, mert a szeretet gazdagon árad.

Az, amire éppen az úrvacsora után adott példát Jézus, amikor megmosta a tanítványok lábát. Amikor azt mondta nekik: "Példát adtam nektek, hogy ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást." (Jn 13,34)

Jó lenne, ha ebben is megújulnánk minden úrvacsora alkalmával. Úgy nézek a másikra, ha nem ismerem is, hogy teljesen azonosak vagyunk abban, hogy kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Ha a kegyelmet hittel elfogadtuk, bocsánatot nyert bűnösök vagyunk. Mindkettőnkre reánk árad Isten meg nem érdemelt szeretete. Hát akkor áradjon az tovább rajtunk egymásra is, meg a kívül valókra, meg a nehéz emberekre, netalán még az ellenségeinkre is! Az úrvacsora erre is ad erőt az embernek.

4. És végül, mit jelent az a szó, amire újra és újra rákérdeznek a testvérek, hogy aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét és issza az Úr poharát? Így olvastuk ezt: "Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának."

Ebből egészen világos, hogy nem az veszi méltatlanul, aki bűnös. Nem erről volt itt szó. Ellenkezőleg: az úrasztalához éppen azoknak kell jönniük, akik tudják, hogy bűnösök, és tudják, mire kérnek bocsánatot, mitől akarnak szabadulni. A korinthusiak bűne az volt, hogy úgy vettek részt ebben a különleges étkezésben, az úrvacsorában, mintha ez semmiben nem különböznék egyéb, közönséges étkezésektől. Tehát nem a lényegének megfelelő módon, nem méltóképpen vették azt, hanem méltatlanul. Mintha az úrvacsora is olyan étkezés lett volna, mint a többi. Ezért nem készültek rá, nem az Isten szeretetén csodálkozó áhítattal vettek részt azon, és egyáltalán semmi következménye nem volt az úrvacsorázásuknak, mert nem változott meg az életük. Ezért méltatlanul, hiába vették. Nem volt semmi jelentősége, semmi haszna a számukra. Gépiesen, megszokásból, így szoktuk minden este, most már jól laktunk, úrvacsorázunk és hazamegyünk.

Azt mondja az apostol: ez a méltatlan. Mert azt nem felejthetjük el soha, hogy itt a Király ad nekünk fogadást. Minden úrvacsora alkalmával a világmindenség teljhatalmú királya enged egészen közel magához és akarja táplálni a lelkünket, erősíteni a hitünket olyan módon, ahogy csak Ő tudja. Nagy kiváltság, hogy valaki úrvacsorázhat. Nagy lelki erőket kaphat ebben a Jézussal való közösségben. Újra és újra átélhetjük az Ő halálának a jelentőségét. Ezért kell azt hirdetni.

A kenyér, amit itt eszünk, ugyanolyan közönséges kenyér, mint amit máskor eszünk, de a cél, amiért fogyasztjuk, az nem közönséges, az szent cél, az lelki cél. Azért is csak egy falat, egyébként az étkezés célja, hogy jóllakjunk. Itt nem az a cél. Itt az a cél, hogy ez is emlékeztessen minket arra, hogy így törték össze miattam a bűn nélküli Jézus Krisztust, ahogy ebből a kenyérből törtek egy darabot a kezembe. Ilyen valóságosan eggyé lehetek vele a hit által, ahogy ez a falat eggyé válik velem, ahogy lenyeltem és ott van a gyomromban. Valami nagy lelki valóságot egészen egyszerű módon szemléltetni, és ezáltal a hitünket erősíteni - ez az úrvacsora célja.

Aki nem így és nem ezért úrvacsorázik, az méltatlanul eszi és issza. Gépiesen, megszokásból, azért, mert a többi is, de nincs mögött ez. Ezért szükséges az, hogy vizsgáljuk meg magunkat, mielőtt úrvacsorázunk. "Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból."

Önvizsgálattal készülni, hittel elfogadni és komolyan venni azt, amit ez jelent, amire utal, és utána nagy hálával továbbmenni megváltozott élettel. Itt hagyni valami bűnterhet, rossz szokást, és telítődni Krisztussal, az Ő Lelkével és örömével.

Az úrvacsora középpontjában tehát mindig Jézus Krisztus személye van. Mégpedig az Ő halálát hirdetjük ilyenkor. Ő jelen van az úrvacsorában. Nem a kenyérben és borban, hanem az Ő igéjében - ahogy Ő mondta. Ahol az Ő igéje hangzik, ott van Ő jelen.

Megerősödhet a hívő a vele való közösségben, de ennek együtt kell járnia azzal, hogy szakít a bűnökkel. Megerősödhetünk az egymással való testvéri közösségben, de ennek együtt kell járnia azzal, hogy megújulunk az egymás iránti szeretetben. Ahogy Jézus szeretett minket, úgy akarjuk mi is szeretni egymást.

Akkor nem fogunk méltatlanul úrvacsorázni, hogy ha tudjuk ez mire való. Ha megvizsgáltuk magunkat, ha hittel túllátunk az egyszerű jegyeken arra a nagyszerű eseményre, ami a Golgotán történt, és ha tudjuk, hogy ez személy szerint reánk is érvényes és megváltozik az életünk.

5. Még mintegy függelékként néhány egészen gyakorlati dolgot hadd említsek, mert erre is többször rákérdeznek a testvérek. Először mindig a kenyeret vesszük, utána a bort. Miért? Mert így van leírva a Bibliában és Jézus is ebben a sorrendben adta a tanítványoknak.

Nem feltétlenül ilyennek kell lennie a kenyér anyagának. Vannak felekezetek, ahol kovász nélküli kenyeret, vagyis ostyát vesznek. De tudok olyan hívőkről, akik a szöges drót mögött kukoricapuliszkával úrvacsoráztak, meg borókafenyőből kotyvasztottak valami levet, és hiszem, hogy az az úrvacsora is ugyanolyan érvényes volt, mint amikor mi fehér kenyérrel és finom borral emlékezünk az Úr halálára. Mert nem a jegyek anyaga teszi érvényessé az úrvacsorát, hanem az a Jézus teszi érvényessé, aki meghalt helyettünk a kereszten, és az a hit, amivel komolyan vesszük, hogy helyettünk is meghalt a kereszten.

Praktikus dolog, ha három ujjal vesszük a kenyeret, mert néha megszorítjuk két ujjal, aztán kettétörik és az úrvacsora áhítatát és szentségét ilyen apróságok is megzavarhatják. Ha mégis megtörténik, ne zavarjon senkit. Általában egy kortyot szoktuk a kehelyből inni, mert ez csak emlékeztet arra, ami történt, de ha történetesen valaki a kis kelyhet kiissza, az sem baj. Ezt a kelyhet ne úgy "dobjuk be", mint a stampedlit szokták némelyek, hanem eközben is az Úr halálára gondoljunk. Akkor lesz méltóképpeni az úrvacsorázásunk, ha ezt is ilyen szent gondolatokkal és hálával vesszük magunkhoz. Ezért jó az, ha előtte is, közben is, utána is imádkozunk.

Nehéz megérteni azt, hogy amikor Isten ad itt nekünk egy félórát arra, hogy csendben megálljunk előtte, akkor mindenféle nézelődéssel töltjük az időt ahelyett, hogy végre a templom csendjében kiöntenénk a szívünket neki. Úgy sem lehet eltéveszteni semmit, mert ha csukott szemmel imádkozik is valaki, meghallja, hogy az ő sora következik és felálltak az emberek. Nem kell izgulni semmi miatt.

Bár árasztaná ki Isten reánk a könyörgésnek a lelkét és tudnánk Őt dicsőíteni itt! Tudnánk neki konkrétan bűnt vallani. Tudnánk hálát adni a bocsánatért és kérdezni Őt, hogy mi az, amitől éppen most akarja megtisztítani az életünket.

Még egy utolsó kérdés. Milyen gyakran kell úrvacsorázni? Nem kell egyáltalán, de aki tudja, hogy mit jelent az úrvacsora, az olyan gyakran úrvacsorázik, amilyen gyakran csak lehet. Mert ha ez azt célozza, hogy megerősítse a hitünket, megújítsa a Krisztussal és egymással való közösségünket, kézzelfoghatóbbá tegye számunkra, hogy mivel akarunk szakítani, és miben akarunk változni, akkor erre minél gyakrabban rászorulunk mindnyájan. Ha meg ez ajándék, akkor minél gyakrabban tartsuk a kezünket, hogy Isten megajándékozzon vele bennünket.

Imádkozzunk!

Imádunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, aki szerettél bennünket is, és önmagadat adtad érettünk. Köszönjük, hogy a te halálod a mi életünk, bűnbocsánatunk, örök üdvösségünk szerzője lett. Könyörülj rajtunk, hogy tudjuk ezt hinni és egyre jobban, egyre bátrabban hinni. Változtassa meg ez a veled való közösségünk az életünket. Tölts meg minket azzal a szeretettel, amivel te szerettél és szeretsz bennünket.

Ajándékozz meg mindnyájunkat sok-sok olyan úrvacsorai közösséggel, ahol nem méltatlanul esszük a kenyeret és isszuk az Úrnak poharát, hanem ezzel a hittel, hálával és örömmel.

Könyörgünk, hogy így tudjanak úrvacsorázni most azok is, akik életükben először tehetik ezt. Így ébressz vágyat a szívükben, hogy minél gyakrabban vendégei legyenek a te asztalodnak.

Kérünk, beszélj velünk tovább is a most elhangzott igén keresztül. Kérünk, hogy a te halálodról szóló evangélium erősítse a hitünket.

Könyörgünk hozzád azokért, akik most különösen rászorulnak szeretetedre. Légy irgalmas azoknak, akiknek az otthonát összedöntötte a földrengés, vagy szeretteik elpusztultak a romok alatt.

Kérünk, erősítsd azokat, akik most a vizsgákra készülnek.

Kérünk, készíts sok-sok lelki áldást az elkezdődött csendesheteinkre, csendesnapjainkra, hogy sokan új életet kapjanak ott tőled.

Köszönjük, hogy adtál esőt. Alázatosan kérünk még. Tőled kérjük mindennapi kenyerünket, a minden napra szükséges igét, és a minden napra szükséges békességet.

Kérünk, segíts most folytatni az imádságot magunkban ebben a csendben.

Cseri Kálmán- Igehirdetése- MINDEN JAVUKRA VAN

Alapige:Róm 8,28
,,Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál...,,

Imádkozzunk!
Magasztalunk téged mindenható, örökkévaló, szent Úr Isten, mert valóban ilyen vagy, amilyennek Dávid is megtapasztalt téged.
Köszönjük, hogy éppen nyomorúságaink között tapasztalhattuk, hogy milyen közel vagy. Köszönjük, hogy közel vagy mindig a megtört szívűekhez és a sebzett lelkűeket megsegíted.
Áldunk az elmúlt héten kapott ajándékaidért. Tőled fogadjuk el a próbákat, a veszteségeket is.
Alázatosan kérünk, segíts el most mindnyájunkat arra a bizonyosságra, hogy azoknak, akik téged szeretnek, mindennel a javukat munkálod. Könyörülj rajtunk, hogy ezek közé tartozhassunk.
Kérünk, Istenünk, hogy ne csak tudjunk rólad bizonyos dolgokat, hanem egyre mélyebben megismerhessünk téged magadat.
Köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy igéddel mindannyiunknak azt tudod ajándékozni, amire most a legnagyobb szükségünk van.
Így hozzuk eléd mindnyájan nyomorúságainkat. Könyörgünk hozzád egy gyászoló családdal együtt. Szentlelked adjon nekik igazi vigasztalást, olyat, amilyet csak te tudsz adni. De ajándékozz meg mindnyájunkat a láthatókon túllátó reménységgel, és azzal a békességgel, megváltó Urunk Jézus Krisztus, amit a benned hívőknek ígértél, ami a te békességed. Amit te nem úgy adsz, mint ahogy a világ adja.

Szeretnénk úgy hallani mindazt, ami itt most elhangzik, mint a te szavadat. Kérünk, legyen szavad mindannyiunkhoz. És legyen a te szavad most újra ír és gyógyító erő. Legyen világosság, útmutatás. Emelj fel elesettségünkből, vagy törd össze keménységünket, de mindenképpen emelj egészen közel magadhoz. Ámen.

Igehirdetés

Holnap lesz 36 éve annak, hogy a gyülekezet első lelkipásztora, akinek a szolgálata ez a templom és az összes épület is épült, 60 éves korában váratlanul meghalt.
Erről azért szoktunk megemlékezni, mert Isten rajta keresztül sok áldást adott sokunknak, és meg van írva, hogy "emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik az Isten beszédét szólták nektek, s nézvén életük végére, kövessétek hitüket." Így tehát nem valamiféle embertiszteletről, végképp nem emberimádatról van szó.

Annak az Istennek szeretnénk újra és újra hálát adni, aki bármelyikünket fel tud használni arra, hogy áldott eszközökké váljunk az Ő kezében. Joó Sándor pedig nehéz időkben is hűséggel pásztorolta a gyülekezetet, és vállalta az evangélium tiszta, bátor hirdetését úgy is, hogy ezért sok hátratételt kellett szenvednie. Mivel ma már sokan vannak itt a gyülekezetben, akik őt személyesen nem ismerhették és nem hallhatták, ezért alakult ki az a szokás, hogy ezen a vasárnapon általában egy olyan igehirdetés hangzik, amit valamikor ő mondott el ezen a szószéken.

Most kezdtük olvasni a Római levél 8. részét bibliaolvasó kalauzunk szerint. Ebből a fejezetből való az a mondat, amiről 42 évvel ezelőtt egy ilyen nyári vasárnapon ő prédikált itt úgy, ahogy általában szokott, Krisztus-központúan és vigasztaló, bátorító erővel. Az emberi élet valamely valóságos kérdésére kereste ő mindig Isten igéjének az igaz válaszát. Erről szól ez az igehirdetés is.

Ne tekintse senki furcsának, hogy egész egyszerűen felolvasom most azt az igehirdetést, ami erről az igéről elhangzott. Azt hiszem, hogy újabb 42 év múlva is minden megállapítása időszerű és áldásos lehet.

* * *

Ez tehát az alapige: "Tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja..."

"Talán közülünk is tapasztalták már többen, hogy amikor egy szenvedő embert szeretnénk vigasztalni, bátorítani, sokszor zavarba jövünk, és nem tudjuk, mit lehetne mondani neki. Hiszen magunk is olykor értetlenül állunk az emberi élet sok szenvedésével szemben. Már csak ezért is hasznos, ha megnézzük, mit tanít erről Isten igéje, de azért is, mert mi is szembekerülünk a szenvedéssel. Hiszen az egészséges ember is lehet beteg, a fiatal is megöregszik egyszer. És legjobb védekezés a betegség, az öregség, a sokféle szenvedés, nehézség ellen, ha az ember idejében felkészül rá lelkileg. Mert a lelki állapottól függ sokszor az is, hogy testileg hogyan viselünk el valamit. Testileg is jobban bírja az élet terheit az, aki lelkileg egészséges. A lelki állapotunkat rendszerint öntudatlanul is továbbadjuk a testünknek. És bámulatos, hogy mit kibír a test, ha a lélek rendben van! Nos hát, éppen e lelki megrendülés ellen véd Istennek az az ígérete, amit Pál apostol így fogalmazott meg: "Tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik..."

Szeretném most ennek az isteni ígéretnek minden egyes szavát külön hangsúlyozni.

Kezdjük azzal, hogy minden. Minden javukra van. Ez azt is jelenti, hogy mindenben van valami jó. Hogy minden rosszban is. Betegnek lenni nem jó. Sokszor megöregedni sem jó. És nem is annyira a testi szenvedés a legrosszabb olykor, hanem a lelki. Az az érzés, hogy az emberre már nincs szükség. Nem tud úgy teljesíteni, mint korábban. Egyre jobban rászorul mások segítségére. Sokszor még azt is gondolja: hasznavehetetlenné, vagy mások számára teherré vált. Pedig még milyen sok mindent szeretett volna elvégezni. Hát az ilyen elerőtlenedett állapotban is lehet még valami jó?

És a betegségen, meg az öregségen kívül még annyi más rossz is van ebben az életben. Kinek sikerült úgy az élete, ahogyan valamikor elképzelte? Ki nem kérdezte még soha egy-egy álmatlan éjszakán: miért? Uram, miért történt ez velem? S miért éppen velem? És miért nekem szántál ilyen sorsot? Miért kellett mindennek így történnie? Annyi érthetetlen kérdőjel mered felénk olykor egy-egy nehéz emberi sors láttán, vagy akár a saját életünket végiggondolva. Annyiféle rossz van az életben, annyi nyomorúság, aminek a tüzében emésztődik a lélek! Hát mi jó lehet ebben? Isten igéje azt mondja: akik Őt szeretik, azoknak minden a javukra van. Nincs olyan rossz, nincs olyan testi-lelki nyomorúság, amiben ne lenne valami jó. De hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy Isten hatalmas! Sokkal hatalmasabb, mint amilyennek mi olykor elképzeljük. Azt mondta nekem egyszer valaki, hogy ha Isten olyan hatalmas, miért nem akadályozza meg a rosszat? Miért engedi, hogy gyötrődjenek az emberek mindenféle szenvedésekben? Miért nem semmisíti meg mindazt, ami rossz, miért nem iktatja ki a világból teljességgel? Nem tehetetlen az az Isten, aki megenged ennyi bajt és rosszat a világban?

Nos: Istennek egészen másfajta a hatalma, mint ahogyan mi a hatalmat elképzeljük. Nem úgy intézi el a világban levő rossznak a problémáját, hogy megsemmisíti, eltörli, hogy többé semmiféle rossz ne létezzék az életben. Mi ezt tennénk, ha rajtunk állna. De ez nem jelentene igazi győzelmet a rossz felett. Isten nem kiiktatja a rosszat az emberek életéből, hanem beiktatja a rosszat a maga jó terveinek a megvalósításába, jó céljainak a szolgálatába. Úgy intézi a dolgokat, hogy a rossz javára váljék az embernek. A rosszat használja fel a rossz elpusztítására. A rossz által formálja ki a jót. A rosszat használja fel a jóra, a jó még teljesebb kibontakoztatására.

Istennek a hatalmát éppen abban látom a legcsodálatosabbnak, hogy a rosszat is eszközül használja fel valami jóra. Sebek által gyógyít, súlyos terhek által emel föl még magasabbra. Szenvedés által tisztít. Fájdalmak által elevenít meg. Összetörettetés által tesz használhatóbbá, engedelmesebbé. Leverettetés által ad győzelmet. Erőtlenségben erőt. Ó, de sokszor tapasztaltuk ezt már sokan. Csodálatos az, hogy mit tud tenni Isten egy összetört szívvel, ha összeszedi a darabjait. Ha Ő szedi össze a darabjait. És aki hagyja, hogy összetört életét Ő rakja össze újra, egy új, felséges minta szerint, az egy életen, egy örökkévalóságon át ámul azon, hogy milyen hatalmas Isten. Azért hagyja, hogy összetörjön az élet, hogy azután nagyszerűbbet alkosson belőle.

Tehát, amikor kéréseink, kívánságaink ellenére cselekszik valamit, sokszor éppen akkor hallgatja meg igazán a legmélyebben az imádságainkat. Sokan úgy érzik, hogy amikor jönnek a bajok az életünkbe, az Isten büntetése rajtunk valamilyen bűnünk miatt. Hányszor hallottam már szenvedő emberek ajkáról ezt a kérdést: vajon mit vétettem, hogy ennyire büntet Isten? Nos, ez a gondolat hibás! Aki ismeri a Szentírást, tudja, hogy nem így van! Persze van olyan is, hogy a bűn hozza rá az ember életére a bajokat. De a bűn és a szenvedés nem mindig kapcsolatos egymással. Nagyon sokszor a szenvedés éppen Isten kegyelmének a jele. Ott és akkor van legközelebb a szenvedőhöz Isten a bajban. A zsoltáríró is ezt tapasztalta meg: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket!" Ezért lehet megköszönni még azt is, amikor Isten az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kértünk tőle. Ezt jelenti az, hogy javára van. Tényleg minden javára van annak, aki Istent szereti.

Annyira igazán javára van, hogy még mások számára is jut sokszor ebből a jóból. Ismerek egy testvérünket, aki 20 éve beteg. El tudjátok képzelni, mit jelent ez? Sok fájdalommal is jár a betegsége, és egyre rosszabbodik. Ma már egyáltalán nem tud mozogni sem. Fekszik tehetetlenül. Operálni kellene, de már az is megvalósíthatatlan. Mi értelme van egy ilyen életnek még? Sok! Nagyon is sok! Például az, hogy mivel különleges eset, oktatják az orvosnövendékeket és őt hozzák fel példának. Így válhat az ő szenvedése eszközzé más betegek gyógyításában. De a kezelőorvosa is elmondta, hogy amikor más betegekhez megy és panaszkodni hallja a szenvedőket, sokszor erre a testvérünkre hivatkozik, és elmondja: sokkal nagyobb szenvedést is milyen türelemmel lehet elviselni, ha valakinek van lelki ereje. S olykor még az is szóba jön, hogy honnan, kitől lehet ilyen lelki erőt meríteni. Nem értelmetlen már csak ezért sem a 20 éves gyötrődés.

Van egy másik ismerősöm, aki mindenkijét elveszítette. Egészen egyedül maradt. Nagy lelki fájdalmát ismerik a többiek is. Igazán nem lenne csoda, ha teljesen összeomlana a rászakadt csapások súlya alatt. De nem omlott össze. Sőt, derűs szívvel hordozza nehéz terhét. És másokat is tud vigasztalni. A puszta lénye élő bizonyságtétel Isten hatalmáról, a Szentlélek vigasztaló erejéről, aki a rosszból is jót tud kihozni. A puszta lénye erőt ad másoknak a terheik hordozásához. Csodálkozva néznek rá az emberek, hogy lehet ekkora fájdalmat ilyen sugárzó derűvel hordozni minden maga megjátszása nélkül? Hát így lehet. Mert akik az Istent szeretik, azoknak nemcsak erőt ad terheik hordozásához, hanem javukra, sőt még másoknak is javára fordítja a szenvedést.

Ugyanaz a fájdalmas esemény két különböző személyben teljesen ellentétes hatást is válthat ki. Az egyiket elkeseríti, lesújtja, a másikat megfinomítja, felemeli, tisztítja. Attól függ az eredmény, hogy melyiknek milyen a belső magatartása, meg hogy szereti-e Istent. Például: három kereszt állott egyszer egy júdeai dombon. Ugyanaz történt mind a hárommal, akiket megfeszítettek. De három különböző hatást gyakorolt rájuk. Az egyik panaszkodott, szidta Jézust, hogy miért nem szabadította meg önmagát és őt is. A másik ember a nagy nyomorúságban bűnbánatra jutott és meglátta a mennyország előtte is megnyíló kapuját. A harmadik ezen a kereszten váltotta meg az emberiséget. Ugyanaz az esemény, más-más eredménnyel. Tehát nem is az a legdöntőbb, hogy mi történik veled, hanem az, hogy mit teszel, amikor történik. Hogyan fogadjuk, és mire használjuk fel az életünk nehézségeit, nyomorúságait. Az a csodálatos éppen, hogy hívő embernek nem menekülnie kell a szenvedések elől, nem is csak elviselnie valahogy, hanem felhasználhatja, mivel hogy Isten is felhasználja az ő javára, hogy teljesebb életre jusson általa. Emberebb emberré, új emberré, igazán hívővé, mások iránt megértőbbé, hasznosabb, engedelmesebb szolgává formálódjunk általa. És akkor máris megvan az értelme mindennek. És mi is felismerjük: igen, így van, csakugyan minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik.

Pál apostol ezzel kezdi a mondatot: tudjuk. Nem látjuk, érezzük, tapasztaljuk, úgy gondoljuk, hanem tudjuk. Ha minden látszat az ellenkezőjét mutatná is, akkor is tudjuk. Honnan van ez a feltétlen bizonyosság? Onnan, hogy tudjuk, olyan Istenünk van, aki ezt a nagy igazságot, hogy minden rosszban van valami jó, már egyszer megrendítő példával igazolta be nekünk. Ez a példa Jézus Krisztus keresztje. Lehet-e nagyobb rosszat elképzelni, mint Jézus kivégzését? Van-e rettentőbb fájdalom, mint a golgotai gyötrődés? Volt-e valaha égbekiáltóbb igazságtalanság, mint a bűn nélküli Jézus kínhalála? Nem volt. És Isten ebből a legnagyobb rosszból hozta ki a legnagyobb jót, a mi megváltásunkat, a bűnbocsánatot, az örök élet kapujának előttünk való megnyílását. Ilyen hatalmas az Isten! Ilyen jó az Isten! Ilyen egészen elképzelhetetlenül hatalmas és jó.

Ezért tudhatjuk feltétlen bizonyossággal, hogy nekünk is minden rossz a javunkra válik. Lehet, hogy nem értjük, ami történt, s nem értjük miért történt, de ami nekünk érthetetlen, az nem mindig értelmetlen. Nagyon is megvan az értelme mindannak, amit Isten cselekszik. Egy magasabb síkon. Számunkra érhetetlen módon. De onnan felülről, az örökkévalóság szemszögéből nézve: nagyon is megvan az értelme. Isten tudja, hogy mit cselekszik, és mit miért cselekszik. És Ő ismeri a teherbíró képességünket. Nem azt akarja, hogy összeroskadjunk, hanem hogy éppen a terhek hordozása közben megedződjünk, megerősödjünk. És aztán el tudjuk majd mondani saját hitvallásként: valóban tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik.

És ezt az utolsó mondattöredéket szeretném még hangsúlyozni: akik Istent szeretik. Istent! Nem Istennek valamilyen ajándékát. Nemcsak az Ő áldásait, hanem Őt magát. Akik ajándékai nélkül is szeretik Istent. Az olyan ajándékai nélkül, mint például az egészség, vagy a fiatalság ereje, szépsége, az élet boldogsága. Ez mind az Ő ajándéka. De akik nemcsak az Isten ajándékait, hanem magát Istent szeretik, itt azokról van szó. Azt az Istent, akinek a szeretete, jósága, kegyelme akkor is megmarad, ha egyébként minden ajándékát elveszítenénk. És néha egyenesen szükséges az, hogy elvegyen tőlünk Isten valamit vagy valakit, amit vagy akit ajándékba adott, hogy még jobban megnyíljék a szemünk magának az Ajándékozónak a meglátására, és hogy megtanuljuk Istent önmagáért szeretni.

Hiszen előbb vagy utóbb úgy is eljön mindnyájunk életében az a pillanat, amikor minden egyéb elvétetik tőlünk: pénz, család, erő, egészség, barátok, gyermekek, házastárs. Minden. És akkor igazán csak Isten marad. Isten az Ő megváltó szeretetével. És akinek valóban van közössége vele a hit által, az tudja, hogy ha Isten megmarad, megmaradt neki minden, ami igazán fontos. Az egész örök élet. Ezért hangsúlyozza itt igénk: akik Istent szeretik, azoknak van minden a javukra. Vagy hadd fogalmazzam így, hiszen a Szentírás is olykor így mondja: akik Istent Jézusért szeretik. Erre érlel mindnyájunkat a minket szerető Isten.

Látjátok, ilyen hatalmas, ilyen jó az Isten. Lehet ezt az Istent nem szeretni? Te szereted Őt igazán? Szeresd még jobban! Szeresd úgy, ahogy az ige mondja, ahogyan maga Isten mondta: teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és azután teljes bizonyossággal elmondhatod majd te is, akár életed mélypontjain is: sok mindent nem tudok, de azt tudom, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja."

* * *
Mielőtt imádkozunk, énekeljünk el egy olyan énekverset, ami erről tesz bizonyságot. Az előbbi ének szerzőjénél is többet kellett szenvednie Gerhardt Pálnak.
 Ő írta a 265. énekünket.

Utad van számtalan sok,
Uram és eszközöd;
Reánk is szent áldásod
Bőséggel öntözöd.
Művednek akadálya,
Szünetje nincs soha;
Úgy tész, amint kívánja
Gyermekeid java.
(265,4 dicséret)

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, ilyenkor látjuk, hogy milyen kevéssé ismerünk téged. Milyen sok torz elképzelés él a fejünkben, szívünkben rólad. Kérünk, szabadíts meg mindezektől és segíts el minket igaz Isten-ismeretre.
Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy aki téged lát, az látja az Atyát. Segíts, hogy egyre mélyebben megismerhessünk téged. Tudjuk, hogy az ismer meg téged, aki együtt él veled.
Köszönjük ezt a nagy lehetőséget, hogy a hit által valóságos életközösségünk lehet veled, a feltámadott, élő Úrral. Segíts el mindnyájunkat ide. Ne csak ismeretfoszlányokat tudjunk rólad, hanem ismerjünk téged igazán. Hadd lássunk olyan nagynak, amilyen vagy, és hadd tapasztaljuk bölcsességedet, jóságodat saját életünkben. Hadd tudjuk elmondani életünk mélypontjain is, hogy a mi szenvedéseink semmit nem változtatnak azon, hogy te vagy, szeretsz minket, és amíg téged szeretünk, addig minden a javunkat fogja szolgálni.
Könyörgünk hozzád azokért, akik ezt nem tudják. Akiknek úgy kell szenvedniük, hogy nem látnak ki abból a mélységből, ahova kerültek. Nyúlj utánuk és emeld ki őket.
Indíts minket is Szentlelkeddel, hogy tudjunk vigasztalni, bátorítani. Ne közhelyekkel, hanem a te igéddel. Adj nekünk szót, amikor kinyitjuk a szánkat, és te magad légy az, aki vigasztalsz, bátorítasz, életeket gyógyítasz általunk is, akármilyen gyarló eszközök vagyunk a te kezedben.
Kérünk, beszélj velünk tovább is ezen a gazdag igén keresztül. Támassz hitet a szívünkben és növeljed a hitünket. Segíts most ebben a csendben őszintén beszélni veled.
Ámen.