Cseri Kálmán Igehirdetései: BOLDOG, AKI HITT...

Pasarét, 2005. december 25.
(Karácsony)

Alapige:Lk 2,10-12
"Az angyal ezt mondta a pásztoroknak: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban."

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, mert azáltal lett nyilvánvalóvá irántunk való szereteted, hogy a te egyszülött Fiadat elküldted e világba, hogy éljünk általa. Tudju a te igédből, hogy nélküle nem lenne életlehetőségünk.

Magasztalunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, mert te magad vagy az út, az igazság és az élet. Köszönjük, hogy lehetséges, hogy a hit által veled közösségünk legyen és a te isteni életed átáradjon a mi gyarló létünkbe.

Magasztalunk a karácsony csodájáért. Köszönjük, hogy irgalomból szánva minket utánunk jöttél, hogy kiszabadíts a bűn, a halál, a kárhozat rabságából.

Megvalljunk, Urunk, hogy nagy szükségünk van rád, a Szabadítóra. Megkötöz minket a velünk született büszkeség, átjárja a gondolatainkat, szavainkat sokféle hamisság, tisztátalanság. Ott bujkál a legtisztább tetteink mögött is az önzés. Légy irgalmas nekünk, bűnösöknek, és adj nekünk ne csak bocsánatot temérdek vétkünkre, hanem szabadulást. Adj nekünk új életet.

Köszönjük, hogy ezt hoztad el erre a földre.

Alázatosan kérünk, légy most itt közöttünk élő Urunk, dicsőséges Megváltónk, és az emberi bizonyságtételen keresztül te magad szólíts meg minket. Tedd igédet meggyőzővé, személyessé. Hadd legyen az teremtő hatalom, amivel munkálkodsz mindannyiunk életében.

Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt. Veled szeretnénk találkozni. Előtted alázzuk meg magunkat, és azzal a bizalommal és nyitottsággal akarjuk hallgatni, ami elhangzik, hogy azt te mondod nekünk a mi javunkra.

Kérünk, szólj, és Szentlelkeddel bátoríts minket az engedelmességre.

Ámen.

Ma a karácsonyi történetnek ne egyetlen részletét tegyük nagyító alá, hanem próbáljuk megvizsgálni az egész csodálatos eseménysorozat alapján azt, hogy mi jellemezte Isten cselekvését ezekben az eseményekben, és mi jellemezte azokat az embereket, akiket Ő bevont a maga munkájába, akiknek a szíve megtelt karácsonyi örömmel, és ez megmaradt bennük a karácsony utáni nehéz napokban is.

Mi jellemezte Isten tetteit, és mi jellemezte azokat, akiket Ő felhasznált?

Istennek minden tettét, azt is, ami Jézus testté lételével kapcsolatos, az Ő irántunk való érthetetlen szeretete és az Ő mindenható hatalma jellemezte.

Azokat pedig, akiket bevont az Ő munkájába, az jellemezte, hogy mindig komolyan vették, amit Isten nekik mondott és ahhoz igazították cselekedeteiket. Egyszerűbben: hittek Istennek és engedelmeskedtek neki. Istent az Ő érthetetlen nagy szeretete és hatalma jellemezte, a karácsonyi történet szereplőit pedig a hit és az engedelmesség.

És aki egy kicsit nyitva tartja a szemét, és a valóságot látja, az láthatja, hogy ma is azok lesznek részesei a karácsonyi csodának, azok válnak fokról-fokra egyre használhatóbb eszközökké Isten kezében, és azoknak a szívében maradandó a karácsony öröme sokszor nagyon nehéz hétköznapjaik közepette is, akik komolyan veszik ma is Isten igéjét, és ahhoz igazítják az életüket.

Nos, honnan tudjuk, hogy Isten karácsonyi tetteit és egyébként is minden cselekedetét az Ő nagy szeretete és hatalma irányítja?

Isten látta, hogy milyen mélyre süllyedtünk az ellene való lázadásunk következtében, és ilyen kemény diagnózist állapított meg az emberről, az emberiségről: "Az ember szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz." (1Móz 6,5). Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy milyen tehetetlenekké váltunk ebben a helyzetben és nem tudunk magunkon segíteni. Isten nagy szeretete itt szólalt meg, mert nem nézte közömbösen vergődésünket és pusztulásunkat, hanem elhangzott a mennyei tanácsban ez a kérdés: kit küldjek el, hogy megoldja ezt a helyzetet? És erre válaszolt Jézus: Küldj el engem.

Jézus tehát vállalta ezt a nagyon nehéz, hálátlan, keserves, szenvedésekkel teli utat a mennyből ide, az értetlenséggel és hitetlenséggel teli földre, az önzés, gyűlölködés, ellenségeskedés világába. Eljött utánunk, hogy segítsen rajtunk. Ez történt karácsonykor.

És Ő, aki soha nem gondolt és nem tett semmi rosszat, odaállt a helyünkre, és elszenvedte a mi bűneink büntetését. Ezzel eleget tett Isten igazságának és így minden benne hívő számára megnyílt az út a mindenható Istenhez. Haza az elveszített otthonba. Ennek volt szemléletes jele az, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, a jeruzsálemi templomban a szentek szentjét elzáró hatalmas vastag függöny tetejétől az aljáig kettéhasadt. Megnyílt az út a bűnös ember előtt a szent Istenhez.

Jézus testté lételének a célja tehát az Ő engesztelő, helyettünk elszenvedett váltsághalála volt. Karácsony célja a nagypéntek.

És hogyan történtek az ezzel kapcsolatos földi események? S hogyan vált nyilvánvaló azokban lépten-nyomon Isten szeretete és hatalma?

Nagyjából ismerjük mindnyájan a karácsonyi történeteket, s tudjuk, hogy egy szép napon egy kis faluban egy egyszerű leányt, Máriát egy angyalfejedelem, Gábriel látogatta meg, és röviden, tömören közölte vele Isten akaratát: fogansz a méhedben, fiút szülsz, és Jézusnak nevezd, vagyis Szabadítónak, mert Ő szabadítja meg az embereket a bűnből.

Mivel Mária József menyasszonya volt, Isten Józsefet is tájékoztatta az Ő tervéről és akaratáról. Olvastuk most a Máté evangéliumából, hogy bátorította őt: ne félj feleségül venni a menyasszonyodat, mert nem szexuális cselekmény következménye az ő áldott állapota, hanem Isten teremtő szava hívta létre benne a magzatot. Ahogyan a mindenségtörténet hajnalán Isten kimondta, hogy legyen világosság, és lett, ugyan így kimondta: foganj a te méhedben és fiad lesz, és így került áldott állapotba Mária.

Ugyanakkor a római császár népszámlálást rendelt el a birodalomban és mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ez felbolygatta az egész országot. Úton volt a fél ország. Józsefnek és Máriának is az északon levő Názáretből a közel százhúsz kilométernyire lévő délen fekvő Betlehembe kellett gyalogolnia, kilencedik hónapos áldott állapotban.

Isten szeretete és hatalma kísérte őket, és ezért nem az árokparton kellett világra hoznia első gyermekét, hanem megérkezhettek Betlehembe, ki tudja milyen elcsigázott állapotban, de ott is csak egy istállóban, egyedül, segítség nélkül, egyáltalán nem higiénikus körülmények között szülte meg a kis Jézust sokféle fertőzésnek kitéve. Isten szeretete és hatalma őrködött felettük.

Ugyan így értesülhettek a közelben legeltető pásztorok is a nagy hírről, hogy megszületett a Messiás. Angyalok mondták el nekik.

A távoli Babilonban levő csillagjósok és csillagászok a maguk nyelvén értesültek a nagy hírről, mert számukra a Jupiter és a Szaturnusz (Jupiter a király-csillag, Szaturnusz Izráel csillaga) ritka együttállása azt jelentette, hogy Izráelben egy nagy király, talán a világ királya látja meg a napvilágot.

Elindultak a hosszú útra. Isten vezette őket. És amikor visszafelé mentek, Isten irányította másfelé őket, hogy ne Heródes érintésével menjenek haza, mert Heródes féltékenységből meg akarta ölni a kis Jézust.

Megint csak Isten szeretete és hatalma lépett akcióba, és Egyiptomba menekítette a kis családot a gyilkos király elől.

Amikor meghalt Heródes, akkor megint csak Isten parancsára mentek vissza, de nem Betlehembe, ahová magától ment volna József, hanem azt a parancsot kapta, hogy Názáretbe menjenek, mert Betlehemben Heródes egyik fia lett a király, akitől tartani lehetett. Názáretben biztonságban volt a kis Jézus. Ott nőtt azután fel. Onnan indult el tanítói és megváltói útjára, noha a közbeszéd azt tartotta, hogy Názáretből nem származhat semmi jó.

Ez a rövid felszínes vázlata a karácsonyi történeteknek, és ha valaki még ennél figyelmesebben végig követi, láthatja, hogy minden mozzanata mögött Isten irántunk való megváltó, mentő szeretete és az Ő egyedülálló teljhatalma munkálkodik.

És mi jellemezte azokat, akiket felhasznált Isten az Ő munkájában?

Az, hogy mindig komolyan vették, amit mondott nekik. Utána mindig megtapasztalták, hogy Isten igazat mondott, érdemes volt komolyan venniük az igét. És mivel engedelmeskedtek neki, és meggyőződtek arról, hogy így volt helyes, betöltötte a szívüket nem a szó köznapi értelmében vett, hanem a szó biblikus értelmében értett boldogság. Az a belső harmónia, az a békesség, hogy értem az eseményeket. Hogy a helyemen vagyok, hogy azt tettem és teszem, ami a dolgom. Hogy eszköz lehettem Isten kezében. Hogy nyomorúságok között is van értelme élni. Hogy van jövője a világnak, az emberiségnek, és ezt Isten készítette, aki jó, mert mindent az Ő szeretetéből igazgat.

Ez a fajta boldogság töltötte be ezeknek az Isten szavát komolyan vevő embereknek a szívét.

Pedig nem volt nekik könnyű, mert Istennek sok utasítása, rendelkezése meglepő volt, eltért a szokástól, különös, furcsa volt. A világ szemében sokszor nevetséges is. Ellene mondott az emberi logikának. Egészen más volt, mint amit vártak, mint amire elkészültek. És ha ennek ellenére mégis hittek Istennek és engedelmeskedtek, azt mindig csendes csodák követték.

Hogyan történt ez ezeknek a szereplőknek az életében?

Mária először teljesen kétségbeesett, amikor hallotta az angyalon keresztül Isten akaratát, hogy te pedig áldott állapotba kerülsz, fiat szülsz, Jézusnak nevezik. Az esküvője küszöbén. Mit szól ehhez József? És mit szólnak az emberek? Egy életen át viselheti szégyenét mint leányanya. Abban az időben egészen másként ítélték ezt meg, mint ma. És mégis, miután a Szentlélek bizonyossá teszi arról, hogy amit hallott az Istentől ered, hogy valóban igét kapott Istentől, mintegy megadja magát, és azt mondja: íme az Úr szolgálója, legyen velem minden úgy, ahogyan az Úr mondta. Nem egészen érti az igét, de azt tudja, hogy Istentől ered. Ezért bizonyos abban, hogy Isten tudja, mit cselekszik. Nem az a fontos, hogy ő értsen mindent. Ez a nagy kiváltság, hogy Isten mint eszközt akarja őt használni. Nem így tervezte a jövőjét, de ha Isten akar vele valamit, az úgy lesz jó. Ámen, úgy legyen!

Ezzel a békességgel zárja az angyallal való párbeszédét. Nem amiatt aggódik, hogy ki fogja azt elhinni, hogy ő ilyen csodálatos módon, Isten teremtő szavára került másállapotba, hanem hiszi, hogy az ige igaz. Majd meglátjuk, hogyan valósul meg.

Ugyanígy József. Neki sem volt ám könnyű ezt tudomásul venni. Olvastuk is, hogy szépen elgondolta, hogyan bonyolítja le a dolgot, ha már így keresztül húzták az ő terveit, akkor Mária se maradjon szégyenben, ő is ússza meg különösebb megbélyegzés nélkül. Kész a terve, és akkor beszél vele Isten. És olyan szép a felolvasott ige utolsó mondata: ő pedig mindent úgy cselekedett, ahogyan Isten mondta. Akármilyen nehéz volt is az.

És a pásztorok? Képzeljük el, hogy az éjszaka csendjében egyszer csak angyali kórus harsan fel. Életükben nem láttak angyalokat. Igaz ez, amit hallok és látok? Ilyenkor megcsípi magát az ember: ébren vagyok? Ez valóság? Az éjszaka sötétjét egyszerre nappali világosság tölti be, és hallanak valamit, ami teljesen értelmetlen a számukra: Megszületett az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus a Dávid városában. Eddig érthető. "A jel pedig ez lesz nektek: találtok egy kis gyermeket bepólyálva a jászolban."

Mindenki várta akkor a Messiást, de nem így. A Messiás nem megszületik, hanem megjelenik! A Messiás harcos vitéz, aki hadba szólítja és felszabadítja népet a római megszállás alól.

Kis gyermek a jászolban? Hogy kerül oda? Miért tették oda? Nem ott szokták tartani a gyerekeket. És ha tényleg ez a kis gyermek a Messiás, mikor lesz ebből Messiás, aki majd cselekedni is fog? Miért olyan nagy esemény ez most?

Minden tekintetben eltért attól, amit vártak, amit elképzeltek, amivel tele voltak. De elhitték, mert a Szentlélek bizonyosságot ad a hívők szívébe, hogy ez ige, az az Isten akarata. (Ugyan így bizonyossá tesz minket arról is, hogy ez meg az én akaratom. Nem ehhez kell ragaszkodnom, hanem ahhoz, amit Isten megmondott.)

Elmennek és meggyőződnek róla. Megtalálják a kis gyermeket a jászolban, és ott van a szívükben a bizonyosság, hogy ez az Isten Messiása. Úgy tisztelik Őt, és úgy hirdetik másoknak, amikor visszafelé mennek.

Ez is furcsa ám! Pásztor ember nem tanúskodhatott bíróság előtt, mert több ok miatt megbízhatatlanoknak tartották őket. És ez az Isten humora, és az Ő mindenek feletti hatalma, hogy éppen pásztorokat választott ki arra, hogy a legelső tanúi és hirdetői legyenek az ige testté lételének, a Messiás megszületésének.

És a bölcsek? Nekik meg az ő nyelvükön mondja el Isten az evangéliumot. Őket is a Szentlélek bátorítja, hogy egy hosszú, fárasztó, veszélyes útra induljanak el, és hódoljanak a királyok Királya előtt. Viszik a mesés ajándékot neki, és olyan csoda, hogy nem fordultak vissza Jeruzsálemből, amikor kiderül, hogy az ő népe nem várja a királyát. Sőt a király, Heródes, megrémül, amikor hallja, hogy megszületett valamiféle király. Azt sem tudják, hol kell megszületnie. Akkor kezdik bogarászni a tekercsekből, hogy mi van erről megírva. Amikor kiderül, hogy ott a szomszédban, nyolc kilométernyire, Betlehemben született meg, senki nem megy el a bölcsekkel. Ők megtettek ezer kilométert, hogy lássák és tiszteljék a nagy Királyt, az ő népét meg nem érdekli. Még csak udvariasságból sem kísérik el őket. Megmutatják az irányt, hogy arra menjetek, megtaláljátok. És továbbmennek. Semmi nem akadályozhatja meg őket, hogy leboruljanak a gyermek Király, a gyermek Messiás előtt.

Amikor visszafelé mennek, akkor is vezetheti őket Isten, mert más irányba tereli, hogy ne találkozzanak Heródessel.

És amikor Egyiptomba kell mennie a kis családnak, József akkor sem okoskodik. Ez teljesen érthetetlen parancs volt, hogy menj Egyiptomba, mert a gyermeket másként megölik. Hát Isten hatalmas, tegye el láb alól a gonosz Heródest, mindnyájan jól járnánk. Miért nem úgy cselekszik Isten? Vagy rejtse el ezt a kis családot a halálos veszély elől. Meg tudná tenni. Persze, hogy meg, de most így látja jónak Isten. És József ugyanazt mondja, amit Mária: Ámen. Úgy legyen! Akkor megyünk.

Kiderül, hogy most vették hasznát annak a nagy ajándéknak, amit a bölcsektől kaptak. A megélhetésüket biztosította ez, legalább is kezdetben.

És amikor visszamehetnek már, ő ösztönösen Betlehembe menne. De Isten másfele irányítja őket, és József tudomásul veszi Istennek ezt a rendelkezését is.

Szinte tapintani lehet az akkori világban és társadalomban is a tudatlanságot. Még az írástudók sem tudták, hol kell a Messiásnak megszületni. Tudatlanság, értetlenség, hitetlenség. Emberek rohannak a maguk feje után, vagy sodródnak a tömeggel, s akkor vannak néhányan, akik figyelnek Isten szavára. Akik meg tudják különböztetni Isten szavát a világ hangzavarától, és akik eleve igent mondtak mindarra, ami Istentől jön. És van bátorságuk engedelmeskedni neki. És megtapasztalják azt, amit az idős Erzsébet mondott a még várandós Máriának: boldog, aki hitt, mert beteljesedik neki mindaz, amit az Úr megmondott. (Lk 1,45).

Ezzel a boldogsággal ma is találkozom. Sokszor nehéz körülmények között élő hívő emberek, akik figyelnek állandóan Istenre, akiknek van hitük, antennájuk, hogy fogják a mennyei adást, akik eltökélték magukban egy életre, hogy mindenben engedelmeskedni akarok az én Uramnak, azoknak Ő ad valóban üzenetet, tanácsot, vezetést. Újra és újra megerősíti őket ebben az engedelmességben, és folyamatos, csendes élményük ez, hogy boldog, aki hitt, mert beteljesedik neki mindaz, amit az Úr megmondott.

Isten tudniillik ma is beszélő Úr. Az Ő igéje nem korhoz kötött, az ma is érvényes rend és igazság. Sokszor szembetűnő, hogyan alakul egy olyan ember és család élete, akik komolyan veszik Isten igéjét, és hogyan azoké, akik semmibe veszik Isten igéjét. Csak aki hosszú távon követheti néha egy-egy ember és család életét, mondjuk egy háziorvos, vagy a lelkigondozó, azoknak tűnik fel az, hogy Isten nélkül az Ő rendjét és rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva, hogyan teszik tönkre magukat sokszor iskolázott, okos emberek is. Hogyan teszik tönkre, nemcsak megy tönkre, hanem teszik tönkre a házasságukat, a gyerekeik jövőjét, az egészségüket, a környezetüket, mert Isten rendelései teljesen figyelmen kívül maradnak. És hogyan van áldás azoknak az életén, akik akkor is engedelmeskednek Istennek, ha az kellemetlen, kényelmetlen. Ha esetleg emiatt bolondnak nézik és nevezik őket, mint ahogy Pál apostol is megkapta ezt a minősítést: bolond vagy te, Pál.

Mert Isten igéje, parancsai, rendelkezései ma is sokszor ugyanolyan furcsák, szokatlanok, a világ számára olykor nevetségesek, mint amilyenek az első karácsony alkalmával voltak. Mert az a világ, amiben élünk, még sokkal messzebb sodródott már Istentől, mint a kétezer évvel ezelőtti. Aki azonban ma ilyen körülmények között is mer engedelmeskedni Istennek, az áldott ember lesz.

Csak ízelítőül hadd említsek néhány olyan isteni igét, rendelkezést, amit ma már a legtöbben kinevetnek, vagy nem is ismernek. Amin már rég túl vagyunk - ahogy mondani szokták.

Tiszteld a szüleidet akkor is, ha nem tudnak már lépést tartani ezzel a gyorsan változó világgal.

A tanulásra kapott éveket tanulással töltsd, mert ez egész életeden át gyümölcsözni fog.

Érdemes becsületesen dolgoznod akkor is, ha nem veszik észre, és nem jutalmazzák, legalább is nem azonnal.

Segíts a másiknak, ha rászorul, akkor is, ha történetesen a vetélytársad.

Várj a szexszel a házasságig, egész életedben örülni fogsz ennek.

Maradj hű a házastársadhoz, akkor is, ha ez nehéz és áldozatot jelent.

Fogadjátok Istentől a gyermekáldást, Ő gondoskodni fog a kis jövevényekről.

Hazudni pedig nem szabad és nem érdemes, semmilyen körülmények között.

Nem érdemes próbálkozni azzal, ami utána rabul ejthet. Nehéz lesz szabadulni a láncokból. Se a cigarettával, se az itallal, se a drogokkal, a szelídekkel se.

Légy elégedett és hálás abban a helyzetben, amiben vagy, miközben törekszel a többre.

Amennyire rajtad áll, vigyázz a környezetedre, mert Isten ezt már a teremtéskor megparancsolta az első embernek, hogy a reá bízott világot művelje és őrizze.

Legyen bátorságod megbocsátani, elengedni. Nem kell visszaütni, ha megütöttek.

Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz. Máshogyan nem lesz üdvösséged.

Jézus mondja: Keressétek először az Isten királyi uralmát és az Ő akaratát, és utána minden megadatik nektek, amire szükségetek van.

Jézus mondja: Senki sem mehet az Atyához, csak én általam.

Azt is Ő mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, és én igazi nyugalmat adok nektek.

Csak néhány olyan elfeledett, lemosolygott, kinevetett, sokak által idejét múltnak tekintett isteni kijelentés, amiket akik komolyan vesznek, azoknak az életét Isten áldása kíséri. Akik meg ezen rég könnyedén túlléptek már, azok ennek a következményeivel számolhatnak.

Isten szeretete és hatalma nem változott. Az ugyanakkora, mint a teremtéskor, vagy mint Jézus Krisztus földre jöttekor volt, és amilyen lesz, amíg ez a világ fennmarad. A kérdés, hogy vannak-e ma olyan hívők, és vajon mi ezek között vagyunk-e, akik komolyan veszik az Ő igéjét, rendelkezéseit, parancsait, és benne való bizalommal feltétel nélkül engedelmeskednek azoknak.

Ezek az emberek lesznek használható eszközök Isten kezében ma is. Ők lesznek áldássá mások számára, és áldottak lesznek, mert tapasztalják, hogy boldog, aki hitt, mert beteljesedik számára mindaz, amit Isten megmondott. Az ilyenek egészen másként hordozzák, sőt hasznosítják a magányosságukat, ha úgy kell élniük. Egészen másként formálják a házasságukat. Másként nevelik a gyerekeiket. Másként dolgozzák fel a veszteségeket, csapásokat, és a sikereket is, mert az sem árt meg nekik. Másként győzedelmeskednek a kísértéseken, amik között járunk. Minőségileg más az életük. És az a bizonyosság van a szívükben, hogy az övéké már itt, most az örök élet. Mert aki Jézussal együtt él, az már itt a mennyországban él, akkor is, ha sokszor ez csak mikroklímaként veszi körül, mert körülötte tombol a pokol. De ebben a "pokolban" is áldássá teszi Isten azokat, akik benne hisznek, és neki engedelmeskednek.

Imádkozzunk azért, hogy ilyenekké válhassunk.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert nem riasztott vissza téged semmilyen szenvedés, vállaltál mindent miattunk, helyettünk és érettünk.

Áldunk téged testté lételed csodájáért, golgotai kínhalálodért, dicsőséges feltámadásodért.

Bocsásd meg, Urunk, hogy sokszor nem merünk bízni benned. Sokszor csak abban vagyunk bizonyosak, amit magunk végzünk el, és ez olyan kevés. Oly kevés az erőnk. Olyan hamar kijövünk a béketűrésből. Olyan erőtlen a szeretetünk. Könyörülj rajtunk! Szeretnénk veled szoros közösségbe kerülni, és úgy élni. Hadd legyünk eszközök a kezedben.

Kérünk, világosítsd meg az értelmünket, hogy értsük az Írásokat. Add a te Szentlelkedet, hogy egészen világosan lássuk, mik a te ma is érvényes rendelkezéseid. Mi a te akaratod személy szerint velünk. A te Lelked tegye könnyűvé a neked való engedelmeskedést.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért a közelben és távolban.

Könyörgünk minden szenvedőért.

Könyörgünk azokért, akik még nem hallottak rólad, s nem tudják, hogy az által lett nyilvánvalóvá Isten szeretete, hogy te eljöttél közénk. Segíts, hogy hitelesen tudjuk ezt nagy szeretettel mondani másoknak is. A puszta létünk, az életünk hadd világítson és mutassa a hozzád vezető utat.

Könyörgünk hozzád népünkért.

Könyörgünk az egyházért. Szaporítsd a gyülekezeteket az idvezülőkkel, és add, hogy mi is ezek között legyünk. Hadd legyünk egyszerű, de meggyőződéses hírnökei a karácsonyi evangéliumnak.

Kérünk, segíts most ebben a csendben elmondani a magunk imádságát is neked.

Ámen.

CSERI KÁLMÁN Igehirdetése-A gondolatok jelentősége

Hangfelvétel:
Download: 1996_02_04_0.mp3

Felvétel-https://www.youtube.com/watch?v=cppZ9NZ3JbU

Zsolt 119,10-27.

Alapige

„Továbbá, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, arról gondolkozzatok! Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok és láttatok is tőlem, azokat cselekedjétek, és a békesség Istene veletek lesz!”
Fil 4,8-9.

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, magasztalunk, áldunk és dicsőítünk téged, és valljuk, egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van.
Áldunk téged gondviselő szeretetedért, megváltó irgalmadért. Köszönjük, ahogy hordoztál minket az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy nem fogyott el türelmed. Neked köszönjük a mindennapi kenyeret, a békességet, és a minden napra elkészített igét.
Bocsásd meg, Urunk, ha nem éltünk, vagy nem úgy éltünk azzal, ahogyan lehetett volna. Bocsásd meg, hogy sokan nem mondhatjuk el magunkról azt, amit most hallottunk, hogy szüntelen a te rendeléseidről gondolkozunk.
Kérünk, téged, hogy cselekedj velünk kegyelmesen, s ennek ellenére engedj közel most magadhoz. Urunk, olyan sok előítélet, indulat és a saját gondolataink akadályozzák azt, hogy igéd igazán átformálja az értelmünket és szívünket. Segíts most minden előítéletet levetni, a magunk gondolatait félretenni, és engedd megértenünk, befogadnunk a te gondolataidat és igent mondani azokra.
Könyörülj rajtunk, és szükségeinket elégítsd ki, döntéseinkhez adj tanácsot, segíts kilépni mindenféle sötétségből, és a világosságban járni. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgassuk beszédedet, hanem új életet támasszon az bennünk, és az új életben megerősítsen.
Köszönjük, hogy így szeretsz mindnyájunkat, ahogy vagyunk. Légy irgalmas nekünk, hogy ne maradjunk ilyenek. Szeretnénk változni, tisztulni, mélyülni és egyre inkább hozzád hasonlítani, Urunk, Jézus Krisztus. Végezd bennünk, rajtunk most is ezt a munkádat igéddel és Szentlelkeddel.
Ámen.
Egyik bibliaóránkon arról beszélgettünk, mit tanít a Szentírás a gondolkozásról. A gondolatok jelentőségéről, töltéséről, hatásáról. Így első hallásra elméleti, netalán felesleges kérdésnek tűnik ez, pedig ahogy azóta is utánanéztem a Szentírásban, kiderült, hogy olyan fontos összefüggésekre mutat rá Isten igéje, amik mindannyiunkat érintenek, és egészen gyakorlati módon befolyásolhatják az életünket.
Szeretném a legfontosabbakat, amiket a Szentírás erről mond, hét pontban összefoglalni most. Az első háromról rövidebben, a többiről kicsit részletesebben szólva.
1) Mindenekelőtt becsületesen tegyük fel a kérdést magunknak: valóban gondolatokat szoktunk-e egymással közölni, vagy csak szavakat mondunk. A gondol ige meghatározását az értelmező szótár ilyen egyszerűen adja: valami van az eszében. Az gondol valamit, akinek valami van az eszében. Csakugyan, van-e valami mindig az eszünkben, ha beszélünk, vagy csak szavak vannak a szánkban, üres szavak, amik aztán kongó mondatokká állnak össze? Van-e nekünk mondanivalónk, olyan, ami hasznos a másiknak? Szegényebb lenne-e ez a világ, ha mindig hallgatnánk? Hozzáadunk-e valamit gondolatainkkal, ha csakugyan azokat közöljük?
A gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység, tehát munka. Aki szokta gyakorolni, az tudja, hogy néha nagyon nehéz munka. Ismerős-e ez a munka nekünk?
Egyszer egy hosszú, lapos előadás végén valaki csendesen ennyit mondott: ennyi gondolat nem bír el ilyen sok szót. Nem kellene-e néha ezt mondani a mi beszédünkre is? Esetleg egy-egy prédikációra is?
Tehát gondolatokat közlünk-e egymással, amik segítik a másikat, vagy csak szavakat?
2) Mire használjuk a szavakat: a gondolataink kifejezésére, vagy azok elleplezésére?
A közéletben, ahol sokszor felelős emberek is szenvedélyesen bújnak a felelősség elől, és nem vállalják kijelentéseiket, tetteiket és azok következményeit, elterjed a ködösítés. Homályosan beszélnek. Végül is nem lehet tudni, miről volt szó, mi a véleményük, mi a helyzet abban a kérdésben. Márpedig aki nem tudja világosan közölni a gondolatait, annak vagy nincsenek világos gondolatai, vagy valami miatt rejtegetni valója van, és azért bújik a sötétségbe.
A Szentírásból hadd idézzek egy mondatot: „Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol.” (Péld 26,24). Tehát beszél, de ezzel nem a gondolatait fejezi ki, hanem álcázza magát, és magában közben alattomosságot gondol. Nem jellemző-e olykor ez is reánk?
3) Ez is arra mutat, hogy a gondolkozásunk terén valami súlyos, alapvető nagy zavar van. Olyan nagy baj van a gondolatainkkal, hogy Isten már az özönvíz idején ezt a diagnózist állította fel az emberről: „Az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva.” (1Móz 8,21). Nem sokkal előtte azt mondja az Úr: az ember szívének minden gondolata gonosz. A bűnesetben az ember gondolkodása zavarodott meg, és mivel a gyár elromlott, csak hibás terméket tud előállítani. Ezért van olyan sok baj a gondolatainkkal.
4) Ezt a bajt - és erről már részletesebben kell beszélni - csak fokozza az, hogy nem tulajdonítunk olyan jelentőséget a gondolatainknak, mint Isten. Éppen a bűneset miatt az egyik torzulás ott következett be szemléletünkben, hogy az a fontos, ami látszik. Sőt, vannak, akik úgy gondolkoznak: ami nem látszik, az nincs is. Vagy tegyünk úgy, mintha nem lenne.
Na már most: a tettek látszanak, a gondolatok nem. A cselekedeteinknek általában vannak következményeik, a gondolatainknak nem mindig. Sose tudják meg, mit gondoltam róla, miközben mosolyogva rázogattuk egymás kezét. S azt gondoljuk, valóban következmények nélkül lehet bármit gondolni, ezért nincs jelentősége annak, hogy kiről, mikor, mit gondolunk. Márpedig a Biblia határozottan és sok helyen hangsúlyozza azt: Isten a gondolatainkat is látja, azokat is minősíti, és azokat ugyanúgy megítéli, mint a cselekedeteinket.
Megint hadd említsek egy mondatot: „A balgatag dolog gondolása bűn.” (Péld 24,9) És még csak nem is valami égbekiáltó gonoszságról van szó. A balgatag dolog gondolása - nem kell elkövetni, a gondolása is már bűn Isten minősítése szerint. Ugyanolyan bűn, mintha elkövettem volna. Gyilkos gondolatért senkit sem ítél el a bíróság, csak ha végrehajtja a szörnyű tettet. Isten azonban azt mondja: a gyilkos gondolat is arra utal, hogy a szívem mélyén gyilkos vagyok. Éppen még nem valósítottam meg, vagy nem merem végrehajtani, vagy sokféle külső-belső akadálya lehet, de potenciálisan gyilkos vagyok, ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Isten komolyan veszi a szívünk tartalmát. Miközben mi csak a láthatókat vesszük számításba.
Azt hiszem, aki csak egy kicsit is ismeri önmagát vagy másokat - van emberismerete, - annak nem kell bizonygatni azt, hogy a gondolataink kisugároznak. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki milyen gondolatokkal foglalkozik. Az meglátszik rajta: a tekintetén, a viselkedésén, az egész magatartásán. Kisugározza a környezetére és visszahat őreá is, hogy milyen gondolatokkal foglalkozik. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mit tűrünk meg a szívünkben. Az ember felelős azért, hogy mivel foglalkozik.
Hogy Isten mennyire komolyan veszi azt, hogy nem semleges dolog, hogy milyen láthatatlan gondolatok vannak az agyunkban, arra nézve egy-két igét hadd említsek. Amikor Dávid felkészíti az uralkodásra fiát, Salamont, akkor egyebek közt ezt is mondja neki: „Te azért, fiam, Salamon, szolgálj az Úrnak tökéletes szívvel, mert az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9)
Mi nem látunk be sokszor a hozzánk legközelebb állók szívébe sem, a saját szívünkbe sem. De az Úr minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért. És hogy milyen komolyan veszi Isten a szívben, a gondolatok síkján lezajló bűnöket is, arra utal ez a másik mondat a Szentírásból: „Utálatosak az Úrnak a gonosz gondolatok.” (Péld 15,26). Nemcsak a gonosz tettek, a gonosz gondolatok.
Az ember nagyon becsapja magát, ha komolyan gondolja, hogy csak az a bűn, ami látszik, vagy bűn az, ami kiderül. Isten igéje azt mondja: bűn az is, ami csak gondolatilag zajlik le valakiben.
És amikor Isten megtérésre hívja az Ő népét, akkor nemcsak azt mondja: hagyják abba a gonosz cselekedeteiket, hanem ezt olvassuk a Szentírásban: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait! Térjen az Úrhoz!” (Ézs 55,7). Hiszen a gondolat a tettnek a csírája, abból fejlődik ki, és sokszor észrevétlenül és nagyon gyorsan cselekedetté bokrosodik az, ami gondolatilag megszületik valakiben. Ennek az igének a folytatása kicsit később: „Én cselekedeteiket és gondolataikat megbüntetem.” Nemcsak a cselekedeteiket.
Ezért kell magától értetődőnek tekintenünk, hogy Jézus Krisztusról többször feljegyzik az evangéliumok, hogy amikor a hallgatói között többen nem értettek vele egyet, sőt kimondottan ellenséges indulattal, gyűlölettel jöttek oda, és magukban tiltakoztak az Ő tanítása ellen, akkor: „Jézus látván az ő gondolataikat ez mondta nekik...” Ő látja a ki nem mondott gondolatokat is, és felel azokra.
És látja a mi gondolatainkat is, akármilyenek azok. Látja azt, hogy miközben mosolygunk, magunkban elátkozzuk a másikat, látja, hogy amikor megdicsértük, a szívünkben mélyen megvetjük és lenézzük. Látja azt, amikor megígérünk valamit és már akkor tudjuk: nem fogjuk teljesíteni. És Ő ezeket is meg-ítéli, ami talán senkinek nem tűnik fel, senki nem veszi észre, és önmagunknak is azt hazudjuk, hogy következmények nélkül gondolhatunk, amit akarunk.
Jó lenne, ha ma mélyen megaláznánk magunkat Isten előtt és kérnénk, engednénk, hogy a gondolatainkat is tisztítsa meg. Még a tudatalattinkat is járja át az Ő szentsége, Szentlelke, és adjon nekünk olyan szívet, amiből tiszta gondolatok jönnek.
Gyakran szoktuk idézni azt a mondatot: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, elhat a szív mélyéig ...”, de a mondat végéig ritkán jutunk el. Pedig a mondat vége a legélesebb, s így hangzik: Isten igéje „megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12). Nagyon sokszor nem látnak mások, de Isten a szándékainkat is megítéli.
Nos, a gondolatoknak tehát sokkal nagyobb jelentőségük van, mint ahogy elképzeljük, és jó, ha azt a jelentőséget tulajdonítjuk nekik, amit Isten.
5) Mi az ember felelőssége? Valaki egyszer felháborodva mondta: kérem, mit tehetek arról, hogy átsuhan a fejemen egy gondolat? Erről nem tehetünk. Ez sem egészen véletlen, hogy kinek a fején milyen gondolatok suhannak át, de mondjuk azt: erről nem tehetünk. Innen kezdve azonban felelősek vagyunk: mit csinálok azzal a gondolattal, ami átsuhant a fejemen? Egyáltalán érzékelem-e az eredetét? Istentől való, tiszta, felülről való gondolat, vagy alulról jövő, ördögi, gonosz gondolat. És van-e bennem annyi bátorság, hogy azonnal határozott igent vagy határozott nemet mondok erre a gondolatra?
Ha valaki elkezd foglalkozni egy gondolattal, észre sem veszi, hogy a gondolat kezd foglalkozni vele. Szoktuk is mondani: foglalkoztat egy gondolat. Nem tudok szabadulni egy gondolattól. Könnyen egy-egy gondolat igézetébe kerülhet egy ember, ha nem tanulja meg ezt a határozott döntést, hogy azonnal felmérni: mi az eredete, mi a töltése ennek a gondolatnak. Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá. De vannak alulról való gondolatok is, amik a sötétség fejedelmétől jönnek, és az nem jó, nem tökéletes - az csak tönkretesz. Azokkal nem érdemes foglalkoznom. Kicsit sem, semmilyen szinten sem, ha az méreg és megront. Vagy ha igen, ez olyan felelőtlenség, aminek a következményeit nem háríthatja át az ember másra - ő kezdett foglalkozni a gondolattal, nem más! Miért nem ismerte fel, s miért nem dobta ki azonnal a szemétbe, mint mérget? Vagy miért nem ismerte fel, hogy az Istentől való gondolat - akkor is, ha nekem szokatlan. Akkor is, ha magamtól soha nem jutott volna eszembe. Éppen ez jellemző az Isten gondolataira, hogy azok sokkal magasabbak, mint a mieink, és magunktól nem jutna olyan eszünkbe. Ő segít, ajándékoz, ad olyan indításokat, útmutatást, olyan igazságok felismerésére vezet el, amit csak az Ő Szentlelke tehet. Ezeket drága kincsként féltsünk, mert meg fogják gazdagítani az életünket!
Nos, a felelősség kérdésében nem szabad elfelejtenünk, hogy a gondolkozás tudatos tevékenység. Azt végül is én, az ember döntöm el, hogy miről akarok gondolkozni és miről nem. Utána is eszembe juthatnak ezek, kóbor gondolatok rátámadhatnak az emberre nagyon sokszor, de aki megtanul igent vagy nemet mondani egy-egy ilyen gondolatra, azt Isten Szentlelke győzelemre segíti. Csak éppen ez a kérdés: ott van-e az emberben Isten Szentlelke, vagyis hogy újjászületett ember-e, és ha igen, engedelmeskedik-e Isten Szentlelkének a gondolkozás területén is mindenben. Függetlenül attól, hogy éppen mit sugall a korszellem, vagy éppen milyen irányzatot képviselnek legjobb barátai, vagy milyen könyvet olvasott legutóbb - mindent rátesz arra a mérlegre, ami nekünk Isten igéjében adatott, s amely mérleg pontosan méri a gondolatokat, azok eredetét, töltését, hatását, és ennek alapján mondhat az ember igent vagy nemet.
Félelmes, testvérek, az a felszínesség, sekélyesség, könnyed felelőtlenség, ahogyan a gondolatokkal, s a bennünket érő hatásokkal, információkkal bánunk. Kevés embernek működik intenzíven ez a belső műhelye, amit a Biblia úgy nevez: szív. A szív nemcsak az érzelmek központja az ókori szemlélet szerint, hanem az ember egész belső szellemi világának a központja. A szívből származnak a gondolatok.
Kié a szívem? Ez itt a döntő kérdés! Kinek az uralma érvényesül a szívemen? Ki inspirál, amikor gondolkozom? Kitől várok segítséget, amikor nincsenek épkézláb gondolataim? Kinek a tanácsát kérem és fogadom el, amikor tanácstalan vagyok egy nehéz helyzetben? Ez mindnyájunkkal előfordul.
Ó, de rászorulunk valakire, aki jó tanácsot ad, aki biztos, hogy megbízható, aki nem vezet félre, nem csap be, érdek nélkül szeret, és ez egyedül az élő Isten. Jézus Krisztus ezt az Istent hozta közel hozzánk, és ehhez az Istenhez akar közel vezetni, hogy felemeljen minket egy más minőségű gondolkozásra. Hogy az újjászületésben átéljük azt a csodát, amit Pál apostol nem nagyképű hencegésből írt a Korinthusi levélben, hanem tényként. „Bennünk pedig a Krisztus értelme van.” (1Kor 2,16).
Isten Lelke nélkül senki sem értheti meg az Isten gondolatait, mert csak a Lélek vizsgálja az Isten gondolatait. De Isten kínálja nekünk Szentlelkét, és ha valaki a Lélek vezetése szerint él, aki kész feltétel nélkül Isten tanácsa szerint dönteni, az Ő igéjéhez mérni, igazítani az életét - ahogy olvastuk a 119. zsoltárban, azt Ő vezeti, annak a gondolatait is irányítja, abban Isten Lelke minősíti az információkat, hatásokat, és ihleti a döntéseket. Ez azt jelenti, hogy az ember újra és újra átéli a maga kiszolgáltatottságát, sőt tudatosan kiszolgáltatja magát Istennek, de csak Istennek, és senki, semmi más befolyásának nem enged. Mindent meghallgat figyelmesen, s a mérlegre teszi: egyezik-e Isten igéjével? És Isten Szentlelke minősíti ezeket a hatásokat, és ad azután felülről való jó gondolatokat.
Ezért írja Pál: „Mi nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket” és az Isten Lelke vezet és irányít bennünket. (1Kor 2,12). Itt van a nagy felelősségünk: kinek szolgáltatjuk ki magunkat? Ki parancsol a belső műhelyben, kié a szívünk? Ebből most az következik: milyen gondolatok jutnak uralomra bennünk, mely gondolatokhoz adjuk hozzá magunkat? Az egyik zsoltár így mondja: „hozzá adod magad”. Hozzá adom, vagy nem adom - ez a döntés a mi felelősségünk.
6) Itt jutunk el alapigénkhez. Ha irányíthatjuk a gondolkozásunkat és a gondolatainkat, hát akkor irányítsuk! Nem véletlenül adja itt Pál egyenesen parancsba, hogy miről gondolkozzanak a Filippi gyülekezetben levő hívők: „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, erről gondolkozzatok!”
Hogy jön ő ahhoz, hogy megszabja az embereknek, miről gondolkozzanak? Nem megszabja, csak megmondja: így jól járnak. Ezekről érdemes, ez előbbre viszi őket, és így használni tudnak másoknak is. Aztán lehet gondolkozni hiábavalóságokról, hitványságokról, hazugságokról, meg belegabalyodhat valaki a saját gondolataiba, azokat mindenkiénél értékesebbnek tartva. Úgy kell neki! Akkor nem tud használni sem magának, sem másnak, és Isten sem tudja használni őt. De ha valaki azt mondja: én ezekről akarok gondolkozni, ami pedig nem ilyen, arról nem akarok gondolkozni, az ilyen ember szellemi világa gazdagodik, mélyül, tisztul, és az élet kritikus, váratlan, nehéz helyzeteiben olyan gyümölcsöket terem, amikre maga sem gondolt. Egy kétségbeesett embernek - talán aki idegen is a számára - egy váratlan találkozás során tud mondani egyetlen mondatot, amitől az magához tér, megvigasztalódik, s újra van értelme az életének. De ezt megelőzte az, hogy hosszú ideig azon gondolkozott, ami igaz, ami tiszta, ami szent, ami nemes. S egyszer csak, amikor jó gyümölcsöt kellett adni neki, volt olyan gyümölcse. A másik összebeszél hetet-havat, mindenfélét, mondja a magáét, s nem segít rajta. Ő meg egy mondatot tudott mondani de nem magából préselte ki, ez gyümölcs volt, ami megtermett a Szentlélek szerinti gondolkozás fáján. A meg-újított értelem, a Krisztustól kapott lélek termett ilyen gyümölcsöt. Sok más hasonló példát lehetne erről említeni. Így lesz gazdag, termékeny, másokat is meggazdagító élete annak, aki Isten igéjéből táplálkozik, és engedi, hogy az ige ihlesse gondolatait. Mert az ige szerinti gondolkozás ige szerinti cselekvéshez vezet.
Nem véletlenül mondta Isten Józsuénak, aki meg volt rémülve a feladat nagyságától, hogy a nagy Mózesnek ő legyen az utóda: „Légy erős és bátor, és ne hagyd abba a törvénykönyv olvasását - vagyis a Biblia olvasását - hanem gondolkozz arról éjjel és nappal.” (Jós 1,6-8). Ez a legfontosabb egy föld visszafoglalásának küszöbén, amikor a reá váró nehéz csatáktól is félt ez a fiatalember? Isten ezt tartja a legfontosabbnak: „Gondolkozz az igéről éjjel-nappal”. Aztán majd fogod tudni, mikor mit kell csinálni, és mit nem. Mikor minek van az ideje, és így tovább ...
Újra és újra erre bátorít minket Isten. A Zsoltárok könyvének, ennek a terjedelmes, gazdag bibliai könyvnek a nyitánya, az első mondata ez: „Boldog ember az, aki az Úr törvényéről gondolkozik éjjel és nappal.” (Zsolt 1,2). Ez nem azt jelenti, hogy nem csinál semmit, vagy munkakerülő. Munka közben is az Isten törvénye, igéje inspirálja és mozog benne. Mint ahogy Máriáról, Jézus anyjáról olvassuk: amit nem értett is, a szívében forgatta. Mint jelenthet ez, amit a bölcsek mondtak, amit a pásztorok mondtak, amit az angyalok üzentek, amit a tizenkét éves Jézus mondott ott a templomban? Nem értem. Felét értem, felét nem. Szívében forgatta ... és egyre többet ért meg intellektuálisan is Isten igazságaiból, de ami ennél több, egyre jobban áthatja az egész gondolkozását, és megtanul igeszerűen gondolkozni. Isten szerint gondolkozni.
Amikor Péter apostol a nagy hitvallást elmondta: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, és közvetlenül utána kiderül: nem érti Jézusnak a küldetését, s amikor Jézus beavatja titkába, hogy Őt megkínozzák, szenvedni fog, megölik, és harmadnapon feltámad, ugyanez a Péter azonnal kész a hozzászólásra: „Nem eshet meg veled ilyen, Uram!” S mit mond neki Jézus? „Távozz, tőlem sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” Pedig milyen nemesen gondolkodott. Aggódik a Mester életéért, szereti, tiszteli Jézust. S azt mondja Jézus: ez ember szerinti gondolkozás. Ennek itt most semmi helye nincs, a lényeget nem érted, Péter. Azért jöttem, hogy meghaljak, és a harmadik napon feltámadjak. Érted is, helyetted is, meg az egész világért. Hogy hogy nem eshetik meg ilyen veled? Ez az ember aggódása. Nagyon kedves, tiszteletreméltó, csak éppen az igazságból semmit nem ért.
Nos, Isten minket oda akar elsegíteni, hogy Őszerinte gondolkozzunk. Kicsi féreg létünkre is, az Ő bennünk lakozó Szentlelke felemeljen a dolgok fölé, és valóban a teljes valóságot lássuk meg, ha már a gondolkozás a valóság megismerésére törekvő értelmi tevékenység. A teljes valóságot, és ne csak egy szeletét annak. Legyen rálátásunk, és így tudjunk mindent értékelni, megítélni. Így tudjunk élni.
Itt kell észrevennünk azt, ami sértő lehet sokak számára, hogy az emberi gondolkozás a legtöbb esetben válasz valamire. Reflexió. Tükröz valamit. Nagyon kevés igazán eredeti gondolat van ezen a világon. Az ember olvas, lát, hall valamit, és az tükröződik benne. Az egészen kicsi gyerekekre azt szoktuk mondani: szajkózza a felnőtteket. Elismétli, mondja azt, amit sokszor nem is ért, amit hallott. Aztán idővel annak egy része a sajátjává válik, és azt már úgy adja tovább másoknak, mintha saját gondolata lenne. Pedig ő is úgy vette valahonnan ... Jobb lenne ezt alázatosan belátni. Ezért nem mindegy, hogy mi tükröződik bennünk. Ha a gondolataim tükrözése valaminek, akkor nyilván az tükröződhet, ami meglátszik benne, ami fölé odahajolok, ami előtt kitárulkozom. Itt van nagy jelentősége annak, hogy Isten igéjével ilyen intenzíven foglalkozhatunk, ahogyan az említett igék is bátorítanak rá bennünket.
És itt nagy a felelősség, testvérek, hogy például a gyerekeinket mivel engedjük foglalkozni, és mivel nem. Semmi nem múlik el következmények nélkül az életükben. Megnéztek egy filmet, meghallgattak egy rémtörténetet, átéltek egy családi hazugságsorozatot ... minden nyomot hagy bennük, és tükröződni fog a gondolataikban. S ha Isten újjászüli őket, akkor kemény harcot kell folytatniok az ellen, hogy ami addig már nyomot hagyott bennük, attól megszabaduljanak. Nagy jelentőségük van a gondolatoknak. - Ha viszont így tükröződhet, akkor annál komolyabban kell venni ezt: ami csak tiszta, ami nemes, ami jó hírű, ami dicséretes, arról gondolkozzatok! És az hadd tükröződjék majd a gondolatotokban.
7) S legvégül csak megemlítek egy igét, ami ellen tiltakozott egy alkalommal valaki. „Egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt!” (Zak 7,10). Amikor egy beszélgetés során ez elhangzott, valaki indulatosan az asztalra csapott és azt mondta: ilyen nincs. Ez lehetetlen, hogy még a szívemben se gondoljak gonoszt.
Nos, éppen itt derül ki, milyen óriási lehetőség, amit Jézus Krisztus mindannyiunk számára hozzáférhetővé tett, hogy új szívet teremt bennünk Isten. Mert ha a szívből származnak a gonosz gondolatok, akkor a szívből származnak az igaz és jó gondolatok is, de ahhoz egy másik szívre van szükség. „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten.” - Ezért könyörög a zsoltáros is. És Isten ilyen új szívet kínál nekünk, ami még arra is képes lehet, hogy a szívünkben sem gondolunk gonoszt. Megmarad a régi természet is, a régi gondolkozás is, csak éppen nem juthat szóhoz.
Pál apostol írja a Római levélben: a bűn megvan énbennem, csak nem uralkodik többé. Ez nagy különbség. Belebeszélne a döntéseimbe, de nem engedem érvényesülni, mert Isten Lelkét akarom érvényesülni engedni az életemben. És ha mégis gondolok gonoszt a szívemben, odamehetek Őhozzá, és Ő ad új tartalmat a szívembe.
Tavaly beszéltünk a megújult gondolkozásról, és hogy mit tanít arról a Szentírás. A 73. zsoltár alapján tanulmányoztuk ezt. Most csak egyetlen mondatára szeretnék emlékeztetni. A zsoltáros elkeseredik és felháborodik azon, hogy a gonoszok, a tisztátalan kezűek milyen vagyonokhoz jutnak, neki pedig milyen sok keserűségben, nélkülözésben, nehézségben van része. Mintha ma írná valaki. És azt mondja: gondolkoztam ezen, hogy megértsem, de nehéz ez nekem. Akkor bementem az Isten szent helyébe, és megértettem azoknak a sorsát. (Zsolt 73,16-17).
Gondolkoztam, de rájöttem: a magam értelme kevés ehhez. Nem értem. Csak háborogni tudok. De odaálltam Isten elé, és az Isten előtti csendben egyszer csak megértettem. Isten mintegy fölé emelt ennek a problémának, és azt mondja: megláttam azok sorsának a végét is. Mert most csak amiatt háborgok, hogy jobban élnek, mint én, pedig gazemberek. De akkor megláttam a végét is, hova vezet ez. Azt mondtam: nem kérek belőle! Inkább legyenek most filléres gondjaim, de az Úrral való közösséget nem adom fel, és azt a békességet, amit Ő ad nekem itt és a mennyben.
Amíg magában gondolkozik, nem érti, de akkor odaáll Isten elé és elmondja: Uram, nem értem és felháborítónak tartom. S egyszer csak Isten kezdi emelni őt, és felülről - amikor az összefüggések is kirajzolódnak, - az útnak a végét is látja, mind a két végét, akkor azt mondja: most már értem, s nem cserélnék velük.
Nos, így akar Isten formálni minket belülről, a szellemi műhelyünket, a gondolkozásunkat is. De ehhez az az út vezet, úgy gondolom, hogy el kell kezdeni ezzel: csakugyan gondolataink vannak-e, vagy szavaink? Meg kell vizsgálnunk, mire használjuk a szavakat: közlünk valamit, vagy sokszor rejtegetni akarunk valamit. Igazat kell adnunk Isten igéjének: az alapvető zavar amiatt történt, hogy tőle elszakadtunk, azért nincsenek Isten szerinti gondolataink. Nem igaz az, hogy mindegy, mire gondolok, mert az nem látszik. Annak igenis következménye van itt is, meg Isten színe előtt is. Nem igaz: nem tehetek arról, mi jut eszembe, mert ez úgy folytatódik, hogy foglalkozom-e vele vagy nem, és nagy a felelősségünk. Ezért örüljünk, hogy ilyen segítséget is kapunk, hogy mikről gondolkozzunk. Nyilván, ami nem az, arról meg ne. És ne mondjunk le arról, hogy Isten annyira megtisztíthat és átformálhat minket, hogy eljuthatunk oda, hogy még szívünkben sem gondolunk gonoszt egymás ellen.
Amíg pedig újra és újra találkozunk a magunk gonosz vagy értetlen gondolataival, kérjük Őt:
Elménket, értelmünket lelki sötétség fogta bé,
De szent Lelked szívünket tiszta fénnyel úgy töltse bé,
Hogy jót gondoljunk és szóljunk,
Mert csak tőled kell azt várnunk.
(164,2)

Imádkozzunk!
Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor könnyelműen gondolunk tisztátalan dolgokat egymásról és még terólad is, s úgy véljük, hogy azt soha senki nem tudja meg.
Köszönjük, hogy most világosan a tudomásunkra hoztad, hogy a gondolatainkat is jól látod. Mindannyiunk szívében olvasol, és előtted utálatos az is, ami gondolatilag bűn, és megítéled a bűnt.
Ó, Urunk, annyira rászorulunk bűnbocsátó irgalmadra! Könyörülj rajtunk, és légy kegyelmes nekünk a gondolati bűnökért is!
Megvalljuk bűnbánattal azt is, hogy sokszor csak a gondolatokig jut el egy-egy jó elhatározás vagy szándék bennünk, és nem lesz belőle tett, cselekedet, szolgálat, engedelmesség. Bocsáss meg mindenért, ami félbemaradt, vagy mindjárt az indulásnál elhalt bennünk, pedig te ihletted azt. Segíts végigjárni ezen az úton. Hadd legyünk boldog emberek, akik a Törvényről gondolkozunk, és ténylegesen is ahhoz szabjuk az életünket.
Kérünk, Urunk, bocsásd meg, amikor helyet adtunk alulról jövő, tisztátalan gondolatoknak. Bocsásd meg, amikor nem is mérlegeljük a hatásokat, a felénk áradó igényeket. Bocsásd meg, amikor félelemből, meggondolatlanságból, hitetlenségből cselekedtünk. Bocsásd meg, hogy néha olyan leleményesek vagyunk a gonoszságban, és tanácstalanok a jóban.
Könyörülj rajtunk, és sokkal inkább tégy minket rendkívül találékonyakká a szeretetben, ötletesekké a szolgálatban, és segíts, sose hallgassunk olyan tanácsra, ami nem tőled jön, vagy tőled akar eltávolítani. Adj nekünk felülről való gondolatokat. Engedd, hogy igédet is egyre világosabban értsük. Őrizz meg attól, hogy összetévesszük a magunk akarását a te útmutatásoddal. Szülj újjá minket Szentlelkeddel. Hadd legyen bennünk is a Krisztus értelme. Hadd tudjunk Isten szerint gondolkozni, és így dönteni, vezetni a reánk bízott kisebb-nagyobb közösséget. S ha majd egyszer meg kell állnunk előtted, és számot adni, akkor hadd mondhasd rólunk: Isten szerint gondolkodó sáfárok voltunk.
Rád bízzuk a jövő hetünket. Köszönjük, hogy hűségedben nem kell kételkednünk. Segíts minket, hogy hűségesen ragaszkodjunk hozzád.
Könyörgünk hozzád népünkért, annak vezetőiért. Eléd hozzuk azt a temérdek nyomorúságot, ami körülvesz minket, és amivel szemben tehetetlenek vagyunk. Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, iskoláinkért, s kérünk, használj minket is abban, hogy a tőled kapott jó gondolatok gyümölcsével szolgáljunk másoknak a most következő napokban.
Ámen.

Cseri Kálmán- Igehirdetése- MINDEN JAVUKRA VAN

Alapige:Róm 8,28
,,Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál...,,

Imádkozzunk!
Magasztalunk téged mindenható, örökkévaló, szent Úr Isten, mert valóban ilyen vagy, amilyennek Dávid is megtapasztalt téged.
Köszönjük, hogy éppen nyomorúságaink között tapasztalhattuk, hogy milyen közel vagy. Köszönjük, hogy közel vagy mindig a megtört szívűekhez és a sebzett lelkűeket megsegíted.
Áldunk az elmúlt héten kapott ajándékaidért. Tőled fogadjuk el a próbákat, a veszteségeket is.
Alázatosan kérünk, segíts el most mindnyájunkat arra a bizonyosságra, hogy azoknak, akik téged szeretnek, mindennel a javukat munkálod. Könyörülj rajtunk, hogy ezek közé tartozhassunk.
Kérünk, Istenünk, hogy ne csak tudjunk rólad bizonyos dolgokat, hanem egyre mélyebben megismerhessünk téged magadat.
Köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy igéddel mindannyiunknak azt tudod ajándékozni, amire most a legnagyobb szükségünk van.
Így hozzuk eléd mindnyájan nyomorúságainkat. Könyörgünk hozzád egy gyászoló családdal együtt. Szentlelked adjon nekik igazi vigasztalást, olyat, amilyet csak te tudsz adni. De ajándékozz meg mindnyájunkat a láthatókon túllátó reménységgel, és azzal a békességgel, megváltó Urunk Jézus Krisztus, amit a benned hívőknek ígértél, ami a te békességed. Amit te nem úgy adsz, mint ahogy a világ adja.

Szeretnénk úgy hallani mindazt, ami itt most elhangzik, mint a te szavadat. Kérünk, legyen szavad mindannyiunkhoz. És legyen a te szavad most újra ír és gyógyító erő. Legyen világosság, útmutatás. Emelj fel elesettségünkből, vagy törd össze keménységünket, de mindenképpen emelj egészen közel magadhoz. Ámen.

Igehirdetés

Holnap lesz 36 éve annak, hogy a gyülekezet első lelkipásztora, akinek a szolgálata ez a templom és az összes épület is épült, 60 éves korában váratlanul meghalt.
Erről azért szoktunk megemlékezni, mert Isten rajta keresztül sok áldást adott sokunknak, és meg van írva, hogy "emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik az Isten beszédét szólták nektek, s nézvén életük végére, kövessétek hitüket." Így tehát nem valamiféle embertiszteletről, végképp nem emberimádatról van szó.

Annak az Istennek szeretnénk újra és újra hálát adni, aki bármelyikünket fel tud használni arra, hogy áldott eszközökké váljunk az Ő kezében. Joó Sándor pedig nehéz időkben is hűséggel pásztorolta a gyülekezetet, és vállalta az evangélium tiszta, bátor hirdetését úgy is, hogy ezért sok hátratételt kellett szenvednie. Mivel ma már sokan vannak itt a gyülekezetben, akik őt személyesen nem ismerhették és nem hallhatták, ezért alakult ki az a szokás, hogy ezen a vasárnapon általában egy olyan igehirdetés hangzik, amit valamikor ő mondott el ezen a szószéken.

Most kezdtük olvasni a Római levél 8. részét bibliaolvasó kalauzunk szerint. Ebből a fejezetből való az a mondat, amiről 42 évvel ezelőtt egy ilyen nyári vasárnapon ő prédikált itt úgy, ahogy általában szokott, Krisztus-központúan és vigasztaló, bátorító erővel. Az emberi élet valamely valóságos kérdésére kereste ő mindig Isten igéjének az igaz válaszát. Erről szól ez az igehirdetés is.

Ne tekintse senki furcsának, hogy egész egyszerűen felolvasom most azt az igehirdetést, ami erről az igéről elhangzott. Azt hiszem, hogy újabb 42 év múlva is minden megállapítása időszerű és áldásos lehet.

* * *

Ez tehát az alapige: "Tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja..."

"Talán közülünk is tapasztalták már többen, hogy amikor egy szenvedő embert szeretnénk vigasztalni, bátorítani, sokszor zavarba jövünk, és nem tudjuk, mit lehetne mondani neki. Hiszen magunk is olykor értetlenül állunk az emberi élet sok szenvedésével szemben. Már csak ezért is hasznos, ha megnézzük, mit tanít erről Isten igéje, de azért is, mert mi is szembekerülünk a szenvedéssel. Hiszen az egészséges ember is lehet beteg, a fiatal is megöregszik egyszer. És legjobb védekezés a betegség, az öregség, a sokféle szenvedés, nehézség ellen, ha az ember idejében felkészül rá lelkileg. Mert a lelki állapottól függ sokszor az is, hogy testileg hogyan viselünk el valamit. Testileg is jobban bírja az élet terheit az, aki lelkileg egészséges. A lelki állapotunkat rendszerint öntudatlanul is továbbadjuk a testünknek. És bámulatos, hogy mit kibír a test, ha a lélek rendben van! Nos hát, éppen e lelki megrendülés ellen véd Istennek az az ígérete, amit Pál apostol így fogalmazott meg: "Tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik..."

Szeretném most ennek az isteni ígéretnek minden egyes szavát külön hangsúlyozni.

Kezdjük azzal, hogy minden. Minden javukra van. Ez azt is jelenti, hogy mindenben van valami jó. Hogy minden rosszban is. Betegnek lenni nem jó. Sokszor megöregedni sem jó. És nem is annyira a testi szenvedés a legrosszabb olykor, hanem a lelki. Az az érzés, hogy az emberre már nincs szükség. Nem tud úgy teljesíteni, mint korábban. Egyre jobban rászorul mások segítségére. Sokszor még azt is gondolja: hasznavehetetlenné, vagy mások számára teherré vált. Pedig még milyen sok mindent szeretett volna elvégezni. Hát az ilyen elerőtlenedett állapotban is lehet még valami jó?

És a betegségen, meg az öregségen kívül még annyi más rossz is van ebben az életben. Kinek sikerült úgy az élete, ahogyan valamikor elképzelte? Ki nem kérdezte még soha egy-egy álmatlan éjszakán: miért? Uram, miért történt ez velem? S miért éppen velem? És miért nekem szántál ilyen sorsot? Miért kellett mindennek így történnie? Annyi érthetetlen kérdőjel mered felénk olykor egy-egy nehéz emberi sors láttán, vagy akár a saját életünket végiggondolva. Annyiféle rossz van az életben, annyi nyomorúság, aminek a tüzében emésztődik a lélek! Hát mi jó lehet ebben? Isten igéje azt mondja: akik Őt szeretik, azoknak minden a javukra van. Nincs olyan rossz, nincs olyan testi-lelki nyomorúság, amiben ne lenne valami jó. De hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy Isten hatalmas! Sokkal hatalmasabb, mint amilyennek mi olykor elképzeljük. Azt mondta nekem egyszer valaki, hogy ha Isten olyan hatalmas, miért nem akadályozza meg a rosszat? Miért engedi, hogy gyötrődjenek az emberek mindenféle szenvedésekben? Miért nem semmisíti meg mindazt, ami rossz, miért nem iktatja ki a világból teljességgel? Nem tehetetlen az az Isten, aki megenged ennyi bajt és rosszat a világban?

Nos: Istennek egészen másfajta a hatalma, mint ahogyan mi a hatalmat elképzeljük. Nem úgy intézi el a világban levő rossznak a problémáját, hogy megsemmisíti, eltörli, hogy többé semmiféle rossz ne létezzék az életben. Mi ezt tennénk, ha rajtunk állna. De ez nem jelentene igazi győzelmet a rossz felett. Isten nem kiiktatja a rosszat az emberek életéből, hanem beiktatja a rosszat a maga jó terveinek a megvalósításába, jó céljainak a szolgálatába. Úgy intézi a dolgokat, hogy a rossz javára váljék az embernek. A rosszat használja fel a rossz elpusztítására. A rossz által formálja ki a jót. A rosszat használja fel a jóra, a jó még teljesebb kibontakoztatására.

Istennek a hatalmát éppen abban látom a legcsodálatosabbnak, hogy a rosszat is eszközül használja fel valami jóra. Sebek által gyógyít, súlyos terhek által emel föl még magasabbra. Szenvedés által tisztít. Fájdalmak által elevenít meg. Összetörettetés által tesz használhatóbbá, engedelmesebbé. Leverettetés által ad győzelmet. Erőtlenségben erőt. Ó, de sokszor tapasztaltuk ezt már sokan. Csodálatos az, hogy mit tud tenni Isten egy összetört szívvel, ha összeszedi a darabjait. Ha Ő szedi össze a darabjait. És aki hagyja, hogy összetört életét Ő rakja össze újra, egy új, felséges minta szerint, az egy életen, egy örökkévalóságon át ámul azon, hogy milyen hatalmas Isten. Azért hagyja, hogy összetörjön az élet, hogy azután nagyszerűbbet alkosson belőle.

Tehát, amikor kéréseink, kívánságaink ellenére cselekszik valamit, sokszor éppen akkor hallgatja meg igazán a legmélyebben az imádságainkat. Sokan úgy érzik, hogy amikor jönnek a bajok az életünkbe, az Isten büntetése rajtunk valamilyen bűnünk miatt. Hányszor hallottam már szenvedő emberek ajkáról ezt a kérdést: vajon mit vétettem, hogy ennyire büntet Isten? Nos, ez a gondolat hibás! Aki ismeri a Szentírást, tudja, hogy nem így van! Persze van olyan is, hogy a bűn hozza rá az ember életére a bajokat. De a bűn és a szenvedés nem mindig kapcsolatos egymással. Nagyon sokszor a szenvedés éppen Isten kegyelmének a jele. Ott és akkor van legközelebb a szenvedőhöz Isten a bajban. A zsoltáríró is ezt tapasztalta meg: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket!" Ezért lehet megköszönni még azt is, amikor Isten az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kértünk tőle. Ezt jelenti az, hogy javára van. Tényleg minden javára van annak, aki Istent szereti.

Annyira igazán javára van, hogy még mások számára is jut sokszor ebből a jóból. Ismerek egy testvérünket, aki 20 éve beteg. El tudjátok képzelni, mit jelent ez? Sok fájdalommal is jár a betegsége, és egyre rosszabbodik. Ma már egyáltalán nem tud mozogni sem. Fekszik tehetetlenül. Operálni kellene, de már az is megvalósíthatatlan. Mi értelme van egy ilyen életnek még? Sok! Nagyon is sok! Például az, hogy mivel különleges eset, oktatják az orvosnövendékeket és őt hozzák fel példának. Így válhat az ő szenvedése eszközzé más betegek gyógyításában. De a kezelőorvosa is elmondta, hogy amikor más betegekhez megy és panaszkodni hallja a szenvedőket, sokszor erre a testvérünkre hivatkozik, és elmondja: sokkal nagyobb szenvedést is milyen türelemmel lehet elviselni, ha valakinek van lelki ereje. S olykor még az is szóba jön, hogy honnan, kitől lehet ilyen lelki erőt meríteni. Nem értelmetlen már csak ezért sem a 20 éves gyötrődés.

Van egy másik ismerősöm, aki mindenkijét elveszítette. Egészen egyedül maradt. Nagy lelki fájdalmát ismerik a többiek is. Igazán nem lenne csoda, ha teljesen összeomlana a rászakadt csapások súlya alatt. De nem omlott össze. Sőt, derűs szívvel hordozza nehéz terhét. És másokat is tud vigasztalni. A puszta lénye élő bizonyságtétel Isten hatalmáról, a Szentlélek vigasztaló erejéről, aki a rosszból is jót tud kihozni. A puszta lénye erőt ad másoknak a terheik hordozásához. Csodálkozva néznek rá az emberek, hogy lehet ekkora fájdalmat ilyen sugárzó derűvel hordozni minden maga megjátszása nélkül? Hát így lehet. Mert akik az Istent szeretik, azoknak nemcsak erőt ad terheik hordozásához, hanem javukra, sőt még másoknak is javára fordítja a szenvedést.

Ugyanaz a fájdalmas esemény két különböző személyben teljesen ellentétes hatást is válthat ki. Az egyiket elkeseríti, lesújtja, a másikat megfinomítja, felemeli, tisztítja. Attól függ az eredmény, hogy melyiknek milyen a belső magatartása, meg hogy szereti-e Istent. Például: három kereszt állott egyszer egy júdeai dombon. Ugyanaz történt mind a hárommal, akiket megfeszítettek. De három különböző hatást gyakorolt rájuk. Az egyik panaszkodott, szidta Jézust, hogy miért nem szabadította meg önmagát és őt is. A másik ember a nagy nyomorúságban bűnbánatra jutott és meglátta a mennyország előtte is megnyíló kapuját. A harmadik ezen a kereszten váltotta meg az emberiséget. Ugyanaz az esemény, más-más eredménnyel. Tehát nem is az a legdöntőbb, hogy mi történik veled, hanem az, hogy mit teszel, amikor történik. Hogyan fogadjuk, és mire használjuk fel az életünk nehézségeit, nyomorúságait. Az a csodálatos éppen, hogy hívő embernek nem menekülnie kell a szenvedések elől, nem is csak elviselnie valahogy, hanem felhasználhatja, mivel hogy Isten is felhasználja az ő javára, hogy teljesebb életre jusson általa. Emberebb emberré, új emberré, igazán hívővé, mások iránt megértőbbé, hasznosabb, engedelmesebb szolgává formálódjunk általa. És akkor máris megvan az értelme mindennek. És mi is felismerjük: igen, így van, csakugyan minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik.

Pál apostol ezzel kezdi a mondatot: tudjuk. Nem látjuk, érezzük, tapasztaljuk, úgy gondoljuk, hanem tudjuk. Ha minden látszat az ellenkezőjét mutatná is, akkor is tudjuk. Honnan van ez a feltétlen bizonyosság? Onnan, hogy tudjuk, olyan Istenünk van, aki ezt a nagy igazságot, hogy minden rosszban van valami jó, már egyszer megrendítő példával igazolta be nekünk. Ez a példa Jézus Krisztus keresztje. Lehet-e nagyobb rosszat elképzelni, mint Jézus kivégzését? Van-e rettentőbb fájdalom, mint a golgotai gyötrődés? Volt-e valaha égbekiáltóbb igazságtalanság, mint a bűn nélküli Jézus kínhalála? Nem volt. És Isten ebből a legnagyobb rosszból hozta ki a legnagyobb jót, a mi megváltásunkat, a bűnbocsánatot, az örök élet kapujának előttünk való megnyílását. Ilyen hatalmas az Isten! Ilyen jó az Isten! Ilyen egészen elképzelhetetlenül hatalmas és jó.

Ezért tudhatjuk feltétlen bizonyossággal, hogy nekünk is minden rossz a javunkra válik. Lehet, hogy nem értjük, ami történt, s nem értjük miért történt, de ami nekünk érthetetlen, az nem mindig értelmetlen. Nagyon is megvan az értelme mindannak, amit Isten cselekszik. Egy magasabb síkon. Számunkra érhetetlen módon. De onnan felülről, az örökkévalóság szemszögéből nézve: nagyon is megvan az értelme. Isten tudja, hogy mit cselekszik, és mit miért cselekszik. És Ő ismeri a teherbíró képességünket. Nem azt akarja, hogy összeroskadjunk, hanem hogy éppen a terhek hordozása közben megedződjünk, megerősödjünk. És aztán el tudjuk majd mondani saját hitvallásként: valóban tudjuk, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik.

És ezt az utolsó mondattöredéket szeretném még hangsúlyozni: akik Istent szeretik. Istent! Nem Istennek valamilyen ajándékát. Nemcsak az Ő áldásait, hanem Őt magát. Akik ajándékai nélkül is szeretik Istent. Az olyan ajándékai nélkül, mint például az egészség, vagy a fiatalság ereje, szépsége, az élet boldogsága. Ez mind az Ő ajándéka. De akik nemcsak az Isten ajándékait, hanem magát Istent szeretik, itt azokról van szó. Azt az Istent, akinek a szeretete, jósága, kegyelme akkor is megmarad, ha egyébként minden ajándékát elveszítenénk. És néha egyenesen szükséges az, hogy elvegyen tőlünk Isten valamit vagy valakit, amit vagy akit ajándékba adott, hogy még jobban megnyíljék a szemünk magának az Ajándékozónak a meglátására, és hogy megtanuljuk Istent önmagáért szeretni.

Hiszen előbb vagy utóbb úgy is eljön mindnyájunk életében az a pillanat, amikor minden egyéb elvétetik tőlünk: pénz, család, erő, egészség, barátok, gyermekek, házastárs. Minden. És akkor igazán csak Isten marad. Isten az Ő megváltó szeretetével. És akinek valóban van közössége vele a hit által, az tudja, hogy ha Isten megmarad, megmaradt neki minden, ami igazán fontos. Az egész örök élet. Ezért hangsúlyozza itt igénk: akik Istent szeretik, azoknak van minden a javukra. Vagy hadd fogalmazzam így, hiszen a Szentírás is olykor így mondja: akik Istent Jézusért szeretik. Erre érlel mindnyájunkat a minket szerető Isten.

Látjátok, ilyen hatalmas, ilyen jó az Isten. Lehet ezt az Istent nem szeretni? Te szereted Őt igazán? Szeresd még jobban! Szeresd úgy, ahogy az ige mondja, ahogyan maga Isten mondta: teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és azután teljes bizonyossággal elmondhatod majd te is, akár életed mélypontjain is: sok mindent nem tudok, de azt tudom, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja."

* * *
Mielőtt imádkozunk, énekeljünk el egy olyan énekverset, ami erről tesz bizonyságot. Az előbbi ének szerzőjénél is többet kellett szenvednie Gerhardt Pálnak.
 Ő írta a 265. énekünket.

Utad van számtalan sok,
Uram és eszközöd;
Reánk is szent áldásod
Bőséggel öntözöd.
Művednek akadálya,
Szünetje nincs soha;
Úgy tész, amint kívánja
Gyermekeid java.
(265,4 dicséret)

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, ilyenkor látjuk, hogy milyen kevéssé ismerünk téged. Milyen sok torz elképzelés él a fejünkben, szívünkben rólad. Kérünk, szabadíts meg mindezektől és segíts el minket igaz Isten-ismeretre.
Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy aki téged lát, az látja az Atyát. Segíts, hogy egyre mélyebben megismerhessünk téged. Tudjuk, hogy az ismer meg téged, aki együtt él veled.
Köszönjük ezt a nagy lehetőséget, hogy a hit által valóságos életközösségünk lehet veled, a feltámadott, élő Úrral. Segíts el mindnyájunkat ide. Ne csak ismeretfoszlányokat tudjunk rólad, hanem ismerjünk téged igazán. Hadd lássunk olyan nagynak, amilyen vagy, és hadd tapasztaljuk bölcsességedet, jóságodat saját életünkben. Hadd tudjuk elmondani életünk mélypontjain is, hogy a mi szenvedéseink semmit nem változtatnak azon, hogy te vagy, szeretsz minket, és amíg téged szeretünk, addig minden a javunkat fogja szolgálni.
Könyörgünk hozzád azokért, akik ezt nem tudják. Akiknek úgy kell szenvedniük, hogy nem látnak ki abból a mélységből, ahova kerültek. Nyúlj utánuk és emeld ki őket.
Indíts minket is Szentlelkeddel, hogy tudjunk vigasztalni, bátorítani. Ne közhelyekkel, hanem a te igéddel. Adj nekünk szót, amikor kinyitjuk a szánkat, és te magad légy az, aki vigasztalsz, bátorítasz, életeket gyógyítasz általunk is, akármilyen gyarló eszközök vagyunk a te kezedben.
Kérünk, beszélj velünk tovább is ezen a gazdag igén keresztül. Támassz hitet a szívünkben és növeljed a hitünket. Segíts most ebben a csendben őszintén beszélni veled.
Ámen.

Cseri Kálmán Igehirdetései- MEGSZABOTT IDŐ

Alapige:Préd 3,1-8

"Mindennek megszabott ideje van, és megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.
Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.
Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.
Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak.
Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.
Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek.
Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.
Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak.
Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek.
Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak.
Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak.
Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.
Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek.
Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének."

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, ennek az évnek utolsó estéjén első szavunk a hálaadás. Köszönjük azt a sok ajándékot, amit a mögöttünk levő esztendőben adtál nekünk. Köszönjük gondviselő szeretetedet.

Köszönjük, hogy gondot viseltél testünkről, és elkészítetted minden napra a lélek számára szükséges táplálékot, a te igaz igédet is. Bocsáss meg, ha csak az előbbi után kaptunk, az utóbbi sokszor nem kellett nekünk.

Hálát adunk neked azért, hogy minden jót érdemünk nélkül adtál nekünk. Köszönjük, hogy a te egyszülött Fiadra, Jézusra néztél, és rajtunk könyörültél, minket ajándékoztál meg.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor megköszönni is elfelejtettük ajándékaidat. Légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Bocsásd meg, hogy sokszor a magad számára fenntartott időt is a magunk dolgaira fordítottuk. Bocsáss meg, ha sok útra elindultunk úgy, hogy nem kérdeztük, mi a te akaratod.

Bocsáss meg, ha sok mindennel dicsekedtünk, amiért egyedül neked kellett volna dicsőséget adnunk. El sem tudjuk sorolni, mennyi jót tettél velünk, és még a próbákat is a javunkra fordítottad. Nem tudjuk felsorolni azt sem, milyen sokféleképpen bántottunk meg téged és egymást.

Nincs más reménységünk, mint az, hogy te gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban.

Áraszd ki reánk kegyelmedet, és kérünk, legyen ennek bizonysága az is, hogy most szólsz hozzánk. Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába hallgassuk igédet. Adj nekünk halló szívet. Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy mi az igazság, mi a terved velünk.

Segíts ezt az órát azzal tölteni, amire adtad. Hadd legyen így áldásul nekünk és rajtunk keresztül másoknak is.
Ámen.
Igehirdetés

Az esztendő vége felé óhatatlanul mindig többet gondolkozunk az időről. Mi az tulajdonképpen? Mennyi van belőle? Mire kapjuk? Vajon ezt a mögöttünk levő évet arra használtuk-e, amire adta Isten? Vajon jövőre kapunk-e még? Mennyit? Eltökélt szándékunk-e, hogy arra fordítsuk, amire Ő adja.

Kétségtelenül mesterséges az a határ, amit az évek között vonunk, viszont az időt bizonyos egységekben éljük át, úgy, hogy hasznos az, ha egy-egy ilyen szakaszt lezárunk, kiértékeljük, tanulunk belőle és netán a következőt másként, jobban folytatjuk.

Azért olvastam fel ezt a hosszú felsorolást a Bibliából, mert néhány olyan fontos szempontot ad nekünk, ami segít az időről helyesen gondolkoznunk. Ezek közül hármat szeretnék most kiemelni.

1. Így kezdődik: "Mindennek megszabott ideje van." Ki szabja meg mindennek az idejét? A Biblia azt tanítja: Isten, mert az idő Istené, és Ő ad belőle nekünk valamennyit, amennyit jónak lát. Ő rendeli el mindennek az időpontját és az időtartamát is, beleértve az életünket is. A 31. zsoltárban mondja ezt Dávid: életem ideje kezedben van. Egyedül Isten tudja, hogy mikor, minek van az ideje a mi személyes életünkben is, meg a történelemben is. A mi felelősségünk az, hogy arra használjuk a tőle kapott időt, amire adta, és használjuk arra, amire adta. Aki nem így cselekszik, az feltétlenül bajt okoz magának és másoknak is.

Aki munka helyett cseverészik, aki a szükséges alvás helyett is dolgozik, aki tanulás helyett ábrándozik vagy tv-t néz, aki egy régóta esedékes és kínálkozó beszélgetés elől belemenekül az újságjába, aki imádkozás helyett a hobbijának hódol, az feltétlenül megszegényíti magát és másokat.

Így születnek a mulasztások. A mulasztás után ideges lesz az ember, ha még van lelkiismerete, megpróbálja pótolni azt, amit a legtöbbször már nem lehet pótolni. Mert a legtöbb mulasztásunk azért pótolhatatlan, mivel az arra kapott időt csak egyszer kaptuk, és az már elmúlt. Nem lehet utólag behozni.

Ha nem köszöntünk meg valamit akkor, amikor kellett és lehetett volna, ha nem kértünk bocsánatot addig, amíg az illető élt, ha nem adtuk oda azt, amire akkor lett volna szüksége, ezt később már nem lehet pótolni.

Az ilyen mulasztások általában lavinát indítanak el, mert nemcsak lelkiismeret-furdalása lesz az illetőnek, hanem elkezd kapkodni. Aki kapkod, az mindig felszínessé válik, több hibát vét. Ez a kapkodás kártékonyan hat az egészségére is, az emberi kapcsolataira, a munka minőségére, személyének a hitelére, és így tovább...

Az időnek a helytelen felhasználása vagy eltékozlása vezet a sietéshez meg a siettetéshez. És ha valami jellemez minket, úgynevezett modern embereket, akkor a sietés, meg a siettetés. Nincs türelmünk kivárni a dolgok természetes menetét. Sokszor hívő embereknek sincs türelmük kivárni, amíg Isten a maga terveit végrehajtja. Be akarunk segíteni, mint ahogy Ábrahám is Sára javaslatára. Ez a sietés és siettetés jellemzi a mai életünket. Találó kórkép Jevtusenkó verse:

A rohanás a kornak átka,
Az ember törli homlokát,
Majd időzavart konstatálva
Mint báb rohan tovább, tovább.

Mind sietve szeretnek, isznak,
míg a lélek végül lerogy.
Sietve rombolnak, s megint csak
Sietve bánják valahogy.

Nos, ennek a sietésnek ez az egyik átkos következménye, hogy mindent csak úgy "valahogy" próbálunk elintézni, megbeszélni, elvégezni.

És bekövetkezik a tragédia, amit így mond a költő: a lélek végül lerogy. Lélek nélkülivé, lelketlenné válik az élet, válnak a kapcsolatok, és megszegényedik vele mindannyiunk élete. És ennek az egyetlen oka az, hogy nem vesszük komolyan, hogy mindennek megszabott ideje van, és Isten szabja meg mindennek az idejét. Mivel kivettük Isten kezéből ezt is, és tőle függetlenül akarjuk beosztani az időnket, ezért támadnak ezek a lavinák. Mert az időt megsokszorozni nem tudjuk. Ezért aztán megpróbáljuk teletömni mindenfélével, ami már nem fér bele, azzal is.

Megpróbáljuk megváltoztatni még a születés idejét is, előbbre hozni vagy késleltetni. Egyre vakmerőbben belenyúlunk a halál időpontjának a meghatározásába, előbbre hozni, vagy minden áron késleltetni. Van már gyorsétkezde, gyorsmosoda, gyorstalpaló-tanfolyam. Szinte vég nélkül növeljük sok mindennek a sebességét, és még sincs időnk. Nincs annyi időnk, mint nagyanyáinknak volt, akik még nem gyorsmosodába vitték a holmit, hanem teknőben mosták ki állva, és mégis volt idejük egymásra odafigyelni, és egymással beszélgetni.

Ez tehát az első figyelmeztetése ennek az igének: az idő Istené. Ebből ad nekünk amennyi szükséges, de mire használjuk? Ezzel lehet elrontani az életet, vagy, ha valaki arra használja, amire Isten adta, akkor úgy érzi, a helyén van, akkor a dolgai is a helyükön vannak, békesség van a szívében. Hálás azért, amit elvégezhetett, és békessége van amiatt, amit nem tudott elvégezni, mert mindent nem lehet belezsúfolni a kapott időbe.

2. A másik, amire figyeljünk fel, hogy ez a mondat, hogy Isten mindennek megszabta idejét az életünkben, nemcsak reánk vonatkozik, hanem ezzel Ő önmagáról is beszél. Hívő emberek boldogan tapasztaljuk, hogy olyan értelemben is mindennek megszabott ideje van, hogy Isten bölcsen időzíti életünkben a különböző eseményeket, elkészíti a nekünk szükséges ajándékokat, és kimondhatatlan szeretetéből mindent a lehető legjobbkor végez el.

Isten gyermekeivel nem történhet éppen ezért semmi sem véletlenül, esetlegesen, hanem Isten bölcs gondviselése időzít mindent.

Jó lenne, az így az év utolsó estéjén megtelne a szívünk hálával ezért, felismernénk ezt a magunk életében is, és tudnánk Őt dicsőíteni, mert ez alapozza meg a jövőre vonatkozó reménységünket, hogy az, aki ilyen bölcsen időzített mindent, ezután sem fog elfeledkezni rólunk, nyugodtan reá bízhatjuk magunkat.

Ha csak ennek az évnek az eseményeit nézem, tele van a szívem Isten iránt hálával emiatt. Ahogy Ő időzítette az áldásokat és a próbákat, ahogy elkészített olyan találkozásokat, amik előbbre segítettek a lelki növekedésben, ahogy elkészítette mindig azt az igét, amire akkor volt a legnagyobb szükségem, vagy szükségünk, mert ezt sokan tapasztaljuk, nem mi keresgéltünk a Bibliában addig, amíg egy szimpatikusat találtunk, hanem ami következett, azt az igét fogadtuk el. Ahogyan a kenyeret is szeleteljük, és ami következik, azt fogyasztjuk el. És ha azonnal nem is, a nap folyamán, vagy néhány hét múlva kiderült, hogy arra volt akkor a legnagyobb szükségünk. Az Ő bölcs szeretete időzítette ezt, és így időzíti azt is, amikor megaláztatásokon vezet át, és ahogyan felemel azokból. Így érkezik meg sokszor az utolsó pillanatban, de nem későn, az általa küldött segítség. Így készíti el számunkra a feladatokat és készít fel minket a feladatok jó megoldására. Mindez azt hirdeti, hogy Isten bölcsen időzíti az életünk eseményeit. Kimondhatatlan gyöngéd szeretettel úgy, hogy az mindig a javunkat szolgálja. Mert végül is egyedül Ő tudja, hogy mikor minek van a legalkalmasabb ideje.

Szeretném javasolni: gondoljuk végig, ha lehet még ma mindenféle csinnadratta helyett ezt az esztendőt ilyen szempontból, és csodáljuk Isten bölcsességét, hogyan időzítette Ő az idén is a dolgokat az életünkben.

3. Miért van akkor mégis az, hogy sokan mondják: nincs időm, kevés az időm, kifutok az időből, állandó időzavarban vagyok.

Néhány egyszerű tényt próbáljuk azért rögzíteni.

Az egyik: Isten mindenkinek folyamatosan ugyanannyi időt ad. Minden nap kapunk tőle mindnyájan huszonnégy teljes órát. Ez buta beszéd, hogy nincs idő, kevés az idő. Mindenkinek, mindig újra ugyanannyit ad ajándékba.

A másik, amire érdemes odafigyelnünk: amire nagyon akarjuk, arra mindig van időnk. Érdekes, akkor nem az időben van a hiba, hanem bennünk nincs valami a helyén. Akkor azt kell eldönteni: mire akarjuk, hogy legyen időnk? Miért arra akarjuk? Minek a rovására akarjuk, hogy bizonyos dolgokra legyen időnk, mert mindenre nincs. Sehol nincs olyan ígéret, hogy Isten mindenre ad nekünk időt. Arra ad időt, amivel Ő bízott meg. Arra viszont ad, úgy hogy hajszoltság nélkül és jó minőségben elvégezhessük.

Most a lehetőségek kínálatának az idejében élünk, és ezért nehéz sok embernek eldöntenie, hogy mire legyen, és mire ne legyen ideje. Hogyan lehet ezen segíteni?

Úgy, hogy mindenképpen fel kell állítanunk egy rangsort. Mi az, amire feltétlenül kell, hogy legyen időm, mi az, amire jó, ha van, és mi az, amire egyáltalán nem kell. Az nem biztos, hogy rossz dolog, de nem az én feladatom, nem Istentől kijelölt cél, és jó lelkiismerettel elhagyom. Majd valaki más megoldja, vagy megoldódik magától. Nem reám tartozik. Mi az, amit rajtam kér számon az én Uram? Arra legyen időm.

Az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézus Krisztus sokat dolgozott. Bejárta az egész országot. Tanított, gyógyított, küszködött ellenségekkel és jó barátokkal, kötözködőkkel és érdeklődőkkel.

Márk evangéliumában van egy ilyen mondat, hogy enni sem volt idejük egyik nap. Ő tudta, hogy mi a munka, és ha szabad ilyet mondani: megfogta a munka végét. De soha nem kapkodott, sehonnan nem késett el, és sehol nem olvassuk, hogy sietett volna, mégis mindenhova idejében megérkezett. Miért? Mert mindig az Atya órájára nézett. Ő teljesen függött az Ő küldőjétől, az Atyától.

Van egy szép jelenet, a János evangéliuma 7. részében olvashatjuk, amikor az egész család készül egy nagy ünnepre Jeruzsálembe Jézussal együtt. Noszogatják Őt: menjünk el egy kicsit korábban, és ott mutasd meg magadat az embereknek. És mit mond nekik Jézus? "Jézus így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. (...) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el." (Jn 7,6. 8).

Valaki, aki tudja, hány óra van az Atya óráján. Odanéz, és ahhoz igazodik. És mondhat bárki bármit, az édesanyja is mondhat neki akármit, szeretettel válaszol: tinektek bármikor alkalmas, nekem csak az alkalmas, amit az Atya mond. Türelmesen megvárom.

Nos ez hiányzik sokszor belőlünk, pedig ahogy Jézus az Atyára nézett minden tekintetben, az időbeosztását tekintve is, ugyanúgy lehet nekünk a mi Megváltónkra, Jézusra nézni. És akinek az életében Ő van az első helyen, aki a vele való beszélgetést, a vele való lelki közösség ápolására szánt időt nem hajlandó megrövidíteni, nem engedi, hogy kiszorítsák azt a napirendjéből a tennivalók, az tudni fogja, mikor minek van az ideje. Hogy mindennek megszabott ideje van, és ez nem baj, ez nagy ajándék. Csak azt kell felismerni: mikor minek van a megszabott ideje.

Sajnos sokszor még mi hívő emberek is a csendességünkön akarunk időt nyerni, és így veszítünk el azután nemcsak sok időt, hanem olykor még a békességünket is.

Egyáltalán nem valami kegyeskedő túlzás az, amit Luther Mártonnak tulajdonítanak, hogy ő mondta egyszer: "Ma sok dolgom lesz, ezért ma reggel a szokásosnál tovább imádkozom." Mi fordítva szoktuk. Isten igéje emerre bátorít bennünket.

Mert, ha mindennek megszabott ideje van, akkor nem rohannunk kell, a sebességet kell fokoznunk, hanem azt kell felismernünk lépésről-lépésre, hogy most minek van a megszabott ideje, mert akkor maradna idő az egymással való közösségünk ápolására is.

Ebben az esztendőben talán gyakrabban kellett látni, mint korábban, hogy sok széthulló házasság, széteső család arról árulkodik, hogy hosszú időn át nem volt idejük az embereknek egymásra.

Hogy is mondja a róka a kis hercegnek Saint-Exupéry híres regényében? Amikor nem érti a kis herceg, hogyan lehet az, hogy az ő rózsájánál szebb rózsák is vannak, s neki mégis csak az otthoni rózsácskája a fontos. Miért? Azt mondja neki: "Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat. Az emberek elfelejtették ezt az igazságot. Neked azonban nem szabad elfelejtened."

Az idő, amit nem "vesztegetünk" a párunkra, a gyerekeinkre, meg az öregeinkre, az megbosszulja magát. Amit pedig nekik ajándékozunk, az sok jó gyümölcsöt terem.

Sok belső, lelki magányosságnak is ez az oka, hogy nem szánunk időt az egymással való kapcsolatok ápolására. Ugyancsak itt olvassuk, hogy a kis herceg barátokat keres. Amikor valaki jelentkezik, hogy szívesen megbarátkozna vele, de ehhez meg kell őt szelídíteni, ahhoz meg időre van szükség, akkor hangzik el ez a párbeszéd. Azt kéri a róka: "Légy szíves, szelídíts meg! Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem! - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem. - Jó, jó, de hogyan?" - és akkor elmagyarázza neki, ehhez idő kell, türelmesen ezt meg ezt tedd, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és nem leszel többé egyedül.

Nos, ez az ige arról is beszél, hogy Isten időzíti az Ő ajándékait, nekünk pedig az időt, mint drága ajándékot meg kell becsülnünk és arra fordítani, amire Ő adta.

Most az ünnepek táján különösen is sok feladatunk volt itt a gyülekezetben. Rövid ideig - sajnos - tapasztalnunk kellett azt is, hogy amikor fejest ugrunk a tennivalókba, gyorsan, minél többet, minél előbb el akarunk végezni, összekeverednek a dolgok és nincs rajta áldás. Jó volt aztán megcsendesedni Isten előtt, megalázni magunkat, és tőle kérni el minden napnak a programját. Egészen különös volt az, ahogy Isten válaszolt, ahogy elrendezte a feladatokat, ahogy egy-két helyre nem is kellett elmenni, mert onnan jöttek ide, ahogy kiderült, hogy ott már nincs szükség segítségre, mert más valaki megoldotta, de három másik helyen van, amire nem is gondoltunk. Egyszerűen eszünkbe juttatja a tőle való feladatokat. Ad hozzá erőt, és ad utána békességet és hálát.

Isten nélkül rohanás, kapkodás, selejtek gyártása, a mulasztásaink vádja, lelkiismeret-furdalás és elégedetlenség. Istenre figyelve ugyanabból az időből sokkal többet ki lehet hozni. Ott is van szorgalmas munka, de van célszerű cselekvés, a végén a szívben a hála és békesség.

Mi jellemezte ezt az esztendőnket ebből a szempontból? Mit kell ma megbánnunk Isten előtt mint bűnt, és miben változhatunk, hogy a következő évet, ha Isten engedi megérnünk, akkor másként, az Ő akarata szerint töltsük, mivel mindennek megszabott ideje van.

Mielőtt imádkozunk, hadd olvassak fel egy imádságot. Michel Quoist francia munkáspap írta ezt. A formája szabad vers, a tartalma imádság, és lényegében ugyanez van benne, amit az igéből most megtanultunk.

Uram, van időm

Uram, elindultam,
kint mentek az emberek.
Mentek,
Jöttek,
Siettek,
Futottak.
Futottak a kerékpárok,
Futottak a szekerek,
Futottak a teherautók,
Futott az utca,
Futott a város,
Futott minden.

Futottak, hogy időt ne veszítsenek.
Futottak az idő nyomában, hogy utolérjék az időt, hogy időt nyerjenek.

Viszontlátásra barátom, bocsáss meg, nincs időm.
Ismét erre fogok jönni, nem várhatok, nincs időm.
Befejezem a levelet, mert nincs időm.
Szívesen segítettem volna magának, de nincs időm.
Nem vállalhatom, nincs időm.

Imádkozni szeretnék, de nincs időm.

Uram te megérted, hogy nincsen idejük:
A gyermek játszik, e pillanatban nincs ideje - majd...
A tanulónak leckéjét kell elvégezni, ideje nincs - majd...
A diáknak ott vannak a könyvei, oly sok munkája, nincsen ideje - majd...
A fiatalember sportol, nincsen ideje - majd...
Az ifjú házasnak megvan az otthona, be kell rendeznie, nincsen ideje - majd...
Az édesapa körül gyermekei, most nincsen rájuk ideje- majd...
A nagyszülőknek ott vannak az unokák, nincsen idejük - majd...
A betegnek megvan a gondja, nincsen ideje - majd...
Kihűlő ágyukon sincsen idejük...
Késő - nincsen már idejük!

Így futnak az emberek az idő nyomában, én Uram.
Futva mennek e földi tereken,
Sietve,
Tülekedve,
Túlterhelten,
Mogorván,
Megrakottan,
S nem érnek a célhoz, kevés az idő.
Nekifeszülnek, bár kevés az idő.
Sőt - igen kevés az idő.

Uram, tévedned kellett számításaidban valahol,
Alapvető hibának kell itt lennie,

Az órák túlságosan rövidek,
A napok túlságosan rövidek,
Az életkor túlságosan rövid.
Te mosolyogsz Uram, az időn kívül állva, küszködésünk láttán, és tudod, hogy mit teszel.
Nem tévedsz abban, amikor az ember idejét kiméred.

Adsz mindennek időt tenni akaratod,
De nem szabad időt veszíteni, időt elverni, időt agyonütni.
Ajándék az idő, amit te készítesz.
Elmúló ajándék.
Nem, nem tárolható.

Uram, van időm!
Minden idő az enyém, amit te nekem adtál.

Életemnek évei, éveimnek napjai, napjaimnak órái, mind az enyémek.

Rajtam áll velük okosan élni, higgadt, odaadón, hogy akként
használjam fel a végső másodpercig,
hogy eléd vigyem, s időmnek ízetlen vízéből
te készíts nemes boritalt, ahogy tetted Kánában
a fiatal pár lakodalmán.

Uram, ma este nem időt kérek tőled, hogy még ezt meg amazt elintézzem. Azt a kegyelmet kérem én tetőled, hogy a nekem ajándékozott időben híven tegyen azt, amit rám bíztál - másokért.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy ajándékozó Isten vagy. Köszönjük, hogy az idő is a te kimondhatatlan ajándékod.

Bocsásd meg, hogy sokszor elfeledjük: nem tárolható, és nem téríthető vissza. Éppen ezért szeretnénk mindig arra használni, amire adod.

Bocsásd meg, ha ebben az évben nem mindig így volt. Köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy még kész vagy napjainkhoz napokat adni. Tégy minket érzékenyekké arra, hogy mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod, hogy a szerint használjuk fel minden percünket.

Könyörülj rajtunk, hogy amit mégis lehet, azt hadd tudjuk még pótolni. Segíts az időt kihasználni. Segíts lassítani. Könyörülj rajtunk, hogy ne a rohanásunk fokozásával akarjunk eredményeket elérni, hanem a neked való engedelmeskedéssel. Tudjuk, hogy áldás csak azon van, amit utasításodra, és útmutatásod szerint teszünk.

Bocsásd meg sok pótcselekvésünket, ami elemésztette az energiánk jó részét. Bocsásd meg, amikor tudatosan voltunk engedetlenek veled szemben, mert nem akartuk azt tenni, amit mondtál, vagy féltünk arra menni, amerre küldtél.

Növeljed a hitünket! Add nekünk azt a békességet, azt a belső, csendes elégedettséget és hálát, ami a te gyermekeidnek a sajátja, akik azt teszik, aminek a megszabott ideje van.

Segíts, hogy tudjunk veled beszélni még ezen a napon és segíts most a csendben folytatni az imádságot.
Ámen

CSERI KÁLMÁN Igehirdetés- ÉLET ÉS BŐSÉG

"... A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."

HANGFELVÉTEL- MP3 2004-01-18vas18h.mp3
Alapige:Jn 10,10

Imádkozzunk!
Köszönjük, szerető mennyei Édesatyánk, hogy ezt az éneket is imádságként mondhattuk el most neked. Egyedül te tudod, mekkora hit van a szívünkben. Mi azt mondtuk: oly kicsiny, mint mustármag. De ez a kis hit is hozzád vonzott most minket. És ezzel a kicsi hitünkkel szeretnénk kiönteni most a szívünket előtted.

Így kérjük, hogy hozd világosságra életünkben a titkos bűnöket. Kérünk tőled bocsánatot a nyilvánvalókra is. Kérünk tőled szabadulást mindattól, ami megkötöz. Minden rossz szokástól, szenvedélytől, szorongató emléktől. Mindattól, ami bénít, altat, lehúz. Segíts el minket az Isten fiainak a szabadságára. Arra a békességre és örömre, amit te adsz a gyermekeidnek.

Könyörülj rajtunk, hogy ne csak elvileg adjunk neked igazat, hanem tanuljunk meg a te kegyelmedből élni. A veled való szoros közösségben hadd teljenek a hétköznapjaink is.

Kérünk, szólíts meg minket, hogy a te szavad győzzön meg arról az örök szeretetről, amivel szeretsz minket, amivel kiterjesztetted reánk is a te irgalmasságodat.

Legyen ez a csendes óra most a veled való beszédünknek az alkalma. A tőled átvett ajándékoknak a nagy lehetősége. Ezzel az akármilyen kicsi vagy nagyobb hitünkkel imádunk most téged, és kérünk, ne engedd, hogy ilyenek maradjunk, amilyenek vagyunk. Hadd ábrázolódjék ki rajtunk a Krisztus.
Ámen.

Igehirdetés

Az a feladatunk, hogy folytassuk a karácsonyi prédikációt. Azért éppen azt, mert másokkal együtt én is úgy éreztem, hogy olyan ponton hagytuk abba, ahonnan mindenképpen tovább kell mutatni az utat.

Ott hagytuk abba, hogy karácsonykor Jézus Krisztussal mintegy mentőcsónak érkezett erre a halálszigetre, amin élünk, és be lehet szállni ebbe a csónakba. Aki beszállt, megmenekült. Aki tétovázik, vagy marad a halálszigeten, az egészen bizonyos, hogy elpusztul.

Erre a kérdések így hangzottak el: rendben van, de mi történik tovább azokkal, akik beszálltak a csónakba? Hogyan alakul a sorsuk azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban? Mi vár rájuk, mire számíthatnak még?

Mivel erről a Szentírás sok fontos igazságot mond és nekünk ezt valóban tudnunk kell, ezekre a jogos kérdésekre próbálunk majd a hó végi evangélizációs alkalmakon a Szentírásból válaszokat találni. Először arra gondoltam: gyűjtsük össze mindet, de nincs értelme felszínesen, elnagyoltan beszélni ilyen fontos üzenetekről. Inkább egyesével, kettesével vegyük sorba.

Miről is volt szó karácsonykor? Goldingnak egy regénye alapján próbáltuk - kicsit nagyképűen - feltérképezni az emberiség lelki helyzetét. Így ragyogott fel számunkra a testté lételnek a jelentősége, így láttuk meg azt, hogy - mint ahogy abban a regényben, úgy a mi helyzetünkben is - csak kívülről érkezhet segítség. Ez a segítség megérkezett, amikor az Ige testté lett, amikor Jézus személyében maga Isten jött utánunk. Ezért volt az alapigénk Jézusnak ez a mondata: "Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa (megmentse, üdvözítse) azt, aki elveszett."

Annak a bizonyos regénynek a cselekménye röviden az: hat-tizenkét év közötti gyerekek valami szerencsétlenség miatt egy lakatlan szigetre vetődtek, és ott sehogy sem tudtak berendezkedni. Nem volt emberhez méltó ennivalójuk. Valami titokzatos szörnytől való félelem gyötörte a kis szívüket. Aztán egymás ellen fordultak kínjukban. Többeket megöltek maguk közül szinte úgy, hogy észre sem vették, és amikor a vezetőjük ellen indítottak hajtóvadászatot, akkor érkezett meg váratlanul a segítség. Egy arra járó hajó észrevette a füstjelet. A hajó a szigettől egy kicsit távolabb lehorgonyzott, és onnan egy mentőcsónakon egy tengerésztiszt meg néhány matróz kievezett a szigetre, hogy kik vannak ott, és miért kérnek segítséget.

Azt mondtuk: ez történt karácsonykor. Mi is elszakadtunk Istentől. Ezzel olyan körülmények közé kerültünk, ahol nincs életlehetőségünk. Nem tudunk igazán emberhez méltóan gondolkozni, és együtt élni. Elvegetálgatunk egy ideig, úgy az élethez hasonló formában, de végül is a biztos halál vár mindannyiunkra, és nem tudunk segíteni magunkon. Nem tudjuk megmenteni egymást, sőt pusztítjuk egymást - most ennek a számtalan formáját nem is kezdem el sorolni.

Csal kívülről, felülről érkezhet nekünk is segítség. De érkezett, mert Jézusnak a neve is arra emlékeztet minket, hogy Ő szabadító. Aki Őbenne hisz, azzal az történik, mint ezekkel a gyerekekkel, amikor beleléptek a mentőcsónakba. Elhangzott a hívás: Jézus hív minket. Gyertek, meg lehet menekülni: Azért jött az Emberfia, hogy megmentse azt, aki elveszett. Ez nagy evangélium, és ezt csakugyan folytatni kell, mert ennek folytatása van. Ez a kezdete az életnek, az igazi életnek, az új életnek annak, amit Jézus tett hozzáférhetővé a számunkra.

Úgy folytassuk, hogy szem előtt tartjuk továbbra is a gyerekeknek a történetét, de most már ne velük foglalkozzunk, hanem magunkról beszéljünk, és a feltett kérdésekre a Szentírásból keressünk választ.

Ma két, egyszerű, de sorsdöntő bibliai választ szeretnék erre mondani, hogy mi lesz azokkal, akik beléptek a mentőcsónakba, vagyis mi lesz azokkal, akik hisznek Jézusban. Egyrészt megmenekülnek a biztos pusztulástól, másrészt, ahogy azokat a gyerekeket visszavitték a családjukhoz, a Jézusban hívő ember is visszakerül mennyei Atyjához, Istenhez. Péter levelében olvassuk: Jézus egyenesen azért jött, hogy minket Istenhez visszavezessen (1Pt 3,18). Tehát aki Őbenne hisz, az megmenekült - majd látjuk, mit jelent ez -, és visszakerül Istenhez.

Miért mondhatjuk azt a gyerekek esetében, hogy ez volt az egyetlen módja az ő megmenekülésüknek? Ha nem jön az a csónak, akkor ott pusztulnak el a szigeten. Egyrészt azért, mert talán emlékszünk arra, hogy gyilkos dühükben, hogy elpusztítsák egyik társukat, felgyújtották az erdőt, és az erdőnek az a része is leégett, ahol azok a gyümölcsfák voltak, amik az egyetlen táplálékot biztosították nekik ott a szigeten. Ezenkívül még kergethettek falándzsákkal vadmalacokat, de nem sokáig tudtak volna élni ebből a szánalmas vadászatból. Tehát ha tovább is ott kell maradniuk, előbb-utóbb éhen halnak.

Aztán előbb-utóbb agyongyötörte volna őket az a félelem, hogy ki ellen fordul legközelebb a népharag, mert kialakult ez a tragikus gyakorlat, hogy valakit célba vettek, és annak mindenki más ellensége lett, mint ahogy a csirkék teszik, ha az egyiknek sikerül megsérteni a fejét, az összes többi a vérző fejűt kezdi kopogtatni a csőrével addig, amíg el nem pusztul a szerencsétlen. Mi sem vagyunk ezeknél különbek. Mi is így szoktuk: valakire rászállunk, akire lehet, és ezt tették ezek a gyerekek is. Ki lesz a következő? Kisgyerekek voltak ezek, és ott volt a szívükben a félelem: egyikünk sincs biztonságban. Átélték, mit jelent az, amikor "fortélyos félelem igazgat" egy közösséget.

Aztán egyre elhatalmasodott bennük attól a bizonyos ismeretlen szörnytől való félelem is. Ez meg azoknak az embereknek a vallásos félelme, akik nem ismerik Istent, de a szívük mélyén tudják, hogy valaki, valami létezik, aki sokkal hatalmasabb, mint ők, és ettől félni kell, mert ismeretlen, kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, hogy a vele való találkozás mivel jár. - Elveszítették a békességüket is, és a körülményeiket nem tudták megváltoztatni. Gyerekek voltak, tehetetlenek, és ha egyszeriben hirtelen felnőttekké váltak volna, akkor is ugyanolyan tehetetlenek és kiszolgáltatottak maradtak volna, mert azon a szigeten nem voltak meg az emberi élet alapvető feltételei sem.

Mi hiányzott nekik? - mert ugyanaz hiányzik nekünk is. Az, amiről a Biblia a teremtéssel kapcsolatban beszél, amiből Isten bőségesen adott az Édenkertben az első embernek: a bőség, biztonság és a békesség. És mindez bizalomba ágyazva. Isten és egymás iránti bizalomba. Ennek a végeredménye: boldogság. Csupa B betűs szó: bőség, biztonság, békesség, bizalomba ágyazva keresztbe-kasul. Mindenki bízhat a másikban nyugodtan, nem kell félni senkitől. Senki nem akar ártani a másiknak. Senki nem vetélytárs, ellenfél, ellenség... és ebből lesz a boldogság.

Elveszítettük a bőséget, amikor otthagytuk Istent. Kiestünk a biztonságból, és keresztbe-kasul mindenkitől és sok mindentől félünk. Elveszett a békesség is, az a közeg, amiben igazán kibontakozhat valaki és egyre gazdagabb életre juthat el. És elveszett a bizalom is. Isten ezt adja vissza a benne hívőknek. Amikor az ember újra jól érzi magát a bőrében, amikor a helyén érzi magát, és amikor értelmes életet él, mert Istentől kapott feladatát tudja végezni.

Így értjük azt, hogy aki a mentőcsónakba belépett, megmenekült a biztos pusztulástól. Aki Jézus Krisztusban hisz, megmenekül attól a biztos pusztulástól, amit ezeknek a nyomorúságoknak a kiteljesedése fog jelenteni mindenkinek a számára, aki Jézus nélkül él és hal meg.

A másik áldása az volt a gyerekek megmentésének, hogy visszakerültek az apjukhoz. Újra otthon voltak, újra kaptak enni. Nem volt probléma, hogy mivel táplálkoznak. Biztonságba kerültek, és a kis szívük is megnyugodhatott: újra békességben éltek. Ilyen elemi dolgokra is gondoljunk, hogy újra megtanultak beszélni. A szigeten már csak üvöltözni, ordítozni tudtak. Öld meg, fojtsd meg, ontsd ki a vérét! - Ettől visszhangzott a sziget a regény leírása szerint. Lassan elveszítették a normális emberi kommunikációra való készséget és képességet. Kezdtek elvadulni, elállatiasodni. Otthon újra lehet beszélni. Aztán megmosdatták őket. Megtanultak újra tisztálkodni, mert nemcsak különböző szenny tapadt rájuk ott a szigeten, hanem egymást is bemázolták mindenféle színes agyaggal, meg egyébbel. Nem lehetett már rájuk ismerni. Aztán újra megtanulták, milyen az, hogy szeretnek, hogy fontos vagyok valakinek, hogy értékes vagyok.

Ugyanez történik azokkal, akik visszatalálnak Istenhez, akik Jézus Krisztusban hisznek. Olyan szépen vall erről Isten. - Bocsánat, hogy ezt mondom, de nagyon szentül és mély alázattal mondom, mert van a Bibliában egy szerelmi vallomása Istennek, amit annak a népnek mond, amelyik pedig szembefordult vele, pontosabban elszakadt tőle, és nem bízott benne sokáig> De most... így kezdődik. Ez az Isten kegyelme, ez a de..., hogy annak ellenére, hogy te olyan vagy, most mégis...

Így szól az Úr, a te teremtőd és a te formálód: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te Szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mert drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, ezért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok!" (Ézs 43,1-5).

És ennek nincsenek feltételei. Egyetlen indokolása van az egész vallomássorozatnak: mert én szeretlek. Ez a feltétel nélküli, annak ellenére való isteni szeretet, amelyik azt mondja: megváltottalak, kimentettelek abból az állapotból, amelyikben menthetetlenül elpusztultál volna. Amelyikbe mindnyájan bele születtünk. Amelyik beletorkollik az örök kárhozatba a Biblia tanítása szerint. Ebből kimentettelek - azt mondja Isten. És én drágának tartalak. Nem azt mondja: sok drága érték van benned, hanem: annak tartalak. Mi lehet az, ami bennem Isten számára érték? Ő annak tart. Miért? Mert szeret. Biztosít arról, hogy soha nem hagy egyedül, velem lesz.

Nem tudom, hogy igazán komolyan végiggondoltuk-e már egyszer, és igaznak tartjuk-e a Bibliának ezt az éles tanítását, hogy a Jézusba vetett hit nélkül elveszünk? Ezt azért nehéz komolyan venni, mert olyan betegségről van szó, aminek hosszú a lappangási ideje. A lappangási idő alatt majdnem teljesen egészségesnek érzi magát az ember. Illetve azt hiszi, hogy ez az egészség, ez a normális, ahogy itt együtt élünk a társadalomban, a világban. És közben valóban sok mindent alkotunk, eredményeket érünk el, és úgy gondoljuk, hogy ez az igazi. A Biblia azonban azt mondja: ha így maradunk, akkor egyszer visszafordíthatatlanná válik már a betegség, és utána a biztos pusztulás jön. Csak erre nem gondol az ember, ezzel nem számol.

Azért vannak kinn a Niagarán is a hatalmas táblák egymás után sokszor, hogy ha életben akarsz maradni, innen fordulj vissza! Még egy kicsit megy a kíváncsi ember, de ott van egy újabb figyelmeztetés, aztán egy utolsó figyelmeztetés, és ha tovább is megy, menthetetlenül elpusztul. Vissza kell fordulni. Az egy olyan folyó, amin nem lehet végig csónakázni. Onnan mindenképpen vissza kell fordulni, ha nem, akkor a pusztulás következik. De nem azonnal következik. Sokáig lehet büntetlenül csónakázni. Ni, milyen szép! Még egy kicsit menjünk.

Sokáig lehet Isten nélkül létezni és a Jézusba vetett hit nélkül élni. A Sátán gondoskodik arról, hogy elterelje a figyelmünket az út végéről. Egyáltalán ne gondoljunk arra, hogy ennek az útnak is lesz egyszer vége, és hogy ennek az útnak az lesz a vége, amit nekünk Isten nagy szeretetből megmondott. Egészen bizonyos, hogy az lesz. Az Ő szeretetének a másik bizonysága, hogy lehetővé tette, hogy most még visszaforduljunk. Na, de ki ér rá effélével foglalkozni? Minden egyéb sürgős, fontos tennivalónk van.

Azt hiszem sokan ismerjük Jézusnak a tékozló fiúkról mondott példázatát. Annak a példázatnak egy része szomorúan jól szemlélteti ezt az igazságot. Egy kicsit elevenítsük fel ezt az ismereteinkben (Lk 15,11-31).

Ez az egyik fiú elment otthonról. Elege volt az apjából. Kikérte az örökségét és eltávozott úgy, hogy a zsebe tele volt pénzzel, a szíve pedig szabadságvággyal és nagy öntudattal. Aztán elkezdett "élni". Az apja nélkül végre olyanokat cselekedni, amiket otthon tiltottak vagy nem helyeseltek. S már nem veszi észre, hogy nem a saját döntései alapján cselekszik. Kényszerpályára került. Attól a pillanattól kezdve, hogy becsapta maga mögött az atyai ház kapuját, egy idegen hatalom hatása alá került, és az irányítja őt, és a szó szoros értelmében elveszi az eszét.

Miből lehet ezt látni? Abból, ahogyan viselkedik. Egyelőre telik neki. Van pénz. Amíg van pénz, vannak haverok. Mulat, nőzik, szórakozik, éli világát. Egyszer sem gondol arra, hogy nincs az a sok, ami egyszer ne fogyna el. Egyszer sem gondol arra: hova vezet ez, ha mindvégig ezt akarom folytatni? Egyáltalán nem gondol semmire. Nem gondolkozik, csak arra gondol, hogy most jól érezzem magamat. Mint ahogy ma tömegek. Egyszer csak ezt a meglepő megállapítást olvassuk: "amikor pedig mindent elköltött..."

Itt mindig meghökkenek. Hogy lehet odáig jutni, hogy mindent elköltött? Hát nem látta, hogy vészesen fogy? Nem lehetett változtatni az életstílusán? Nem számolt soha, hogy mennyi van még? Nem! Ez a Sátánnak a munkája. Most érezd jól magad! Ne gondolj arra, hogy mit hoz a jövő, meg ez hova vezet, meg minek mi a következménye. Most érezd jól magad! Lejtőre került, és tudjuk, hogy lejtőn a testek egyenletesen gyorsuló mozgással közlekednek, mégpedig mindig lefelé. Hacsak külső erő meg nem állítja őket. De ilyen külső erő nem volt.

Vagy mégis volt? Itt jön egy meglepő mondat a tékozló fiú példázatából. Azt olvassuk a 17. versben: "Amikor pedig magába szállt." Ott ül a disznók között mint disznópásztor. Ez volt a legmegalázóbb foglalkozás egy zsidó férfi számára, és ott egyszer csak eszébe jut a megdöbbentő felismerés: ha itt maradok, éhen halok meg. - Éppen ideje, hogy erre gondolt. Most ne firtassuk, hogy miért nem gondolt rá előbb. Most végre eszébe jut. És eszébe jut ott a disznók között az otthona. Az atyai ház: a02z én apámnak minden bérese bővölködik kenyérben. Otthon bőség volt, itt meg éhen halok meg. Otthon megvoltak az élet feltételei, itt meg nincsenek meg az élet feltételei. És elkezd vágyakozni haza. És nemcsak vágyakozik, hanem hazamegy! És kimondja a nagy mondatot: Apám, vétkeztem. Nem vagyok méltó, hogy a fiadnak tekints, de ha lehet, béresként hadd maradjak itthon, és engedelmeskedni akarok neked. És akkor az apa is kimondja a nagy mondatot: Nem béres vagy. Ez az én fiam. - És itt jön egy talányos kifejezés. "Ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."

Ez, hogy elveszett és megtaláltatott, egyértelmű. De mi az, hogy meghalt. Dehogy halt meg! Élte világát. Ott élte csak igazán, attól kezdve, hogy otthonról eltávozott. És Jézus azt mondja: attól kezdve lett halottá, hogy otthonról eltávozott. Mert minden embergyermeknek is csak a mennyei Atyával való tényleges lelki közösségben van élete és életlehetősége. Isten nélkül minden ember potenciális halott. Most még nem gondol rá. Most még azt hiszi, hogy él, de Jézus ezeknek mondja: csak az a neved, hogy élsz, de halott vagy (Jel 3,1).

Isten szeretete egyebek között ebben is megmutatkozik, hogy erre rá akar vezetni, és rá akar döbbenteni bennünket. Ha a tékozló fiú még tovább vár, akkor úgy lesz, ahogy felismerte: éhen hal meg. Ha azok a gyerekek még tovább ott kell, hogy maradjanak a szigeten, éhen halnak meg, vagy egymást lekaszabolják, amihez már nagy buzgalommal hozzá is láttak. Ha valaki Jézus nélkül éli le az életét, az a biztos pusztulásba megy. Újra életlehetőséget nekünk egyedül az Istennel való közösségünk ad. Ő viszont olyan életet ad, ami akkor is megmarad, ha meghalunk.

Aki hisz énbennem - mondja Jézus -, ha meghal is, él az (Jn 11,25.

Az a nagy veszedelmünk, hogy amíg ez be nem következik, hogy valaki hisz Jézusban, addig roppant veszélyes a helyzetünk, mert azt gondoljuk, hogy élünk. Mert olyan életjelenségekhez hasonlókat produkálunk. Amíg nem ismeri valaki az igazi életet, azt hiszi, ez az, ezt hívják életnek. Pedig ez ahhoz képest csak vegetálás és kínlódás. Az életnek a látszatát próbáljuk fenntartani.

Ezeknek a gyerekeknek meg voltak számlálva a napjaik, csak éppen ők nem számoltak ezzel. Amikor a Biblia ezekről a dolgokról beszél, erre hívja fel a figyelmünket is, hogy meg vannak számlálva a napjaink, és egyre kevesebb lehetőségünk van arra, hogy visszaforduljunk.

Egyre vadabbá válunk mi is, mint ahogy ők ott a szigeten. Egy tavalyról készült statisztika mondja, hogy kevesebb betörés volt a fővárosban, mint tavaly, de több gyilkosságot követtek el. A gyermektársadalomban is rohamosan nő a durvaság, a kegyetlenkedés, annak olyan megnyilvánulásai is, amikkel még a közelmúltban sem találkoztunk. De aki közelről bepillanthat egy-egy családba, házasságba, rémülten látja, hogy az erőszakosság, a kegyetlenség, az életellenes cselekedetek szinte napirenden vannak úgynevezett jó családokban is. Aztán megvan a mi ideológiánk erre, hogy mert kikészültek az idegeim, mert ebben a hajszában stb., stb., de ez a tényeken nem változtat: egyre vadabbak leszünk. Ahogy távolodik az emberiség Istentől, úgy vadul el.

Jézus Krisztus azt mondja: nem kell így élni! Nem kell elembertelenedni. Nem kell elállatiasodni. Nem kell démonizálódnunk, hanem kiábrázolódhat rajtunk a Krisztus. Ez az evangélium lényege. Van Szabadítónk! Nem kell a szigeten elpusztulni. Be lehet szállni a mentőcsónakba. Aki abba beszállt, az újra életlehetőséget kap, és visszakerül az apjához. Visszakerülünk Istenhez. És ebben a visszakapott új életben begyógyulnak a sebek, helyreáll az egyensúly. Megszűnik sok gyötrő szükség. Megtalálja az ember önmagát, a másikat, a küldetését, mert megtalálta Istent. Vagyis pontosan: mert megtalálta őt Isten. Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Én azért jöttem - mondja itt Jézus -, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

Hadd fejezzem be azzal, ahogy egy közismert ébredési ének megfogalmazza ezt az evangéliumot:

Vár Atyád szerelme,
Vár rád vigasza.
Jöjj a messze tájról,
Ó, jöjj haza!

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy nem nekünk kell csónakot barkácsolni a szigeten, hiszen szerszámaink sincsenek. Köszönjük, hogy nem kell beletörődve a biztos halálba, leülve gubbasztani és várni a kimúlást. Köszönjük, hogy utánunk jöttél, Jézus Krisztus.

Áldunk téged a te Jézus nevedért. Magasztalunk, mert szabadítóul jöttél. Köszönjük, hogy nincs az a nyomorúság, sötétség, mélység, megkötözöttség, bénultság, amiből ne tudnál adni tényleges és végérvényes szabadulást.

Erősítsd meg a mustármagnyi hitünket, hogy komolyan tudjuk ezt venni. Hadd tudjuk komolyan venni azt is, hogy nélküled a biztos pusztulás vár ránk. De mi nem akarunk nélküled élni, sem nélküled meghalni. Ezért vagyunk itt, és hisszük, hogy ezért hívtál ide.

Kérünk, ajándékozz meg mindnyájunkat azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van. Hisszük, hogy a te mérhetetlen gazdagságodból ez telik.

Köszönjük, hogy minden velünk való törődésednek az oka, indítéka az, hogy szeretsz minket feltétel nélkül. Szeretnénk ebben a te szeretetedben meggyógyulni. És kérünk, hogy az Isten szeretete töltessék ki a mi szívünkbe a Szentlélek által, hogy tudjunk mi is teljes szívünkből szeretni téged, és ezzel a tőled kapott szeretettel szeretni egymást.

Szeretnénk ebben a csendben eléd hozni most a gondjainkat, terheinket, örömeinket, hálánkat. Köszönjük, hogy hallod és meghallgatod a mi kiáltásunkat.
Ámen.