VÉGET ÉRT A NYÁR❣️

,,💞Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!,, (Jer 8,20)

Az a nyár, amiről itt Jeremiás ír, a Kr. e. 587. év nyara volt.
Ezt követően Nebukadneccar babiloni király hadai a földdel tették egyenlővé Júda városait, köztük Jeruzsálemet és a templomot is.
Az előző fejezetben Isten részletesen elmondja, hogy miért. 

„Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök", pogány környezetetek hatására az ég királynőjének és egyéb bálványoknak áldoztok, asztrologiát és más sötét babonaságot gyakoroltok, mindezt leöntitek vallásos mázzal, és úgy vélitek, minden rendben van. 

Változni senki sem akar, „már pirulni sem tudnak".
Pedig az egyetlen menekvés az őszinte bűnbánat lenne, s akkor Islen nem hajtaná végre a kilátásba helyezett ítéletet.
Az a nyár még a kegyelmi idő meghosszabbítása volt.
De hiába, az emberek nem arra használták, amire Isten adta.
Így bekövetkezett az ítélet.
Komolyan vesszük-e, hogy minden bűnnek következménye van? 

Hisszük-e igazán, hogy minden megbánt és abbahagyott bűnre Isten bocsánatot ad? 

És arra használjuk-e a kegyelemből kapott időt, hogy megragadjuk az elkészített kegyelmet?
Arra használjuk-e az alkalmakat, amire Isten adta?
Így a nyár végén, tanév elején mindig feltűnik: milyen gyorsan megnőnek a gyerekek. 

Amit nem adtunk meg nekik kiskorukban, talán soha nem lehet pótolni.
S milyen hamar elmennek az öregjeink - s mi itt maradunk sok lelkiismeret-furdalással a mulasztásaink miatt. És váratlanul távoznak sokan a derékhadból is.
Egyszer pedig elmúlik nemcsak egy nyár, hanem az életünk is.
Mit kell majd mondani: sajnos nem szabadult meg, vagy ezt: idejében megragadta Isten szabadító kegyelmét, s most hazament hozzá a mennyei dicsőségbe?

A SZABADULÁS KÉPESKÖNYVE❣️

,,💞Megmentett engem erős ellenségemtől... az Úr az én támaszom.,, - (Zsolt 18,18-19)

A 18. zsoltár olyan, mint egy képeskönyv.
Dávid erőteljes képekkel írja le, mit élt át Isten szabadítása előtt és után.
A szabadítás előtt:
„Körülvettek a halál kötelei... A sír kötelei fonódtak rám..."
Akit körbetekerve kikötöttek egy fához, az nem tudott magán segíteni, ott pusztult el a tűző napon. 

Így kötöz meg minket sokféle téveszme, vágy, szokás, félelem, szenvedély. 

Igaz az ének: „Ha nem jön segítség, elpusztulok."
Egyet tehet az ember: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez."
De vajon hallja-e? S majd éppen egy ilyen megkötözött emberrel fog foglalkozni? 

„Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott."
Ezzel a reménységgel kiáltsunk hozzá mindig!
Akkor nagy dolgok történnek: megrendül a föld, megzendül az ég, megjelenik Isten, a kötelékek lehullanak, s az ember átéli: Szabad vagyok, szabad!
S mi következik utána?
„...fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben." Világosság támad, ami leleplez, eligazít, utat mutat, „felragyog néked a Krisztus".
Biztonságérzet támad az ember szívében.
Az Úr „pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek".
A pajzs megvéd a támadásoktól - ha szorosan ott maradunk mögötte.
A halálát is túléli az, aki az Úrhoz ragaszkodik.
„Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim." 

Nemcsak kiemel a pusztulásból, nemcsak ráállít az élet útjára, hanem végig is kísér azon, erősít, bátorít, hűsége végtelen.
Melyik kép illik rám? Melyik tapasztalat ismerős már nekem?

TEHETETLEN EMBER és SZABADÍTÓ ISTEN❣️

,,💞Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.,, (Zsolt 18,17)

Abban a faluban, ahol a szolgálatomat kezdtem, sok gólyafészek volt.
Az egyikből egyszer kiesett egy fióka.

Még nem tudott repülni, tehetetlenül vergődött a földön. Tehetetlenül köröztek fölötte az öregek, és tehetetlenül néztük mi is. Azt mondták a hozzáértők, hogy ha vissza is tudnánk tenni a fészekbe (de azt nem lehetett megközelíteni), akkor is kilöknék, mert megéreznék rajta az emberszagot, és azt nem bírják ezek a madarak. Akkor mi lesz vele? Elpusztul. Legfeljebb ezt lehet neki megkönnyíteni.

Beleborzongtam ebbe. Pedig ez történt velünk is. Mi is kiestünk onnan, ahol igazán emberré válhattunk volna. Bölcs urává a teremtett világnak, boldog gyermekévé a teremtő Istennek, és szerető testvéreivé egymásnak.

Ezt hiúsítottuk meg, amikor kimondtuk: nem kell az Atya, majd mi egyedül. Azóta folyamatosan tönkretesszük a világot, önmagunkat, és egyre gyilkosabb eszközökkel fenyegetjük egymást. 

S mindezt nem tudjuk abbahagyni. Tehetetlenül vergődünk és nincs, aki segítsen rajtunk.
A Biblia örömhíre az, hogy mégis van. Isten képes a fészekből kiesett embergyermeket oda visszaemelni. „Lenyúlt a magasból, és fölvett..."

Jézus Krisztus az Isten utánunk nyúló keze, akiben olyan mélyre szállt le, ahova estünk, egészen a Golgotáig, két rablógyilkos közé, sőt a halál, a pokol mélyére. 

Onnan emeli ki azokat, akik nyújtják a kezüket. „...hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen..." 

Ennyit tehetünk mi.

A „nagy vizek" az őskáoszt, a gonosz hatalmát, a biztos pusztulást jelentik.

Amikor teljesen tehetetlenekké válunk, amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok, Istenhez akkor is kiálthatunk, s neki lehetséges az is, ami az embereknél lehetetlen. 

Legyen áldott érte!

ISTENT KERESŐ EMBER és EMBERT KERESŐ ISTEN❣️

,,...az írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.,, (ApCsel 8,35)

Nem sokkal Jézus mennybemenetele után az etióp kincstárnok elindult Jeruzsálembe „Istent imádni".
Minden bizonnyal csak a pogányok udvaráig mehetett, mert pogány is volt, és eunuch is.
Ott vásárolt egy könyvtekercset, Ézsaiás próféta könyvét - valószínűleg görög nyelven.
Hazafelé olvasta, de nem értette.
Isten azonban odaküldte hozzá Fülöpöt, aki megmagyarázta, hogy az a bárány, amiről ott szó van, Jézus Krisztus, és hogy mit tett ő értünk.
A kincstárnok ezt hittel komolyan vette, útközben meg is keresztelkedett, és örömmel, megváltozott szívvel tért haza.
Talán ő lett az első színes bőrű bizonyságtevő Afrika földjén.
Csupa különös esemény: mi indít valakit arra, hogy elinduljon kétezer kilométerre egy akkori kocsival? Hogy egy vagyont fizessen egy bibliai könyvért, hogy olvassa akkor is, ha nem érti, hogy valahonnan ott terem egy ember, aki megmagyarázza neki, hogy ő ezt alázatosan elfogadja, megértse, elhiggye, s megváltozzon tőle az élete. Ilyet csak Isten tud cselekedni.
És mit cselekedett az etióp? Engedett Isten indításának, áldozatok árán kereste az élő Istent, olvasta a Bibliát, hittel fogadta annak magyarázatát, azonnal szabadulni akart a bűneitől (ezért akart megkeresztelkedni), és nem Fülöphöz ragaszkodott, hanem Jézushoz, akiben már mint Megváltójában és Urában hitt.
Az ige vezet Jézushoz, Jézus az Atyához.
Istenkereső ember volt, de nem maradt meg csupán a vágynál, s nemcsak gondolkozott ezen, hanem elutazott, megvette a Bibliát, olvasta, komolyan vette, magára alkalmazta - s minden bizonnyal másoknak is elmondta otthon. Így talált meg Isten egy őt kereső embert.
Én is végigmegyek ezen az úton?

REMÉNYSÉGGEL VÁRJUK❣️

,,💞Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.,, (Róm 8,25)

Ezt a szakaszt azzal kezdi az apostol, hogy a teremtett világ szenved, sóhajtozik és nyög. 

Miért? Mert Isten ránk bízta világát (a teremtést), hogy az ember művelje és őrizze, ehelyett azonban inkább kiraboljuk és tönkretesszük. 

Írtjuk az erdőket, ezzel mérhetetlen kárt okozva önmagunknak, pusztítjuk az állat- és növényvilágot, mérgezzük a vizet és a levegőt, közben nem tudunk gátat vetni az éhezésnek és betegségeknek, nem tudunk véget vetni a háborúknak... 

Ha csak ezt látjuk, minden okunk megvan a kétségbeesésre.

Isten gyermekei is szenvednek. Nekik is ugyanannyi bajt okoz mindez, mint másoknak, és ők még a mások nyomorúsága miatt is szenvednek, együtt sírnak a sírókkal. 

Nekik azonban van reménységük. Tudják, hogy ez a világ elmúlik, de Isten készíti az új teremtést. Annak a zsengéi ők maguk is. 

Isten már elkezdte nagy helyreállító munkáját, s megígérte, hogy mindent újjátesz majd. 

Isten nem mondott le az ellene fellázadt világról.

Aki az új teremtés reménységével él, aki várja a megígért jövőt, túllát a jelen nyomorúságain, készül Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelére, annak ez már a jelen szenvedései közt is nyugalmat, derűt, biztonságot ad.

Ezért Isten gyermekei nem csüggednek el, hanem helytállnak a jelen feladatai között. 

Igyekeznek enyhíteni a szenvedéseket, és segíteni másokat is, hogy lássanak túl a sok nyomorúságon, higgyenek Jézusban. 

Nem ők akarják megváltani a világot, hanem a világ Megváltójára irányítják a figyelmet, s az ő megváltottjaiként igyekeznek élni. 

Bizonyosak abban, hogy Isten minden ígérete teljesedni fog.

EGYRE MÉLYŰLŐ PATAK❣️

,,💞...lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért.,,(Ez 47,3)

Ezékiel látomásában a templomból kifolyó víz egyre mélyül. Mit jelent ez?

Először a víz bokáig ér. A mezítláb vagy saruban járó emberek lába hamar bepiszkolódott, leggyakrabban lábmosásra volt szükségük. Jézus is ezt mondta: akit az újjászületés fürdője megtisztított, annak is szüksége van lábmosásra. 

Vagyis aki az ő tanítványa lett, az is rászorul a naponkénti bűnbánatra és bocsánatra, a lelki tisztálkodásra.

Ötszáz méterrel lejjebb a víz térdig ért. 

A bűnbocsánatot kapott hívő közösségbe kerül Istennel, és megtanul vele imádságos párbeszédben élni. 

Megtanulja Istent önmagát megalázva, térden állva imádni. 

Az ilyen ember már nem a saját akarata teljesülésére vágyik, hanem ezt kéri: taníts akaratod teljesítésére, 

mert te vagy Istenem (Zsolt 143,10).

A harmadik fokozat, amikor derékig áll a vízben a próféta. így már erős a folyó sodra, keményebben kell ellenállni minden kísértésnek. 

A derék egyrészt az erő jelképe (derekasan helytáll valaki), másrészt a termékenységre emlékeztet: az érett hívőnek már vannak lelki gyermekei, másokat is Istenhez vezet.

Kissé lejjebb pedig annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne, nem lehetett átgázolni rajta. Itt már rá kell feküdni a vízre, és teljes bizalommal engedni, hogy megtartson és vigyen. 

Ezt nevezi a Biblia hitben járásnak.
Már nem éri a lábam a földet, de egy másik valóság tart és visz: a víz, Isten kegyelme.

 Én pedig hagyom, hogy vigyen, és arra használjon, amire akar.

Az Istennel való közösség mélyülésének, a hitben való növekedésnek, a lelki érésnek szép képe ez.
Én hol tartok ezen az úton?

ÉLNI FOG BENNE MINDEN❣️

,,💞Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.,, (Ez 47,9)

Amikor ez a prófécia elhangzott, Isten népe a babiloni fogságban volt.
Már több évtized eltelt, sokan nem is remélték, hogy még egyszer látják Jeruzsálemet, és felépül a templom. 

Isten ekkor Ezékiel prófétán keresztül azzal vigasztalta a népet, hogy pontosan leírta nekik, milyen lesz az új templom. 

Ezékiel látomásának a végén látta ezt: a templom küszöbe alól víz folyt ki, ami egyre mélyülő folyóvá duzzadt, s ahova csak eljutott, ott élet támadt.
Még a Holt-tenger is tele lett halakkal, a folyó partján pedig olyan gyümölcsfák nőttek, amelyek havonta teremtek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgáltak.
Mit jelent ez a képes beszéd? A templom mindig Isten jelenlétére utal. 

A víz a csapadékban szegény Palesztinában az élet jelképe lett. 

A folyó víz, élő víz, Isten igéjét jelenti.
A templomból kiáradó ige termékennyé teszi a pusztaságot is, életet támaszt a halál helyén, nyomában gyümölcs terem ott, ahol semmi nem volt. Gazdag, bővölködő élet lesz ott, ahova Isten igéje eljut. 

Ahol azonban nincs számára hely, ott „a pocsolyák nem gyógyulnak meg, sósak maradnak".
Jézus Krisztus azt mondta önmagáról: a templomnál nagyobb van itt.

 
Valamint ezt: én vagyok az élet. Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek (Jn 10,10).

Ő olyan vizet kínál, ami végleg eloltja a benne hívő életszomját, sőt átfolyik rajta, és másokat is megelégít (Jn 4,14).
Csodálatos látni ma is, hogy aki hallgatja és magába fogadja Isten igéjét, annak hogyan változik meg az élete.
Valóban gyümölcsök jelennek meg rajta: szeretet, öröm, türelem, jóság... (Gal 5,22).

A halál állapotából emel ki Isten az ő igéjével, és örök életet ad.

MENJEN vagy MARADJON❓

,,💞Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott... felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket.,, (Mk 5,15)

Amikor Jézus isteni hatalmával megszabadította ezt az ön- és közveszélyes embert az ördögi megszállottságból, Gadara lakói kérni kezdték, hogy távozzék el a határukból.
Az előbb még megszállott ember pedig kérlelte őt, hogy mellette maradhasson. 

Mi mit kérünk Jézustól, ha belenyúl az életünkbe: menjen el vagy maradjon velünk örökre?

Mi is történt itt? Volt valaki, aki a sírboltokban lakott, csupaszon szaladgált az egyetlen úton, ami Gadarát a Genezáret-tóval összekötötte, rettegésben tartotta az embereket, megkeserítette minden arra lakó életét, és olyan emberfeletti ereje volt, hogy ha láncokkal megkötözték, azokat is széttépte.

Amikor Jézus odament, megszabadította őt ebből az állapotából, de a benne lakó démonok elpusztították a falu disznóinak egy részét. Ezért az ott lakók kérni kezdték Jézust, hogy menjen el onnan.

Nem tudtak annyira örülni a szabadításnak, mint amennyire sajnálták anyagi veszteségüket.
Pedig Jézus őket is megszabadította valamitől, amitől szenvedtek és nem tudtak rajta változtatni.
Most már nem kell félniük semmitől, de ahelyett, hogy hoznák hozzá a többi betegüket is, ahogyan mások tették, elküldik őt.

Bizonyos értelemben mi is ilyen kényszer alatt élünk, mint ez a megszabadított ember. Félelmek, indulatok, hazugság, harag, kényszergondolatok rabságában szenvednek sokan, és nem tud segíteni senki. Jézus Krisztus ebből is ad szabadulást.
De vajon nem sajnáljuk-e a „disznóinkat", amelyek közben esetleg elvesznek?
Sok ember jobban ragaszkodik a disznóságaihoz, mint Jézushoz.
Pedig ő új életet kínál, saját igazságának fehér ruhájába öltöztet és aki benne hisz, igazán emberré válik és vele marad mindörökre.

KINEK SZOLGÁLOK?💞

,,💞Mi pedig, miközben... szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által...,, (2Kor 3,18)

A Biblia különbséget tesz az Úr házának való szolgálat és az Úrnak végzett szolgálat között (Ez 44).
Az Úr házának való szolgálat során megjelenik a kísértés, hogy az ember tulajdonképpen önmagának szolgál. Van, aki alkatánál fogva szeret tevékenykedni, buzgólkodni. Egyfajta kötelességteljesítés ez, a jó lelkiismeret keresése, amiért elismerést, dicséretet is vár.

Az Úrnak való szolgálat gyakran rejtett, nem látványos, nem is tud róla senki.
Mindig lemondással jár, mert az alatt semmi láthatóan „hasznosat" nem végez a hívő.
Ebben a nagyon mozgalmas, tevékeny életben, ami körülvesz minket, idegen és furcsa, ha valaki csak úgy csendben Isten elé áll, időt szán arra, hogy belsőleg lecsendesedjen, és várja, hogy Isten milyen gondolatokat ad neki - miközben kiönti a szívét az Úrnak.

Aki azonban gyakorolja ezt, tapasztalja, hogy milyen közel kerül eközben az Úrhoz.
Szinte felesleges sorolnia a kéréseit (máskor csak azokat szoktuk imádságba foglalni), mert bizonyos lesz abban, hogy Isten hatalmas, nagyon szeret, bármit megtehet és megadhat, előre magasztalhatjuk őt következő tetteiért.

És közben kap a hívő olyan lelki erőt, világosságot, békességet, mondanivalót, amivel utána hathatósan szolgálhat mások javára. - De eközben formálódunk mi is erőteljesen.
Csendben történik bennünk az, amit Pál apostol a fenti igében ír le, s amit egy másik helyen így jellemez: kiformálódik bennünk a Krisztus (Gal 4,19).
Megerősödik a bizonyosságunk, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ettől fosztja meg magát az, aki soha nem szolgál az Úrnak, mindig csak az Úr házának.

EGÉSZEN KÖZEL az ÚRHOZ❣️

,,💞...ők hozzám járulhatnak, hogy a szent szolgálatot végezzék,,. (Ez 44,15)

A legtöbben igyekszünk jól elvégezni napi munkánkat, gondoskodunk családunkról, magunkról, gyűjtünk új szakmai ismereteket, törekszünk fejlődni, gyarapodni minden téren.
Vannak, akik eközben nyitva tartják a szemüket, észreveszik, ha közelükben valaki segítségre szorul, és szívesen támogatnak, tanítanak, vigasztalnak másokat. Készek sok jótettre.

A hívők közül sokan végeznek valamilyen munkát a gyülekezetben, amelynek tagjai. 

Szabadidejük jó részét azzal töltik, hogy ott segítsenek fizikai munkában, lelki szolgálatban, szeretetszolgálatban. 

A pénzükkel, autójukkal, erejükkel, különböző képességeikkel Istennek szolgálnak.

Mai igénk azonban arról szól, hogy van valami, ami még ennél is több. 

Olyan szolgálat, ami kiváltság, amit Isten csak azoknak enged meg, akik minden helyzetben hűek voltak hozzá. 

Ezékiel idejében a papság egy része is beleesett a bálványimádás bűnébe, de voltak, akik nem engedtek a csábításnak, ragaszkodtak az Úrhoz. 

A szentélybe, a vele való legszorosabb lelki közösségbe csak ezeket engedte be Isten.

Különös tennivalójuk ott nem is volt, csak bemutatták a közvetlenül Istennek szóló áldozatot, és átélték az ő közelségét.

Jézus Krisztus lehetővé tette, hogy a benne hívők, akik az ő golgotai váltsághalála által megtisztultak, eljussanak ide. Amikor meghalt a kereszten, kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja, jelezve, hogy megnyílt az út a bűnös számára Istenhez.

Álljunk meg csendben Isten előtt, magasztaljuk őt, emlékezzünk nagy tetteire, és várjuk, hogy formáljon minket!

TESTVÉR vagy VETÉLYTÁRS?

,,💞Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.,, (Zsolt 133,1)

Áldást és életet csak Istentől kaphatunk mindnyájan.
A feltétele azonban az, ha egyetértésben élünk. Miért nehéz a testvéreknek így élniük?
Egyrészt mert a testvérét nem maga választja meg az ember, hanem kapja. 

Másrészt mert ahelyett, hogy saját érdekünkben is egyetértésben élnénk, vetélytársnak tekintjük egymást.

Mikor kezdődött ez? Amikor az első ember szembefordult Istennel, azonnal szembehelyezkedett embertársával is. Az első házaspár egymást vádolja, az első gyermekük agyonüti az öccsét.
Nem tudunk egyetérteni, mert mindnyájan ugyanazt akarjuk: minél többet birtokolni, és uralkodni egymáson. Az emberi együttélés: királyok párbaja.

Az egyetértés akadálya, hogy úgy érezzük, a másik tartozik nekünk. Állandóan követelünk valamit.
A nemzetek területet követelnek egymástól, a házastársak egy kis figyelmességet, törődést, gyengédséget, egymás testét, pénzét. 

Várunk elismerést, hogy vegyék észre, mit teszünk egymásért. 

Számon tartjuk mások adósságát, s közben nő a keserűség a szívünkben, egyre messzebb kerülünk egymástól, sőt egyre inkább szembekerülünk egymással. És elmarad az áldás, és egyre szegényebb lesz az élet.

Mi a megoldás? Ha a baj oka az Istentől való elszakadás volt, akkor vissza kellene találnunk hozzá. 

Jézus Krisztus lehetővé tette ezt. Isten nem követel tőlünk semmit, mert Jézus kifizette az adósságunkat. 

Aki ezt a szíve mélyéig átéli, és hittel komolyan veszi, felszabadul arra, hogv megadja másoknak, amivel tartozik, és ne követelje senkitől az adósságát.
Az ilyen ember lelkileg gazdag lesz arra, hogy adjon és elengedjen. 

Ő érzi magát adósnak, aki tartozik: Istennek hálával, testvéreinek szeretettel. 

Akinek atyja lesz Isten, annak testvére lesz a másik ember.

AZ ÁLLAM❣️

,,💞Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak..., mert Isten szolgája az a te javadra.,, (Róm 13,1.4)

Amikor az ország az államalapításra emlékezik, akkor jó, ha megnézzük, mit tanít a Szentírás az államról, a hatóságról, a hatalomról, a felsőségnek való engedelmességről.
A Biblia szerint az állam léte Isten gondviselő szeretetében gyökerezik. 

Isten adott hatalmat a hatóság kezébe, hogy a rosszat fékezze, és a jót védje, erősítse. 

Sajnos ez is a bűneset miatt vált szükségessé, mert amikor az emberek fellázadtak Isten ellen, egymásnak is ellenségévé lettek. 

Az elszabadult bűn fékezésére, az igazság valamelyest érvényesítésére jött létre az állam. 

Az önkényes önbíráskodás, az ököljog lehetetlenné tenné az emberi együttélést.

Ennek érdekében viszont kénytelen néha erőszakot is alkalmazni.

 „Nem ok nélkül viseli a kardot" - írja tovább alapigénk. A hatalmat azonban mindenkinek Isten iránti felelősséggel kell használnia, mert ő adja azt. Ezért kell a hatóságnak engedelmeskednünk. 

Viszont ha a hatóság nem arra használja a hatalmát, amire kapta, Isten visszaveszi tőle, és megítéli. 

Sem a totális állam, sem a népszuverenitás nem Istentől adott rend. A nép szava nem Isten szava.

A hívő ember feladata az, hogy engedelmeskedjék a hatóságnak mint Istentől rendelt felsőségnek, imádkozzék a hatalmon levőkért (1Tim 2,1-3!), ha pedig a hatóság Isten parancsaival ellenkező utasítást ad, akkor merje mondani: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek (ApCsel 5,29). 

A keresztény ember Istentől kapott hatalmával a családban és a munkahelyén is felelősen él, nem hatalmaskodik, nem nézi tétlenül a bűn rombolását, hanem tevékenyen részt vesz a jó előmozdításában. 

Mindebből következik az egymás iránti tisztelet, a ránk bízottakról való gondoskodás, a közös értékek védelme - egyszóval az Isten előtti felelősséggel folytatott élet.

Legyek én is Isten szolgája - mások javára!

Róm 13.
3 ,,Mert a hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. 

Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged,
4 mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt teszed, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki gonoszt cselekszik.
5 De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell. 

6 Azért fizettek adót is, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a tisztükben fáradoznak.
7 Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek a tisztelettel, annak a tiszteletet.

1Tim 2.
1 Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért,
2 a királyokért és minden fölöttesért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, teljes istenfélelemben és tisztességben. 

3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,

AKI a HIT SZEMÉVEL LÁT❣️

,,💞És megtudja mindenki a földön, hogy van Isten Izraelben.,, (1Sám 17,46)

Dávid és Góliát története nagyon fontos igazságokra hívja fel a figyelmünket:
Aki a hit szemével nézi a valóságot, az a teljes valóságot látja. 

A rettegett óriást azonnal lefokozza: ez egy körülmetéletlen pogány, mi pedig Isten szövetséges népe vagyunk.
Nemcsak a túlerő és a technikai fölény számít, hanem hogy kinek az oldalán van Isten!
Aki látja Isten páratlan nagyságát, az nem kerül a félelem igézetébe. 

Saul seregét az jellemezte, hogy „megrettentek és igen féltek". Ez már fél vereség.
Ők csak Góliát méreteit és fegyverzetét látták, Dávid viszont elmondta neki:

 „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izrael csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az Úr..."

Mivel így bízik Istenben, ezért mer a hívő ember más eszközökkel harcolni. 

Dávid egyszerű parittyával, amit azonban Isten irányít majd. És az ilyen ember jobban bírja idegekkel is. 

A győzelemhez vezető legbiztosabb út Isten nevének komolyan vétele. 

A bukáshoz vezető út: Isten nevének gyalázása.
Dávid emlékezett arra, hogyan szabadította meg őt Isten már a vadállatok karmai közül is.
Ezzel a nagy hittel bírja az ember a magányt is - milyen egyedül van ott, még a testvérei is csak csúfolják!
Akinek azonban Istennel ilyen közössége van, az soha nem lesz magányos.
Még ő bátorítja a királyt és a harcosokat: „Senki se csüggedjen el emiatt, elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal."
Merünk-e mi hasonló éles helyzetekben ilyen életveszélyesen is bízni Istenben? 

Nem a szerencsében vagy a magunk rátermettségében, hanem a személyes, élő Istenben, akiről sok mindent tudunk, s akinek a szabadítására hittel várunk.
Aki valóban bízik benne, azt nem hagyja megszégyenülni.

DÁVID és GÓLIÁT❣️

,,💞..az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.,, (1Sám 17,47)

A filiszteusok állandóan támadták Izraelt, mindig újra védekezésre kényszerítették őket.
Egyik alkalommal úgy akarták eldönteni a csatát, hogy egy óriás harcosuk, Góliát, 

párbajra hívott valakit Saul király seregéből. Naponta kétszer kiállt, szidta a sereget és Istenüket, és dicsekedett.
A filiszteusoknak sokkal fejlettebb haditechnikájuk volt. Senki nem merte vállalni, hogy megvív vele.

Akkor ment oda Dávid, aki élelem-utánpótlást vitt a bátyjainak. 

Hallotta, hogy Góliát káromolja Istent.
Csodálkozott, hogy senki nem áll ki ellene, hiszen Dávid hite szerint ez a párbaj már eldőlt: 

aki Istent káromolja, az vele találja szemben magát, és Isten ellen nem győzhet.
Éppen ezért jelentkezett a viadalra. Túl fiatalnak és gyakorlatlannak találták, de beleegyeztek.
Dávid mint pásztorfiú bottal járt és parittyát használt.
Góliát gyalázni kezdte őt is, ő azonban kilőtt egy kövecskét, ami a páncélba öltözött óriást ott találta el, 

ahol a sisakrostély mellett egy kis rés volt a halánték táján.
Góliát megszédült, a földre esett, Dávid pedig saját kardjával vágta le a fejét.

A filiszteusok megfutamodtak, s évekig nem támadták meg Izraelt.
A katonák így látták: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen legyőzni. 

Dávid így: Góliát olyan nagy, hogy lehetetlen nem eltalálni.
Ő nemcsak a látható erőviszonyokkal számolt, hanem számolt Isten mindenek feletti erejével, és számított rá. 

Ezt jelenti hinni!

Nem ő akarta legyőzni az óriást, csak azt akarta, hogy derüljön ki: 

Istent gyalázva nem lehet győztes senki. Merek én így számolni Istennel?

A SÚNÉMI FIÚ❣️

,,💞Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt..., és imádkozott az Úrhoz.,, 

(2Kir 4,32-33)

Ez a történet arról szól, hogy Isten emberileg reménytelen helyzetben is tud segíteni. 

Az, hogy ő mindenható, nem azt jelenti, hogy több lehetősége van, mint nekünk, hanem hogy neki minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen.

Názáret mellett egy Súném nevű faluban élt egy házaspár, akik mindig nagy szeretettel fogadták Elizeus prófétát. Többször meg is szállt náluk, de soha nem fogadtak el tőle semmit. 

Amikor Elizeus megtudta milyen nagy bánatuk az, hogy nincs gyermekük, Istentől indíttatva megjövendölte, hogy lesz. Született is egy év múlva egy kisfiúk. 

Amikor felcseperedett, egyszer rosszul lett és meghalt. 

Ekkor az édesanya azonnal felkereste Elizeust, és kérte, hogy jöjjön el. 

Elizeus könyörgött Istenhez, és ő visszaadta a gyermek életét.

Önmagában is tanulságos ez, mert jól szemlélteti Isten mindenek feletti hatalmát és gyengéd szeretetét is. Ugyanakkor a hit erejét, amivel egy ember képes elfogadni Isten nagy tetteit. 

Ez az anya nem törődött bele gyermeke elvesztésébe. Így gondolkozott: az az Isten, aki tudott nekünk adni gyermeket, vissza is tudja adni őt, ha akarja. Elizeus pedig, életre-halálra tudott imádkozni azért, hogy Isten cselekedjék.

Az egész emberiséggel ez történt: Isten életet adott nekünk, amit aztán elveszítettünk, amikor ellene fellázadtunk. 

De nem kellene ebbe beletörődnünk, ő szabadítást is ígért. 

Sokan azonban csak ímmel-ámmal gondolnak erre, nem úgy, mint a súnémi asszony, aki azonnal kérte a segítséget, és jó helyen kérte, és hittel kérte azt Istentől.

Jézus Krisztus hozta el nekünk ezt az életet, aki őbenne hisz, új élete támad.

Kérjük ezt ilyen szent komolysággal, mint Elizeus! Ő ma is imádságot meghallgató, mindenható Isten.

NEM RÓJA FEL❣️

,,💞A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,,
(1Kor 13,4-5)

Mindnyájunkat érnek sérelmek. Akarva-akaratlanul bántjuk egymást.
Olyan ez, mintha egy kis (néha nagyobb) követ dobnánk egymáshoz. 

Rosszulesik, fáj, esetleg maradandó sérülést is okoz. Hogyan fogadjuk a sértést, bántást? 

Vannak, akik azonnal visszadobják a követ.
Ők nem hagynak megtorlás nélkül semmilyen sérelmet.
Általában nagyobbat ütnek vissza, mint amekkorát kaptak, nagyobb kő repül, mint ami őket érte el. 

És így tartják helyesnek, kölcsönkenyér visszajár, ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel - mondogatják.

A történelem olyan háborúk sora, amelyek gyakran így robbantak ki.
A félénkebb, csendesebb emberek elteszik emlékbe ezeket a köveket. 

Egész gyűjteményük van már, és évek, évtizedek múlva is számon tartják, hogy kitől mit szenvedtek el.
Ők nem állnak bosszút, de tartják a haragot, és ez sok keserűséget halmoz fel a szívükben. 

Gondosan felróják, emlékezetbe vésik a sérelmeket.

Mai igénk azt mondja, van egy harmadik lehetőség is: a szeretet nem rója fel a rosszat.
Van, aki nem dobja vissza, és nem is tartja számon. Miért?
Mert nem ér rá, feladata, küldetése van, és tudja, hogy menet közben kap az ember ütéseket, de azokon túl kell tennie magát, fontosabb dolga van, mint a sérelmeivel foglalkozni.
Sőt: van, akinek arra is van ereje, hogy a gonoszra jóval válaszoljon. 

Neki is fáj, ha megdobták, de telik arra, hogy jóval viszonozza a rosszat Is. 

Mentegeti még az ellenségét is. Jézus a kereszten ezt tette. 

Az tudja az ő példáját követni, aki rádöbbent, hogy ő is megdobálta Jézust, de őérte is imádkozott, amikor haldoklott.

S akinek megbocsáttattak a bűnei, az tud megbocsátani másoknak. 

Ez nem csupán az értelem belátása, végképp nem az érzelmek feladata, mert lehet, hogy így is fáj a sérelem, ez akarat döntése.
És nagy felszabaduláshoz és békességhez vezet.

BETEGHORDOZÓ❣️

,,Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid." (Mk 2,5)

Volt egy agyvérzés után lebénult ember. Amikor Jézus ott járt abban a városban, négy barátja megfogta, és minden akadályon át Jézushoz viszik őt. Jézus először a bűneit bocsátotta meg, majd meggyógyította. 

Néhány egyszerű megfigyelés segíthet abban, hogy mi is hasonlót tegyünk.
Ezek a barátok szerették a beteget. Ő már kiesett az élet pezsgéséből, magától nem tudott elmenni sehova, inkább csak teher volt, ha gondoskodni kellett róla, de számon tartották, nem voltak közönyösek elesett állapotával szemben.
Ugyanakkor hittek Jézusban. Tudták, hogy hozzá érdemes elvinni, csak ő segíthet rajta. 

Jézus az ő hitüket látta, és a másikon könyörült meg.
Kihasználták az alkalmas időt. Sem előbb, sem később nem lehetett volna ezt megtenni. 

Amikor Isten Lelke indít, amikor a másiknak a legjobb, amikor egyáltalán van rá lehetőség, akkor kell segíteni.
Összefogtak négyen. Néha nem könnyű ezt megszervezni, de közösségben mindig könnyebb valakinek a terhét, gondját hordozni.
És végül: nem fordultak vissza az akadályok láttán, hanem mindent elkövettek, hogy Jézus segítségét megkapják. Vállalták a nézők esetleges megjegyzéseit is.
A farizeusok természetesen háborogtak, hogy Jézus bűnbocsánatot hirdetett. 

Ő azonban ezt mondta: azt nem lehet látni, hogy valóban megbocsáttattak a bűnei. 

Pedig ez ugyanolyan valóságosan megtörtént, mint az, hogy meggyógyul - s akkor meggyógyította.

Szoktunk-e mi így Jézushoz vinni másokat? 

Imádkozunk-e azért, aki még nem tud imádkozni, hívjuk-e igét hallgatni azt, aki nem szokott? 

Egyáltalán fontos-e nekünk valaki, aki bajban van és tehetetlen? 

Szeretni az elesetteket, hinni Jézusban, vállalni az áldozatot is másokért: ez a mai program.

BEMEGYEK AHHOZ❣️

,,💞...az ajtó előtt állok, és zörgetek...,, (Jel 3,20)

Jézus három képet tesz ebben az Igében egymás mellé: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek..."
Kitűnik ebből, hogy a mi bezárt életünkön kívül is van még valami. 

Nem annyi a valóság, amennyit látunk belőle. Ott kívül is van valaki, aki engem keres, mert nálam zörget.
Sokféleképpen tud jelt adni önmagáról: kezembe kerül egy Biblia, beszél egy hívő munkatársam róla, elgondolkozom egy temetés után, egy csalódást követően megkérdezem, mi is az életem értelme...

2.kép

 „...ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót..."

Ő nem töri ránk az ajtót, ennek a mozzanatnak én vagyok az alanya, az előzőt és a következőt ő végzi.
Mit jelent meghallani a hangját? Magamra veszem, amit nekem mondott.
És mit jelent ajtót nyitni? A Biblia jelképei szerint: bűnt vallani. Az Isten ellen elkövetett vétkeim választanak el tőle (Ézs 59,2)

Amit már bűnnek látok, azt mondjam el őszintén Istennek, és kérjem bocsánatát!
3. kép „...bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." 

Nincs más feltétele a Jézussal való összeköltözésnek, csak ez az ajtónyitás. Nem kell teljesíteni semmit, nem kell megfelelni semminek. 

Az együtt étkezés a legteljesebb összetartozás, közösség kifejezése volt. Jézus közösséget vállal velem, és megosztja javait.
Ehhez azonban nem az ajtón keresztül kell beszélgetnünk, mert éppen az együttélés az új élet lényege.
Az ilyen ember viszont soha többé nem lesz egyedül. Sem ebben a földi életben, sem halála óráján, sem azután.

Egyszer majd mi állunk meg Jézus ajtaja előtt. Behívhat-e akkor mint ismerőst, vagy ezt kell mondania: nem ismerlek titeket, távozzatok?

KINEK az ÉLETÉT ÉLED?

,,💞Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.,,
(Jn 10,17)

Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. 

Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó.

Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunkat szeretjük a legjobban, s másoktól is azt várjuk, hogy szeressenek bennünket.
S amikor valaki rádöbben, hogy másokat szeretni csak önmagunk rovására lehet, akkor megriad.
Senki sem akarja feláldozni magát, hanem a házasságban is azt várja, hogy őt dédelgessék.
S ha ez kölcsönös, mindketten egyedül maradnak.

Milyen messze van ettől Jézus programja: én odaadom az életemet, senki sem veszi el, én magamtól adom oda!
S annak, hogy ő odaáldozta az életét, az lett a gyümölcse, hogy sokunknak jut belőle, s ő sem lett szegényebb.

Aki másokért felelősséget vállalt, úgy is rákényszerül arra, hogy áldozatot hozzon.
S aki ez ellen tiltakozik, sose lesz boldog.
Mert mások boldogságának a romjain nem épülhet fel senkinek a boldog élete.
De ha valaki Jézus rendelkezésére bocsátja a maga életét (megtagadja magát), az megkapja Jézusét, amelyet aztán már könnyű a tőle kapott szeretettel szétosztani.
Ekkor már nem én élem a magam (szegényes, nyomorult, önző) életét, hanem ő éli bennem a magáét, s hatalmat ad arra, hogy letegyem a sajátomat örömmel.

 
Aki mindenáron a maga életét akarja élni, abban nem élheti Krisztus a magáét.
Amilyen távol áll tőlünk ez a készség: leteszem az életemet másokért, olyan távol állunk mi Jézustól.
Aki ragaszkodik a magáéhoz, el fogja veszíteni.
Aki átadja neki, többet kap helyette: örök életre tartja meg azt (Jn 12,25)

EMLÉKEZÉS❣️

,,💞Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére...,,(Jer 2,2)

Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából.
A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre.
Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt.

 

De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket.
Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba.
És mire emlékszik Isten? Emlékszik népe hűségére.
Amikor szövetséget kötött Izraellel, az örült ennek, és ragaszkodott Istenhez. 

Olyan volt ez, mint a jegyesség, az egymás iránti szeretet jellemezte.
- Aztán elromlott a kapcsolat, mert Isten népe a pogány népek bálványait is kezdte tisztelni.
Ezzel megcsalták az Urat, hűtlenné váltak hozzá.
Ez fájdalmas emlék, ami Isten ítéletét hívja ki. - Isten azonban kész megbocsátani a hűtlenséget. 

És a megbánt és elhagyott bűnre nem akar többé emlékezni.
Amit ő megbocsátott, arra nem hivatkozik, az nem választ el tőle, „nem gondolok többé vétkeikre" - ígéri (Jer 31,34).

Isten nem felejt, csak nem említi többé. A Biblia minket is erre bátorít. 

Először is arra, hogy Isten jótetteit, csodáit ne feledjük el. „...ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2) 

Tartsa frissen a hálaadásunkat és Istent magasztaló imáinkat az emlékezés! 

Ez egyben bátorít arra, hogy bízzuk rá nyugodtan a jövőnket is.
Felejtsünk el viszont minden ellenünk elkövetett bűnt!
Ezeket a tartozásokat el lehet engedni, ahogyan Isten is eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, 

amikor Jézus meghalt értünk (Kol 2,14)

A megbocsátott, elrendezett vétkeket pedig nem szabad többé felemlegetni, családon belül sem, ahogyan Isten is a tenger mélyére veti a mi megbánt vétkeinket.

TEÉRETTED❣️

,,💞Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.,, (1Móz 30,27 - Károli)

Különös megfigyelés a Bibliában: Isten a benne hívőkre való tekintettel néha másokat is sok jóban részesít.
Jákob búcsúzik az apósától, Lábántól, akinek a juhait sokáig ő gondozta. 

Lábán nézi a megnövekedett nyájat, és ezt mondja: megtudtam, hogy teérted áldott meg engem az Úr.
Több király elmegy szorult helyzetben tanácsot kérni Elizeus prófétához. 

Ő ezt mondja: „ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem tekintenék." (2Kir 3,14)

A többiek csak most a bajban szeretnének segítséget kapni Istentől, de van köztük egy igazán hívő.
Rá való tekintettel kap tanácsot a többi is.
Izrael több királyának mondta hasonló helyzetben Isten: te nem érdemelsz semmi jót, 

de Dávidért, az én szolgámért (aki akkor már régen meghalt), mégis segítek neked.

Pál apostol életében is láttuk: ő ragaszkodott az Úrhoz, vele terve volt Jézus Krisztusnak és érette megmentette mind a kétszázhetvenhat embert a hajón.

Legfontosabb azonban az, hogy Jézus Krisztusért könyörült rajtunk a mindenható Isten!!!!
„Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg." (Ezs 53,5)

Ezt a bocsánatot és üdvösséget azonban mindenkinek magának kell hittel elfogadnia Istentől.
Mások hitéért nem kapunk üdvösséget, csak valamilyen más ajándékot.

Vajon kik azok, akikre nézett az Úr és engem áldott meg? Köszönjem meg őket neki!
És lesznek-e, akik azért kapnak valami jót, mert Isten engem néz?

ELKÖLTÖZÉS❣️

,,💞Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje.,, (2Tim 4,6)

Valaki ezt mondta: milyen kár, hogy végigrohanjuk az életet, nem is tudjuk, mit jelentett volna élni, és utána készületlenül zuhanunk a sírba. Pál apostol nem így tett.
Ő a Krisztusban élt, és így is készült meghalni.
Aki Krisztusban (a vele való lelki közösségben) él, az nehéz körülmények közt is boldog. 

Aki Krisztusban él, Krisztusban is hal meg. 

És aki Krisztusban hal meg, az azután is boldog.
Mert „boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" (Jel 14,13).

De csak azok halnak meg az Úrban, akik vele járták végig földi életük útját is.
Amikor Pál utolsó levelében erről ír lelki gyermekének, Timóteusnak, egy nagyon kifejező szót használ: elköltözésem ideje elérkezett. Akkor használták ezt a szót, amikor a nomád pásztorok szedték a sátorfájukat, és más legelőre indultak. Vagy amikor eloldották a hajót, és új kikötőbe indult.
Nem a semmibe, hanem meghatározott, biztos helyre.
Ránk sem a megsemmisülés vár, amikor meghalunk, hanem folytatódik a létünk: Krisztussal vagy nélküle.
Ez az örök élet vagy az örök kárhozat. Itt dől el, hogy mi lesz a folytatás. 

Ritkán gondolunk erre őszinte komolysággal.
Aki Krisztusban van, annak a meghalás nem az élet végét jelenti, csak a mulandóság végét. 

Mindannak a befejezését, ami itt rossz volt. Ezért ilyen nyugodt Pál és minden hívő ember. 

Aki arra használta földi életét, amire kapta, teljes békességgel hagyja itt.
És aki már itt átment a halálból (az Isten nélküli létből) az életbe, az maga mögött tudja a halált, csak a meghalás (a biológiai halál) van előtte, az pedig még közelebb viszi Krisztushoz.

,,Akinek az élet Krisztus, annak a meghalás nyereség.,, (Fil 1,21)
És nekem?

FOGÓDZÓ a VIHARBAN❣️

,,💞Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.,, (ApCsel 27,25)

Pál apostol hogy megmeneküljön népe vezetőinek halálos gyűlöletétől, a császárhoz fellebbezett. 

Ezért mint foglyot Rómába kellett őt szállítani. 

Nem hallgattak rá, hogy kicsit később induljanak el, így olyan viharba kerültek, hogy kétheti hánykolódás után „elveszett megmenekülésünk minden reménye".
Ekkor megszólalt a fogoly Pál: „bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó." 

Honnan veszi ezt?
Isten azt mondta neki: császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón...
Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 

Egy szigetre kell kivetődnünk."
Nem tudták, hova sodródtak, végül Málta szigetére kerültek, s megmenekültek.
Ez a hívők szerepe a világban. Ők mindig kapcsolatban maradnak Krisztussal. 

Krisztus szól hozzájuk az igén keresztül, s ők értik, amit mond. Nemcsak értik, hanem biztosra veszik, hogy az ige igaz, hittel megkapaszkodnak benne, s így tudják a többiekben is tartani a lelket.
Nem szégyellik az igét vállalni mások előtt sem.
De közben Pál észrevette, hogy a matrózok meg akarnak szökni, és megakadályozta ezt. 

Gondja volt arra is, hogy egyenek az emberek, mert az úszáshoz erő kell, s maga adott jó példát erre. 

Ő fogolyként is Krisztus szolgája volt - mindenki javára. 

Nincs identitászavara, a gyilkos viharban is hivatása magaslatán áll. 

Két lábbal ebben a világban, de nem e világból való erőkkel tud szolgálni másoknak.
Nem sértődött meg, hogy először nem hallgattak rá, nem volt közönyös, hogy neki már üdvössége van, a többi elveszhet, nem szégyellte a Krisztus evangéliumát, de tudott egészen gyakorlati segítséget is adni. Így használhat-e minket is Urunk azok javára, akik közt élünk?

SZENVEDÉSEK KÖZT❣️

,,Milyen üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr!,, (2Tim 3,11)

Jézus Krisztus előre felkészítette Pált, hogy sokat kell majd az ő nevéért szenvednie.
Az apostol az utolsó levelében így emlékezik vissza: milyen üldöztetéseket viseltem el!
Azonban soha nem dicsekedett szenvedéseivel és nem panaszkodott miattuk. 

Vállalt mindent Krisztusért és mások üdvösségre segítéséért.

Családja valószínűleg kitagadta, munkatársai közül is többekben csalódnia kellett, volt valami betegsége- problémája, éveket kellett börtönökben töltenie, saját népe a halálát akarta, sok baleset érte hosszú útjain, és olykor még a gyülekezetek is támadták. 

Hogyan maradt ő nyugodt és derűs ennyi baj között? Tudta, hogy semmi nem történik vele véletlenül.
Mivel ő „a Krisztusban" van, minden neki szánt ütés előbb Krisztust éri, neki csak annyi jut, amennyire szüksége van ahhoz, hogy alázatos maradjon.

- Nem a nyomorúságaival foglalkozott, s főleg nem az ellenségeivel, hanem mindig a küldetésével.
Nem engedte, hogy uralmába kerítse a keserűség, lázadás, önsajnálat. 

- Mindig újra igent mondott Isten akaratára.

Meg akart ő gyógyulni betegségéből is, de amikor Jézus azt mondta, ennek így kell lennie, elfogadta.
Nem beletörődött, hanem bizalommal elfogadta.
Nemcsak a hiányait látta, mint mi gyakran, hanem azt a sok jót is, amit Istentől kapott, s amit Isten általa és körülötte cselekedett. 

Ezért nem került bajainak az igézetébe, hanem tele volt hálával.

 - Minden nehézségben meglátta a lehetőséget is.

 
Ha börtönbe zárták, az őreinek prédikált, és őket vezette Jézushoz.
Nem felejtette el, hogy minden szenvedésünk ideiglenes, a Krisztussal való dicsőség pedig örökkévaló lesz. Túllátott a pillanatnyi nehézségeken.
Krisztus érettünk vállalt sokkal nagyobb szenvedését soha nem tévesztette szem elől.
Annak köszönhette egész életét, azért maradt hálás örökre.

STABILITÁS és TERMÉKENYSÉG❣️

"Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne (Krisztusban)..."  (Kol 2,7)

Pál apostol élete olyan volt, mint egy mélyen gyökerező, egészséges gyümölcsfa, amelyet a stabilitás és termékenység jellemez.

Életének sok vihara közt is stabilan állt, mert világos küldetéstudata volt. 

Tudta, hogy ki küldte, kikhez és mivel. Isten különös szeretetet oltott a szívébe az elveszett emberek iránt, és kapott olyan mondanivalót, amely kezdetben neki is új volt, az ő életét is megváltoztatta, s amellyel minél többeknek akart segíteni.

Feladata ez volt: „nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem (Jézusban) való hit által megkapják bűneik bocsánatát"

(ApCsel 26,18). 

Ő ezt teljes meggyőződéssel hirdette, Isten Szentlelke pedig nagy erővel munkálkodott egy ilyen erőtlen emberen keresztül is.
Életének a gyümölcsei egyrészt abban mutatkoztak meg, hogy a Lélék gyümölcse termett benne gazdagon, vagyis olyan rá egyébként nem, de Jézusra jellemző tulajdonságok jelentek meg benne, mint a türelem, alázat, szeretet, nagy lelki erő. 

Másrészt pedig munkájának gyümölcsei az élő hitre jutott és megváltozott életű emberek voltak, akik később maguk is sokakat vezettek Jézushoz.

Meggyökerezni Krisztusban azt jelenti, hogy egyre erősebb hitbeli közösségre jut vele az ember. 

Vele bensőleg azonosulni, benne feltétel nélkül bízni, őt az életünkben minden tekintetben érvényesülni engedni. 

Ez ad a hívőknek ebben a szellemi viharokkal teli időben állóképességet, de ez teszi könnyebbé az egymáshoz való hűséget is. És ebből a közösségből táplálkozva lesz az életünk termékeny. 

Egyre jobban hasonlít a jellemünk Krisztuséhoz, és tudunk másokat is hozzá vezetni. 

Termi az ő nevéről vallást tevő ajkak gyümölcsét is (Zsid 13,15)

A KINCS❣️

"💞Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért." (Fil 3,7)

Jézus ezt mondta Pálról: „ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok... előtt" (Károli). A név magát a személyt jelentette. Pál tehát olyan edény, akiben Krisztus él, és őt viszi másokhoz. Krisztus-hordozó lett, úgy, ahogyan ezt Istvánnál látta korábban. 

Később ő írta Korinthusba: a mi kincsünk cserépedényben van. Élete tartalma tehát Krisztus lett.

Ugyanakkor leveleiben igen gyakran használja ezt a kifejezést: a Krisztusban. 

Ezen elsősorban azt értette, hogy Isten őt Krisztuson keresztül látja, s így olyan tisztának és igaznak találja, mint Krisztus maga. A saját erejéből nem tudta elérni, amíg a törvény betartásától remélte ezt az Igazságot, most azonban Krisztusban megkapta. De jelent ez biztonságot, védelmet is.

Eddig számára a törvény volt a legnagyobb érték, törekedett azt megtartani. 

De soha nem tudhatta, hogy eleget teljesített-e már. Most értékpiramisán a csúcsérték Krisztus lett. Minden egyéb leértékelődött, sőt feleslegessé vált. Erről szól mai igénk s annak folytatása. Krisztusban bűnbocsánatot, jó lelkiismeretet, rendezett múltat és kiszámítható jövőt kapott. 

Még mennyei polgárjogot is.

Kosztolányi Dezső panaszolja a Boldog, szomorú dalban:
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.

Pál boldog, mert Krisztussal szoros közösségben itthon van itt, és elkészített otthona van a mennyben is. Nem ő érdemelte ki, kegyelemből kapta mindkettőt. 

Itt küldetést, ott jutalmat, de mindenütt Krisztus jelenlétét. Küzdelmei közt, halála óráján s azon túl is. 

Ez teszi boldoggá.

PÁLFORDULÁS❣️

,,💞És azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.,, (ApCsel 9,20)

A damaszkuszi úton Saul-Pál egészen új ismeretekre tett szert. 

Meglátta, ki Jézus, ki ő maga, és később a városban megtudta, mi Jézus terve vele, mi lesz az új feladata.
Eddig teljesen hamis elképzelése volt Jézusról, az, amire tanították hogy ő tévtanító és istenkáromló volt. 

Most tapasztalhatta, hogy nem volt, hanem él, és ő az, akinek mondta magát, Isten Fia. 

- Saul pedig az ellensége, üldözi őt. Igaz, csak a benne hívőket üldözte, de eszerint Jézus teljesen azonosítja magát velük.
A hit azonban nemcsak új ismereteket jelent, hanem engedelmességet is. 

Saul megteszi, amit Jézus mondott neki. 

Bemegy a városba, vár, ameddig kell, majd azonnal elmondja, kinek ismerte meg Jézust.

Ez a pálfordulás. Sokan tévesen úgy használják ezt a kifejezést, mintha ez köpönyegforgatást jelentene. Egyáltalán nem. 

A bibliai pálfordulás a gondolkozásnak s az egész életnek egyszeri, végleges és alapvető megváltozása. 

Itt nem forgatunk semmit oda meg vissza, hanem a felismert rossz irányból az Isten szerinti jó irányba fordul az élet, és attól kezdve úgy marad végig.

Eddig Pál azt hitte, a maga ura. Pontosan tudta, mit akar, megkapta ehhez az írásos felhatalmazást, meg volt győződve arról, hogy jó dolgot cselekszik. 

Most rájött, hogy nem a maga ura volt, hiszen gyilkos gyűlölet hajszolta, egy tévhit rabja volt. 

Mostantól tudatosan Jézus Krisztusnak akar engedelmeskedni.

És vállalja őt mások előtt is, mind a zsinagógában, mind a keresztények közt megvallja hitét. 

Új megvilágításba kerül régi ismerete is, felismeri, hogy az Ószövetség is Krisztusról szól.

Az ő bátor hitvallója lesz.
Bekövetkezett-e már ilyen pálfordulás az életemben?
Tudom-e, hogy ki ő, ki vagyok én, és mi a tőle kapott feladatom?

IRÁNYVÁLTÁS❣️

„Saul, Saul, miért üldözöl engem?"... „Ki vagy, Uram?"... „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl." (ApCsel 9,4-5)

Saul életében Isten elkezdte munkáját. Ő jól ismerte az Ószövetséget, látta az általa elhurcolt keresztények életét, hallotta István vértanú imádságát, s kezdett meginogni a Jézussal szembeni hitetlenségében. Tiltakozott is, és vágyakozott is. Ez a vajúdás ideje.

Ilyenkor azonban gyakran még inkább megkeményedik az ember.

Ő is nekiindult, hogy a 250 km-re levő Damaszkuszból is börtönbe hurcolja a keresztényeket. 

Ezen az úton jött el a szülés órája. 

Hirtelen nagy fényesség vette körül, még a látását is elveszítette, s akkor zajlott le a fenti párbeszéd.

Ebből számára világos lett a következő: Jézus él, hiszen beszélt hozzá. 

Tehát valóban fel kellett támadnia. Akkor viszont ő csakugyan Isten Fia. 

Jézus ismeri őt, nyilván mindent tud róla, de úgy tűnik, nem akar bosszút állni, hanem terve van vele. Elhangzik hát: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

És így elkezdődik az alázat iskolája: menj be a városba, ott majd valaki megmondja, mit tegyél. 

Ettől kezdve minden lépése új gazdájától függ, aki hol így, hol úgy közli vele akaratát. 

Ő pedig többé nem fogja bántani az ő követőit, mert maga is Jézus követője lett. 

Mi lesz ennek a következménye? Majd kiderül. Vállalja.

Ez mindig a Szentlélek újjáteremtő munkája. Világosság támad nemcsak körülötte, hanem benne is. Meggyőződik arról, hogy Jézus él, és személyesen vele akar valamit - noha ez már a mennybemenetel után történt. Félreáll Jézus útjából, végérvényesen félreteszi saját programját, és tanul lépésenként engedelmeskedni valakinek, akit nem látott, de hisz a szavának. 

Vége az önmegvalósítási törekvésnek, de megvalósul egy kemény ellenállóban is Isten szép terve az ő dicsőségére és sokak üdvösségére.

Ez a pálfordulás, vagy bibliai szóval újjászületés, megtérés.

EGY KIVÉGZÉS SZEMTANÚJA❣️

,,💞Saul pedig egyetértett István kivégzésével... pusztította az egyházat...,, (ApCsel 8,1.3)

Mielőtt valaki találkozik Jézus Krisztussal, ő előkészíti az embert erre az eseményre. 

Isten kegyelmének van ilyen előkészítő munkája. 

Így történt ez Saul-Pállal is, aki még fiatal farizeus korában végignézte az első keresztény vértanú, István kivégzését.

István a jeruzsálemi keresztény gyülekezet diakónusa volt, vagyis az ottani szeretetszolgálatban dolgozott. 

Emellett azonban jó igehirdető is volt, aki különös erővel tudott beszélni Jézus Krisztusról.
A gyülekezel ellenségei nyilvános vitára hívták ki, ahol ő nagyon szelíden, de nagy szellemi fölénnyel győzött. 

Ezt nem tudta elviselni a hatóság, és „fogukat csikorgatva" rárohantak, s a városon kívül agyonkövezték. 

Saul vigyázott az ítélet végrehajtóinak a ruháira.

S amit látott és hallott, arra még húsz évvel később is úgy emlékezett, mint élete egyik legfontosabb élményére. 

Mert István, miközben záporoztak rá a kövek, nem átkozódott, hanem imádkozott.

Két mondatát tisztán lehetett hallani: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!" és „Uram ne ródd fel nekik ezt a bűnt!"

Saul ilyet még nem hallott. Ez az ember imádkozik az ellenségeiért, Isten kegyelmét kéri nekik. 

Akkor őérte is imádkozik? Ő is részese ennek a bűnnek? István úgy készül meghalni, mint aki valami ismerős helyre utazik, ahol várják. 

Semmi hisztéria, semmi bosszúvágy. És úgy beszél ehhez a Jézushoz, mint aki itt van, mint akivel ő együtt él, akivel össze szoktak, értik egymást. Mégis igaz lenne, amit ezek a hívők Jézusról beszélnek?

István hitvalló magatartásában valami krisztusival találkozott Saul.
Krisztus-kiáradás történt ott, s ez a másutt nem tapasztalt hiteles szeretet kezdte összetörni az ő kemény szívét. 

Ennyire valóságos az, hogy egy megszentelt életű hívőben Krisztussal találkozhatnak mások.
Bennem él már Krisztus?

A MEGZAVART IRÁNYTŰ❣️

,,💞...futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.,, 

(Fil 3,14)

Verne Gyula - A tizenöt éves kapitány című regényében van egy megdöbbentő jelenet.

A hajó szakácsa bosszúból elhelyez egy nagyobb vasdarabot a hajó egyetlen még működő iránytűje mellett, és az megzavarja a műszert, másfelé haladnak, mint gondolják, egyenesen ellenségeik karjába, a pusztulásba. De ezt senki sem veszi észre.

A Biblia azt tanítja, hogy így térítette el a kísértő az emberiséget is a helyes irányból, amikor az Istentől kapott iránytű mellé elhelyezte az ellene való lázadást, az ember önistenítésének vágyát, s azóta haladunk a biztos pusztulás felé. 

Gondja van az ördögnek arra, hogy ne foglalkozzunk a haladás irányával, csak a hajóval. 

Annak a komfortja, sebessége, korszerűsége legyen a gondunk, de sose gondolkozzunk azon, hogy vajon hova is fogunk megérkezni.

Jézus Krisztus viszont pontosan azért jött, hogy erre figyelmeztessen, és megmentsen a végső pusztulástól. 

Ha a halottak meghallják az ő szavát, élni fognak (Jn 5,25)

Vagyis ha mi, potenciális halottak, komolyan vesszük, amit ő erről mond, megmenekültünk.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki észreveszi az iránytű mellé helyezett vasat, az életébe beférkőzött bűnt, eltávolítja azt, és újra figyel Isten iránytűjére, a Szentírásra, annak az élete helyes irányba fordul. 

Az az Istentől kapott képességeit és lehetőségeit arra használja, amire kapta, lelkileg-szellemileg egyre gazdagabb lesz, és másokat is gazdagít. Az átment a halálból az életbe (Jn 5,24)

Ez ma akkor következik be, amikor olvassa vagy hallgatja valaki Isten igéjét, közben a Szentlélek világosságot gyújt benne, s így feltűnik neki, hogy rossz irányba halad, meglátja „a vasdarabot", lesz ereje kidobni azt, és teljes bizalommal ráhagyatkozik az iránytűre, hogy aztán az eredeti, helyes cél felé haladjon.

SZÉP HAJÓVAL ROSSZ IRÁNYBAN❣️

,,💞A törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.,, (Fil 3,6)

Mindig tanulságos megfigyelni, hogyan munkálkodik Isten egy ember életében. 

Hogyan lép kapcsolatba velünk, hogyan változtatja meg jó irányba valaki gondolkozását, jellemét, tevékenységét, akinek korábban semmi kapcsolata nem volt Istennel, vagy egészen másként gondolkodott róla.

Figyeljük meg ezt most néhány napon át Pál apostol személyén!
Nagyon jó családból származott. Egy akkori világváros (Tarzusz) szülötte, szülei a legszigorúbb vallásos nevelést adták neki (farizeusok voltak), római polgárjoggal rendelkezett, ami nagy előnyöket jelentett, ma így mondanánk: az egyetemet Jeruzsálemben végezte egy híres tanár, Gamaliel lábainál. 

Korán emelkedett a karrierje, fiatalon már egy bizalmi feladatot kapott: szedje össze Damaszkuszban a keresztényeket.
Ő pedig „öldökléstől lihegve" indult, hogy „megkötözve vigye őket Jeruzsálembe" (ApCsel 9,1-2).
Ezt a kifejezést arra használják, amikor a nagy vadak üldözik a kiszemelt zsákmányt.

Éppen ez a meglepő: hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kiváló ember ölni indul? 

Hogyan lehet helye egy művelt, vallásos emberben ilyen vadállati indulatnak?
Ami fel sem tűnik neki, sőt erénynek tekinti ő is, felettesei is.

Egy képpel így lehetne válaszolni erre: kitűnő hajón indult el, de rossz irányba. 

Egy értékes ember, aki gonosz célokra használja képességeit, s ezt nem is veszi észre, úgy véli, ez a normális.
- Amikor Jézus Krisztus megállítja ezen az úton, és világos látással ajándékozza meg, akkor döbben rá, hogy ő tulajdonképpen gyilkos. S amikor átadja az irányítást Jézusnak, akkor fordul jó irányba az élete.

Mit tartok fontosabbnak: hogy milyen a „hajóm" felszerelése, vagy hogy merre halad? 

Az én életem hajója milyen irányba megy? Ha így maradok, hova fogok megérkezni?