Alapige:Róm 8,28
,,Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál...,,
,,Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál...,,
Imádkozzunk!
Magasztalunk téged mindenható, örökkévaló, szent Úr Isten, mert valóban ilyen vagy, amilyennek Dávid is megtapasztalt téged.
Köszönjük, hogy éppen nyomorúságaink között tapasztalhattuk, hogy milyen közel vagy. Köszönjük, hogy közel vagy mindig a megtört szívűekhez és a sebzett lelkűeket megsegíted.
Áldunk az elmúlt héten kapott ajándékaidért. Tőled fogadjuk el a próbákat, a veszteségeket is.
Alázatosan kérünk, segíts el most mindnyájunkat arra a bizonyosságra, hogy azoknak, akik téged szeretnek, mindennel a javukat munkálod. Könyörülj rajtunk, hogy ezek közé tartozhassunk.
Kérünk, Istenünk, hogy ne csak tudjunk rólad bizonyos dolgokat, hanem egyre mélyebben megismerhessünk téged magadat.
Köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy igéddel mindannyiunknak azt tudod ajándékozni, amire most a legnagyobb szükségünk van.
Így hozzuk eléd mindnyájan nyomorúságainkat. Könyörgünk hozzád egy gyászoló családdal együtt. Szentlelked adjon nekik igazi vigasztalást, olyat, amilyet csak te tudsz adni. De ajándékozz meg mindnyájunkat a láthatókon túllátó reménységgel, és azzal a békességgel, megváltó Urunk Jézus Krisztus, amit a benned hívőknek ígértél, ami a te békességed. Amit te nem úgy adsz, mint ahogy a világ adja.
Szeretnénk úgy hallani mindazt, ami itt most elhangzik, mint a te szavadat. Kérünk, legyen szavad mindannyiunkhoz. És legyen a te szavad most újra ír és gyógyító erő. Legyen világosság, útmutatás. Emelj fel elesettségünkből, vagy törd össze keménységünket, de mindenképpen emelj egészen közel magadhoz. Ámen.
Igehirdetés
Holnap lesz 36 éve annak, hogy a gyülekezet első lelkipásztora, akinek a szolgálata ez a templom és az összes épület is épült, 60 éves korában váratlanul meghalt.
Erről azért szoktunk megemlékezni, mert Isten rajta keresztül sok áldást adott sokunknak, és meg van írva, hogy "emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik az Isten beszédét szólták nektek, s nézvén életük végére, kövessétek hitüket." Így tehát nem valamiféle embertiszteletről, végképp nem emberimádatról van szó.
Annak az Istennek szeretnénk újra és újra hálát adni, aki bármelyikünket fel tud használni arra, hogy áldott eszközökké váljunk az Ő kezében. Joó Sándor pedig nehéz időkben is hűséggel pásztorolta a gyülekezetet, és vállalta az evangélium tiszta, bátor hirdetését úgy is, hogy ezért sok hátratételt kellett szenvednie. Mivel ma már sokan vannak itt a gyülekezetben, akik őt személyesen nem ismerhették és nem hallhatták, ezért alakult ki az a szokás, hogy ezen a vasárnapon általában egy olyan igehirdetés hangzik, amit valamikor ő mondott el ezen a szószéken.
Most kezdtük olvasni a Római levél 8. részét bibliaolvasó kalauzunk szerint. Ebből a fejezetből való az a mondat, amiről 42 évvel ezelőtt egy ilyen nyári vasárnapon ő prédikált itt úgy, ahogy általában szokott, Krisztus-központúan és vigasztaló, bátorító erővel. Az emberi élet valamely valóságos kérdésére kereste ő mindig Isten igéjének az igaz válaszát. Erről szól ez az igehirdetés is.
Ne tekintse senki furcsának, hogy egész egyszerűen felolvasom most azt az igehirdetést, ami erről az igéről elhangzott. Azt hiszem, hogy újabb 42 év múlva is minden megállapítása időszerű és áldásos lehet.
* * *
Ez tehát az alapige: "Tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja..."
"Talán közülünk is tapasztalták már többen, hogy amikor egy szenvedő embert szeretnénk vigasztalni, bátorítani, sokszor zavarba jövünk, és nem tudjuk, mit lehetne mondani neki. Hiszen magunk is olykor értetlenül állunk az emberi élet sok szenvedésével szemben. Már csak ezért is hasznos, ha megnézzük, mit tanít erről Isten igéje, de azért is, mert mi is szembekerülünk a szenvedéssel. Hiszen az egészséges ember is lehet beteg, a fiatal is megöregszik egyszer. És legjobb védekezés a betegség, az öregség, a sokféle szenvedés, nehézség ellen, ha az ember idejében felkészül rá lelkileg. Mert a lelki állapottól függ sokszor az is, hogy testileg hogyan viselünk el valamit. Testileg is jobban bírja az élet terheit az, aki lelkileg egészséges. A lelki állapotunkat rendszerint öntudatlanul is továbbadjuk a testünknek. És bámulatos, hogy mit kibír a test, ha a lélek rendben van! Nos hát, éppen e lelki megrendülés ellen véd Istennek az az ígérete, amit Pál apostol így fogalmazott meg: "Tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik..."
Szeretném most ennek az isteni ígéretnek minden egyes szavát külön hangsúlyozni.
Kezdjük azzal, hogy minden. Minden javukra van. Ez azt is jelenti, hogy mindenben van valami jó. Hogy minden rosszban is. Betegnek lenni nem jó. Sokszor megöregedni sem jó. És nem is annyira a testi szenvedés a legrosszabb olykor, hanem a lelki. Az az érzés, hogy az emberre már nincs szükség. Nem tud úgy teljesíteni, mint korábban. Egyre jobban rászorul mások segítségére. Sokszor még azt is gondolja: hasznavehetetlenné, vagy mások számára teherré vált. Pedig még milyen sok mindent szeretett volna elvégezni. Hát az ilyen elerőtlenedett állapotban is lehet még valami jó?
És a betegségen, meg az öregségen kívül még annyi más rossz is van ebben az életben. Kinek sikerült úgy az élete, ahogyan valamikor elképzelte? Ki nem kérdezte még soha egy-egy álmatlan éjszakán: miért? Uram, miért történt ez velem? S miért éppen velem? És miért nekem szántál ilyen sorsot? Miért kellett mindennek így történnie? Annyi érthetetlen kérdőjel mered felénk olykor egy-egy nehéz emberi sors láttán, vagy akár a saját életünket végiggondolva. Annyiféle rossz van az életben, annyi nyomorúság, aminek a tüzében emésztődik a lélek! Hát mi jó lehet ebben? Isten igéje azt mondja: akik Őt szeretik, azoknak minden a javukra van. Nincs olyan rossz, nincs olyan testi-lelki nyomorúság, amiben ne lenne valami jó. De hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy Isten hatalmas! Sokkal hatalmasabb, mint amilyennek mi olykor elképzeljük. Azt mondta nekem egyszer valaki, hogy ha Isten olyan hatalmas, miért nem akadályozza meg a rosszat? Miért engedi, hogy gyötrődjenek az emberek mindenféle szenvedésekben? Miért nem semmisíti meg mindazt, ami rossz, miért nem iktatja ki a világból teljességgel? Nem tehetetlen az az Isten, aki megenged ennyi bajt és rosszat a világban?
Nos: Istennek egészen másfajta a hatalma, mint ahogyan mi a hatalmat elképzeljük. Nem úgy intézi el a világban levő rossznak a problémáját, hogy megsemmisíti, eltörli, hogy többé semmiféle rossz ne létezzék az életben. Mi ezt tennénk, ha rajtunk állna. De ez nem jelentene igazi győzelmet a rossz felett. Isten nem kiiktatja a rosszat az emberek életéből, hanem beiktatja a rosszat a maga jó terveinek a megvalósításába, jó céljainak a szolgálatába. Úgy intézi a dolgokat, hogy a rossz javára váljék az embernek. A rosszat használja fel a rossz elpusztítására. A rossz által formálja ki a jót. A rosszat használja fel a jóra, a jó még teljesebb kibontakoztatására.
Istennek a hatalmát éppen abban látom a legcsodálatosabbnak, hogy a rosszat is eszközül használja fel valami jóra. Sebek által gyógyít, súlyos terhek által emel föl még magasabbra. Szenvedés által tisztít. Fájdalmak által elevenít meg. Összetörettetés által tesz használhatóbbá, engedelmesebbé. Leverettetés által ad győzelmet. Erőtlenségben erőt. Ó, de sokszor tapasztaltuk ezt már sokan. Csodálatos az, hogy mit tud tenni Isten egy összetört szívvel, ha összeszedi a darabjait. Ha Ő szedi össze a darabjait. És aki hagyja, hogy összetört életét Ő rakja össze újra, egy új, felséges minta szerint, az egy életen, egy örökkévalóságon át ámul azon, hogy milyen hatalmas Isten. Azért hagyja, hogy összetörjön az élet, hogy azután nagyszerűbbet alkosson belőle.
Tehát, amikor kéréseink, kívánságaink ellenére cselekszik valamit, sokszor éppen akkor hallgatja meg igazán a legmélyebben az imádságainkat. Sokan úgy érzik, hogy amikor jönnek a bajok az életünkbe, az Isten büntetése rajtunk valamilyen bűnünk miatt. Hányszor hallottam már szenvedő emberek ajkáról ezt a kérdést: vajon mit vétettem, hogy ennyire büntet Isten? Nos, ez a gondolat hibás! Aki ismeri a Szentírást, tudja, hogy nem így van! Persze van olyan is, hogy a bűn hozza rá az ember életére a bajokat. De a bűn és a szenvedés nem mindig kapcsolatos egymással. Nagyon sokszor a szenvedés éppen Isten kegyelmének a jele. Ott és akkor van legközelebb a szenvedőhöz Isten a bajban. A zsoltáríró is ezt tapasztalta meg: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket!" Ezért lehet megköszönni még azt is, amikor Isten az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kértünk tőle. Ezt jelenti az, hogy javára van. Tényleg minden javára van annak, aki Istent szereti.
Annyira igazán javára van, hogy még mások számára is jut sokszor ebből a jóból. Ismerek egy testvérünket, aki 20 éve beteg. El tudjátok képzelni, mit jelent ez? Sok fájdalommal is jár a betegsége, és egyre rosszabbodik. Ma már egyáltalán nem tud mozogni sem. Fekszik tehetetlenül. Operálni kellene, de már az is megvalósíthatatlan. Mi értelme van egy ilyen életnek még? Sok! Nagyon is sok! Például az, hogy mivel különleges eset, oktatják az orvosnövendékeket és őt hozzák fel példának. Így válhat az ő szenvedése eszközzé más betegek gyógyításában. De a kezelőorvosa is elmondta, hogy amikor más betegekhez megy és panaszkodni hallja a szenvedőket, sokszor erre a testvérünkre hivatkozik, és elmondja: sokkal nagyobb szenvedést is milyen türelemmel lehet elviselni, ha valakinek van lelki ereje. S olykor még az is szóba jön, hogy honnan, kitől lehet ilyen lelki erőt meríteni. Nem értelmetlen már csak ezért sem a 20 éves gyötrődés.
Van egy másik ismerősöm, aki mindenkijét elveszítette. Egészen egyedül maradt. Nagy lelki fájdalmát ismerik a többiek is. Igazán nem lenne csoda, ha teljesen összeomlana a rászakadt csapások súlya alatt. De nem omlott össze. Sőt, derűs szívvel hordozza nehéz terhét. És másokat is tud vigasztalni. A puszta lénye élő bizonyságtétel Isten hatalmáról, a Szentlélek vigasztaló erejéről, aki a rosszból is jót tud kihozni. A puszta lénye erőt ad másoknak a terheik hordozásához. Csodálkozva néznek rá az emberek, hogy lehet ekkora fájdalmat ilyen sugárzó derűvel hordozni minden maga megjátszása nélkül? Hát így lehet. Mert akik az Istent szeretik, azoknak nemcsak erőt ad terheik hordozásához, hanem javukra, sőt még másoknak is javára fordítja a szenvedést.
Ugyanaz a fájdalmas esemény két különböző személyben teljesen ellentétes hatást is válthat ki. Az egyiket elkeseríti, lesújtja, a másikat megfinomítja, felemeli, tisztítja. Attól függ az eredmény, hogy melyiknek milyen a belső magatartása, meg hogy szereti-e Istent. Például: három kereszt állott egyszer egy júdeai dombon. Ugyanaz történt mind a hárommal, akiket megfeszítettek. De három különböző hatást gyakorolt rájuk. Az egyik panaszkodott, szidta Jézust, hogy miért nem szabadította meg önmagát és őt is. A másik ember a nagy nyomorúságban bűnbánatra jutott és meglátta a mennyország előtte is megnyíló kapuját. A harmadik ezen a kereszten váltotta meg az emberiséget. Ugyanaz az esemény, más-más eredménnyel. Tehát nem is az a legdöntőbb, hogy mi történik veled, hanem az, hogy mit teszel, amikor történik. Hogyan fogadjuk, és mire használjuk fel az életünk nehézségeit, nyomorúságait. Az a csodálatos éppen, hogy hívő embernek nem menekülnie kell a szenvedések elől, nem is csak elviselnie valahogy, hanem felhasználhatja, mivel hogy Isten is felhasználja az ő javára, hogy teljesebb életre jusson általa. Emberebb emberré, új emberré, igazán hívővé, mások iránt megértőbbé, hasznosabb, engedelmesebb szolgává formálódjunk általa. És akkor máris megvan az értelme mindennek. És mi is felismerjük: igen, így van, csakugyan minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik.
Pál apostol ezzel kezdi a mondatot: tudjuk. Nem látjuk, érezzük, tapasztaljuk, úgy gondoljuk, hanem tudjuk. Ha minden látszat az ellenkezőjét mutatná is, akkor is tudjuk. Honnan van ez a feltétlen bizonyosság? Onnan, hogy tudjuk, olyan Istenünk van, aki ezt a nagy igazságot, hogy minden rosszban van valami jó, már egyszer megrendítő példával igazolta be nekünk. Ez a példa Jézus Krisztus keresztje. Lehet-e nagyobb rosszat elképzelni, mint Jézus kivégzését? Van-e rettentőbb fájdalom, mint a golgotai gyötrődés? Volt-e valaha égbekiáltóbb igazságtalanság, mint a bűn nélküli Jézus kínhalála? Nem volt. És Isten ebből a legnagyobb rosszból hozta ki a legnagyobb jót, a mi megváltásunkat, a bűnbocsánatot, az örök élet kapujának előttünk való megnyílását. Ilyen hatalmas az Isten! Ilyen jó az Isten! Ilyen egészen elképzelhetetlenül hatalmas és jó.
Ezért tudhatjuk feltétlen bizonyossággal, hogy nekünk is minden rossz a javunkra válik. Lehet, hogy nem értjük, ami történt, s nem értjük miért történt, de ami nekünk érthetetlen, az nem mindig értelmetlen. Nagyon is megvan az értelme mindannak, amit Isten cselekszik. Egy magasabb síkon. Számunkra érhetetlen módon. De onnan felülről, az örökkévalóság szemszögéből nézve: nagyon is megvan az értelme. Isten tudja, hogy mit cselekszik, és mit miért cselekszik. És Ő ismeri a teherbíró képességünket. Nem azt akarja, hogy összeroskadjunk, hanem hogy éppen a terhek hordozása közben megedződjünk, megerősödjünk. És aztán el tudjuk majd mondani saját hitvallásként: valóban tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik.
És ezt az utolsó mondattöredéket szeretném még hangsúlyozni: akik Istent szeretik. Istent! Nem Istennek valamilyen ajándékát. Nemcsak az Ő áldásait, hanem Őt magát. Akik ajándékai nélkül is szeretik Istent. Az olyan ajándékai nélkül, mint például az egészség, vagy a fiatalság ereje, szépsége, az élet boldogsága. Ez mind az Ő ajándéka. De akik nemcsak az Isten ajándékait, hanem magát Istent szeretik, itt azokról van szó. Azt az Istent, akinek a szeretete, jósága, kegyelme akkor is megmarad, ha egyébként minden ajándékát elveszítenénk. És néha egyenesen szükséges az, hogy elvegyen tőlünk Isten valamit vagy valakit, amit vagy akit ajándékba adott, hogy még jobban megnyíljék a szemünk magának az Ajándékozónak a meglátására, és hogy megtanuljuk Istent önmagáért szeretni.
Hiszen előbb vagy utóbb úgy is eljön mindnyájunk életében az a pillanat, amikor minden egyéb elvétetik tőlünk: pénz, család, erő, egészség, barátok, gyermekek, házastárs. Minden. És akkor igazán csak Isten marad. Isten az Ő megváltó szeretetével. És akinek valóban van közössége vele a hit által, az tudja, hogy ha Isten megmarad, megmaradt neki minden, ami igazán fontos. Az egész örök élet. Ezért hangsúlyozza itt igénk: akik Istent szeretik, azoknak van minden a javukra. Vagy hadd fogalmazzam így, hiszen a Szentírás is olykor így mondja: akik Istent Jézusért szeretik. Erre érlel mindnyájunkat a minket szerető Isten.
Látjátok, ilyen hatalmas, ilyen jó az Isten. Lehet ezt az Istent nem szeretni? Te szereted Őt igazán? Szeresd még jobban! Szeresd úgy, ahogy az ige mondja, ahogyan maga Isten mondta: teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és azután teljes bizonyossággal elmondhatod majd te is, akár életed mélypontjain is: sok mindent nem tudok, de azt tudom, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja."
* * *
Mielőtt imádkozunk, énekeljünk el egy olyan énekverset, ami erről tesz bizonyságot. Az előbbi ének szerzőjénél is többet kellett szenvednie Gerhardt Pálnak.
Ő írta a 265. énekünket.
Utad van számtalan sok,
Uram és eszközöd;
Reánk is szent áldásod
Bőséggel öntözöd.
Művednek akadálya,
Szünetje nincs soha;
Úgy tész, amint kívánja
Gyermekeid java.
(265,4 dicséret)
Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, ilyenkor látjuk, hogy milyen kevéssé ismerünk téged. Milyen sok torz elképzelés él a fejünkben, szívünkben rólad. Kérünk, szabadíts meg mindezektől és segíts el minket igaz Isten-ismeretre.
Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy aki téged lát, az látja az Atyát. Segíts, hogy egyre mélyebben megismerhessünk téged. Tudjuk, hogy az ismer meg téged, aki együtt él veled.
Köszönjük ezt a nagy lehetőséget, hogy a hit által valóságos életközösségünk lehet veled, a feltámadott, élő Úrral. Segíts el mindnyájunkat ide. Ne csak ismeretfoszlányokat tudjunk rólad, hanem ismerjünk téged igazán. Hadd lássunk olyan nagynak, amilyen vagy, és hadd tapasztaljuk bölcsességedet, jóságodat saját életünkben. Hadd tudjuk elmondani életünk mélypontjain is, hogy a mi szenvedéseink semmit nem változtatnak azon, hogy te vagy, szeretsz minket, és amíg téged szeretünk, addig minden a javunkat fogja szolgálni.
Könyörgünk hozzád azokért, akik ezt nem tudják. Akiknek úgy kell szenvedniük, hogy nem látnak ki abból a mélységből, ahova kerültek. Nyúlj utánuk és emeld ki őket.
Indíts minket is Szentlelkeddel, hogy tudjunk vigasztalni, bátorítani. Ne közhelyekkel, hanem a te igéddel. Adj nekünk szót, amikor kinyitjuk a szánkat, és te magad légy az, aki vigasztalsz, bátorítasz, életeket gyógyítasz általunk is, akármilyen gyarló eszközök vagyunk a te kezedben.
Kérünk, beszélj velünk tovább is ezen a gazdag igén keresztül. Támassz hitet a szívünkben és növeljed a hitünket. Segíts most ebben a csendben őszintén beszélni veled.
Ámen.
* * *
Ez tehát az alapige: "Tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja..."
"Talán közülünk is tapasztalták már többen, hogy amikor egy szenvedő embert szeretnénk vigasztalni, bátorítani, sokszor zavarba jövünk, és nem tudjuk, mit lehetne mondani neki. Hiszen magunk is olykor értetlenül állunk az emberi élet sok szenvedésével szemben. Már csak ezért is hasznos, ha megnézzük, mit tanít erről Isten igéje, de azért is, mert mi is szembekerülünk a szenvedéssel. Hiszen az egészséges ember is lehet beteg, a fiatal is megöregszik egyszer. És legjobb védekezés a betegség, az öregség, a sokféle szenvedés, nehézség ellen, ha az ember idejében felkészül rá lelkileg. Mert a lelki állapottól függ sokszor az is, hogy testileg hogyan viselünk el valamit. Testileg is jobban bírja az élet terheit az, aki lelkileg egészséges. A lelki állapotunkat rendszerint öntudatlanul is továbbadjuk a testünknek. És bámulatos, hogy mit kibír a test, ha a lélek rendben van! Nos hát, éppen e lelki megrendülés ellen véd Istennek az az ígérete, amit Pál apostol így fogalmazott meg: "Tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik..."
Szeretném most ennek az isteni ígéretnek minden egyes szavát külön hangsúlyozni.
Kezdjük azzal, hogy minden. Minden javukra van. Ez azt is jelenti, hogy mindenben van valami jó. Hogy minden rosszban is. Betegnek lenni nem jó. Sokszor megöregedni sem jó. És nem is annyira a testi szenvedés a legrosszabb olykor, hanem a lelki. Az az érzés, hogy az emberre már nincs szükség. Nem tud úgy teljesíteni, mint korábban. Egyre jobban rászorul mások segítségére. Sokszor még azt is gondolja: hasznavehetetlenné, vagy mások számára teherré vált. Pedig még milyen sok mindent szeretett volna elvégezni. Hát az ilyen elerőtlenedett állapotban is lehet még valami jó?
És a betegségen, meg az öregségen kívül még annyi más rossz is van ebben az életben. Kinek sikerült úgy az élete, ahogyan valamikor elképzelte? Ki nem kérdezte még soha egy-egy álmatlan éjszakán: miért? Uram, miért történt ez velem? S miért éppen velem? És miért nekem szántál ilyen sorsot? Miért kellett mindennek így történnie? Annyi érthetetlen kérdőjel mered felénk olykor egy-egy nehéz emberi sors láttán, vagy akár a saját életünket végiggondolva. Annyiféle rossz van az életben, annyi nyomorúság, aminek a tüzében emésztődik a lélek! Hát mi jó lehet ebben? Isten igéje azt mondja: akik Őt szeretik, azoknak minden a javukra van. Nincs olyan rossz, nincs olyan testi-lelki nyomorúság, amiben ne lenne valami jó. De hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy Isten hatalmas! Sokkal hatalmasabb, mint amilyennek mi olykor elképzeljük. Azt mondta nekem egyszer valaki, hogy ha Isten olyan hatalmas, miért nem akadályozza meg a rosszat? Miért engedi, hogy gyötrődjenek az emberek mindenféle szenvedésekben? Miért nem semmisíti meg mindazt, ami rossz, miért nem iktatja ki a világból teljességgel? Nem tehetetlen az az Isten, aki megenged ennyi bajt és rosszat a világban?
Nos: Istennek egészen másfajta a hatalma, mint ahogyan mi a hatalmat elképzeljük. Nem úgy intézi el a világban levő rossznak a problémáját, hogy megsemmisíti, eltörli, hogy többé semmiféle rossz ne létezzék az életben. Mi ezt tennénk, ha rajtunk állna. De ez nem jelentene igazi győzelmet a rossz felett. Isten nem kiiktatja a rosszat az emberek életéből, hanem beiktatja a rosszat a maga jó terveinek a megvalósításába, jó céljainak a szolgálatába. Úgy intézi a dolgokat, hogy a rossz javára váljék az embernek. A rosszat használja fel a rossz elpusztítására. A rossz által formálja ki a jót. A rosszat használja fel a jóra, a jó még teljesebb kibontakoztatására.
Istennek a hatalmát éppen abban látom a legcsodálatosabbnak, hogy a rosszat is eszközül használja fel valami jóra. Sebek által gyógyít, súlyos terhek által emel föl még magasabbra. Szenvedés által tisztít. Fájdalmak által elevenít meg. Összetörettetés által tesz használhatóbbá, engedelmesebbé. Leverettetés által ad győzelmet. Erőtlenségben erőt. Ó, de sokszor tapasztaltuk ezt már sokan. Csodálatos az, hogy mit tud tenni Isten egy összetört szívvel, ha összeszedi a darabjait. Ha Ő szedi össze a darabjait. És aki hagyja, hogy összetört életét Ő rakja össze újra, egy új, felséges minta szerint, az egy életen, egy örökkévalóságon át ámul azon, hogy milyen hatalmas Isten. Azért hagyja, hogy összetörjön az élet, hogy azután nagyszerűbbet alkosson belőle.
Tehát, amikor kéréseink, kívánságaink ellenére cselekszik valamit, sokszor éppen akkor hallgatja meg igazán a legmélyebben az imádságainkat. Sokan úgy érzik, hogy amikor jönnek a bajok az életünkbe, az Isten büntetése rajtunk valamilyen bűnünk miatt. Hányszor hallottam már szenvedő emberek ajkáról ezt a kérdést: vajon mit vétettem, hogy ennyire büntet Isten? Nos, ez a gondolat hibás! Aki ismeri a Szentírást, tudja, hogy nem így van! Persze van olyan is, hogy a bűn hozza rá az ember életére a bajokat. De a bűn és a szenvedés nem mindig kapcsolatos egymással. Nagyon sokszor a szenvedés éppen Isten kegyelmének a jele. Ott és akkor van legközelebb a szenvedőhöz Isten a bajban. A zsoltáríró is ezt tapasztalta meg: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket!" Ezért lehet megköszönni még azt is, amikor Isten az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kértünk tőle. Ezt jelenti az, hogy javára van. Tényleg minden javára van annak, aki Istent szereti.
Annyira igazán javára van, hogy még mások számára is jut sokszor ebből a jóból. Ismerek egy testvérünket, aki 20 éve beteg. El tudjátok képzelni, mit jelent ez? Sok fájdalommal is jár a betegsége, és egyre rosszabbodik. Ma már egyáltalán nem tud mozogni sem. Fekszik tehetetlenül. Operálni kellene, de már az is megvalósíthatatlan. Mi értelme van egy ilyen életnek még? Sok! Nagyon is sok! Például az, hogy mivel különleges eset, oktatják az orvosnövendékeket és őt hozzák fel példának. Így válhat az ő szenvedése eszközzé más betegek gyógyításában. De a kezelőorvosa is elmondta, hogy amikor más betegekhez megy és panaszkodni hallja a szenvedőket, sokszor erre a testvérünkre hivatkozik, és elmondja: sokkal nagyobb szenvedést is milyen türelemmel lehet elviselni, ha valakinek van lelki ereje. S olykor még az is szóba jön, hogy honnan, kitől lehet ilyen lelki erőt meríteni. Nem értelmetlen már csak ezért sem a 20 éves gyötrődés.
Van egy másik ismerősöm, aki mindenkijét elveszítette. Egészen egyedül maradt. Nagy lelki fájdalmát ismerik a többiek is. Igazán nem lenne csoda, ha teljesen összeomlana a rászakadt csapások súlya alatt. De nem omlott össze. Sőt, derűs szívvel hordozza nehéz terhét. És másokat is tud vigasztalni. A puszta lénye élő bizonyságtétel Isten hatalmáról, a Szentlélek vigasztaló erejéről, aki a rosszból is jót tud kihozni. A puszta lénye erőt ad másoknak a terheik hordozásához. Csodálkozva néznek rá az emberek, hogy lehet ekkora fájdalmat ilyen sugárzó derűvel hordozni minden maga megjátszása nélkül? Hát így lehet. Mert akik az Istent szeretik, azoknak nemcsak erőt ad terheik hordozásához, hanem javukra, sőt még másoknak is javára fordítja a szenvedést.
Ugyanaz a fájdalmas esemény két különböző személyben teljesen ellentétes hatást is válthat ki. Az egyiket elkeseríti, lesújtja, a másikat megfinomítja, felemeli, tisztítja. Attól függ az eredmény, hogy melyiknek milyen a belső magatartása, meg hogy szereti-e Istent. Például: három kereszt állott egyszer egy júdeai dombon. Ugyanaz történt mind a hárommal, akiket megfeszítettek. De három különböző hatást gyakorolt rájuk. Az egyik panaszkodott, szidta Jézust, hogy miért nem szabadította meg önmagát és őt is. A másik ember a nagy nyomorúságban bűnbánatra jutott és meglátta a mennyország előtte is megnyíló kapuját. A harmadik ezen a kereszten váltotta meg az emberiséget. Ugyanaz az esemény, más-más eredménnyel. Tehát nem is az a legdöntőbb, hogy mi történik veled, hanem az, hogy mit teszel, amikor történik. Hogyan fogadjuk, és mire használjuk fel az életünk nehézségeit, nyomorúságait. Az a csodálatos éppen, hogy hívő embernek nem menekülnie kell a szenvedések elől, nem is csak elviselnie valahogy, hanem felhasználhatja, mivel hogy Isten is felhasználja az ő javára, hogy teljesebb életre jusson általa. Emberebb emberré, új emberré, igazán hívővé, mások iránt megértőbbé, hasznosabb, engedelmesebb szolgává formálódjunk általa. És akkor máris megvan az értelme mindennek. És mi is felismerjük: igen, így van, csakugyan minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik.
Pál apostol ezzel kezdi a mondatot: tudjuk. Nem látjuk, érezzük, tapasztaljuk, úgy gondoljuk, hanem tudjuk. Ha minden látszat az ellenkezőjét mutatná is, akkor is tudjuk. Honnan van ez a feltétlen bizonyosság? Onnan, hogy tudjuk, olyan Istenünk van, aki ezt a nagy igazságot, hogy minden rosszban van valami jó, már egyszer megrendítő példával igazolta be nekünk. Ez a példa Jézus Krisztus keresztje. Lehet-e nagyobb rosszat elképzelni, mint Jézus kivégzését? Van-e rettentőbb fájdalom, mint a golgotai gyötrődés? Volt-e valaha égbekiáltóbb igazságtalanság, mint a bűn nélküli Jézus kínhalála? Nem volt. És Isten ebből a legnagyobb rosszból hozta ki a legnagyobb jót, a mi megváltásunkat, a bűnbocsánatot, az örök élet kapujának előttünk való megnyílását. Ilyen hatalmas az Isten! Ilyen jó az Isten! Ilyen egészen elképzelhetetlenül hatalmas és jó.
Ezért tudhatjuk feltétlen bizonyossággal, hogy nekünk is minden rossz a javunkra válik. Lehet, hogy nem értjük, ami történt, s nem értjük miért történt, de ami nekünk érthetetlen, az nem mindig értelmetlen. Nagyon is megvan az értelme mindannak, amit Isten cselekszik. Egy magasabb síkon. Számunkra érhetetlen módon. De onnan felülről, az örökkévalóság szemszögéből nézve: nagyon is megvan az értelme. Isten tudja, hogy mit cselekszik, és mit miért cselekszik. És Ő ismeri a teherbíró képességünket. Nem azt akarja, hogy összeroskadjunk, hanem hogy éppen a terhek hordozása közben megedződjünk, megerősödjünk. És aztán el tudjuk majd mondani saját hitvallásként: valóban tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik.
És ezt az utolsó mondattöredéket szeretném még hangsúlyozni: akik Istent szeretik. Istent! Nem Istennek valamilyen ajándékát. Nemcsak az Ő áldásait, hanem Őt magát. Akik ajándékai nélkül is szeretik Istent. Az olyan ajándékai nélkül, mint például az egészség, vagy a fiatalság ereje, szépsége, az élet boldogsága. Ez mind az Ő ajándéka. De akik nemcsak az Isten ajándékait, hanem magát Istent szeretik, itt azokról van szó. Azt az Istent, akinek a szeretete, jósága, kegyelme akkor is megmarad, ha egyébként minden ajándékát elveszítenénk. És néha egyenesen szükséges az, hogy elvegyen tőlünk Isten valamit vagy valakit, amit vagy akit ajándékba adott, hogy még jobban megnyíljék a szemünk magának az Ajándékozónak a meglátására, és hogy megtanuljuk Istent önmagáért szeretni.
Hiszen előbb vagy utóbb úgy is eljön mindnyájunk életében az a pillanat, amikor minden egyéb elvétetik tőlünk: pénz, család, erő, egészség, barátok, gyermekek, házastárs. Minden. És akkor igazán csak Isten marad. Isten az Ő megváltó szeretetével. És akinek valóban van közössége vele a hit által, az tudja, hogy ha Isten megmarad, megmaradt neki minden, ami igazán fontos. Az egész örök élet. Ezért hangsúlyozza itt igénk: akik Istent szeretik, azoknak van minden a javukra. Vagy hadd fogalmazzam így, hiszen a Szentírás is olykor így mondja: akik Istent Jézusért szeretik. Erre érlel mindnyájunkat a minket szerető Isten.
Látjátok, ilyen hatalmas, ilyen jó az Isten. Lehet ezt az Istent nem szeretni? Te szereted Őt igazán? Szeresd még jobban! Szeresd úgy, ahogy az ige mondja, ahogyan maga Isten mondta: teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és azután teljes bizonyossággal elmondhatod majd te is, akár életed mélypontjain is: sok mindent nem tudok, de azt tudom, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja."
* * *
Mielőtt imádkozunk, énekeljünk el egy olyan énekverset, ami erről tesz bizonyságot. Az előbbi ének szerzőjénél is többet kellett szenvednie Gerhardt Pálnak.
Ő írta a 265. énekünket.
Utad van számtalan sok,
Uram és eszközöd;
Reánk is szent áldásod
Bőséggel öntözöd.
Művednek akadálya,
Szünetje nincs soha;
Úgy tész, amint kívánja
Gyermekeid java.
(265,4 dicséret)
Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, ilyenkor látjuk, hogy milyen kevéssé ismerünk téged. Milyen sok torz elképzelés él a fejünkben, szívünkben rólad. Kérünk, szabadíts meg mindezektől és segíts el minket igaz Isten-ismeretre.
Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy aki téged lát, az látja az Atyát. Segíts, hogy egyre mélyebben megismerhessünk téged. Tudjuk, hogy az ismer meg téged, aki együtt él veled.
Köszönjük ezt a nagy lehetőséget, hogy a hit által valóságos életközösségünk lehet veled, a feltámadott, élő Úrral. Segíts el mindnyájunkat ide. Ne csak ismeretfoszlányokat tudjunk rólad, hanem ismerjünk téged igazán. Hadd lássunk olyan nagynak, amilyen vagy, és hadd tapasztaljuk bölcsességedet, jóságodat saját életünkben. Hadd tudjuk elmondani életünk mélypontjain is, hogy a mi szenvedéseink semmit nem változtatnak azon, hogy te vagy, szeretsz minket, és amíg téged szeretünk, addig minden a javunkat fogja szolgálni.
Könyörgünk hozzád azokért, akik ezt nem tudják. Akiknek úgy kell szenvedniük, hogy nem látnak ki abból a mélységből, ahova kerültek. Nyúlj utánuk és emeld ki őket.
Indíts minket is Szentlelkeddel, hogy tudjunk vigasztalni, bátorítani. Ne közhelyekkel, hanem a te igéddel. Adj nekünk szót, amikor kinyitjuk a szánkat, és te magad légy az, aki vigasztalsz, bátorítasz, életeket gyógyítasz általunk is, akármilyen gyarló eszközök vagyunk a te kezedben.
Kérünk, beszélj velünk tovább is ezen a gazdag igén keresztül. Támassz hitet a szívünkben és növeljed a hitünket. Segíts most ebben a csendben őszintén beszélni veled.
Ámen.
